Gyógytornán ismertem meg a feleségem

2011. július 18. 07:22 - csajokespasik

„Mivel éreztem a szimpátiát, nem ugráltam hiába: sok összemosolygás volt, és kétértelmű megjegyzésekből is jutott bőven” - Romantikus történettel indítjuk a hetet. A páciens gondol egyet és randira hívja a gyógytornászát. Végül el is veszi feleségül, hiszen sosem tudni, mikor jön jól egy szakértő kéz a háznál.

 

25 éves voltam, amikor gerincproblémáim miatt gyógytornára kellet járnom. Izületi fájdalmaim voltak és a doki a gyógytornát javasolta. Mivel a TB jelenleg ezt nem fedezi, fizetnem kellett érte, de nem vert földhöz túlságosan az összeg. Tehát ha nem akartam porckorongsérvet, el kellett mennem, pedig ódzkodtam tőle. Kaptam egy címet és felvettem a hölggyel a kapcsolatot. Azt hittem, csoportos terápia lesz öregasszonyokkal meg tornaóráról kibukott lapaj kölykökkel, de kiderült, hogy egy csinos nővel kell kettesben lennem 1 órát, aki néha segített a mozgásban. Kínos volt, amikor egy gyerekjátéknak tűnő nagy piros gumilabdára ültetett, majd utána egy kisebb labdát kellett a térdem közé szorítani és felüléseket csinálnom úgy, hogy közben fogta a lábam. Hát, erotikus volt. Vagy csak én gondoltam annak.

Mivel akkor éppen nem volt senkim, egyre többet járt a fejemben a Gyógytornásznő. Eleinte, amikor felbukkant a gondolat, gyorsan el is kergettem, hogy hát ez mégis csak hülyeség. De miért volna az. Nőből van, nem? Aztán különben sem leprásokat gyógyít, hanem tornázni segíti az embert. Hogyan hívjam randira? Először azt kéne tisztázni, egyáltalán, hogy van-e valakije? Mert ha nem szabad a hölgy, akkor sztornó, nem ugrálok. Annyit tudtam már, hogy nem Valamilyenné-ként mutatkozott be, tehát nem lehet házas. Azért mégis, az egyik foglalkozás után megjegyeztem, hogy boldog lehet a kedves férje, mert ha valami nehezet emel, mondjuk arrébb navigálja az íróasztalt, és meghúzza a hátát, akkor itt a segítő kéz. Erre a válasz: nincs férje. Ekkor még nem mertem rávágni, hogy „ja, jó, akkor menjünk már el valahova” - inkább megvártam a következő órát. Ekkor már bátrabb voltam és egy tervet is sikerült előkészítenem. Mivel éreztem a szimpátiát, nem ugráltam hiába: sok összemosolygás volt, és kétértelmű megjegyzésekből is jutott bőven. Az óra végén megkérdeztem, hogy ráérne-e a hétvégén eljönni velem egy koncertre, mert kaptam két jegyet. Azt mondta, miért ne, ő is szereti azt a bandát (nem tudtam: beletrafáltam). Izgatottan vártam az első randit, ami igen jól ment, sok mindent megtudtam róla. És innentől már minden ment a maga útján. Ez a nő 2 éve már a feleségem. Annyi szekrényt emelgethetek már, amennyit csak akarok : DD Ám nem ez a fő aktualitás mostanában, hanem a gyerek, mert ő már nagyon szeretne. És ha ő szeretne, akkor én is.

 
268 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr343075959

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A gyerekhez miért kell összeházasodni? 2011.07.18. 14:37:50

Kedves Karolina Ön nőként jobban értheti barátnőmet, én legalábbis lassan feladom. Én egy szabadelvű, nyitott gondolkodású lánnyal jöttem össze, akit nem érdekelnek a formaságok. Öt éve élünk együtt, eddig jó volt neki házasság nélkül. Mostanában szóba...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2011.07.18. 13:15:08

@Nathan D'Xantine:
Nem baj. Jelenleg azzal is beérem... Onnan már csak felfelé vezet az út :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 13:15:11

@Nathan D'Xantine:

Á nem kell nekem Zsu vakitapi. Én még látok bazze! :D

@Zsu0805:

Van amit érdemes. :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.07.18. 13:15:16

Én azt nem tudom, ez így hogy jön?
Felkel a tag reggel és eldönti,hogy na, akkor most jól ráborítom a rózsaszín festékes vödröt a netre?

