Strand-randi a döglött hörcsöggel

2011. december 28. 07:49 - Panni CsP

„Elfutott, és annyit se tudtam mondani, hogy fapapucs. Mit lehet ezután tenni? Megnéztem a filmet egyedül” - mulatságos sztori-füzér érkezik, melyből megtudhatod, miért ne vigyél a randira döglött hörcsögöt. Az is kiderül, mi van akkor, ha a srác anyja nem járult hozzá a randevúhoz. Igazi kis szilveszteri petárda a mai.

 

Sziasztok! 25 éves vagyok, lány. Én több történetet is szeretnék megosztani veletek. Az első történetem egy R. B. nevű volt osztálytársamról szól. Ötödikes koromig nem voltam népszerű soha, sőt, általában megvertek, mert kifejezetten furcsának találtak. R. B. volt az egyik legnépszerűbb fiú az osztályban, bár szoros karmikus szálak fűzték az ürülékhez: egyszer bekakilt egy ligetbe és eldobta a nadrágját, és gatya nélkül szaladgált ezen túl minden nap sikerült belelépnie kutyakakába is, de ezek a tényezők nem csökkentették a népszerűségét. Mindenesetre kijelentette, hogy neki ÉN tetszem, hogy az összes lány közül én vagyok a legszebb. Ezt azzal fejezte ki, hogy órákig fésülgette a hajamat azzal a két lánnyal, akik a legjobban rajongtak érte.

Az egyik ismerősöm szerint a rabszolgámmá tettem. Én viszont rendkívül hirtelen haragú vagyok és a rabszolgám egyszer ismételt figyelmeztetéseim ellenére nem hallgatott rám azzal kapcsolatban, hogy a női öltöző ajtaját nem szabad nyitogatni. (Állítólag ezzel a kis magánakcióval próbált a rabiga alól szabadulni.) Ezért megvertem. Az egész iskola előtt. De állítólag annyira durván megvertem, hogy az emiatt érzett szégyen az iskola elhagyására késztette. És a mai napig felemlegetik az iskolában, hogy " Még emlékszem, amikor megverted R. B.-t".

A második történetem az első randi-szerűségemről szól. De ez kudarcba fulladt, ugyanis a fiúk rendkívül félnek tőlem. Megjelentem az adott időpontban, az adott moziban, és a fiú is megjelent de ő csak annyit mondott. "Anyukám nem engedi" majd elfutott, és annyit se tudtam mondani, hogy fapapucs. Mit lehet ezután tenni? - megnéztem a filmet egyedül.

Volt egy strandos randim anno egy fiúval. A nővéremnek pedig ekkoriban volt egy hörcsöge, amit a kollégiumában tartott, a nyár pedig rohadt meleg volt. Nekem valahogy aznap össze kellett hozni, hogy megetessem a hörcsögöt, mert a nővérem nem volt a városban. Ezenkívül pedig el kellett mennem egy strandra randizni a fiúmmal, majd pedig haza kellett mennem vidékre. Ez mind egyszerűen kivitelezhető lett volna, ha: nem hal meg a hörcsög… Ugyanis egy halott hörcsögöt kellett volna megetetnem. Gondolkoztam rajta, hogy mit tegyek a hörcsöggel, de elhatároztam, hogy haza kell vinnem a nővéremnek a hörcsögöt, hogy méltó temetésben részesüljön. Így halott hörcsöggel a táskámban mentem el a strandra, ahol a fűben hemperegve eltört a halott hörcsögöt tartó befőttesüveg. Így keresnem kellett egy új tartót a hörcsögnek. Eközben a szerencsétlen fiúnak folyamatosan tartania kellett a hörcsögöt. Végül hazavittem a hörcsögöt, de a fiúban mély lelki torzulást okoztam a női táskák tartalmát illetően.

A következő pasi, akivel érdekes történeteim vannak egy líbiai-amerikai fiú. Vele egy szórakozóhelyen találkoztam. Elmondtam neki, hogy a kedvenc íróm Charlotte Bronte, mire kijelentette (halál komolyan), hogy olyan név hogy Charlotte, nincs, és hogy mondjak egy igazi írót. Ugyanis Charlotte egy város, Észak-Karolina fővárosa, és egy város neve nem lehet egy ember neve is… Akkoriban állandóan sportmelltartóban jártam, ugyanis sokat edzettem. A fiú elmondta, hogy nem járhatok sportmelltartóban, mert ha sokáig hordom, elkezd befelé nőni a mellem, vagy elsorvad. Ez mondjuk egy elég érdekes elképzelés, ugyanis D-s mellem van, úgyhogy ha ez már a sorvadt mellem, akkor hálát adok Istennek, hogy nem lett valami óriásian gnóm mellem.

Ezután volt egy férfi, akivel a gaypride afterpartin találkoztam... Ö volt az egyetlen heteroszexuális férfi a partin, aki heteroszexuális nőket keresett. Nagyon jól táncolt, feldobálgatott a levegőbe, elkapott, és megkért, hogy feküdjek le vele. Ez utóbbi a felejtős kategóriába tartozott. Persze, a leszbikus ismerősöm, aki szervező volt, és aki elhívott, elkezdett bemutatni a többi leszbikus lánynak, hogy "Az egyetlen HETERO (valahogy szitokként hangzott) barátnőm." Hát, gondoltam shit, most nem mehetek el szexy ecuadori fogásommal, még egy kávéra se, mert az nagyon rosszul néz ki. Jó, rendben, megadta a nevét és a számát. Megbeszéltük, hogy találkozunk itt és itt egy pár nap múlva, és persze soha nem jött el. Már eleve gyanús volt, mert egy szingli, hetero pasi miért megy csajokat felszedni egy langyi buliba? De nyilván nem megy az ember olyan helyre, ahol a felesége baráti társasága is eljár... ugyanis akkor már felesége volt, és három hónapra rá gyereke is.

