Mindketten félünk a házasságtól

2011. december 06. 07:35 - csajokespasik

„Nézem az egyik barátnőm lányát, aki annyira elkényezteti a gyerekét, hogy még meg is dicséri, ha hisztizik, mondván, így fejlődik ki a szabad személyisége. Ez helyes?” – ha a pénz miatt kell aggódni, akkor az ingyen kocsi is inkább teher, mint megoldás. A családalapítás olyan téma, ami aggodalomra készteti Levélírónkat, aki többek között attól is tart, hogy a szülés után zokogó zombi lesz. Önmarcang-maraton. Tudunk jövőt mondani mai posztolónknak?

 

Sziasztok! Nem tudom, közületek hány pár torpant meg a házasság előtt, illetve pánikolt be, még be sem következett dolgoktól. 5 éve vagyunk együtt. A párom 37, én 35 vagyok. Ebben a kapcsolatban már most is én vagyok a kis feleség, aki mindent megtesz a kis férjéért, csakhogy papíron még nem vagyunk hivatalos házaspár. (De kell-e az a papír? Bizonyít az bármit is?) Ennek főként mi vagyunk az okai, illetve az előrevetített aggodalmaink. Közös aggodalmak. A párom apja néhány hónapja kocsit váltott, hozzánk meg lepasszolta a régi járgányát. Nem volt roncs, egy megkímélt, helyes kis Opel. Mivel mindketten használjuk, de ritkán, felmerült a kérdés, hogy kinek is kéne fizetnie a költségeket. Az üzemanyagot, ugye az fizeti, aki használja, de mi van a többi költséggel?

Ő használja többet, én nagyon ritkán. Ez egy kis probléma. De ha már a kocsin összeveszünk, mi lesz később? Szóval, a családalapítás… mindketten akarjuk, addig, amíg bele nem gondolunk. Engem elsősorban egzisztenciális kérdések nyomasztanak: „mi van, ha nem lesz annyi pénzünk, vagy egyikünket-másikunkat hirtelen kirúgják?" - ezt a kérdést mindenki felteheti, mert mindenki így van ezzel. A jövő mindenkinek ismeretlen. Kivéve a tévéjósoknak : D Azon tépem magam már most - amikor gyerek még csak tervben van, de képben nincs - hogy mi lesz akkor, ha nem tudjuk biztosítani neki a szükséges dolgokat ahhoz, hogy egy teljes értékű és fantasztikus ember legyen? Imádom a csecsemőket, tudnék és bánni vele, de mégis bennem van a félsz, hogy mi van, ha a szülés után mindez megváltozik és zombi leszek? Sajnos sok ilyet láttam, életvidám lányokból depressziós zokogógépek lettek, de pár hónapra szerencsére elmúlt náluk. Aztán a suli: mi van, ha nem tudjuk biztosítani neki a menő cuccokat, ha elindul az osztályban a menősködés és neki nincs x márkájú cipője vagy a legújabb generációs mobilja? Gyerekkoromban én is átéltem, milyen a sorsa a nem túl gazdag gyerekeknek. Nem nélkülöztünk, de fényűzésre igazán nem telt. Nem akarom, hogy az én gyerekem ezt bármilyen szinten is megtapasztalja. Aztán ott van a nevelés: nézem az egyik barátnőm lányát, aki annyira elkényezteti a gyerekét, hogy még meg is dicséri ha hisztizik, mondván, így fejlődik ki a szabad személyisége. Ez helyes? Nem tudom, Hitlert hogy nevelték, de ha nem szíjjal, akkor így. Ez most a helyzet: mindketten szeretnénk a családot, de a páromnak is megvannak a maga félelmei – sajnos nagyjából az enyémekkel vágnak egybe. Karácsonyra meg akarom lepni magam egy salsa tanfolyammal és még ebből is problémát csinálok: „nem kell az neked, vegyetek inkább valami konyhai eszközt”. Lehet, hogy vannak olyan emberek, akik együtt vannak, szeretik egymást, párt alkotnak, de családot nem képesek? A párom mindenben segít, szerencsésnek érzem magam, de őbenne is van egy józan félelem. Vagy túlságosan realisták, vagy túlságosan hülyék vagyunk. Üdv: A.

 
660 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr573441773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 22:14:17

@Almandin:
"Pedig a létbizonytalanság fontos tényezője a gyermektelenségnek."

Szerencsére régen nem volt mód védekezni, mert lehet most nem tudnánk itt kommunikálni. :)
Nézd, nem szeretném sokat ismételni magam. Szerintem ha van egy élhető szint, akkor jöhet a gyerek. A jövő akkor se kiszámítható, ha a jelen tökéletes (ami amúgy nincs is). Pl bármikor meghalhatsz.

A házasság céja? A mai világban szerintem minden pár maga dönti el, mit jelent neki. Sokak szerint csak egy papír, felesleges. Régen a családalapítás (gyermekek nemzése) volt.

