Megadtam neki a szabadságot, de visszaélt vele

2011. július 29. 07:26 - csajokespasik

„Megtudtam, hogy van egy másik csaj is, aki után a párom futott. Már régóta akarta és most megkapta. Őrülten féltékeny rá és állandóan vele akar lenni” – a bizalom törékeny cucc, és a hosszú póráz gyakran csak előkészíti a talajt a visszaélésre. Mai posztolónk megadta párjának a személyes szabadságot, pedig nem érdemelte meg. Most megtudhatod, hogy azzal a hosszú pórázzal bizony fojtogatni is lehetne néha.

 

Sose hittem a hosszú pórázban, egyáltalán a pórázosdiban, mindig is demokratikus elveket vallottam, és azt, hogy ha a barátomnak megadom a kellő szabadságot, az csak erősíteni fogja kettőnk kapcsolatát. Van egy pasim – illetve volt, vagy még mindig az akar lenni – akiben megbíztam. Korábban soha egyik fiúmnak se tiltottam meg, hogy a haverjaival is töltsön időt, vagy hogy szabadon rendelkezzen a saját idejével. Ha megtisztelt azzal, hogy felhívott, ha hosszabb időre elment és megmondja, mikor jön, megköszöntem, mert így legalább tudom, hol van. Ha nem hív, akkor előbb hiszem azt, hogy baleset érte, mint azt, hogy egy másik lánnyal hempereg valahol.

Szóval, nem voltam egy birtokló szuka, akitől csak menekül a pasija. Nem vártam el cserébe semmit. Voltak olyan barátai, akiknek soha nem mutatott be engem és ez fájt, de nem látszott rajtam. A humorát és a pikírt diplomatikusságát szerettem benne. Egyszer pl. megkérdeztem tőle, hogy: „Szerinted jó nő vagyok?” Az örök női dilemmára a válasza: „a saját kategóriádban dobogós vagy”. Bár sértésnek is fel lehet fogni, de ha belegondol az ember, ez egy egyenes válasz. Sokáig ideálisnak hittem azt, ami kettőnk között volt. Aztán egy nap fel akartam menni hozzá, de amikor felhívtam (sokáig kicsöng, kicsöng, semmi) harmadszori hívásra veszi fel, zaklatott hangon, mintha futott volna és azt mondja, hogy ma nem aktuális. Jó, nem erőlködtem. Nem hívtam többet. 2 hétig nem jelentkezett, nem tudtam, mi van vele. Állítólag járunk, együtt vagyunk, és lazán beiktat egy 2 hetes pauzát. Soha nem telefonálgattam rá, hogy merre jár, és eldöntöttem, hogy én most sem hívom fel, majd ha akar valamit, jelentkezik. Aztán jött a hideg zuhany. Nem írnám le, milyen úton, csak annyit, hogy egy közös ismerősünkön keresztül megtudtam valamit. Azt, hogy van egy másik csaj is, aki után a párom futott. Már régóta akarta és most megkapta. Őrülten féltékeny rá és állandóan vele akar lenni, hívogatja, utána koslat. Azt mondta ennek a csajnak, hogy engem már lerendezett. Pedig az igazság az volt, hogy én is kellenék neki. De így hogy?? Állítólag tisztára kész van, mert a csaj dobta őt. Amikor ezzel szembesítettem - megírtam neki mélben – bevallotta és könyörgött, hogy fogadjam vissza. A bizalom törékeny dolog, és szerintem csak egyszer lehet eljátszani. Nem tudom, lenne-e értelme újra kezdeni, mert mi a garancia arra, hogy nem ismétlődnek meg a történtek.

 
292 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr793108682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cyd 2011.07.29. 11:39:52

@fumerin: Ne kotord. Fizika 6. osztályban jött be a kémia egy évvel később. A nyolcvanas években.