 

 
219 komment
Címkék: emlék nyár móka

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr573500872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cyd 2011.12.28. 09:43:46

Hulk, mármint női megfelelője. Hulkina?

Muha 2011.12.28. 09:44:02

Niiii nooooo
Niiiii nooooo

Muha 2011.12.28. 09:44:57

Mer nem lehet ezen a lofaszon kommentelni reggel,??;€:?4@.?/)/850(!

2011.12.28. 09:48:55

"állítólag annyira durván megvertem"
:) Találgathatok, hogy ki írta a posztot? :P

"állítólag annyira durván megvertem"
media.comicvine.com/uploads/4/47520/906827-brunhilda_large.jpg

Jó, ez a történet kamu!

farappa 2011.12.28. 09:54:29

nagyon jó a hörcsögös sztori! :D nekem egyszer, szintén strandon, valaki egy döglött halat rakott a cipőmbe.

Hurri Kán 2011.12.28. 09:59:15

Ezt... ezt nem tudom végigolvasni. Nemsokára itt a dílerem, megkértem, hozzon valami ütőset, ha hatott a cucc, talán menni fog.

Чапаев 2011.12.28. 09:59:37

@Muha: Kérdésedben ott a válasz: mert ez egy ;€:?4@.?/)/850(! törzsbe tartozó virtuális lóf@sz... :D

Tegnap reggel is ugyanezt művelte, gondolom apró kis malfunction-okkal elkezdett gyúrni a 2012-es év maja franchise-ú világvégéjére! xD

Чапаев 2011.12.28. 10:01:46

+1 lájk a döglött hörinek, requiescat in pace! :D

Чапаев 2011.12.28. 10:07:14

@gyvy: Lődd be magad SÁGA pulykafrankfurtival, brutális anyag, az Indexes cikk szerint befutó lett a 0 pontos kategóriában! xD

Чапаев 2011.12.28. 10:08:49

@CsicseriB: Nézd, ha elég friss dög volt, akár még egy ebédet ki lehetett hozni belőle! ;)

Hurri Kán 2011.12.28. 10:09:32

@Чапаев:
Á, ehhez a poszthoz valami komolyabb muníció kell. :D

indapass90210 2011.12.28. 10:10:08

@gyvy: vegyél magadon erőt, majd olvasd el. A végére garantáltan olyan tudatállapotba kerülsz, amibe anyagtól soha.

A posztolóra ráférne egy igen kiadós sunázás.

indapass90210 2011.12.28. 10:10:42

Ubult látta valaki az elmúlt napokban?

Hurri Kán 2011.12.28. 10:12:54

@Dövan:
Nem fog menni. Az első bekezdés után megremegett a lábam. Bevallom, gyengének érzem magam hozzá. :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 10:22:16

@gyvy: Szerintem ez tengerimalac akar lenni... :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 10:24:21

@Muha: Nekem pl azé', me' valami Muha volt a kurva telefonomba, és basszameg, 10 frissítés és 6 bezár, újra mennyit után se kotródott ki onnan! :DDD

Cupp!

cyd 2011.12.28. 10:26:03

@gyvy: Puding vagy. Ezt férfiembernek el kell olvasni. Aztán mehetsz okizni, de utána vállon veregetünk.

@"Zsu": Ja. Ismerünk itt egy férfiverőt ugyebár.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 10:27:04

A poszt az meg, az meg... Hátő... Fura! (nem akarok csúnyát írni)

De ezen, amikor elképzeltem, felröhögtem:
"Nagyon jól táncolt, feldobálgatott a levegőbe, elkapott, és megkért, hogy feküdjek le vele."

Hurri Kán 2011.12.28. 10:29:54

@cyd:
Hát puding vagyok. Ez van. :D

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 10:34:46

El se hiszem, hogy cyd volt az első! :D

Muha 2011.12.28. 10:36:08

@Picicsibe a szexistennő: Mer muha nagyonnagyon kemenyen tolja.
:)

2011.12.28. 10:36:09

@cyd:
:) :) :) :) :)
Ja-ja-ja
Amúgy nem egyedi tulajdonság. A vérünkben van. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 10:37:35

@( o_o ): Csak azért, mert szar volt ez a szar... :)

2011.12.28. 10:37:42

@( o_o ):
Helloooo Szemcsi! :)
Nem jó a blog. :( Tuti én lettem volna az első, de @cyd: tuti csókos és ezért megbénították az egész csp-t, hogy ő lehessen. :( Ez szemétség ugye? :)

fumerin 2011.12.28. 10:38:10

Reggelizem...erre a szart emlegetik...pfejjj, ma is fogyózom :S

indapass90210 2011.12.28. 10:43:34

@Muha: rákúrt szegény rendesen. Pedig megmontuk' neki!