Almandin 2011.12.06. 22:14:26

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Nem vagyok vallásos (sőt, kifejezetten nem kedvelem a kereszténységet). Valóban 100-200 évvel ezelőtt nem volt szokás a szerelmi házasság, meg többnyire a család határozott róla. Az is igaz, hogy szerelmes állapotban a józan ítélőképesség csökken. Viszont azt egy szomorú hozzáállásnak tartom, hogy a szeretet sokak számára már egyáltalán nem számít az emberi kapcsolatokban. Nem csoda, ha az ilyenek gyakran cserélgetik a partnerüket, meg semmit se tudnak neki megbocsájtani, mert árucikknek nézik a másikat. Pl. egy nő legyen jó testű, jól tudjon szexelni, legyen pénze, trendi legyen. Szeretet? Többnyire nem számít. Nos, ha ők elégedettek ezzel a szeretettelen élettel, éljenek így. De ez az ő szegénységi bizonyítványuk. Ha megöregszenek, csúnyák, betegek, és szegények lesznek, ők is mennek a szemétdombra, de akkor ne nyivákoljanak. Aki nem tud szeretetet adni, netán a fontosságát is lebecsüli, az nem érdemli meg, hogy szeretetet kapjon.

Almandin 2011.12.06. 22:18:07

@Picicsibe a szexistennő: Régen viszont a szegénység kiszámítható volt. Szegényparasztok, vagy városi segédmunkások is tudták, hogy kevés a pénzük, de abból szerényen, de meg tudnak élni (nem halnak éhen, és egy szerény házacska vagy kis lakás lesz a fejük felett). Én a "régen"-en a 20. sz. második felét értem elsősorban. Ma viszont elképesztő bizonytalanság van, akinek még van állása, lehet, hogy annak se lesz pár év múlva. A magyar gazdaság is döglődik.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 22:18:20

@Almandin: meg semmit se tudnak neki megbocsájtani

mit kell szerinted elnézni?

ha öreg leszek (megérem?) akkor megölöm magam. ha előbb kerülök szar állapotba akkor előbb. nem látom a problémát.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 22:19:38

@_Ω_: keverek inkább még egy kis könnyű puncis zenét :)

pretty kitty 2011.12.06. 22:19:50

www.facebook.com/photo.php?fbid=288811211156985&set=a.288643904507049.65155.153592064678901&type=1&theater

Dil Centa,

[ ] Ajv bin gud dic jil
[ ] Okej, moszt av do tajm
[ ] Vanc in o vajl
[X] Nevolmajnd ajl baj maj on plezonc!

Hihihihiiiiiii!!!! :))))))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 22:28:04

@Almandin: "Én a "régen"-en a 20. sz. második felét értem"

Én meg sokkal régebbi régent. :)

De tudom, és értem, miről beszélsz. Sajnos Mo. helyzete borzalmas. De a véleményemet ez sem változtatja meg.
Mi akartunk gyerekeket, és tettünk azért, h boldogulni tudjunk. Bármikor történhet valami szerencsétlenség, ami borít mindent. Néha csak ülök és ilyen faszságokon agyalok... De aztán elhesegetem, meg a férjem is helyre teszi az agyam. Ha lesz valami, akkor gondolkozunk majd rajta, és megodjuk.
Félelemben élni, hagyni, h irányítsa a döntéseinket... Egészséges félelem kell, de ez már rég nem az.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 22:28:44

@Almandin: amúgy én nem nézem hogy jó-e a teste vagy tud-e szexelni. de sohasem becshühülnek meg :,( :DDD

Almandin 2011.12.06. 22:29:04

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Ezt azért gondold meg. Öregen is lehet sok örömet találni az életben. Bár attól tartok, nyugdíj már nemigen lesz.

Almandin 2011.12.06. 22:30:24

@Picicsibe a szexistennő: Ma a magyar lakosság többsége valós félelemben él a jövőtől, én is félek, hogy szörnyű tragédia vár erre az országra.

DJ Offtopic · http://djofftopic.blog.hu 2011.12.06. 22:32:54

@kiraaaaa: @_Ω_: valóban, jobban örülök a felcímkézett linkeknek.
Főként azért, mert a YT-on megadott címekből nem mindig jövök rá az előadóra meg a szám címére, ebben jól jön a szervesek segítsége. Ha egyértelmű a YT-cím, akkor nem annyira fontos a tagelés.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 22:34:11

@Almandin: "én is félek, hogy szörnyű tragédia vár erre az országra."