Bicikliző medve 2011.07.29. 11:40:36

@Bundabandi: Én az vallom nem teszek olyat, ami fordított esetben nálam is kicsapná a biztosítékot, vagy szarul esne. -> Ertelmes ember igy gondolkodik. Pont.

fumerin 2011.07.29. 11:44:44

@Nard: Nekem még jó, hogy megvannak, mert így hasonlót eredményeket elvárhatok a kölköktől, de úgy is kiröhögnek:)
(kitűnő voltam, most már az ciki)

De megvan a bizim, és bocs, télleg volt hatodikban:)
(az ellenőrzőmben nem találtam...)

cyd 2011.07.29. 11:45:06

@gernika: Don't feed the troll. Kivéve ha Nard az :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.07.29. 11:46:32

@fumerin: Felsőben tuti volt fizika, de hányadiktól arra nem emlékszem. A középsulis fizika maradt az emlékezetes a szadista tanárom miatt, rengeteg javító dogát írtunk. Aki nem tudta az anyagot, annak fel kellett állnia az asztalra, összekötötte a cipőhűzőjét, adott a kezébe valamit, amit tartani kellett óra végéig (virágcserép, szivacs stb.).

Stupidella 2011.07.29. 11:47:13

Nincs azzal gond, ha nem tartjuk porazon a pasit, de vigyazni kell, nehogy erdektelensegnek tunjon az egesz, mert akkor ugy lesz vele, hogy a csajt ugyse razna meg, ha lelepne valaki massal.

kerikak 2011.07.29. 11:47:58

én már a 2 hetes szünetnél dobtam volna, akinek gondolkoznia kell azon hogy kellek-e neki az már ne is akarjon :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.29. 11:48:52

@fumerin: Akkoriban SOKKAL könnyebb volt. Nem voltak ilyen KEMÉNY követelmények, mint most. :)

fumerin 2011.07.29. 11:50:31

@Köldökszösz (csodalampa): Érdekes megállapítás, mert még most is én korrepetálom a jelen generációt és nem fordítva:)

dr. gernika 2011.07.29. 11:50:59

@cyd: Ez nem troll, csak spammer.

földiekkel játszó 2011.07.29. 11:51:13

Haha. Két szék között a padlóra pottyant a kis gerinctelen. Úgy kellett neki, te meg élj boldogan - mással. Feldobtad a péntekemet :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 12:00:52

@gernika: Pontosan. Úgyhogy etethető, de minek? Hiszen úgysem nézi meg a reakciót.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.29. 12:05:26

@Bundabandi:

Engem a magyartanár állított az ablak mellé, és figyelnem kellett óra végéig hogy jön-e az ellenség. Igazából nem tudott másképp büntetni. (Ezzel sem, ezt ő is tudta, mert minden általa tanított tárgyból 5ös voltam) :) Találkoztam vele tavaly, aszonta, hogy csalódott bennem, mert akár lehettem volna politikus is. Mondtam, hogy ha kedvelte Fidel Castrot, akkor engem is kedvelt volna politikusként. :)

dr. gernika 2011.07.29. 12:09:59

@Nard: "Engem a magyartanár állított az ablak mellé, és figyelnem kellett óra végéig hogy jön-e az ellenség"
:DDD

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.07.29. 12:37:38

@Nard: Politikus... pfej!
Csak azok lesznek politikusok akik nem akarnak dolgozni.

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.07.29. 12:41:06

@Nard: A politikusoktól a kedvencem...
Megbeszélsz velük valamit, persze ők nem tesznek semmit az ügyben.
Ha nem jön össze akkor sajnos ez van, ha összejön tartják a markukat (Elintéztem címszóval)

Bicikliző medve 2011.07.29. 12:47:00

@Kool Kitty Kat: Te szoktal politikusokkal beszelni? :D

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.07.29. 12:52:49

@ċsirke72: Sztem ha jobban belegondolsz te is beszéltél már politikussal:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.29. 12:56:13

@Kool Kitty Kat:

Azért volt olyan élményem, amikor ez nem volt igaz. De hozzátartozik az igazsághoz, hogy soha semmit nem kértem tőle, amiért fizetni kellett vón. Meg az illető már halott ráadásul.