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 10:44:13

jó kis történetek, a csajnak könyvet kellene írnia. Ez így szilveszter előtt jó kis poszt. Pont arra gondoltam felülök egyedül valami háztetőre és iszok egy pohárkával az összes zűrös esetemre, most olyanok is eszembe jutottak amikre már rég nem emlékeztem, köszi poszterina :).

defunes 2011.12.28. 10:44:28

Egyszerűen ilyen emberek nincsenek, ennek a postnak kizárt hogy ne a natúr emberkínzás legyen a célja, magától ekkora horrort nem talál ki beszámítható ember. Valaki kollektív agybajt gerjeszt

ST83 2011.12.28. 10:44:54

@Muha: Hat ezt a posztot tuti Te irtad! Vazz. Van ennek vmi ertelme, vagy csak en nem latom? Muszaj innom vmit. Sokat es alkoholosat.

fumerin 2011.12.28. 10:47:19

@ST83: Ehhez nyugottan vénába is tolhatod egyből az 52%-os fojjadékot:D Akkor senem lesz több értelme....

pretty kitty 2011.12.28. 10:50:06

Az eddik osztalytalszamnak isz van holcogockeje, naonalanyoooooooooosz!!!! :))))

A posztelcaj amud naon cimpi, jo kisz mulaccagosz sztoliaji vannak :DD

cyd 2011.12.28. 10:53:02

@"Zsu": És még a hörcsög is passzol.
"de @cyd: tuti csókos... Ez szemétség..."
Perelj be.

@( o_o ): El se hiszem, hogy hazataláltál.

2011.12.28. 10:57:27

@cyd:
Tényleg, nem is jutott ez az eszembe. :) Még jó, hogy itt vagy. :)

"@( o_o ): El se hiszem, hogy hazataláltál. "
Nem azt mondtad, hogy hazavitted? Héhéhé, hova vitted szegény lányt? Máskor nem engedem veled haza. :)

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 11:00:41

@"Zsu": helloooooo :))))), Szerintem cydnek karácsony alatt megvolt Panni ezért Panni teljesítette cyd régi vágyát :D

@Picicsibe a szexistennő: ez a sors keze :D
Ha már itt tartunk egy kis film ajánló azoknak akik otthon pihenhetnek két ünnep között és van idejük tespedni a tv előtt:

Dejavu: Denzel Washington FBI ügynök (vagy mi) földön hason boci szemekkel néz a csajra aki fegyvert tart rá, miközben csaj felhívja az ügynökséget és megkéri a telefon másik végén ülő pasast, hogy írja le az előtte hasaló ügynök külsejét. "180 cm magas, fekete és nem rossz képű". :)

Benny és Joon (ejtsd Dzsún): egy édes kis romatikus limonádé még Johnny Depp kölyökképű korszakából :): Benny és Joon testvérpár akik elvesztették szüleit autóbalesetben amikor még Joon kicsi volt. Joon elmebeteg akit nem szabad magára hagyni mert felgyújta a házat, elszökik és rendészt játszik stb. Megjelenik a városban Sam (Johnny Depp) akit Joon megnyer pókeren. Joon folyamatos felügyeletre szorul de az eddigi ápolókat mind kikészítette.Ám amikor Samet hazaviszik azt mondja testvérének ágyban fekve szerelmes szemekkel: "Olyan boldog lennék, ha Sam vigyázna rám."
Én is boldog lennék, ha Depp vigyázna rám :)))
Ha Johnny Depp lenne a tét, én all ineznék :D.

2011.12.28. 11:04:26

@( o_o ):
Ez a cyd... eladta magát. :)

cyd 2011.12.28. 11:06:01

@"Zsu": De. Haza. Bár pár kört kellett tenni, ugyanis a hölgy nemigen van vele tisztában, hogy hol lakik. Ha legközelebb felhív, hogy nem tudja hogyan jut otthonába, add meg neki a számom. Útba igazítom.

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 11:09:23

@cyd: :D, azt hiszem ezt még évekig hallgathatom :).

ST83 2011.12.28. 11:12:00

@( o_o ): Ja Depp nagy kedvencem, de akkor is Gosling a kiraly.

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 11:12:49

@cyd: köszi, hogy ezt most így már mindenki tudja :D. figyi, tudom hol lakom, csak néha gondot okoz a kapu felismerése, főleg ha fáradt vagyok és sötétben másik irányból közelítjük meg a helyet, mint ahonnan én szoktam...Ja és a pár kör? Egy fél kör volt!

2011.12.28. 11:16:37

@cyd: @( o_o ):
:) :) :) De Cyd, legalább túlélted. @Dövan: kocsija azóta is a házunk előtt áll. Nem volt időm eltüntetni a hulláját. Csak az a gáz, hogy már elég nagy a vértócsa a kocsi alatt.
Szemcsi hozzám képest rendes volt, hogy csak egy kört kellett tenned pluszba. :)

Hurri Kán 2011.12.28. 11:20:05

@( o_o ):
Tényleg nem értem, minek iszol ha nem bírod... :D

PPK™ 2011.12.28. 11:20:28

Nyilvánvaló, hogy a felerezsi és a kényelmi állandó motiválta a posztolót. Az is egyértelmű, hogy a hörcsög nem ütötte meg a Szintet, ezért kellett az életével fizetnie.