Én is. Ezzel nem vitatkozhatom! :/

kiraaaaa 2011.12.06. 22:36:35

JAjaj, de tossz nekünk, mi ez a z asszonykórus?
Tessék lázadni, ha nem tetszik a rendszer:))))))))

pretty kitty 2011.12.06. 22:38:12

@Almandin: El kell kuldeni Olbant a kibacott kulva anyja picajaba ... jesz a haza fenyle delul! :)

kiraaaaa 2011.12.06. 22:38:31

Tegelés, persze, ezt a szót kerestem. De nyilván rossz helyen:)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 22:38:31

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: ezt a csajt de szétbasznám.

persze szigorúan tisztességes szándékkal, monogám élethelyzetben

_Ω_ 2011.12.06. 22:39:47

@kiraaaaa: Vagy ideje a megtakarításokat átváltani Svéd Koronára, készülve a jövőre...

Esztétikus Kritikus 2011.12.06. 22:41:12

@Picicsibe a szexistennő: Anyám két évvel a második világháború után született. A nagyimnak nem volt teje, ezt akkor vette észre, amikor elkezdett sorvadni az újszülött. Tejet csak ritkán tudtak szerezni, mert hiánycikk volt, tápszerről ne is beszéljünk. Konzervlevet, cukros teát, vízben főzött darát, ilyesmit itattak a csecsemővel, hogy életben maradjon. És basszus az anyámnak olyan az immunrendszere, mint a vas. Ezt csak azért mondom, hogy mindig van mihez képest mérni a dolgokat. Függetlenül ettől én is parázok keményen. Gyártom a B-terveket.

@Almandin: akkor itt kell hagyni ezt az országot azoknak, akik tragédiába sodorták. Sok magyar megtette már a történelem folyamán. :(

_Ω_ 2011.12.06. 22:41:21

@Kiszlanyocka: Orbánt? Nem inkább az összes politikust? Eddig még egy tisztességeset se láttam közöttük... (Help plíz, valaki mutasson már egy tisztességes politikust!!!)

kiraaaaa 2011.12.06. 22:42:07

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: mert pont megérné nekik, mi?

@_Ω_:

de mindenképp más hozzáállás kéne.
Nem ám a jó állami eltartásra várni.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 22:44:09

@kiraaaaa: persze. gondolod az a sok hektár termőföld amit nyugatiak vettek nem éri meg? kurva sokat vettek ám. nem szar hely ez csak két irányból zsigerelnek minket itthon.

kiraaaaa 2011.12.06. 22:45:50

@Esztétikus Kritikus: állandó kérdés a WHO-nál: megéri e tápszert vinni a fejlődő országokba, mert ott nincs víz. Nem nagyobb kibaszás-e velük ez, mint hagyni meghalni őket.
Általában háborúban, nélkülözésben a születések élve maradások máshogy alakulnak.
Te most a nyugiban élő fejeddel gondolkodol.

kiraaaaa 2011.12.06. 22:47:23

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: a föld alatt nincs szénhidrogén, tehát zéro az értékünk. Lásd. az utolsó háborút tőlünk délebbre.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 22:47:29

@kiraaaaa: ha elég mérget kevernek bele tutti megéri!

jó ez most kicsit morbid volt :D

pretty kitty 2011.12.06. 22:47:34

@Esztétikus Kritikus: "akkor itt kell hagyni ezt az országot azoknak, akik tragédiába sodorták."

Pelce, cak asz kene! Elmedunk maszhova jasztan aszt a helyet isz tlagedijaba szodoljak a kocogok. Nem megoldasz megfutamodni, cet kell bacni a lohadekok picajat!!!

pretty kitty 2011.12.06. 22:49:12

@_Ω_: Hat van vmi abban amit mondacc, de Olban jo kezdet lenne.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 22:49:51

@_Ω_: Nincs.

De én nem politizálok. Véleményem van, de megtartom egy szűkebb csoportra. Így vagyok a vallással és a gyerekneveléssel is. :)

kiraaaaa 2011.12.06. 22:51:00

@Kiszlanyocka: kabbe, jót írsz,de ahogy írod.

_Ω_ 2011.12.06. 22:51:12

@kiraaaaa: Igaz. Egyébként öregségi nyugdíj sincs olyan régóta, az 1900-as évek elején pl. állami formában ha jól tudom nem is létezett... Nagyszüleink szülei még simán eldolgoztak halálukig úgy, hogy nem tartotta el őket "állam bácsi", a saját gyerekeikre támaszkodhattak és saját magukra.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 22:51:46

@kiraaaaa: a termőföld és a víz kurva nagy érték ma.

a román föld is drágább mint a magyar:

"Mégis mennyivel olcsóbb?

Eddig mintegy 500 millió euró értékben vásároltak termőföldet és erdőket Romániában a külföldi befektetők. Egyes források szerint 10-szer, de akár 40-szer is alacsonyabb a hazai föld ára a nyugat-európainál. Dániában a termőföld hektáronként 20 ezer euróba, Svájcban még ennél is többe, akár 80 ezer euróba is kerülhet. Romániában hektáronként már 2 ezer eurótól 5 ezer euróig is lehet földet vásárolni. Ausztriában valamivel alacsonyabb az ár: 6-15 ezer euró között mozog, de még így is jóval fölötte van az itthoni áraknak.