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.07.29. 12:57:55

@Nard: Van olyan aki korrekt, de nagyon kevés.
Korrekt emberek ritkán mennek politikusnak:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.29. 13:05:26

@Kool Kitty Kat:

Vagy idejekorán meghalnak.

Amúgy:

instantcoelho.com/GZnmd

Ezzel még tartoztam neked! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.29. 13:10:55

@Kool Kitty Kat:

"A legbensőbb én gyémántporos fénye alekoszi öröklétre szenderít."

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.29. 13:18:48

@Nard: Kellene egy randomgenerátor, ami ötvözi Coelho mester és Müller Péter szellemi munkásságát. Azok aztán az igazi mentális útjelzőtáblák az élet rögös ösvényéhez.

Father Justice (törölt) 2011.07.29. 13:20:32

"Bár sértésnek is fel lehet fogni, de ha belegondol az ember, ez egy egyenes válasz."

Ha ezt egyenes válasznak tartod, valószínűleg nem most karmáztál be sumák széltolót utoljára. Anélkül, hogy részletesen ismertetné a rendszerében lévő kategóriákat, valamint hogy azok milyen hierarchia szerint épülnek fel, a válasza csak óvatoskodó mellébeszélésnek tekinthető.

Mondok én neked hamisítatlanul egyenes választ az ominózus kérdésre, bár lehet, hogy elsőre hajmeresztően bizarrnak fog tűnni: "Igen." De ez hagyján, van egy brutálisan meghökkentő másik variáció is: "Nem." Ezt varrd össze, öcsém!

Nyilván nemleges válasz esetén az egyenesség bajnokának néhány mondatban el kellene magyaráznia, miért is van veled egyáltalán. De ez nem probléma, hiszen egy ilyen nem kertelő, karakán férfi egy percig sem fogja titkolni, hogy bár csak bronzérmes vagy a kisbálna kategóriában, ínséges időkben jó veled kupakolni, a pacalod egész tűrhető, ráadásul nem is telepedsz a nyakára. Hozzátéve, hogy ezen nem kell kiakadni, hiszen ő sem kőgazdag hejjespasee, aki kénye-kedve szerint újíthat be Jessica Biel hasonmásokat a legfölsőbb szintekről. Valaki meg csak kell állandóra, hiszen egyedül lenni nyomiság. Így végre megérted, hogy szegény ember legtöbbször vízzel főz, és a társad kendőzetlen őszinteségét megköszönve folytathatod tovább a diznit.

I'm jelly.

KovA 2011.07.29. 13:25:42

Szerintem a kapcsolatotoknak ebben a szakaszában - nincs értelme újrakezdeni/folytatni. Garanciális időn belül mondott csütörtököt - ígéretesebb lecserélni, mint javítgatni.

De nem biztos, hogy igazam van - nem zárnám ki hogy tegyen csodát, nyerje vissza a bizalmat, ha tudja de nem gyötörném magam vele a helyedben - az idő és állhatatosság meggyőzheti az ember szívét - de úgy hirtelenjében csalódást okozna a kísérlet szerintem.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.29. 13:35:04

"a saját kategóriádban dobogós vagy”

Meg egyébként is a részvétel a fontos.

Hurri Kán 2011.07.29. 13:44:17

@Köldökszösz (csodalampa):
Nem a győzelem, a részvétem a fontos.

cyd 2011.07.29. 13:44:23

@Köldökszösz (csodalampa): Az ezen való rugózást nem értettem. A kislány így kezdte: "A humorát és a pikírt diplomatikusságát szerettem benne." erre hozta fel példának.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.29. 13:51:46

@cyd: Gondolom kevés férfi szokott így bókolni, ezért került ez kiragadásra. :)

Mint mikor leeszi magát a nő:
- Jaj, de disznó vagyok!
- Igen, és még le is etted magad Drágám.

cyd 2011.07.29. 13:56:39

@Köldökszösz (csodalampa): Én szoktam :) Meg ha jól olvastam Nathan is :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.29. 14:02:19

@cyd: Csak érezni kell, hol a határ. És persze meggyőződni, hogy éppen adott pillanatban befogadó lesz-e a partner a pikírt megjegyzésre, különben több napig nem lesz "befogadó".