:)

mütyür 2011.12.28. 11:22:30

"fura lány vagyok? rabszolgává tettem egy ligetbe-szarós gyereket? agyonvertem a suliban?"

WTF?????

na olvasom tovább...

mütyür 2011.12.28. 11:26:26

halott hörcsögöt visz randira?? LOL, ha nem tetszik a pasinak a korbács, megetette volna vele a szerencsétlen állatot? sztem még az elfutós gyerek járt a legjobban.
poszter sürgősen menjen pszichológushoz. félelmetes, milyen emberek léteznek.

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 11:27:00

@botosjeti: ez jó :DDDD
@gyvy: :D
@"Zsu": :) tudtam én, hogy nem kéne titeket egyedül hagyni :D.

Hurri Kán 2011.12.28. 11:29:12

@mütyür:
Mi bajod a halott hörcsöggel? Egy halott indiai elefántot sokkal macerásabb elrejteni egy nőji táskában. :D

mütyür 2011.12.28. 11:31:00

@gyvy: ha látnád, nekem mekkora táskám van, nem tennél ilyen felelőtlen kijelentéseket:D főleg a szemem alatt:)

Hurri Kán 2011.12.28. 11:32:37

@mütyür:
Az ünnepi időszak mindenkinek elég zaklatott, de nem hiszem, hogy ennyire súlyos lenne a helyzet. :D

mütyür 2011.12.28. 11:40:10

@gyvy: de:D várom, hogy főniasszony felhívjon, hogy menjek be dolgozni:)

Чапаев 2011.12.28. 11:42:08

@gyvy: De nem lehetetlen, hidd el, nem lehetetlen! :D

Muha 2011.12.28. 11:44:32

@ST83: Fogadjunk minden penzedben.
Nyertem.

:)

pretty kitty 2011.12.28. 11:46:37

@mütyür: Udan mijel kene pszichologuszhoz mennije? Tok jo fej cajnak tunik.

Чапаев 2011.12.28. 11:48:11

@botosjeti: A nyomorult pára nem volt hejjeshöree, mi?! ;)

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 11:48:47

@ST83: te nem fiú vagy? Nekem se az álom pasi Depp, de ebben a filmben meghódított, pedig az elején még Bennybe voltam szerelmes és azon voltam, hogy összejöjjön valami jó nővel :D

mütyür 2011.12.28. 11:49:38

@Kiszlanyocka: nagyon jó fej lehet, ha az a hobbija, hogy szarfetisiszta pasik fésülgetik a haját, akit aztán agyonver, illetve egyáltalán nem találja morbidnak, hogy halott hörcsögöt hordoz a táskájában.

pretty kitty 2011.12.28. 11:56:45

@mütyür: Mijasz h az a hobbia? Nem o tehet lola h calfetisziszta volt az a szlac, meg allol sze h megteccett neki jesz feszulgetni keszte ja hajat. Meg allol sze h megdogloc cegeny holcogocke. Toltent vele pal viccez dolog, o meg megilta nekunk. Emijatt pszichologuszhoz kuldeni?? Celintem bisztosz az a baod vele h az gondolod o jisz integet a fijuajinak te meg allelgijasz vad az integeteszle :(

Чапаев 2011.12.28. 11:59:48

@mütyür: Az vesse rá az első követ, aki még sosem hordozott halott állatot a táskájában! Miért, szerinted a párizsis zsemlében mi van? És még az sem kizárható, hogy az a maximum 10% állati fehérje pont nem hörcsög eredetű! :D

mütyür 2011.12.28. 12:00:04

@Kiszlanyocka: ehgen, mindjárt elküldöm magam pszichológushoz, mert én nem tűrném, hogy egy szarosgyerek hozzámnyúljon:P

pretty kitty 2011.12.28. 12:06:26

@mütyür: Annyila naon calosz nem lehetett az a delek, ha o volt a legnepcelubb az osztalyban

ST83 2011.12.28. 12:09:15

@( o_o ): Csekkoltam, de igen. Amugy mi olyat irtam ami nore utal?

mütyür 2011.12.28. 12:10:54

@Kiszlanyocka: inkább fura egy suli lehetett, ahol mindenki vert mindenkit. nálunk legalábbis, a dinók fénykorában ez még nem volt menő.

ST83 2011.12.28. 12:12:44

@Чапаев: Csereljetek szamot a posztoloval. Szerintem.

Чапаев 2011.12.28. 12:14:09

@ST83: Csak akkor, ha nála vannak az eheti nyerőszámok, a semmiért nem kockáztatok! :D

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 12:14:32

@Kiszlanyocka: én azt nem értem, hogy ha a szaros eset miatt nem váltott sulit, akkor miért pont egy verés miatt tette ezt? szerintem nagyobb gáz az ha valaki bekakil 5ben mint az, ha egy csaj picit megütlegeli...

pretty kitty 2011.12.28. 12:18:25

@mütyür: Aaah, bisztosz cak nem emlekcel mal a kiszkolodla. Kizdelekeknel telmecetesz h neha befidel ed kisz bunyo. Itt a gimibe mal nem velekcik szenki, itt mal naonfelnotteszekvaduuunk, de jotodikbe nalunk isz eleg full kontakt szpolt volt a szuli ;)))

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 12:18:41

@ST83: két olyan pasit raktál egy mondatba akiket a nők imádnak és bár te nem írtad,hogy imádod őket de egy olyan elhagyta a szád, hogy "király".
Gosling jó színész de a férfiak általában nem őt vagy Deppet tartják királynak hanem valami férfiasabb állatot :)

pretty kitty 2011.12.28. 12:22:28

@( o_o ): Gondolom elegge lecokkent a nepceluszege mijutan kikapott a cajtol ;))

voodoux 2011.12.28. 12:27:15

ha kamu, ha nem, ez tetszett!

mütyür 2011.12.28. 12:33:18

@( o_o ): úristen, ezmiez? Yoda tűzkeresztség után?