Kerezsi Miklós agrárszakértő szerint azért a jó minőségű romániai föld sem mondható olcsónak, sőt többe kerül, mint például Magyarországon.

„Relatív, hogy mihez képest olcsó. Magyarországhoz képest Romániában kifejezetten drágán lehet termőföldet venni, ha a jó minőségű termőföldet vesszük figyelembe. Természetesen ha Hollandiát vagy Dániát nézzük, ahol 30-35 ezer euróba kerül egy hektár termőföld, akkor ezek alacsony árnak számítanak. "

penzcsinalok.transindex.ro/lokalis/cikk/13891

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 22:52:55

@Esztétikus Kritikus: Fú, ez a sztori... Ááá.

Pont most szoptatom a kisfiamat. :)

Αphelion 2011.12.06. 22:53:43

@_Ω_: Igen, es nekunk sem art megbaratkozni a gondolattal, hogy csak magunkra tamaszkodhatunk majd, mert az allami nyugdij szart se fog erni mikor mi sorra kerulunk.

kiraaaaa 2011.12.06. 22:54:02

na megyek, mert aki korán kel, az álmos lesz:)

Esztétikus Kritikus 2011.12.06. 22:54:21

@kiraaaaa: szerencsére nincs más fejem, csak az, ami nyugiban él :) Bár én ezt a nyugit nem érzem annyira nyugalmasnak. Nap mint nap megélem, hogy kiszalad a lábam alól a talaj, de próbálok alkalmazkodni. Aztán meg ne hidd, hogy ma nem léteznek megoldhatatlan helyzetek hiánycikkek miatt - gondolj csak a kórházak ellátottságára, felszereltségére.

@Kiszlanyocka: én pacifista vagyok sajnos, a légynek se tudok ártani. Ha mások megteszik az általad emlegetett picánbacást, megnézem a tévében. Vagy inkább a jutyúbon.

Tleilaxu · http://djofftopic.blog.hu 2011.12.06. 22:56:02

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: ne hasonlítsd össze a magyar árakat hollanddal vagy svájcival (Balassa-Samuelson hatás, jelentős eltérések népsűrűségben, stb stb.)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 22:56:11

@Kiszlanyocka: "cet kell bacni a lohadekok picajat!!!"

Pontosan hogy gondolod? :)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 22:57:58

@kiraaaaa: majd egy kormányváltás csökkenti a romák arányát? nem hinném. 20 év múlva a társadalom nagy szarban lesz, 70-80-as iq-val rohangál majd a többség. a maihoz képest, mivel akkor az lesz a 100 körüli érték

olyanokból fognak állni, akik segélyen éltek gyerekként, most szifonjuk van van és tetvesek, csak azért nem buktatják őket ne legyen együtt a sok tesó. tudom, karitatív szervezeteken keresztül ismerek ilyet. akik így is pénzelik őket. ők a szifon után nem mondanak majd le a jólétről írástudatlan felnőttként. akkor leszel xx éves.. simán kirabolnak, megerőszakolnak, a kis pénzednek meg annyi. Orbán nem ront itt semmit, nem ő a fő probléma

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 22:59:46

@Tleilaxu: most ez hogy jön ide? ha megéri megvenni megveszik. ide is költöznek akár. nem a népsűrűségről volt szó hanem a nyugati befektetésekről amik miatt beavatkozna a külföld lázadások során

_Ω_ 2011.12.06. 23:00:22

@Tleilaxu: Azért ő is összehasonlíthatja, mivel a külföldi is megteheti! A külföldi összehasonlítja, és arra a következtetésre jut, hogy itt olcsóbban jut termőföldhöz, a terményt pedig még ha szállítani is kell később, még mindig megéri neki. Ha nem érné meg, külföldi nem vásárolna földet, mert csupán azért, hogy itt lakhasson, nem hiszem, hogy megéri neki, már persze ha amúgy nyugatról érkezett.

Αphelion 2011.12.06. 23:02:21

@Picicsibe a szexistennő: "Pontosan hogy gondolod? :)"

Hat annyi a lenyeg hogy ki kell allni a jogainkert -- hogy pontosan hogyan es milyen modszerekkel az a konkret helyzettol fugg. Hogy a jelenlegi Magyarorszagon mit lehetne kezdeni azt nem konnyu megmondani, de annyi biztos, hogy minimum zugolodni kell, nem csak szo nelkul lenyelni mindent amit le akarnak nyomni a torkunkon.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 23:03:05

@_Ω_: mondjuk inkább a hollandok mint a cigányok. az én őseim is részben ilyen nyugati telepesek voltak.

_Ω_ 2011.12.06. 23:04:25

@Aphelion: A görögök is zúgolódtak a megszorításaikon... Az eredményt már láttuk, bár tekinthetünk rá részeredményként is, mert van még lejjebb nekik is, nekünk is.