És akkor csak annyi marad, hogy este kivered és lefekszel a gecibe. :)))

indapass90210 2011.07.29. 14:05:29

Gumit ki vette? Volt valami érdekes a héten?

cyd 2011.07.29. 14:06:13

@Köldökszösz (csodalampa): Á dehogy! Függöny mindenhol van, na jó a hálómban épp nincs :)

Egyébként meg alapfeltétel, hogy értse. Ez az első szűrőim egyike.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.29. 14:08:03

@cyd: :DDD

No igen, csak van amikor elszáll az emberrel a ló. (pegazus)

indapass90210 2011.07.29. 14:08:39

Azt, hogy pina, írta már valaki?

Hurri Kán 2011.07.29. 14:10:10

@Dövan:
Nem, de gondoltunk rá :D

Caddy 2011.07.29. 14:11:23

@Nard:
"A szél titkos reménye kifürkészhetetlen szenvedésekkel van tele."

:D:D:D Bearanyozta a napomat de tényleg. :D:D

Niobe 2011.07.29. 14:14:56

„a saját kategóriádban dobogós vagy”
Ez gecó felelet. Mondhatott volna egyértelműen kedveset vagy
elutasítót, az legalább őszinte és egyenes. Ez meg bunkó.

Nem tudok olyan extrém esetet, hogy egy ilyen tökormányt még egyszer a közelembe engedjek egy ilyen félrekuttyantás után..
szerintem a posztoló se tegye. Így kevesebbet fáj, és rövidebb ideig.

@Köldökszösz (csodalampa): "Nem a győzelem, a részvétel, hanem a fontos!" Ha jól emlékszem. :)

cyd 2011.07.29. 14:15:01

@Köldökszösz (csodalampa): Ilyenkor kell elővenni az önvédelmi bociszemet és megkérdezni: De azért ugye szerecc?

Köldökszösz (csodalampa) 2011.07.29. 14:21:54

@cyd: Biza! És egy hatalmas kamattyal nyomatékosítod, hogy Te is úgyanígy érzel. :)

Hurri Kán 2011.07.29. 14:27:11

@Dövan:
Átlagban másfél... :D A csajok gyakrabban :D

Szöszi 28 2011.07.29. 14:40:55

@cyd: Aztán a meglepett csészealj szemeket, ha a válasza az, hogy NEM! És egy hatalmas kamattyal nyomatékosítja, hogy a szex azért jó. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 14:43:40

@cyd: Jól olvastad! :-)

@Caddy: Én itt tettem le a lantot:
"A jelen sziklaszilárd lelke viharos pusztításból formál új létet." :-D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 14:45:34

@Köldökszösz (csodalampa): @Kata1987:
"Hatalmas kamattyal nyomatékosít".

Egy tanfolyamra jártatok? ;-)

Niobe 2011.07.29. 14:48:30

Jó ez az instant Coelho, még csillámfaszláma is idéződik benne. Lááájk.
Köszike.

cyd 2011.07.29. 14:50:43

@Kata1987: Nincs abban semmi meglepődés, ha megkíván. Ez csak természetes.
Különben is férfi vagyok, nem bonyolítom túl. Lefeküdt velem -> a bók jó volt -> szeret :)

Caddy 2011.07.29. 14:54:25

@Nathan D'Xantine: a jelen lelke. :D:D:D:D
ÁÁÁÁÁ ez kész .

