Két nő között őrlődöm

2012. március 01. 07:27 - Panni CsP

„Felesleges indokokkal nyomozgat utána és ha meglátja a kocsim Dia háza előtt, másnap kivágja nála a balhét” – választós menettel indítjuk a tavaszt. Mindkét lánynak megvannak az előnyei / hátrányai, ám az egyik hölgy erőszakos exbarátja esetleg megkönnyíti a választást.

 

Sziasztok! Van egy érdekes történetem, amit, úgy döntöttem, megosztok veletek, hátha a sok oltás között egy-két hasznos mondatot is olvasok majd a kommentekben :-). Lassan 29 éves férfi vagyok és két nő között őrlődöm hetek óta. Az egyik egy húszas évei elején járó gyönyörű lány, akit 6 éve ismerek (legyen a neve Niki). Régebben sokat találkozgattunk, szimpatikusak voltunk egymásnak, de a döntő lépéseknél elcsesztem a dolgokat, így nem jöttünk össze. Sokat beszélgettünk és szerintem szerelmes is voltam belé, már hogy a fenébe ne... egy babaarcú, csodálatos testű, konzervatív lány, aki nem bulizza és issza szét az agyát minden hétvégén. Tipikusan az a fajta, aki nincsen sokáig egyedül. Nem is volt sokáig, összejött egy 30 körüli férfival, aki egy idő után meg is kérte a kezét, így én úgy döntöttem, kilépek az életéből.

A másik hölgy egy 32 éves (legyen a neve Dia) szintén rendkívül csinos, kedves és lassan 3 hónapja vagyunk együtt. Saját egzisztenciával bír és nagyon jól érezzük magunkat minden téren (kitűnő találkák, vadszex stb...). Sajnos egy kis hiba került a gépezetbe mert az exe folyton bekavar, olyan mértékben, hogy a bizalom már szépen lassan eltűnik Dia iránt. Az exbarátja hetente átjár hozzá, látszólag tiszta felesleges indokokkal, nyomozgat utána és ha meglátja a kocsim Dia háza előtt, másnap kivágja nála a balhét. Ezeket Dia szerencsére elmondta nekem, így nem maradt titokban, de ha az ember ezt hallja, szinte minden találkán, akkor kicsit besokall, mint ahogy én is. Szóval 1-2 nappal ezelőtt meglebegtettem nála a szakítást, erre nagyon kibukott és jött az ilyenkor viszonylag szokásos mondóka, hogy nem akar elveszíteni, hogy nem szereti már az exbarátját és bennem megtalálta azt a férfit, akivel el tudja képzelni igazán, hosszú távon stb... Na, de térjünk vissza az első számú lányra is, Nikire. Pár hete kiderült, hogy szakított a párjával, így beszerveztem nála egy találkát, hogy kifaggassam. Sikerült megtudnom, hogy szívesen találkozgatna velem és lát bennem fantáziát, így 6 év ismeretség után is. Sőt, mi több, addig puhatolóztam, hogy sikerült szépen bevallania, hogy járna velem, szóval most bennem van az, hogy amit régen elcsesztem, azt most jóvátehetem. Meséltem neki Diáról, így túl sok időm nincs, ha látja hogy tétovázok, tovább fog állni. Sokat őrlődöm kettejük között, mindkét lánynak megvannak előnyei és hátrányai is, ami abszolút nem könnyíti meg a helyzetem. Maradjak Dia mellett megkockáztatva azt, hogy az exbarátja iránt még mindig érez valamit (viszont ha meg tudom tartani, ő lehet az igazán komoly kapcsolat) vagy próbáljam meg Nikivel, hisz régen félig-meddig miattam nem jöttek össze a dolgok, de ugyanakkor meg ott van az, hogy még nagyon fiatal, megvan a saját kis világa, és még lehet, hogy nem kötelezné el magát végleg.

 
1184 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr704253920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mütyür 2012.03.01. 07:35:09

óbmeg. most mégis mit vársz, poszter? hogy látatlanban helyetted döntsünk? ahh, tessék: Diával dugipajtik vagytok, ha jól látom, valszeg az exével is huncutkodik. a kislány meg kislány, ráadásul friss-sebes. de azt mondom próbáld fel, de tartsd meg a másikat is. így jó?
mondjuk huszonévesen egy harmincas eljegyzi...hm...

fumerin 2012.03.01. 07:46:37

Na poszter, ez nem könnyű:S

Mindkét hölgy sérült, vagyis a jelenlegi nőd még exszel vergődik, lehet, érzelmileg is, a másik hölgy is egy szakítás után van. Pffff.....