Tleilaxu · http://djofftopic.blog.hu 2011.12.06. 23:09:15

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: a magyarnál kb. négyszer nagyobb holland népsűrűség is benne van rendesen a termőföld árkülönbségében

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 23:14:04

@Aphelion: Csak azt nem tudom, kik szavazták meg őket?!

Tleilaxu · http://djofftopic.blog.hu 2011.12.06. 23:14:08

@_Ω_: miután dolgozott egy kicsit magyarokkal, és rájött hogy inkább csak dolgozgatni szeretnek, átértékeli, hogy akar-e Magyarországon népnevelni. Kiváló reklám az ilyesmi az egész országnak (pont ilyet látok most közelről, sajnos)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 23:14:49

@Tleilaxu: megértettük. ez hogy jön a témához? nem az okokról beszéltünk.

_Ω_ 2011.12.06. 23:18:32

@Picicsibe a szexistennő: Jelentem, én is bűnös vagyok! Viszont a választási lehetőségem a rossz és a még rosszabb közötti választás volt, kérem a tisztelt Bíróságot, ezt vegye figyelembe! A választásról távolmaradás pedig szintén egy rossz eredményt hozott volna.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 23:18:43

@Picicsibe a szexistennő: az a jó, hogy a módosításokkal szinte lehetetlen lesz kormányt váltani. :)

@Tleilaxu: a farmer nem dolgoztat. arra csak az szorul rá akinek nincsenek modern gépei. hihetetlen kevés emberre van szüksége. csak egy fegyveres őrre a termény mellé. népet nevelni meg nem akar, leszarja a népet

Esztétikus Kritikus 2011.12.06. 23:19:36

@Picicsibe a szexistennő: ez full egyszerű. Az átlagszavazó mindig valaki ELLEN szavaz, és nem valaki mellett. A bizonytalanok aránya ma - akik nem tudják, melyik pártra adnák le a voksukat, ha most hétvégén lenne választás - 70%. Miért? Mert nincs ellenségképük sem, hát még elképzelésük a helyes útról. Nem tudják, kit kell utálni. :)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 23:19:59

@_Ω_: mert túl liberális vagy. lököd a toleranciát. ez a baj

Αphelion 2011.12.06. 23:25:15

@Picicsibe a szexistennő: "Csak azt nem tudom, kik szavazták meg őket?!"

A 2010es valasztas szerintem leginkabb arrol szolt, h Gyurcsany nem volt szimpi ... csak ezt sajnos Orban ugy ertelmezte, h akkor most az egesz orszag az o csicskaja szeretne lenni. Elso korben azt kene nyilvanvalova tenni neki h ezt nem teljesen igy gondoltuk.

_Ω_ 2011.12.06. 23:25:20

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Azért álljunk meg egy percre, én pl. tudom, mi a különbség szabadság és szabadosság között... Toleráns vagyok, de csak egy szintig. Persze azért addig nem mennék el, hogy elkezdjek másokat felkötni lámpavasakra, ez a te szemedben valószínűleg gyengeségnek tűnik, nekem meg egyszerűen csak nem veszi be a gyomrom. De megismétlem, mindez nem jelenti azt, hogy örülnék annak amit magam körül látok, egyszerűen van egy szint ami alá akkor sem vagyok hajlandó lemenni, ha a helyzet esetleg megkívánná, és igyekszem valahogy a számomra is elfogadható módszerekkel elintézni.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 23:30:18

@_Ω_: sehol sem írtam lámpavasról. a bentlakásos iskola cigányoknak Gyurcsány és Vona egységes, egymástól független ötlete volt. mindkettő náci nem? ez nagyon veszélyes, még megtanulnak írni-olvasni

_Ω_ 2011.12.06. 23:31:36

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: csak érzékeltetni szerettem volna, mi nálam a tolerancia, és amikor elfogyott, meddig megyek el... Tehát csak egy példa volt.

_Ω_ 2011.12.06. 23:34:04

Félelmetes, meddig jutottunk a házasságtól való félelmek, a gyereknevelés bizonytalan gazdasági helyzetben, és a kell-e egyáltalán gyerek témától...

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 23:34:29

Hmm. A válaszokból ítélve a jelenlévők többsége.

Igen, rossz és még rosszabb. És sikerült a még rosszabbra szavazni. Fletó egy fasz. De Orbán meg őrült. Ezt bizonyította eleget a választások előtt is már.

Szóval e' van.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 23:38:01

@Aphelion: Mit gondoltál mi a szavazás, egy barátságra épülő szerződés?
Orbánról lehetett tudni milyen.