Szöszi 28 2011.07.29. 14:54:51

@cyd: A szeret szót cseréld kedvelre, úgy már helyes lesz :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 14:57:03

@Kata1987: Butaság. Ha már "lefeküdt velem", tuti hogy szeret. Utána már nem lehet egyszerűen csak "kedvel"-ni! :-D

Niobe 2011.07.29. 15:01:13

@Nathan D'Xantine: Ó, dehogynem :) Millió embernek sikerül, neki miért pont ne? :)

Caddy 2011.07.29. 15:01:54

@Nathan D'Xantine: hát nekem volt egy pasim, aki azt mondta: Erősen kedvellek. Hát őt is a humoráért szerettem többek között. :D:D:D

cyd 2011.07.29. 15:03:03

@Nathan D'Xantine: Illetve onnantól kezdve szenvedélybeteg és a végén nem szakítás van, hanem elvonó :)

Niobe 2011.07.29. 15:07:09

@Caddy: és legalább behintett chilipaprikával? :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 15:07:12

@cyd: Te vagy az egyetlen itt, aki érti miről van szó! :-D

cyd 2011.07.29. 15:10:33

@Nathan D'Xantine: Nna! Mingyár jön gernika és kapsz majd te is mocskos ajánlatot mint délelőtt Nard velem kapcsolatban :)

devadel 2011.07.29. 15:12:18

"megadtam neki a szabadságot"
mér, ki vagy te? a szabadságot te adod? meg? NEM. attól, hogy valaki a te pasid, még szabad, ez nem a te megadásodtól függ.

"de visszaélt vele"
úgy érted szabadon cselekedett? ez valóban visszaélés a szabadsággal? NEM. a szabadsággal definíció szerint nem lehet visszaélni.

és ez még csak a cím két félmondata...

dr. gernika 2011.07.29. 15:13:42

@cyd: @Nathan D'Xantine: :D Nem kell ajánlgatnom, már anélkül is egymást nyalogatjátok. :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 15:15:42

@gernika: Ezt úgy hívják férfiszolidaritás!
:-D
Nem olyan nyali-fali-hátbadöfi, ami a nők körében dívik!

Caddy 2011.07.29. 15:18:56

@Niobe: be hát, ez nem is kérdés. :)

devadel 2011.07.29. 15:24:51

@Nathan D'Xantine: mi ebben a modern? kőkonzervatívan mást jelent a szabadság? bár télleg, régen volt olyan, hogy az egyik ember a másiknak a rabszolgája, és aztán felszabadította, de mostmár nincs (nálunk).

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.07.29. 15:25:17

Ahhhha, mennyé'
Ha neked belefér, hogy időnkint olthatatlan kamatyolhatnék tör ki rajta, amit nem rajtad óhajt levezetni, csak nyugodtan.

Jelen esetet nehéz lenne apró malőrnek tekinteni. 2 hétig szíjjelkúr egy nőt, mintegy véletlenül :)))

cyd 2011.07.29. 15:28:45

@gernika: Mer' szegény Nardot is elnyomtad. Papucsot csinálsz belőle :P

@Nathan D'Xantine: "nyali-fali-hátbadöfi" ez de szép :)

Hurri Kán 2011.07.29. 15:29:17

@Zsit (nyau és rémizé):
Direkt nem lehet ilyet csinálni :DDD

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 15:31:16

@devadel: Mondjuk az, hogy így hívják őket. A XX-ik század leleményei zömmel.

