Sziasztok! Gondoltam megírom nektek, hogyan jutottam döntésre a napokban egy nagyon „érdekes” (más szót is használhatnék. Durvábbat) lánnyal kapcsolatban. 25 éves vagyok, a lány 23. Nagyjából 1,5 éve ismertem meg, barátokon keresztül. Sokat találkoztunk, minden jel arra mutatott, hogy járni fogunk. Elfogadta a bókokat, és tőlem az apró ajándékokat. Nem egyszer csókolóztunk is. De semmi több nem volt… 1 éven át. Csak ez az üresjárat és bizonytalanság. Egy értelmes férfi ilyenkor vagy lelép, vagy beszél a nővel.

Én beszéltem is: elmondta, hogy szeret, és csak engem, de kell még neki némi idő - nem kérdeztem vissza, hogy mihez, mert úgysem tudott volna rá felelni. Tehát: a szerelmemet, az érzelmeimet visszaigazolta, de kapcsolatunk 1 évig nem állt másból, mint baráti találkozásokból. Így nem tudtam előre tervezni vele. És ő sem velem, de ezek szerint nem is akart. Meghívtam egy étterembe, végig szerelmesen néz rám, aztán kéz a kézben andalgunk sötét kis utcákon. Minden romantikus. De semmi több. Gondolkodtam: ha az volt a tétovázásnak oka, hogy pasija van, netán több pasit vizsgáztat velem párhuzamosan, akkor hazudott - és ha akkor képes volt erre, akkor az esetleg kialakult kapcsolatunk alatt is hazudott volna. Léptem. Három héttel ezelőtt feladtam. Nem hívtam, nem kerestem többet. Elment tőle a kedvem. És mintha a lány erre várt volna, elkezdett közeledni, írt, hívott. Olyan szerelmes leveleket küldött, amiket addig még sosem kaptam tőle. De én ez alatt az 1 év alatt annyira meguntam a kilátástalan küzdelmet, hogy nem akartam többet látni őt. Lehet, hogy most sikerülne, amit annyira vártam…. De már nem kell… Elmúlt belőlem a szerelem. És nem értem, miért csinálta. Üdv és köszönöm hogy elolvastátok: Zoltán.