Joe69 2011.12.06. 23:39:10

Micsoda mély filozofálgatásra késztetett benneteket ez a poszt ! Bezzeg fordítva, amikor a csaj rinyál, hogy a harmincas pasija csak dugni akarja, elvenni nem, akkor persze egyszerü az itélet a hülyefasz szarpasikról, és nem gondoltok arra, hogy a posztbéli gond sokkal, de sokkal jobban szokta frusztrálni a pasikat , mint a csajokat, mert a családföi szerep reflexe mégis rájuk jellemzö. Érdekes, hogy itt az enyhén szólva sem tini csaj csinálja ezt, és persze a kommentelök között is volt jó par harmincas szinglicsaj is, aki ezzel menti magát. Mellesleg szerintem a posztoló is egy össze-vissza pasifelhökavaró szingli volt, aki az utolsó pillanatban még kikapott egy bétahímet a csapatbol, akit ma is gyengén lehúzható pasibarátként kezel, és aki ezzel tisztában van persze, jól emlékszik a csaj viselt dolgaira is, vagyis nem dúl az a mély bizalom köztük, másrészt a jövötöl való félelem miatt inkább a régi pasiztató-barinözgetö stílus megy köztük, ezért van a szarakodás a kocsival, stb. A csaj meg nem is becsüli a pasit, ez is süt az egészböl. Menjen inkább szinglizni, az való neki. Pasikám meg használja a jobb kezét, ilyen korban már úgysem fog kelleni egy csajnak sem, hiszen ennek se kell igazán. A gyerekügyet meg megoldják a cigányok.

Αphelion 2011.12.06. 23:40:21

@Picicsibe a szexistennő: Lehet kicsit felreerthetoen fogalmaztam, en nem szavaztam ra, en tudtam milyen. A tobbesszamot "mi, a magyar szavazok" ertelemben hasznaltam.

pretty kitty 2011.12.06. 23:40:42

@Picicsibe a szexistennő: Evvan teszo, de h mi lecc az lajtunk isz muliik! :)) Coval nem kell feladniiii! :)))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 23:45:41

@Aphelion: Ja, akkor jó! ;))

Na én sosenem veszem magam abba a mi-be, aki Orbánra szavazott! Ez elvi kérdés nálam! :D

_Ω_ 2011.12.06. 23:48:12

@Joe69: Csak finoman megjegyezném, az eredeti poszt fordítottja nem ez lenne, amit te írsz... A fordítottja kb. az lenne, ha egy pasi szenvedne a posztban, hogy nem tudja, ha vállalna gyereket az asszonnyal, el tudná e tartani őket, képes lenne-e megfürdetni este, ill. az asszony kocsiját ki tartsa fenn, hiszen ő alig használja.

Még nem voltam nő, úgyhogy nem tudom, pontosan hogyan is gondolkodnak amikor a család eltartása a feladat, de abban biztos vagyok, hogy idegileg nőt és férfit is simán tönkre tud tenni az, ha a gyerekét éhezni látja és akárhogy kapar, nem tud ellene tenni. Persze a gyerekügyet megoldó általad említett népcsoportnál nem ez a jellemző szociális minta, az is igaz.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 23:49:47

@Kiszlanyocka: Feladni nem is. De nem tudom, személy szerint én mit tehetek ez ellen, ami hatékony is.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 23:57:32

@_Ω_: Persze hogy nyomasztja a nőt. Az a különbség, h a nőt nem csak ez. Aggódik, h jó anya lesz e, h egészséges lesz e a gyerek... Ha megszületett már kb gondolkodni sincs idő.
A pasi meg amikor terhes a nő/megszületik a gyerek, csak erre az egyre (lóvé) fókuszál.

Ez a különbség. A nyomás nagy. Látom ezt a férjemen is. De baromság, h a nő nem foglalkozik ezzel.

Αphelion 2011.12.06. 23:58:03

@Picicsibe a szexistennő: "Na én sosenem veszem magam abba a mi-be, aki Orbánra szavazott! Ez elvi kérdés nálam! :D"

Lajk! :D

En nem szavaztam senkire, ugyhogy kicsit ludasnak erzem magam mint hallgatolagos beleegyezo, de mentsegemre szolgaljon hogy mar elhataroztam hogy legkozelebb fogok szavazni.

_Ω_ 2011.12.06. 23:58:11

@Picicsibe a szexistennő: Akkor jó. Bár mintha ezt már említetted volna korábban, úgyhogy nagyon nem aggódtam emiatt. :)

Most viszont húzok aludni, mert holnap szükség lesz az általam megtermelt GDP-re az ország még hatékonyabb gödörbe taszításához vagy felemeléséhez.

Jó éjt!

_Ω_ 2011.12.07. 00:03:24

@Picicsibe a szexistennő: A férfit pedig az, hogy jó apa lesz-e, de az is rágja, hogy egészséges lesz-e a gyerek... Ha már megszületett, az asszony majd nem gondolkodik, ő meg gondolkodás nélkül megy a munkahelyére és melózik mint 'ááááálllat...

Nem mondtam, hogy a nő ne foglalkozna a kérdéssel, csak a pontos kiterjedését nem ismerem egy nő gondolatainak.

A különbség igazából az, hogy különbséget akarunk keresni, de ha figyelnénk, csak árnyalatokat találnánk.

