Aljas módon tette próbára a hűségemet

2011. december 08. 07:54 - Panni CsP

„Aztán ír, hogy Budapesten van és találkozzunk. Hogy képzeli? Elmondtam neki, hogy foglalt vagyok (ezt többször is )” – amikor a pasi KGB-s módszerekkel teszteli barátnője hűségét, ráadásul ok nélkül, akkor az a kapcsolat máris elindult egy enyhe lejtőn. Bejátszik még egy rejtélyes londoni barát is, aki a facebook-üzengetésekben látja a bepróbálkozás módját. Hány ilyen eset kell ahhoz, hogy a lány faképnél hagyja a pasiját?

 

Sziasztok! Kíváncsi lennék a véleményetekre a sztorimmal kapcsolatban. 3 és fél éve vagyok együtt a barátommal. Ő 29, én 27 éves vagyok. Egyik nap bejelölt a facebookon egy londoni férfi. Visszajelöltem, majd megkérdeztem, hogy honnan ismerhetem? Azt írta, hogy amikor tavaly nyáron kimentünk, akkor találkoztunk. A fotója nem mondott semmit, hiába néztem és a neve sem, de tény, hogy akkor sok külföldivel találkoztunk. Tehát ha ezt tudta, valószínűleg igazat mondott. De nem is ezzel volt a baj, hanem azzal, hogy elkezdett nekem rendszeresen irogatni, hogy meséljek magamról, hogy vagyunk a pasimmal, milyen a férfi ideálom? Csupa hülyeséget.

Egy darabig félszavakban válaszoltam neki, remélve, hogy veszi a lapot és lekopik, de nem hagyta abba. Egyik alkalommal 4 napra teljesen eltűnt, nem hallottam felőle. Aztán hirtelen azt írja, hogy Budapesten van és találkozzunk. Hogy képzeli? Elmondtam neki, hogy foglalt vagyok (ezt többször is) és különben is rengeteg a dolgom. Na, aztán eltűnt. Rá egy kis idővel a párom benyögi, hogy „na, mi van a londoni lovagoddal?”. Leblokkoltam. Aztán elmondta: ő küldte rám az egyik londoni barátját, hogy bepróbálkozzon nálam. Akivel állítólag valóban találkoztunk azon a nyaraláson, de úgy látszik, nem maradt meg bennem. Egyébként nincs is Budapesten. Az egészet azért csinálta, mert arra volt kíváncsi, hogyan reagálok. Megdicsért, hogy jól teljesítettem, bár bántja, hogy nem mondtam el neki, nem avattam be, pedig ő várta, hogy elmondom-e neki, hogy csapják nekem a szelet. Tehát… ő végig tudta az egészet. Bántotta, hogy nem mondtam el neki… nagyon fura érzés kavargott bennem. Hülye és megalázó helyzetbe hozott, de nem fogta fel. Mivel ezen kívül más szemétséget nem róhatok fel neki, nem borultam ki emiatt és hagytam ott. Most is vele vagyok, de mindig kísért ez az akciója. És várom a követezőt. Hogyan maradjak ezek után nyugton mellette? Szerintem az új tévéket szokták tesztelni a gyárban, nem a barátnőt. Miért csinálta? Az együtt töltött idő nem volt neki elég bizonyíték? Valami megváltozott bennem. Közénk furakodott a bizalmatlanság. Azóta nem tudok úgy ránézni, hogy mindez ne jutna eszembe. Történt valakivel hasonló? Miért tesztelik a pasik a nőket ok nélkül??

 
491 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr333447287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 21:07:19

@_Ω_: Igen, néha ilyesmi is kell. Hol felhívom a figyelmet a biztonságos szexre, hol magára a szexre... Gondolnom kell a fiatalokra. :)

Szöszi 28 2011.12.08. 21:09:45

@_Ω_: Nem, a TV-met:D Ez egy fantasztikus kapcsolat kezdete. Mindketten a frászt hozzuk a másikra :D

kiraaaaa 2011.12.08. 21:11:50

@Picicsibe a szexistennő: ha felsorolt mellékhatásokból szép szám megvalósul, nyert ügyük van. A nagy számok törvénye alapján.