ST83 2011.12.28. 12:34:08

@( o_o ): Szoval ferfiatlan vagyok. Ma nagyon kemeny vagy velem.

egyhazafi 2011.12.28. 12:36:40

A poszter egy kis malac lehet vagy a "népszerű" srác olyan SP forma. Egy normális menő gyereket egy csaj nem tud lenyomni. Mármint a régi fogalmak szerint. Fiu 185 cm magas, 90 kg. Lány 170 cm max 52 kg. Aki ezen súly felett van az malac ha lányból van :)

Mi értelme amúgy? Nem mindenkiből lesz Hamupipőke!
Egyedül fogsz megöregedni ha másokat bántasz hahahahahaha

pretty kitty 2011.12.28. 12:38:30

@egyhazafi: Otodikeszek voltak amikol a keldeszesz eszet toltent

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 12:39:45

@( o_o ): "van idejük tespedni a tv előtt"

Bárcsak lenne. Ott tartok mindegy mit csak feküdhessek és nézhessek ki a fejemből... :)

JOKKA21 2011.12.28. 12:40:31

Furcsa kapcsolataid voltak csaj, R.B. helyében elvertelek volna kicsim.Ha tényleg D-s melled van, akkor bögyszexelnék veled.:D
Halott hörcsöggel mászkálni, főleg a táskádban, nem semmi forma lehetsz te bula.:D Minek mentél leszbik közé?Nem örülnék, ha te lennél életem megkeserítője, bár elég dominánsnak tűnsz nekem, ami nekem bejön, de furcsa suna lehetsz.

Bohumil Stejskal 2011.12.28. 12:41:09

Az álítólagos D-s melleidről küldj képet Dövannak, a többi szar.

mütyür 2011.12.28. 12:41:59

@Kiszlanyocka: ad1 nálunk ilyen nem volt. ad2 sztem ötödikesként (az már 1o-11 éves) is ultragáz beszarni, aztán gatya nélkül futkosni fel-alá.

mütyür 2011.12.28. 12:42:59

@mütyür: gondolom, vmi kisegítő suliról lehet szó.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 12:44:24

@( o_o ): Ez a faszi nekem nem teccik! Nekünk nagyon más az ízlésünk! :D

Nem hasznos infó, csak úgy megjegyeztem... ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 12:47:56

@egyhazafi: Gyerekekről van szó. Ők verekedtek. Vagy én olvastam mást? Na mindegy! :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 12:48:44

@Kiszlanyocka: Na, akkor jól emlékszem! A lányok meg korábban érnek... :)

Bohumil Stejskal 2011.12.28. 12:50:28

Engem sose vert meg a hülye picsa, és nem is voltam szarjancsi, hazudós ribi.

mütyür 2011.12.28. 12:52:30

@Bohumil Stejskal: ennek csak örülni tudunk:))

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 12:52:52

@ST83: :-), nekem a férfiatlan férfiak jönnek be :D. (na most is kemény vagyok :D) Amúgy nem mondtam, hogy férfiatlan vagy, csak meglepődtem, hogy van véleményed férfi színészről. Férfiaknak nem szokott lenni, kívéve a "film-művelt" férfiaknak

@Picicsibe a szexistennő: igen az én ízlésem szar, ezt már több jóbarátom is megmondta amikor bemutattam nekik az épp aktuális pasim. :-)

kiraaaaa 2011.12.28. 12:54:28

A hörcsögös sztori vicces volt.

Hurri Kán 2011.12.28. 12:55:33

Na jó, elhatároztam, ma kemény leszek. Megeszek egy Globus löncshús konzervet, utána elolvasom a posztot. :D

ST83 2011.12.28. 12:56:33

@Чапаев: Hamarabb megol, minthogy ez tema lenne.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 13:03:14

@( o_o ): Én nem mondtam, h szar az ízlésed. Am elég sok csajnak tetszik még pl ez a faszi.
Nekem nem. Csak ennyit mondtam. :)

ST83 2011.12.28. 13:05:41

@( o_o ): Ne mar! A vegen meg elpirulok. En nem is tudtam, hogy ferfi jellemzo, hogy a ferfi szineszekrol nincsen velemenyunk. Na maris hozza segitettel, hogy ferfiasabb legyek. Hala erte!
:)

Bohumil Stejskal 2011.12.28. 13:06:30

@gyvy: Bedobsz egy gyíkhúst?:D

@mütyür: Akkor te Szaffi vagy?:D

JOKKA21 2011.12.28. 13:07:29

Kiscsaj nem volt büdös a táskád a hörcsögtől?

mütyür 2011.12.28. 13:09:25

@Bohumil Stejskal: áh, nem utánzok holmi kisebbségi mesefigurákat:D

gyomirtó 2011.12.28. 13:10:10

@Kiszlanyocka: hihihi, ez a legjobb itt...!

phaszfej 2011.12.28. 13:16:37

Szegény ronda kislány! Magyarázza magának, hogy tőle valójában félnek a férfiak, mert annyira szupernő.

pretty kitty 2011.12.28. 13:25:38

@phaszfej: Annyila londa nem lehet ha ot neszte ki maganak az osztaly legnepcelubb cavoja!!!