Nincs ezzel baj, csak valahogy nekem mindig az ilyenkor az érzésem,hogy valamit demonstrálni, igazolni akar. A kérdés csak az,hogy minek?!

Ez kb. hasonlóan informális, mint ismerősöm, aki minden ebédjét lefotózza tálaláskor és feltolja a fészbúkra.

2011.07.18. 13:17:17

@Nathan D'Xantine:
Fuuuhaaaa, kérem, kérem. :)

2011.07.18. 13:18:22

@Nard:
Miiii??? Nem nekem ajánlotta a táncosfiúk vakitapiját, hanem engem ajánlott fel vakitapira? Mi van? Nem értem. :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.07.18. 13:20:41

@Zsu0805:
"Gyengébbek kedvéért." . . kösz, ez kedves.

ezt én írtam, de ne zavarjon...:P

egyéb iránt a kommented hosszabb, mint a poszt. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.18. 13:20:44

@Zsu0805: Nard! Beindul az üzlet!
(Hogy a bánatba gyártjuk le?)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 13:22:02

@Zsu0805:

Rólad készült vakitapit ajánlott fel nekem! :) Amúgy én értelmeztem félre, mert nem használt vesszőt a disznaja! :D Ennyit számít! Egy vakitapit! :D Nathan ha így halad, akár álamfö is lehet! :)

@Alfonzina:

Komolyan? Minden kajáját feltolja facebookra? :) Én már rég tiltottam volna a postjait magamnál :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 13:23:11

@Nathan D'Xantine:

Csalunk baszod :D Te leszel a modell, majd "photoshopolunk". Úgysem tudják meg a különbséget lol! :)

dr. gernika 2011.07.18. 13:29:15

@Frigyesur: Nagyon szépen köszi a meghívást. :) Konkrétan hol vagy most? Írd már meg priviben, és megfontolom!

Joe69 2011.07.18. 13:29:21

Megszokott dolog, hogy az ember "szerelmes" lesz olyan emberekbe, akiktől valamilyen szituációkban függő, bizalmi helyzetbe kényszerül: főnök, tanár, orvos (nőgyógyász,stb.), egyéb eü.dolgozó. A regényeken kívül azonban az ilyesmi az érdekelt személy állásába és diplomájába is kerülhet, úgyhogy egyik oldalról sem ajánlott belevágni.

Itt véletlenül bejött, gratula.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.07.18. 13:29:32

@Zsu0805: beleolvastam ebbe az önigazoló hablatyba, sajnos tévedésben vagy: súlyosan benézted! :P

a düh és a harag csak ritkán jó tanácsadó, ám ez nem az a pillanat....:P

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.18. 13:29:44

@Nard: Sirály! A melléküzemág tarol.
Sajna a filmre nem koncentrál senki.
Pedig a harmadik harmad még kéne...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 13:30:58

@Nathan D'Xantine:

Szerintem hagyjuk itt abba, itt a legizgisebb, és okozzunk csalódást jövő ilyenkor a semmitmondó befejezéssel! :D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.07.18. 13:33:33

@Nard: én csak akkor szoktam fontolgatni, mikor épp k. éhes vagyok és kirak egy gyönyörű steaket.:)

2011.07.18. 13:38:37

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
Én befejeztem. Te így látod, én úgy.

Frigyesur (törölt) 2011.07.18. 13:39:40

@gernika: Megirtam, fontold :)

@Nard: :DDDD Mit kapsz majd ezert :D

2011.07.18. 13:39:47

@Nathan D'Xantine:
Nyugi-nyugi, ráértek. :)

2011.07.18. 13:40:39

@Nard:
Nem vagyok benne semminemű vakitapiba. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 13:43:30

@Frigyesur:

Ja, ma biztosan bántalmazni fog a moziban. A sötétben feljogosítva érzi magát, hogy üssön!

@Zsu0805:

Én sem! :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.18. 13:49:20

@Zsu0805: Látom a poszt hatása alá kerültél! Beindultak a hormonok! :D

Bicikliző medve 2011.07.18. 13:50:25

@Kata1987: szoval szerinted nem letezik boldogsag, mind csak latszat?