_Ω_ 2011.12.08. 21:12:42

@Kata1987: Nem kell félni, nem fog fájni. Csak kérésre harapok... :P

oaklandi 2011.12.08. 21:15:45

Szerintem jól csinálta a fickó. Ő meggyőződhetett arról, hogy a csaj frankó és megnyugodhatott. Ráadásul mostantól a csajszi sosem tudja, hogy mi a valóság és mikor van "tesztelve"... ehehe

oaklandi 2011.12.08. 21:16:22

Persze ez csak vicc. Mélyen elítélem az ilyet. Undorító, fúj. ehehe

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 21:17:09

@gyvy: Fura a cikk, mert kb olyan, mintha adna opciókat, miért érdemes. Ahelyett, h úgy fogalmazná meg: milyen plusz pozitív hatásai vannak a szexnek...

Persze nyilván van aki képes a kipirult arc miatt...

Am volt egy film, ahol egy fiú+lány barátságban volt (bruhahaha, mintha lenne ilyen), akik megdumálták, h úgy fogyóznak, h minden nap dugnak. Mind a kettő meg akart szerezni egy másik egyedet. De persze addig basztak, amíg egymásba zúgtak. :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 21:18:09

@kiraaaaa: Az jó, mert szükségük is van rá, h szépek legyenek. :)

Hurri Kán 2011.12.08. 21:19:47

@Picicsibe a szexistennő:
Én ilyet nem csinálok. Egyik volt barátnőm kitalálta, szexeljünk sokat, mer fogyni akar... Elkezdtünk sokat szexelni, első héten két kilót fogytam... Na innentől mondtam a f@xomat, azt, tornázzon inkább. :D

Szöszi 28 2011.12.08. 21:26:00

@_Ω_: Én is:) Legalább van bennünk valami közös:D

fumerin 2011.12.08. 21:26:48

@gyvy: Akkor most mi lesz a 30 kg súlyfelesleggel? :D

szgy 2011.12.08. 21:27:04

@Muha: "A poszter megbukott az oszintesegi proban."
hazudozással őszinteségi próba, ez vicc? bukásnak azt értelmezném ha letagadja, így könnyen lehet hogy inkább csak átment a "nem pofázok fél napon át mindenféle jelentéktelen szarságról" próbán.

Hurri Kán 2011.12.08. 21:27:47

@fumerin:
Annyira nem volt kövér. :D

fumerin 2011.12.08. 21:29:31

@gyvy: Majd a következő :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 21:32:00

@gyvy: Aha, peeerszeee.
Am én baszki semmitől nem fogyok. Mondták: fú, ha lesz kutyád, a sok sétától... Vizslám volt, futottam vele éveken át, de semmi! Hajj, ha szoptatsz, olvadnak le a kilók... Olvad a faszom, az! Hajj, elindul a gyerek, rohangálsz utána, na majd lefogysz... Aham. És a szex. Az se nem fogyaszt. :))

Ez valami hihetetlen. Csak akkor fogyok, ha nem eszem. De az meg lehetetlen, próbáltam már. :D

fumerin 2011.12.08. 21:37:32

@kiraaaaa: Elég szar fogyókúra :(

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 21:37:54

@kiraaaaa: 1. Nekem még biztos az sem. Bánatomban inkább eszem, mint nem.
2. De nem szeretném megtudni.

kiraaaaa 2011.12.08. 21:39:04

@fumerin: az, de hatásos:)

@Picicsibe a szexistennő: na ugye, mennyire jó daginak lenni:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 21:42:16

@kiraaaaa:
Azt nem mondtam, h dagi vagyok. De el tudnám magam képzelni vékonyabbnak. Bár a két gyerek után vékonyabb vékonyabbnak. :D

Father Justice (törölt) 2011.12.08. 21:44:58

@"Zsu": Ez eszméletlenül jó.

"..csak hallgattam, aztán felemelkedett a székről és akkorát fingott, hogy odanézett még a pultos is."

Priceless. :)

fumerin 2011.12.08. 21:46:42

@kiraaaaa: Jaja, azóta is gyerekboltban vásárolok magamra:)

Hurri Kán 2011.12.08. 21:49:41

@fumerin:
Nem lesz következő. ;-)

Krissyfurrr 2011.12.08. 21:49:47

@JOKKA21: és minden faszi strici.
Szerintem inkább félre az általánosításokkal.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 21:54:40

@kiraaaaa: Mert vékony se vagyok. Legalábbis sosenem annyira, mint szeretnék... Tudod, ez olyan női dolog. :)

kiraaaaa 2011.12.08. 21:55:40

@Picicsibe a szexistennő: én jól érzem magam a bőrömben:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 21:57:19

@kiraaaaa: Na látod ez egy nagyon jó dolog! Csak így tovább.