@cyd: Ne tudd meg mi melóm van benne! :-)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.07.29. 15:31:37

@gyvy:
nem, direkt ilyet, kizárt!
Csak véletlenül akadhat be az a fütyike, mintegy 2 heti hosszaságban :) (most ezt vizualizáltam :DDD)

Hurri Kán 2011.07.29. 15:32:36

@Zsit (nyau és rémizé):
Nem lehet az olyan rossz... No de beakadt f... üllel hogy megyen el a zember fija vásárolni mongyuk? :DDD

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.07.29. 15:34:32

@gyvy:
rendel
telefonon
ott nem számít, hogy mid van beakadva

nem jó
inkább neten rendel
:)

Hurri Kán 2011.07.29. 15:35:14

@Zsit (nyau és rémizé):
Háppersze... milyen izgi is ketten menni átvenni a pizzát :DDD

cyd 2011.07.29. 15:36:24

@Zsit (nyau és rémizé): Utolsó cserkész, Bruce Willis
"Véletlenül? Mégis hogy, jöttél be az ajtón, megbotlottál a küszöbben és beleakadt a farkad?" vagy valami ilyesmi :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.07.29. 15:39:55

@gyvy:
dehogy, pénz kilincsre kiakaszt, pizzásdoboz lábtörlőre
Hát mindent nekem kell megoldanom? :)

@Nathan D'Xantine:
dehogynem, véletlenül meglátta a bombanőt, és nagyon megkívánta - hát megértheted, hogy muszáj volt neki kielégülni!

@cyd:
ja, klasszikus :)

Hurri Kán 2011.07.29. 15:40:31

@Zsit (nyau és rémizé):
Persze... pénzt ellopják, meg a pizzát is. :D

dr. gernika 2011.07.29. 15:40:52

@Nathan D'Xantine: Olyan nőkkel nem barátkozok. :)
@cyd: Attól azért ne féljetek. :)

devadel 2011.07.29. 15:41:35

@Nathan D'Xantine: ja hogy tudományos értelemben érted :-) jaj, most filozófiába nem akartam belemenni, csak kiakadtam a kislányon.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 15:42:06

@Zsit (nyau és rémizé): Öööö...
" Azt, hogy van egy másik csaj is, aki után a párom futott. Már régóta akarta és most megkapta. "
Hm?

cyd 2011.07.29. 15:45:47

@Zsit (nyau és rémizé): Neten fizet kártyával, pizzát a macska/kutya/hörcsög/madárpók átveszi. Nők! Mindent túlbonyolítanak :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 15:49:39

@devadel: Jó. Ha belegondolsz, akkor a szabadságot ilyen helyzetben mindenki a klasszikus teória szerint értelmezi.
Szabadságodban áll jónak lenni. :-)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.07.29. 15:52:05

@cyd:
nun ja, bár a múltkori 121-szeres PayPal azért vet fel kérdéseket (tudom, tudom, az almás :D)

@Nathan D'Xantine:
hát nagyon kellett neki, pedig régen látta meg véletlenül - olyan lehetett ez, mint egy elhúzódó lábgörcs: muszáj valahogy feloldani.
És hogy ez 2 hétig tartott? Biztos diótörőnek becézték a lányt a háta mögött :)))))

devadel 2011.07.29. 15:54:10

@Nathan D'Xantine: és mindenki jól meg is szívja. mert a másik meg nem úgy értelmezi. nagyon helyesen egyébként.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 15:55:30

@Zsit (nyau és rémizé): Diótörőnek?

Figyelj posztoló! Vissza ne fogadd! A mogyorója diótöröbe került! Képzelheted!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.07.29. 15:57:35

@devadel: Nem hinném hogy eme tétel deklaráltatott a kapcsolat elején... :-)
Ezt csak most elmesélte magáról a hölgy, hogy lássuk milyen jó fej.
Nem jött be... Ez van.

A Tyne folyó déli partja 2011.07.29. 19:43:15

@Frigyesur: hát én meg azt nem értem, minek mindennap kommunikálni, ha hétvégén úgyis találkozunk? nem lesz mit beszélni...
jó, mondjuk ha 300 kilométerre van és csak pár havonta látom, akkor hívjon néha, de ha úgyis gyakran találkoztok, minek?

JOKKA21 2011.07.31. 01:10:58

Ribik a nők, jól vigyázzon velük minden férfi.
süti beállítások módosítása