2011.07.18. 13:53:06

@Bundabandi:
Áááá, dehogy. :) Csak most boldogságos vagyok. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.18. 13:54:36

@Zsu0805: Megírhatnád...
Hogy legyen szép holnapunk is! :-D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 13:54:50

@Zsu0805:

A vakitapi hozott lázba. Tudomén. Akarsz venni bifidus leprensises futózsákot, vagy klumpás balett cd-t? :)

dr. gernika 2011.07.18. 13:58:11

@Alfonzina: "Ez kb. hasonlóan informális, mint ismerősöm, aki minden ebédjét lefotózza tálaláskor és feltolja a fészbúkra."

lolcsi

Frigyesur (törölt) 2011.07.18. 13:59:59

@Nard: Ij, kellett neked erosebb not valasztanod ;)

Ha visszater mondd meg neki, hogy mar nem vagyok gep elott, csak kesobb nezek vissza, ugyhogy ugy talalja ki mit akar :)

Frigyesur (törölt) 2011.07.18. 14:01:25

@gernika: Mar itt is van :D Majd irj emailt vagy telefon, en most el pancsi-pancsi :))

dr. gernika 2011.07.18. 14:03:33

@Frigyesur: Oksi, nagyon erősen agyalok rajta, szándékban nincs hiány! :)))

Szöszi 28 2011.07.18. 14:04:57

@ċsirke72: A kirakatboldogságról volt szó. Az azt jelenti, hogy a külvilág felé azt mutatják, hogy minden a legnagyobb rendben van, boldogok, közben apuci félrekúr, anyuci emiatt zugivó, de ha ismerősök előtt megjelennek, azt kézenfogva, műmosollyal teszik. Amúgy de, hiszek a boldogságban.

2011.07.18. 14:08:59

@Nathan D'Xantine:
Nincs ezen mit mesélni, nem ide való poszt. Csak jó kedvem van. Jó volt a hétvége, szóval csak ennyi. :)

2011.07.18. 14:10:09

@Nard:
Most már tényleg bevallom, hogy a vakitapi hozott lázba. Úgy letapiznék valakit. :) De úgy Istenigazából, jól megmarkolni. :)

2011.07.18. 14:10:49

@Bundabandi:
Defektesek mindig vannak. Bár mostanság inkább koloncnak, ragacsnak hívják őket. :)

cyd 2011.07.18. 14:26:59

@Zsu0805: Lehet fogadni, hogy ezek után háyn percen belül telik meg a postafiókod? :)

KovA 2011.07.18. 14:29:39

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
Lehet, hogy azért, mert "pont a lényeg" ilyen egyszerű ?
Nem kell ám, hogy az ember élete/párkapcsolata/házassága szappanopera legyen ahhoz hogy jó legyen !

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 14:30:26

@Zsu0805:

Az annyira nem fun! :)

@gernika:

Nem cöccög, esdekel a jóváhagyásomért! :)

dr. gernika 2011.07.18. 14:33:55

@Zsu0805: Azt ugye tudod, hogy most hosszabbat írtál, mint a poszt? :D

Szöszi 28 2011.07.18. 14:34:01

@Nard: Uuu, nagyon el leszel verve:D Ti is örökítsétek már meg, és pakoljatok fel képeket nekünk, had nevessünk:D

michaela77 2011.07.18. 14:39:10

@Nard: anno egyetlen helyen találtam meg és töltöttem le az első szinkronnal, nem túl jó minőségben, de sajnos azóta is az eltűnt:(
Használható linkért nagyon hálás lennék.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.07.18. 14:45:46

@Nathan D'Xantine: erősen elgondolkodtam egy a "nagylábujjam ébredés után, a nagylábujjam délben, és a nagylábujjam este" tematikájú fotósorozaton az üzenőfalra.

dr. gernika 2011.07.18. 14:46:05

@Kata1987: A kiklopfolt fejét megörökítettem anno. :D
@Nard: Minek? Holnap elmész munkába, én meg a Délibe. Akadályozd meg. :D

Szöszi 28 2011.07.18. 14:47:46

@gernika: Ez az csak keményen:D Áááá, majd mutogatod az unokáknak, hogy anno is, hogy elverted nagypapát:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 14:48:38

@gernika:

Vannak MÁVos kapcsolataim! :)

@Kata1987:

Mesterséges intelligencia!