Én nem mindig...

2011.12.08. 21:58:36

@Father Justice:
:) Én is majdnem lefordultam az ágyról hogy olvastam.
Másik jó:
tekasztorik.blog.hu/2011/12/02/tarskereses_elmebeteg_fokon

kiraaaaa 2011.12.08. 22:00:06

@Picicsibe a szexistennő: elég sok pozitív visszajelzést kapok:)

Father Justice (törölt) 2011.12.08. 22:04:57

@"Zsu": Egyik nevetségesebb, mint a másik, kivéve az idealistát. Az korrekt. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 22:05:47

@"Zsu": Vicces. De túl hihetetlen. Szerintem kitalált. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 22:08:23

@kiraaaaa: Nekem nem elég mindig.
Mert én nem úgy látom. :)

2011.12.08. 22:13:12

@Picicsibe a szexistennő:
Igen, a vége már nekem is hihetetlen, de ameddig csak az ilyen olyan sérüléses rész van addig simán megeshet. :) Vannak félőrültek. :)

@Father Justice:
Nagyon nagy. Eskü nekiállok és elolvasom mind. :) Nagyon bejön. :)

kiraaaaa 2011.12.08. 22:13:56

@Picicsibe a szexistennő: én sem, de ez mellékes:) már nem mindig érdekel:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 22:17:43

@kiraaaaa: Ó, mindig engem sem (régebben persze igen). Most nincs is időm ezen agyalni. :)

Csak eszembe jutott az írásról.

2011.12.08. 22:18:29

@Picicsibe a szexistennő:
Én hallod dec végénél tartok, de már sirva röhögök. :) Nagyon komoly a csaj. :)

_Ω_ 2011.12.08. 22:27:33

@"Zsu": Én ilyenkor gondolkodom el azon, hogy _egy_ emberrel hogyan történhet ennyi minden... Főleg ennyi kellemetlen, ámde kívülről szemlélve sírva röhögős. Vagy élni tudni kell?

2011.12.08. 22:30:56

@_Ω_:
Azaz, hogy hidd el tud ennyi minden történni. 9ből 2-3 ilyen netes regis cucc, nem randis. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.08. 22:35:09

@"Zsu": Na akkor ha lesz időm, én is olvasgatom majd. :)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.12.08. 23:16:19

Kommenteket nem olvasok, a pasit azonnal másikra kell cserélni. A poszt szerzője vegye ki a könyvtárból Fritz Kahn: A szerelem iskolája című tökéletesen elavult munkáját (igazából mindenki másnak is ajánlom), ebben fel van sorolva, hogy kikkel nem érdemes hosszú távra tervezni.
27 évesen még bőven van idő egy rendes ember megtalálására (és 29 évesen a pasinak is van még ideje, hogy megtalálja azt, akivel már nem fog ilyeneket csinálni).

Чапаев 2011.12.08. 23:25:18

@penelope garcia: A második verzió valószínűtlen, elvégre ha leüti szívlapáttal és elássa, az két óra alatt meg van, logisztikával, gödörásással, mindennel együtt, és még akár blikkcímlap is lehet belőle, ami hándrid pörszent vaditutkóistencsászárság! :D

A próbára tesszük a Nagyőt meg annyira folklorisztikus, hogy ilyet a posztoló és lieblingje nem kimondottal Benedek Elek meséken felnőtt korosztályából nem néznék ki, szóval itt valami ordas mód sántít! xD

Sz'al szerintem valami irodalmi zsengével állnánk szemben, hovatovább, csakaszondom.

Чапаев 2011.12.08. 23:29:56

@Felicitasz: Azon kívül vegye ki a Káma Szútrát is, hogy azért a rövid távon használhatók se menjenek ám pocsékba! :D

Чапаев 2011.12.08. 23:31:03

@kiraaaaa: A fázisceruzától vagy a terhességi teszttől?! :D

tőzegmalac 2011.12.08. 23:35:30

miért vagy még mellette?
...gondolom már nem aktuális

Чапаев 2011.12.08. 23:37:29

@gyvy: Most nem mindegy, kihez megy hozzá?! :D Legyen jó az ágyban, azért főzzön is néha, mert én már unom a saját főztömet, és legyen türelmes a kölkeinkkel. Azt, hogy kihez megy férjhez, leszarom! xD

JOKKA21 2011.12.08. 23:39:38

@Krissyfurrr: Így van.De ezzel elismered, hogy minden nő kurva.