Αphelion 2011.12.07. 00:14:17

@Picicsibe a szexistennő: "Feladni nem is. De nem tudom, személy szerint én mit tehetek ez ellen, ami hatékony is."

Felemelheted a szavad es kifejtheted a velemenyed. Elmondhatod h nem tartod helyesnek amit csinalnak es h a pokolra kivanod oket. Anno a kommunistak is abbol kezdtek kapiskalni h lassan ideje menniuk, h sokan voltak akik "szidtak a rendszert".

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.07. 00:18:15

@_Ω_: Tudom, h nem mondtad. Joe mondta. Te válaszoltál neki, én meg reagáltam a "Még nem voltam nő"-re...
És persze, h a pasit is érdekli a többi, valahol... De az elsődleges feladatának a pénz megteremtését tartja (és adott szituációban, ez eléggé fontos is), arra fókuszál.

Na, mindegy. Fekszem én is. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.07. 00:19:47

@cyd: Kunc-kunc (elégedetten dörzsölgeti a kezét). Már beszéltem is egy tevekereskedő barátommal! Azt pedig csak te hiszed, hogy ráérsz nászéjszaka után átadni! Használtan kevesebbet ér az áru! Ha részesedni akarsz az árából, akkor le kell mondanod az élvezetről! Ez van.

@Picicsibe a szexistennő: Ti szavaztátok meg őket kedves Csibe (tekintve, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a tevehajcsároknak nincs ma szavazati joguk Magyarországon, ezért én nem is szavaztam. Meg ide a sivatagba úgy sem hozták volna utánam az urnát).

@Чапаев: Tisztelt Csapajev Elvtárs! Mély sajnálattal kell közölnöm Önnel, hogy az Ön által említett Lev Davidovics elvtársat (akinek az ősei a neve alapján aligha a Kijevszkaja Ruszban látták meg a napvilágot) nincs szerencsém személyesen ismerni, ezért nem áll módomban most rágondolni. Megértését előre is köszönöm: Ibrahim Ibrahimovics tevehajcsár (SZK KB PB PGK BKV)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.07. 00:22:48

@_Ω_: Ha te írtad volna, nem is írom, h baromság. Kerestem volna egy finomabb kifejezest. ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.07. 00:26:55

@Aphelion: Tüntetesre gondolsz? Tüntetni biztos nem megyek.

Amúgy úgy gondolom, nekik túl vastag a bőr a pofájukon. Lepereg róluk minden. Hülyének és lenéznek mindenkit.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.07. 00:33:17

@Picicsibe a szexistennő: Ne legyél már ilyen harcias ilyen szép és kellemes korai órában! A ti, mindazon kedves honfitársaink, akik megszavazták őket (ahelyett, hogy megsavazták volna). Ja, és persze a jelenlévők mindig kivételek. Vagy nem. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.07. 00:38:56

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem akartam harcias lenni, csak Orbán... Na, mindegy!

Korai óra. Na ez az! Én meg még semmit nem aludtam! Megyek is.
Szép estét!

Αphelion 2011.12.07. 00:42:21

@Picicsibe a szexistennő: Hol mondtam en azt h tuntetes? ;) A velemenyedet szamos kulonbozo forumon ki lehet fejteni, a tuntetes ezek egyike, de mellette ott van a FB, ott van a blogoszfera, ott vannak az IRL beszelgetesek a haverokkal. Lehet h egyelore lepereg roluk, de annyiban biztos lehetsz, hogy ha csendben szo nelkul tursz mindent, akkor egyre inkabb csak felbatorodnak es egyre tobb mindent megengednek maguknak. Ha viszont mar mindenutt nagyon nagy elegedetlenseget tapasztalnak, akkor elobb-utobb beijednek es visszafogjak magukat. Mert alapvetoen gyava fergek, csak most "ketharmad" cimen kaptak egy jo nagy batoritast, es most annak a lendulete viszi oket.

tőzegmalac 2011.12.07. 00:42:59

@Picicsibe a szexistennő: óóó már biztos, hogy a Légszomj a jó mára:))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.07. 00:51:08

@Aphelion: Ja, azt csinálom. Elégedett lehetsz velem. De csináltam ezt már a szavazás előtt is, oszt, látod, mire mentem vele. :))

szokecsaj12 2011.12.07. 06:02:33

@ST83: Ja bizony. Sőt, már évek óta.

Ha nem tettem volna meg, akkor most az utcán élnénk a gyerekkel. Vagy szállón. Vagy a föld alatt. Ő az a bizonyos "jóember", akiről a kékfényes hírekben olvasunk és mindig azt hisszük, hogy az ilyen csak más nőkkel akadhat össze. Aztán meglepődünk, hogy nem is olyan ritka, mint a fehér holló.