Bohumil Stejskal 2011.12.28. 13:30:18

@mütyür: Akkor vénasszonyokat utánozol?:)

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 13:43:05

@Picicsibe a szexistennő: nem is te mondtad, tisztában vagyok azzal, hogy tényleg gáz az ízlésem, főleg, hogy az ilyen angyalképű metroszexuális pasikon kívül még bejönnek a Gerard Butler félék is :)

mütyür 2011.12.28. 13:50:32

@( o_o ): legalább nem számítasz konkurenciának:))

Maddness69 2011.12.28. 13:57:54

A poszternek kellene valaki, aki sunázná. Elmondaná neki ezeket a sztorikat is és utána sokkal jobban érezné magát.

Ha meg van a megfelelő személy, adjon neki időt regenerálódni.
Fontos!:)

Hurri Kán 2011.12.28. 14:00:54

@Bohumil Stejskal:
Kedvelem a kihívásokat. Bal kézzel fogom enni. :D

cyd 2011.12.28. 14:12:19

@kiraaaaa: SOA-tól ez alap. Mi ez a gyilkos hangulat?

pretty kitty 2011.12.28. 14:12:59

@tőzegmalac: Eldemesz, legalabbisz nekem naon teccett!! :DD Vegle nem ed linyalosz idijota hanem ed jo fej caj aki viccesz sztolikat il, nem isz eddet!

tőzegmalac 2011.12.28. 14:16:21

@Kiszlanyocka: nem is tudom, hogy melyikhez volt szerencsém

Bohumil Stejskal 2011.12.28. 14:16:30

@mütyür: Vagyis a véredben, a génjeidben van?:)

kiraaaaa 2011.12.28. 14:22:31

@cyd: ezek teljesen jó zenék, nálam mindennaposak:)

csak erős idegzetűeknek::)

www.youtube.com/watch?v=9J3Z8EyFO9I

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 14:24:50

@( o_o ): Nem gáz. Nincs olyan, h gáz. Így kell lennie, h mindenki teccen valakinek. Csak így valósulhaz meg az, h mindenki tud kefélni! :D

Hurri Kán 2011.12.28. 14:26:30

@kiraaaaa:
Ez mindennek a netovábbja.

Ha már, akkor múlassunk. :D
www.youtube.com/watch?v=6_DnQ-NqF04

Hurri Kán 2011.12.28. 14:27:03

@Picicsibe a szexistennő:
Az így sem valósul meg, de ennek számos más oka is van. :DDD

Αphelion 2011.12.28. 14:32:20

@Picicsibe a szexistennő: Mindenki tud kefelni, csak van aki embert van aki ruhat ;)

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 14:32:23

@Picicsibe a szexistennő: te álomvilágban élsz :D

@mütyür: bárcsak ezt látnák a csajok is :), nem egyszer olyan pasijuk miatt akartak megverni akik az életbe nem jönnének be nekem :D

cyd 2011.12.28. 14:33:22

@kiraaaaa: Rádhívom az ízlésrendősrésget.

pretty kitty 2011.12.28. 14:36:13

www.demotivalo.net/view/66925/biztos

"Ha nem isz mindig vonzzak edmaszt az ellentetek, azel jol mutatnak edmasz mellett"

"Bisztoooooosz? ;)"

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 14:38:38

@gyvy: Szerintem érted, h én hogy értem.
A többit meg tényleg hagyjuk. :)

pretty kitty 2011.12.28. 14:39:52

www.demotivalo.net/view/66600/valoban

"A lanyok a moszolyt tuddak jol cinlelni, a fijuk az elzeszeket"

"Valooooooobaan?"

:)))

(O_O) (törölt) 2011.12.28. 14:40:00

@Kiszlanyocka: most mond azt,hogy a rózsaszín malac nem mutat jól a rózsaszín pólóval :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 14:43:18

@Aphelion: Vagy hajat, állatok szőrét...
Igaz! Akkor Szemcsinek tényleg kibaszott szar ízlése van! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 14:53:17

@gyvy: Tényleg nem? (csak nem akarok feleslegesen írni, azé' kérdem) :)

pretty kitty 2011.12.28. 14:55:16

@( o_o ): youtu.be/p2bpPjDYb6k

Poocolyaba leptem
Szaaaalosz lett az uj cipooom
Hijaba kefeltem
Eeeelhadott a nom!!!!

ST83 2011.12.28. 15:28:34

@Picicsibe a szexistennő: Akkor van remeny(em). Mar igy is logok neki egy mutettel.
:)

LyukasBogrács 2011.12.28. 17:30:39

Ennyi gusztustalan embert egy rakason...

Biztos, hogy hetero vagy? Vagy csak siman zakkant?