Hurri Kán 2011.12.08. 23:39:47

@Чапаев:
No de ha másnál van férjnél, monnyuk magánál, miből gondolod, hogy főzne rád? :D

Чапаев 2011.12.08. 23:41:11

Ja, és PINA!
Na, mosmá' megyek aludni.

JOKKA21 2011.12.08. 23:41:46

@_Ω_: Kati aranyos csaj, azért "próbálkozom" nála.:)

@Picicsibe a szexistennő: A legtöbb nőt tényleg kurvának tartom, de vannak olyan nők, akiket nem.

Чапаев 2011.12.08. 23:44:35

@gyvy: nem értem, mi köze van a főzés képességének a családjogi vonatkozásokhoz!? Lev Davidovics elvtárs, maga keveri a szezont a keszonnnal... vagy a szezámot a kazánnal, mittomén! :D

JOKKA21 2011.12.08. 23:46:26

@neccharisnyás útonálló: Jól van nem kapsz választ.Látom nem volt jó napod.

@Kata1987: Komolyan gondolom, hogy ribancok a nők, csak téged nem tartalak annak(ribancnak).

Hurri Kán 2011.12.08. 23:48:24

@Чапаев:
Naposcsibét az atomreaktorral, de mindegy. :D

Чапаев 2011.12.08. 23:49:16

@Picicsibe a szexistennő: Tehát amellett hogy élvezetes, lehet spórolni az utasoldali légzsákon is... hmm... megfontolandó! xD

Чапаев 2011.12.08. 23:51:50

@JOKKA21: Figyu, azért ha meg akarsz dugni valakit, ennél szofisztikáltabb érvrendszerrel kellene levenni a lábáról, nem gondolod?! :D

Bár mondjuk simán ki is rúghatod alóla... xD

_Ω_ 2011.12.08. 23:52:22

@JOKKA21: Ezzel igazából kétségbe vontad női mivoltát... Úgy 10 perc múlva nagyon nem szeretnék a helyedben lenni! :P

Hurri Kán 2011.12.08. 23:53:02

@Чапаев:
Vagy ki kell húzni, mint a szöcskének.

_Ω_ 2011.12.08. 23:56:38

@_Ω_: Tehát, mit mondunk Katának legközelebb?
Helyes válasz:
"Rengeteg ribanccal (uhh, ezt cenzúrázd, pedig ez már a Jokka-light volt!) találkoztam már, sajnos sok rossz tapasztalatom van. Remélem, benned megtalálom amit (akit) kerestem, így ismeretlenül is nagyon kedves lánynak tűnsz, nagyon szeretnék veled vacsorázni ma este, ha véletlen épp ráérsz."

Jokka verzsön:
"Ribancok a nők! Széjjelnyalnálak, meg ha van kaja a hűtőben, akkor azt is!"

Чапаев 2011.12.08. 23:58:13

@_Ω_: Honnan ez a 10 perc, te hívtál neki taxit, és adtad a kezébe a nagyitól rád maradt, féltve őrzött családi bikacsököt? :D

tőzegmalac 2011.12.09. 00:03:07

@"Zsu": ennek most melyik része vonatkozik rád?DD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.09. 00:03:23

@_Ω_: "Ribancok a nők! Széjjelnyalnálak, meg ha van kaja a hűtőben, akkor azt is!"

Bruhahahaha... :D

_Ω_ 2011.12.09. 00:05:40

@Picicsibe a szexistennő: Te meg annyira édes vagy, hogy utánad már nem is kérek tortát! :)

_Ω_ 2011.12.09. 00:09:29

@gyvy: Ebben tudok segíteni, édesanyjáról nyilatkozott már pozitívan, meg a jelek szerint Kata1987, Picicsibe, ill. talán még "Zsu"...

Hurri Kán 2011.12.09. 00:12:17

@_Ω_:
Nem túl hosszú a lista...