@michaela77:

Hát nekem sincs linkem. Viszont van dvdn :) Lehet majd meg is nézem, kedvenc részem, amikor Lester Diamondot szétcsapatja a parkolóban! :)

Szöszi 28 2011.07.18. 14:50:42

@Nard: Születésem óta barna a hajam:D

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.07.18. 14:51:01

@gernika: Vagy menjél már ma.
Én meg elmegyek narddal moziba:D:D:D
Fizetheti a popcornt meg a nachost:D

michaela77 2011.07.18. 14:52:34

@Nard: ez a baj a párkapcsolatban élő normálisabb férfiakkal, sosem ajánlják fel, hogy megmutatják a dvd gyűjteményüket:))
De ugye letöltős van? Mert eredeti dvdt én nem találtam olyat, ami első szinkronos lenne...

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.07.18. 14:54:21

A harlemi éjszakákat is újraszinkronizálták:S

dr. gernika 2011.07.18. 14:55:22

@Kata1987: :D
@Nard: Nos, amennyiben Győzit akarod rám uszítani, csak rajta. :D
@Kool Kitty Kat: Abból nem eszel! :P
Valszeg csak estére dől el, hogy megyek-e, most nem érzem magam teljesen százasnak. Egyelőre figyelgetem magam, hogy csak vércukor-vérnyomás, vagy esetleg napszúrás...

dr. gernika 2011.07.18. 14:56:56

@michaela77: Ne hidd, hogy normálisabb. :D

michaela77 2011.07.18. 14:59:07

@gernika: igazából a normálisabbat arra értettem, hogy egy helyen kommentelnek életük értelmével, ezért a csalás esélye kizárt, eheh:D
De most hogy jobban belegondolok, te mindig is tetszettél nekem:)) Ugye hozzáférsz Nard dvd-ihez?:)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 15:00:10

@michaela77:

Letöltött volt az image. :) Én amúgy sem mutiztam meg a dvd gyűjteményem senkinek, gernika átnézte magától! :)

@Kool Kitty Kat:

Höhöh! Nemrossz! De akkor már ne Harry Pottert nézzünk. Úgyis tudom a végét! :)

@gernika:

Ó nem Győzit, bár nem rossz ötlet, de szabin van. :)

dr. gernika 2011.07.18. 15:01:55

@michaela77: Heheh, hát itt nem csal meg, priviben millió más csatorna lenne rá. :) Csak néhány dévédéhez férek hozzá, sokat otthon hagyott. Mi is kéne?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 15:03:14

@michaela77:

El kell keserítselek, nem fér hozzá ahhoz a részéhez :)

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.07.18. 15:03:52

@Nard: Én a majmok bolygóját akarom megnézni:D
De az még odébb van...

michaela77 2011.07.18. 15:06:42

@gernika: hát ezt meg is válaszolta. Még most is tetszel, de már nem annyira:DD

@Nard: nem lehet cserélni valami más kincsre?:)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.07.18. 15:14:41

@Nathan D'Xantine: nem, csak szép vörösre van lakkozva és az olyan érdekes!:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 15:15:38

@Kool Kitty Kat:

Én akkor a pénzügyre megyek, vagy a marketingre. :)

2011.07.18. 15:16:51

@cyd:
:) Nemhiszem, hogy kapnék bárkitől levelet. :)

2011.07.18. 15:17:58

@gernika:
Jolvannaaa, kicsit tulpörögtem a kávétól és a meggyes sütitől. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.18. 15:21:10

@Alfonzina: Nem jó!
Az mindig ugyanaz, csak a fény esik rá másképp...
Mindig kend át más színre... Kis bigyókák rá, fél pizza, egy pasi nyelve a két ujj közé.... Ilyesmik.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.07.18. 15:22:05

@Zsu0805: egy picit sajnállak, hogy egy ilyen semmiség olvasatán ennyi pozitív gondolatod támad. Coelho való neked, az talán kikapcsolna picit.

michaela77 2011.07.18. 15:26:41

@Nathan D'Xantine: milyen szempontok alapján sorolnád ugyanoda Boris Viant, mint Coelhot??:))

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.07.18. 15:27:38

@KovA: kevered a szezont a fazonnal. itt hiányzik a lényeg, a mondanivaló, a történet. az élet esszenciája. erősen hajaz az általad említett szappanoperákra, amiket ezek szerint szeretsz.

ilyen egyszerű, nem kell többet belemagyarázni, mint ami.