2011.12.28. 17:47:09

@( o_o ):
Dövannak szerintem erről más a véleménye. :)

www.imdb.com/media/rm1599649792/nm0331516

Hmmm! Jajjj Te lány! :) Rajta is osztozunk? :)

fumerin 2011.12.28. 19:21:30

Felajánlották, hogy mellnövesztés kézrátétellel és visszafizetik a lóvém, ha mégsenem.
Azt válaszoltam, hogy én péniszt növelek szájrátétellel, de előre kérem a lóvét :D

Muha 2011.12.28. 19:33:40

@fumerin: Nagyon cseles. De a kicsihez képest lesz nagy, vagy a nagyhoz képes lesz nagy, már ha érted hogy hogy értem.
Olvasok ám a sorok mögött. :D

fumerin 2011.12.28. 19:38:32

@Muha: Nem tuom, mi lesz a reprodukció :D
Egyet tuok, hogy garanciát speciel én nem vállalok, miután használt cikkre nem kell garanciapapír és baxhatja a lóvét :D

Muha 2011.12.28. 19:51:05

@fumerin: hátja. a spekulácijó spekulácijónisz femininum rendkívül izgalommal eltöltős.
kicsit placebós, de ha működik, hát működjön, a miért pedig nem is igazán számít. :D

Чапаев 2011.12.28. 20:15:12

@Muha: Na, itt követte el a hibát, a sörök között olvasson, kedves elvtárs, a sörök között! xD

Muha 2011.12.28. 20:21:20

@Чапаев: hmm. két sör között olvasni?
Úgy hallottam az bűn. :D

Чапаев 2011.12.28. 20:35:28

@Muha: Na, ezért érdemes vasárnaponként katolikusnak lenni! :D

fumerin 2011.12.28. 20:51:19

@Muha: Műxik...most azé' is kipróbátam :P
Égősört nem tettem rá, nem baj? Vagy ez nem karifa? :D

fumerin 2011.12.28. 20:53:40

@Чапаев: Kaotikus vallásom sörök közt is látja a lényeget és semmi senem szeplőtelen :D

fumerin 2011.12.28. 20:57:23

@Picicsibe a szexistennő: Bazzz, Csibe, Te nem vagy véletlen MILF? :D

Hurri Kán 2011.12.28. 21:00:28

@Muha:
Nem bűn az, de minek? :D

Hurri Kán 2011.12.28. 21:02:23

@Чапаев:
No de mi van a hét többi hat napjával? :D

fumerin 2011.12.28. 21:05:00

Szerintetek az én éveimmel naon ciki lenne, ha zöld hajba font piros ördögszarvakkal mennék haza?

Чапаев 2011.12.28. 21:11:56

@fumerin: Hát, legfeljebb kapnál érte egy elfenekelést, és? ;)

Чапаев 2011.12.28. 21:12:50

@gyvy: A többin összehozzuk azt, amit vasárnap meg kell gyónni! :D

Чапаев 2011.12.28. 21:14:17

@fumerin: Hidd el, egy jó alapozóval bármi az! ;)

Hurri Kán 2011.12.28. 21:14:42

@Чапаев:
Engem nem kell bűnbe vinni. Megyek magamtól. :D

fumerin 2011.12.28. 21:14:56

@Чапаев: Ha tövises madarak közt repkedő Ralph atya fenekelne el, el nem múló éveivel, akkor csak-csak, de így?

fumerin 2011.12.28. 21:17:31

@Чапаев: Rajtam az alapozó senem segít :D

Чапаев 2011.12.28. 21:19:15

@fumerin: Ő nem volt véletlenül ... ööö ... a globális felmelegedés áldozata? :D

Na ne tarts fel, lemegyek sörért, megkívántam! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 21:19:16

@fumerin: Nemtom. Pl a fiam ovis barátai nem úgy néznek rám. :D

Férfiakra utcán én meg SOHA nem nézek! Férjes asszony vagyok! Így nem láthatom az erekciót...ööö, izé...a reakciót az arcukon, amikor rám vetnek egy futó pillantást! :DDD

Чапаев 2011.12.28. 21:20:05

@fumerin: Akkor b@szd ki a biztosítékot, a vaksötét csak-csak! :D

Hurri Kán 2011.12.28. 21:20:46

@Picicsibe a szexistennő:
Csak rád néznek, és megmerevedik az... arcuk? :D

Чапаев 2011.12.28. 21:21:26

@Picicsibe a szexistennő: Erekciót az arcukon? Konkrétan most phaszfejre gondolt, elvtársnő? :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 21:24:01

@gyvy: Elírás volt... :)
Am még az is lehet. Én nem tudom. Csak a csizmám orrát nézem!

fumerin 2011.12.28. 21:24:33

@Чапаев: Na, ne tarts fel, elmenek :D
Kibaxnám én a bisssztosítékot, de ojjan jóóó ....D

@Picicsibe a szexistennő: Néha menek a gyerekér', néha MILF-nek csúfolnak :( Gutttustalan világ :(

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 21:25:55

@Чапаев: Én soha semmi ilyesmire nem gondolok elvtárs! Erre Ön gondol... :D

Hurri Kán 2011.12.28. 21:27:53

@Picicsibe a szexistennő:
Elírás, elírás... Háppersze... :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 21:30:34

@gyvy: Mi más lehetne... Érintőképernyős telefonról tudom milyen nehéz pötyögni? :D

Hurri Kán 2011.12.28. 21:32:00

@Picicsibe a szexistennő:
Próbálnád csak meg tárcsázósról. :D

Hurri Kán 2011.12.28. 21:33:00

@Picicsibe a szexistennő:
Ha már csizmaorr... Meg csak azt nézed... Amikor közben a füled mellett van, akkor is? :DDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 21:36:02

@gyvy: Nem, olyankor azt nézem, ahogy ki-be jár... Egy idő után meg már nem látok-hallok... :DDD

fumerin 2011.12.28. 21:37:24

@Picicsibe a szexistennő: Nem tuom, én nem szeretem, ha mások is ki-bejárnak rajtunk kívül...bár egy idő után darab-darab :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 21:42:50

@fumerin: Úristen ma de höjjék vagytok! :DDD
Szakadok a röhögéstől!