_Ω_ 2011.12.09. 00:19:27

@hangya boy: menyetek dolgozni, vejetek kapálni... Ti meg kommenteljetek a CSP blogon! :P

_Ω_ 2011.12.09. 00:24:10

@Picicsibe a szexistennő: Csak bennem maradt az "írjunk szépet a lánynak" és az "emuláljunk Jokkát" mód közti állapot, úgyhogy reflexből írtam neked is egyet.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.09. 00:29:01

@_Ω_: Ehh!
Elrontod a magyarázkodással! Persze tudom, h pont az a cél... :)

JOKKA21 2011.12.09. 01:10:39

@_Ω_: "Ribancok a nők! Széjjelnyalnálak, meg ha van kaja a hűtőben, akkor azt is!"

Ez jó volt, ezen jót röhögtem, szomszédok lehet nem lájkolták.:D Új csajozó szövegem lesz.:D

Nem azért nem tartom Katát ribancnak, mert nem tartom nőnek, hanem, mert nem ribanc.:)

@Picicsibe a szexistennő: Örülök.:)

JOKKA21 2011.12.09. 01:11:36

@Чапаев: Valami jó suna kéne ja.:)

JOKKA21 2011.12.09. 01:23:04

@gyvy: Hogy kiket nem tartok ribancnak?Leírom.Anyukám, Nagymamám, Ashley Tisdale, Hilary Duff, Kate Hudson, Lindsay Lohan, Amanda Bynes, Reese Witherspoon, Maria Sharapova, Maria Kirilenko, Victoria Azarenka, Dominika Cibulkova, Nicole Vaidisova, Caroline Wozniacki és az ide kommentelő nőket(ha ribancok lennének nem itt sírnának, hogy nincs hejjespaseejuk).:D Ha valakit kihagytam a véletlen műve.

_Ω_ 2011.12.09. 01:24:14

@Picicsibe a szexistennő: Jó éjt, Istennő! Este elmormolok feléd egy imát, aztán nem elfordulni tüntetőleg!!!
(aki a sorok között próbál olvasni, annak most szólok, a sorok közt űr van, mely örökre elnyeli a gyanútlan olvasót, szóval nem belém kötni...)

@JOKKA21: Örülök, hogy tetszett! De ha Katával tényleg összejön valami, akkor inkább az első variáció még jobban cenzúrázott változatát nyomd, az megnyugtatná a lelkem...

Kollektíve: jó éjt mindenkinek!

JOKKA21 2011.12.09. 01:35:45

@_Ω_: Köszi.:) Nem hiszem, hogy összejön, tudja, hogy mi a véleményem a legtöbb nőről és azt is, hogy nem vagyok egy romantikus alkat.:)

JOKKA21 2011.12.09. 01:36:20

@gyvy: Tudtam kihagyok valakiket.Bagosi Alexa és Kováts Vera sem ribi.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.09. 01:44:57

@_Ω_: Minden imád meghallgattatásra talál, gyermekem. Soha nem fordulok el tőled. Kapuim nyitva állnak előtted. :P

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.09. 01:50:13

@JOKKA21: Csak egy Nagymamád van?

Mi alapján gondolod, h ez a sok celebcsajci nem ribanc?
És kik sírnak itt, h nincs faszijuk?

Maddness69 2011.12.09. 02:06:35

Az angliai barát vagyok és jó, ha tudjátok, hogy a poszter átment a hűségvizsgán. Viszont azt is tudnotok kell, hogy 3-an viszont megbuktak.:)
Pontosabban csak 2-en, mert az egyiknek éppen nem volt párja.:) Ha lett volna, megbukott volna.:D:D:D
Szóval jók ezek a tesztek.

Hogy mikor megyek legközelebb tesztelni?
Most nincsenek tesztek Bp-n, hanem itt Angliában tesztelgetek, viszont itt sokkal őszintébbek.:(
Eddig nem igazán találkoztam sumákolással és félre... tudjátok mivel. Talán majd később.:D:D:D

Azonban engem is marcangol néha egy gondolat, amit most meg is osztok veletek: Miért van az, hogy a nők tesztelik a férfiakat?:D:D:D
Oda-vissza megy ez a "játék", na!

hááááát 2011.12.09. 07:43:11

Ezt nem értem. Ha ennyire féltékeny és csinál egy ilyet nálam semmi gond, de miért mondja el. Ezek szerint mégsem olyan biztos a dolgában és rá akart ijeszteni. Beteg férfiak.