2011.07.18. 15:30:33

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
Engem nem kell sajnálni, de ha már ennyire sajnálkozunk inkább én sajnállak Téged.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 15:33:00

@Nathan D'Xantine:

Boris köszönőviszonyban sincs a Coelho-féle hiénairományokkal :) Pekingi ősz! Ó! Egy kurva szó nincs benne se pekingről se őszről :D

@michaela77:

Nekem minden megvan ami kellhet nekem. :)

michaela77 2011.07.18. 15:40:00

@Nard: biztosan van olyan, amiről nem is tudod, hogy kellene!:)
Pl. az atlanti óceán legmélyebb pontjáról származó toboz, vagy az a műanyag tányér, amiből még az Aranybulla elkészítésekor falatoztak, netán kleopátra egy hajszála. Nekem ez mind megvan:)

michaela77 2011.07.18. 15:44:12

@Nathan D'Xantine: egen, ezenkívül én is csak annyi közöset tudnék megemlíteni, hogy férfiak:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.18. 15:44:27

@michaela77: Bocs csak közben megzavartak...
Nyilván az a lényeg, hogy NEM sorolom ugyanoda.

michaela77 2011.07.18. 15:59:41

@gernika: :D Köszi!:)
De egyrészt olyan bárkinek lehet, másrészt nehezen tudom prezentálni. De most hogy mondod:

@Nard: vagy van mondjuk egy Alienware desktop bekapcsoló gombom, amin még rajta van bill gates ujjlenyomata...

dr. gernika 2011.07.18. 16:04:08

@michaela77: Nem sok IT-s kedveli Bill Gates-t...

michaela77 2011.07.18. 16:06:46

@gernika: én meg nem sok IT-st ismerek, így nem tudom kit kedvelnek, és nem sok hírességet tudok mondani, akinek bármi köze is van az IT-hez:) Úgy tűnik ezt a dvdt már bebuktam:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 16:20:59

@gernika:

Csak a Microsoft alkalmazottak. (azok is csak színlelnek) :)

@michaela77:

Olyat én is tudnék szerezni, de nekem egy teljes gép kell :P

KovA 2011.07.18. 16:24:44

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): :-)
A történet lényege, hogy nem kell történet - nekem ez tetszik benne.
Semmi különös probléma, nyavalygás, se sóhaj se nyűg.
A szappanyopera nem ilyen az tele van nyavalygással problémával, minden rész végére hagynak egy nézőbolondító meglepetést, csakhogy kiváncsi légy és alig bírd ki mi lesz a következő részben.
Egyet néztem nagyjából végig - asszem a vadrózs volt a címe a csúcs aztán az volt amikor egyetlen utolsó részben kikutyulták a reménytelenül összekuszálódott szálakat, a bűnösöket véletlenül még a vonat is elütötte egyébként meg nagyboldogtyág éd heppiend vó't.
Na ez elég is volt ebből a műfajból nekem, viszont sokat okultam belőle. :-)

michaela77 2011.07.18. 16:27:48

@Nard: hát annyit nem ér, hogy Joe Pesci Harsányi Gábor hangján szólaljon meg:)))
Bár ahogy mondta, hogy "majd meglátod husi bazmeg"....:DD

dr. gernika 2011.07.18. 16:35:26

@Nard: Hát van az a pénz, amiért én is színlelném. Konkrétan Billnek van is annyi pénze. :D

michaela77 2011.07.18. 16:35:41

@Nard: :) Az álom az más. Ez csak egy kedvenc ritkaság.
Azonban ha lenne pár millióm feleslegbe, még egy olyan desktopot vagy mit is megérne. De nincs...:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.18. 16:41:56

@gernika:

Mondtam én, hogy én nem? :)

@michaela77:

Én meg lusta vagyok előkaparni :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.07.19. 00:52:00

@KovA: az ömlengésedtől feljött a vacsorám. milyen történet az, ahol nincs történet? és látom azért szakértő vagy mégis csak szappanopera témakörben...:P
süti beállítások módosítása