Akármennyit is hazudozott, tódított az életéről, és akármilyen jól titkolta is előttem egy ideig, azt azért alá kell írjam, hogy igen: én toltam el, Nem ismertem meg eléggé, mielőtt belevágtunk a gyerek-kérdésbe. Túl gyorsan jött, és mivel túl voltam a 30-on, nem kérdeztem, kell-e nekem. Ha nem jött volna közbe a kicsi, akkor az apja valószínűleg egy pár hónapos intermezzo lett volna az életemben, olyan blogra való végkifejlettel, amiket itt lehet olvasni (ismerve a másik fél lelkületét, előéletét). Utána is eltoltam sokszor, mire kiléptem belőle. De megtettem és megérte.

Mindezek ellenére nem bántam meg, hogy megszültem ezt a gyereket. Jó gyerek, boldogok vagyunk, és bár nem könnyedén és nagy léptekkel, de haladunk előre. És ez a lényeg. Gyereket szülni "könnyű", szülővé válni nehezebb. De tudni kell akarni. Anélkül a gyerek is csak kallódni fog, a szülő is csak a szülői értekezleten lesz igazán szülő.

Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2011.12.07. 11:34:29

@Kiszlanyocka: Csak azt írtam, hogy nem jövök vissza abba a poszba a válaszért, attól még olvasom a blogot, csak a kommentekről szoktam le. No hard feelings.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.12.07. 11:42:37

@Joe69: nagyrészt ezek a gondolatok jutottak nekem is eszembe.
Legjobb lenne, ha nem szaporodna ez a PPHP. 35 évesen ezeken agyalni, hát enyhén szólva késett vagy 10 évet.
Amikor én jártam suliba, a Tisza is menő cipő volt, aztán bejött az Adidas, Puma. Később a Nike, Reebok, BK, stb. Mégis haverkodtunk minden normális emberrel, tök mindegy milyen cucca volt. Meg kit érdekel ez? Ismerek egy csomó embert akinek annyi cash van a "zsebében", hogy Afrikában forradalmakat finanszírozhatna. Mégis átlag normális dolgai vannak.
Itt Mo. már társadalmi probléma, hogy mindenki többet akar mutatni, mint amije van. nagyobb autót hajt, hodály házat épít.

szgy 2011.12.08. 04:03:30

a házasság annyit bizonyít hogy házasok vagytok. ez hivatalos ügyintézésnél, gyerek esetén még előny is lehet.

hülye az akiben nincsen józan félelem, mégis azt mondanám hogy ha vannak határozott célok amiket szeretnétek is, jobb úgy alakítani az életet ahogy szeretnétek mint sodródni az eseményekkel. ha a félelmek bejönnek akkor nem csak a félelmek maradnak és a füstbe ment tervek, célok. a jövő ismeretlen, igaz, ez akár az egész gondolatmenet ellenkezőjét is alátámaszthatja.

gyereknél az iskolai menőzést támogatni talán ugyanaz mint a hisztiért megdícsérni. biztos nem a legkellemesebb élmény a nem menőzők között lenni, de egy osztályban nem lehet mindenki menő. nevelés részét is képezheti az hogy attól nem lesz több a gyerek ha menő cuccai vannak. főleg hogy már minden héten más a menő.

a hisztizés bármilyen formája az emberiség egyik legnagyobb átka - főleg azoknak akiknek el kell viselni. szerencsére(?) annyira nem bírom hogy nálam semmit nem lehet elérni, max. annyit hogy többet nem állok szóba az illetővel. gyerek hisztijére nem tudom milyen békés eszközök vannak azonkívül hogy nem vesz róla tudomást az ember. ha azt látja a gyerek hogy bármit is elér a hisztivel utána isten irgalmazzon annak a szülőnek. ismerek olyat akinek a gyereke a legkisebb apróságért is bőgve, sikítva veri magát a földhöz, néha úgy hogy nem értem az egészet, azt gondolnám hogy még egy fejberúgással sem lehetne ilyen sokkhatást előidézni. de annak elég annyi hogy valami jelentéktelen marhaságban éppen nem ő az első.

szgy 2011.12.08. 04:22:17

hát igen... ez elgondolkodtató. 5 év után kisfeleség, kisférj azon tépelődik hogy ki fizesse a közös kocsi egyéb költségeit. lehet hogy nem is élnek együtt? ha már gyereket akarnak beszéljék meg előre hogy az fizesse-e a pelenkát aki megcsinálta vagy aki megszülte vagy aki éppen pelenkázza. bocs a kicsit otromba példáért, de kicsit aránytalan a dolog. egy gyerekhez (a leírt formában) több összetartás kell.

[c] 2011.12.09. 01:08:08

"Aztán a suli: mi van, ha nem tudjuk biztosítani neki a menő cuccokat, ha elindul az osztályban a menősködés és neki nincs x márkájú cipője vagy a legújabb generációs mobilja?"

Nemár... Ez valami hozzászóló-összeugrasztó kamuposzt?
Ennyire senki nem lehet "tipikus".
süti beállítások módosítása