JOKKA21 2011.12.09. 08:59:26

@Picicsibe a szexistennő: Igen.Ha lenne nem itt kommentelnék a sok ribanc történetét.

blah 2011.12.09. 09:23:48

nem kéne általánosítani, csak a poszter palija idióta nem minden férfi, ezzel az erővel fel tudnék sorolni 10 dolgot kapásból amiért "minden" nő hülye...

házisárkány 2011.12.09. 09:25:44

Velem egyszer előfordult, hogy tesztelt a (volt) pasim. :-) Amikor egyedül voltam, regisztráltam egy társkereső oldalon, aztán nem töröltem magam. Semmi célzatosság nem volt benne, egyszerűen elfeledkeztem róla, nem foglalkoztam vele. A pasim (nem éltünk együtt, hetente kétszer találkoztunk, szóval nem volt annyira komoly a dolog) álnéven beregisztrált az oldalra, és elkezdett írogatni nekem. A röhej csak az volt, hogy annyira jellegzetes a stílusa, hogy azonnal rájöttem: ő az. Poénból belementem a levelezésbe, várva, mikor árulja el magát (a biztonság kedvéért egy közös ismerősnek elmeséltem a sztorit, hogy legyen bizonyíték a kezemben, hogy én kezdetől tudtam :-)). Sőt, a személyes találkozást én erőltettem (nem tudom, ki volt a fotón, amit feltett, de azzal a pasival szívesen megismerkedtem volna amúgy :-)). Aztán egyszer én magam mondtam el neki, amikor találkoztunk, hogy tudok mindent. Persze tagadott... Volt neki még pár érdekes húzása, miközben ő maga fűvel-fával csalt. Hál' istennek azóta már van egy tündéri párom, ő meg még mindig intenzíven keresi az igazit. :-)

Cang 2011.12.09. 09:57:41

Miért, a csajok nem tesztelik a faszikat? Kb. a fél életük arról szól hogy próbálgatják ki mit tud, mit hogyan reagál, sok csaj sajnál több évet eltölteni azzal, hogy megtudja, kivel is áll szemben, olyan kifinomult módszerek vannak, hogy férfi halandó el se tudja képzelni. Rengeteg csávó van aki csak egyszer jól meg akarja tűzni a csajt, begyűjteni a skalpot, aztán csá. Ez pedig egy (narmálisabb fajta) nőnek kellően frusztráló lehet ahhoz, hogy igyekezzen szelektálni, amennyire csak lehet. Mi ebben a rossz? Semmi, kivéve az, ha olyan idióta módon csinálják, mint a posztban szereplő úr. Megdicséri a buxát, mint a kutyát szokták ha végre nem piszkított a virágoskertbe.. Öntelt f@sz, má bocsánat..

Peetee 2011.12.09. 10:14:42

Az együtt töltött idő egy nőnél nem biztosíték semmire.
Amint jön 1 picit jobb parti, 10ből 8 dobbant és mondvacsinált indokokkal igazolja magának és a környezetének ,hogy jól tette, hogy átült a Suzukiból az Audiba; meg a másik fütyibe....

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.09. 10:21:50

@JOKKA21: Szerintem nem társkeresés céljából van itt a többség. Legtöbben munkaidőben írnak, gondolom, mert van a meló mellett erre ideje. Délután, este alig van itt valaki. Szerintem nem feltétlen helyes a következtetésed. :)

Behajtó70 2011.12.09. 10:53:31

Egyrészt féltékenységből, másrészt mert okot adtál rá, akár akaratlan flörtöléssel (mások irányába).

Ám a lényeg: Ha z téged zavar, akkor régen rossz! Mégpedig a te oldaladról. Nem szereted te ezt a pasit, jobb, ha szembnézel a ténnyel!

KovA 2011.12.09. 13:21:10

Nem igazán szimpatikusak az efféle játszadozások.
A kérdés az, hogy mennyire beteges az efféle kontroll iránti vonzódása... nem lesz-e belőle despota aki leural - avagy kényszeres tevékenysége a levelezésed, a telefonod állandó ellenőrizgetése - és nem lesz-e kényszerképzetévé idővel, hogy megcsalod - nem gyűjt-e mindenféle jeleit annak amitől fél.

Pokollá tehetei az életedet, ha ilyen. Volt itt valami fószerről szó, aki navigációs követést rakott a barátnője telefonjára, hogy ellenőrizze merre jár.

Szóval kissé aggasztó az ilyesmi.

A kérdésére, hogy miért nem osztottad meg vele - a helyes válasz az, hogy feleslegesnek tartod jelentéktelen pasik zargatásaival terhelni, ha saját erődből is le tudod koptatni.