Am lehet más tényleg félreérti. Nem szeretném!
Szóval, nézem, ahogy a fasz a pinába ki-be... :P

fumerin 2011.12.28. 21:44:45

@Picicsibe a szexistennő: Pfejjjj, én ijjenre még gondolni senem merek :S
Inkább leköpöm :D

tőzegmalac 2011.12.28. 21:50:57

nem tudlak követni bennetek :S

_Ω_ 2011.12.28. 21:52:38

Most szabadultam a detoxból a bejglimérgezést túlélve, de úgy tűnik, a poszt elolvasása után ismét az egészségügy gondjára kell bíznom magam. Két kérdés merült fel reaktorolvadást elszenvedett elmémben:
-Ilyen nő létezik?
-Ez egész biztos?

Az első történet csupán vinnyogást váltott ki, de a hörcsögös és a gayprideos nagyot ütött; a posztoló szabályosan kihívta maga ellen a sorsot.
A líbiai-amerikai pasi története csupán annak ékes bizonyítéka, hogy élnek köztünk kevesebbre hitelesített emberek is.

Ezúton üzenem a posztolónak a következőt:
Remélem, ezek csak kiragadott extrém esetek, mert ha minden hétre jut egy ilyen, akkor finoman szólva is valami nincs rendben körülötted!

fumerin 2011.12.28. 21:57:20

Ma egyetlen egy Herr jut el a lelkemig: Dréher :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 22:06:03

@fumerin: Néha megijedek, h követnek. De mikor hátranézek, csak a szél fújja a betonon a faleveleket! Fúúú... :))

Чапаев 2011.12.28. 22:06:19

@fumerin: Tehát Só Herrek kíméljenek? :D

fumerin 2011.12.28. 22:10:32

@Picicsibe a szexistennő: Én nem félek...ha engem meglátnak, elfutnak :D

@Чапаев: Ööööööö, nem tuom, az általam preferált az lenni 5.2 % a Só Herr az mennyi is és hogyan 6? :D

Чапаев 2011.12.28. 22:17:51

@fumerin: Lent az éjjel-nappaliban láttam valami unknown 8.5%-et, de maradtam a Soproni 1895-nél, mert nem volt Pilsner Urquell. Brékingnyúz, a teszkós sózott kesudió egész jó, és messze a legóccsóbb! :D

fumerin 2011.12.28. 22:20:36

@Чапаев: Én Penny gazdaságos sósperecet tolok Dréherrel és közben Kispááál zenéli a csigát...szerintem megártottam :D
De még sok a perec és a sör.... :D
www.youtube.com/watch?v=XPETFTvYnB0&feature=related

fumerin 2011.12.28. 22:21:54

@Picicsibe a szexistennő: Nédd Csibe...a mi korunkban nem illik hátra nézni... :D

Чапаев 2011.12.28. 22:22:18

@fumerin: Bár ha jobban belegondolunk, bármelyik lehet általad perforált, amit a magadévá teszel, hacsak nem szerecsen rabszolgád bontogatja a söreid! ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.28. 22:24:06

@fumerin: Bazz... Hogy a fészen is pont erre jutottunk! Asszem tényleg így lehet! :D

fumerin 2011.12.28. 22:29:24

@Чапаев: Nem rabszolga, csak nigger :D

@Picicsibe a szexistennő: Tuom én a tutit...na jó, néha eltalálom :D

Jó éjt, csúszok az ágyba!

fumerin 2011.12.28. 22:31:25

@Чапаев: Üdvözöllek, Babám ;) :D

Чапаев 2011.12.28. 22:35:04

@fumerin: Szádra? Miért, nigger orálisan fogyasztva már nem rasszizmus? ;)

fumerin 2011.12.28. 22:38:07

@Чапаев: Anál inkább! :D
;)
Majd meggggyónom, nekem van ojjan kreditem :P

@Picicsibe a szexistennő: Kösz CSibe, hasonlókat! :)

Чапаев 2011.12.28. 22:41:29

@fumerin: Harminc méter egérutad, azod van neked, nem kredited! :D

Sínentúli 2012.01.02. 15:16:38

Észak-Karolina fővárosa Raleigh, ezért kamu a sztori.

Peetee 2012.01.02. 16:42:16

Ilyen elmebeteg történetek után Te akár Angelina Jolie is lehetsz; én sem mennék a közeledbe.
Halott hörcsöggel randira menni, fiúkat rommá verni az iskolában, langyi bulikba járni....miféle lény vagy Te?

Αphelion 2012.01.02. 17:16:56

@Sínentúli: Azt is mondhatta volna h Kina fovarosa, abbol meg ugyanugy nem kovetkezik h kamu a sztori, csak az h hulye volt a pasi
süti beállítások módosítása