Minden nőt nap mint nap érnek finomabb vagy rámenősebb "bepróbálkozások" - a pasik minden nőt azonnal bescannelnek és elemeznek - így működnek... és gyakran küldenek valami ártatlannak látszó jelzést - legyen az csak egy pillantás - amit a nők többnyire nem vesznek - s ha veszik elindulhat az adás erősödik a kommunikáció és többnyire azért valamilyen ártalmatlan szinten megreked - nem olyan erős az indíték, nem egyeztethetők az élethelyzetek nem ígéretes a viszony valamelyiknek élethelyzetének szempontjából.
Marad a felületes ismeretség.

És többnyire a nők élethelyzete és biológiailag programozott értékrendje a gátló tényező - a nők érzelmeinek értelme van - nem öncélúak nagyobb értékkel bír a szövetség az együttműködés és megtartás - mint a megszerzés.

No mindegy - a lényeg az, hogy a fenti okokból minden nő felvérteződik a képességgel szűrni, hárítani vagy blokkolni a férfiúi érdeklődést.

És fölösleges mindezekről az társnak beszámolni - se vége se hossza nem volna egyrészt - másrészt mi célt szolgálna ?
Különösen ha megalapozott - inkább csak féltékenységet ébresztene és szörnyeteggé növesztené, amivel nem bír.

Amúgy bizonyos esetekben jelzésértékű, ha egy lányka ezekről a dolgokról folyamatosan beszámol egy pasikának - vagy közösségben - vagy barátnőknek - mindegyiknek más egy kicsit a jelentősége... de, ha sokat beszél ilyenekről annak oka van - de nem igazán ok az sem a féltékenységre.
Ha pl. egy pasikának mondogat ilyeneket - alighanem az tetszik neki akinek mondogatja - és tőle vár hasonlót - pozitív megerősítést a maga irányában.

KovA 2011.12.09. 13:27:39

@házisárkány: Érdekes játszma az, hogy "te tudod, hogy ő nem tudja, hogy te tudod" :-)

Azért, ha komolyan vehető lett volna az a srác - nem érdemes így belemenni a játékba.
Ő nyilván nem tudhatja, hogy te ottfelejtetted magad a társkereső oldalon - és okkal érti félre - no persze másik kérdés, hogy ő mit keresett ott ahol megtalált...:-) esetleg szóltak neki ?

No mindegy. A lényeg az, hogy ilyen helyzetben nincs ok megvezetni, meg nem is érdemes - mert utólag bizonygathatsz te - nem lesz hiteles.
Az más kérdés, hogy szerintem te már akkor érezhetted, hogy azzal a fiúval nem lesz belőletek semmi - nem kár érte.

KovA 2011.12.09. 13:47:04

Ja és még valami :-)

Lehet kicsit naivan hanzik - de egészségesebbenk tartom az olyan hozzáállást a problémához miszerint:
"Becsülöm magam annyira, hogy megérem a páromnak, hogy ne adjon okot fél(tékenyked)nem.
Azért esetleges botlásairól sem akarnék tudni feleslegesen - ha tudnom kell róla majd megtudom.
Mit érek vele, ha féltékenységet hagyok ébredni magamban, majd mindenfélével táplálva nagyra növesztem ?

Csak magamat értékelem le.
Őrizze meg inkább mindenki a maga gravitációját vagy a mágnesességét (kinek mi tetszik) a párja viszonylatában - semmint lánccal próbálkozzék.

S aki a maga értékében nem bízik igazán - az is blöfföljön inkább - semmint alázza (leértékelje) magát a féltékenységgel.
Féltékenykedni - megaciki.
A féltékenység - elismerése annak, hogy híjával vagyok annak amiért szeretni lehet.
Az ember lehet dühös, ha átverik, vagy kesereghet - de a saját értékében ne kételkedjen -vagy hamégis oka van rá - inkább az ellen tegyen... a féltékenység lánca ugyanis szakításra provokál.
Egy kapcsolatban mindenki a vonz(ód)ást szereti megtapasztalni - és a lánc ezt nagyon zavarja...

Cucli 2011.12.12. 13:20:30

legközelebb küldjön rá egy csapat bantu négert, és ha nem tudják megerőszakolni, akkor maradhat, ha igen, akkor riherongy...
mekkora lapaj paraszt
süti beállítások módosítása