Érzelmeid szerintem a jelenleginél biztonság, a fiatalabbnál régi vágy és kíváncsiság.

Te egyiket sem szereted, ez tuti.

Keress inkább harmadikat.

mütyür 2012.03.01. 07:48:41

@Анна ( fumerin): hát fixen nem. bár sztem tökmindegy, mit mondunk, a frisshusit úgyis be fogja vállalni:)

SciNu 2012.03.01. 07:50:55

"és lassan 3 hónapja vagyunk együtt."
Az mán majdnem egy teljes élet!!!

"és ha meglátja a kocsim Dia háza előtt, másnap kivágja nála a balhét."
Ezt így hogy? Ha valóban ex akkor mit balhézik?

"mindkét lánynak megvannak előnyei és hátrányai is"
LOL mintha két árucikkről beszélnél.

Nemtom már ki mondta (Nard biztos örül majd az ilyen Popper Müller Coelho okosságnak :D ):
Ha két lányt szeretsz akkor válaszd a másodikat, mivel ha az elsőt igazán szeretted volna nem szeretsz bele a másodikba. (Bár itt a másodikat már előbb szerette mint az elsőt vagy hogy)

@mütyür: Az eljegyzés még nem esküvő :D Ha ezzel jóideig ingyen kúrogathat egy 10 évvel fiatalabbat akkor miért ne? Én is ezt tenném :D

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 07:52:24

Szija Poszter! Szerintem ne fötörj sokat, dugd meg mindkettőt jó alaposan minden létező lukán keresztül, oszt jónapot (ahogy "kedvenc" miniszterelnökünk mondaná). Dia necces ügy, mert jól látod, lehet, hogy még nincs túl az "exalfahímen", Niki pedig, hát ha a húszas évei elején jár akkor aligha a családalapítás a legfőbb gondja (már ha normális húszéves lány), ha nem normális, akkor pedig minek foglalkoznál vele?

mütyür 2012.03.01. 07:53:20

@SciNuBob -forever alone lvl over 9000-: nekem akkor is fura, na:P

szerette/szereti szted bármelyiket is? áll a zászlaja mindkettőre, ennyi.

fumerin 2012.03.01. 07:53:37

@mütyür: Perszehogy! Kíváncsiság nagy úr. Majd eldönti. Szerintem, aki már kifele tud nézni egy kapcsolatból, akár gondolati síkon is, annak mennie kell. Nincs értelme maradni. De az új punicolada senem lesz tartós. :)

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 07:54:44

@Анна ( fumerin): Bocs látom te is valami hasonlót ajánlottál.
:)
Szóval a harmadik, vagy a negyedik, vagy az "ennedik" lesz az igazi (vagy még az sem, ki tudja).

fumerin 2012.03.01. 07:55:11

PINA! Mert már csak ezzel lehetek első! :D

leonito77 2012.03.01. 07:55:57

Kedves poszter!

Határozottságból nem vagy ötös. Kapsz itt majd hideget, meleget is. Azt hiszem a megoldást te is ismered, sőt, csak te ismered. Az idevágó sok bárgyú közhely általában igaznak bizonyul.

Szerintem az életet érdemes 100%-ig megélni.

Értem ez alatt azt, hogy egy pillanatra lépjél ki félelmeid bűvköréből és ülj le egy picit gondolkodni mit szeretnél. Képzeld el a jövőd. Melyik lánnyal szeretnéd leginkább. Melyikhez húz a szíved? Esetleg egyiket sem igazán?

A körülményeket egyenlőre hygjad figyelmen kívül. Tudod, ha a jelenlegi kapcsolat csak kényelmi állandó lenne, akkor megcéloztad a langyi vizet az életedben. Ha a régi szerelem esetleg szerelem lehet és arra vágysz? Akkor dobd a jelenlegi csajt és vállald fel a bukás kockázatát a szerelem oltárán.

Ha esetleg egyik sem (tudod szívből), akkor dobd ki mindkettőt és rendezd el az érzelmeidet.

mütyür 2012.03.01. 07:56:00

@Анна ( fumerin): hát 3 hónapja szexel Diával, logice, hogy nem dúl ott sok érzelem, könnyű kilépni. egyetértek, frisshusinál csak vigaszf lesz. bár mindegy, Diánál is úgy tűnik, hogy az:D

fumerin 2012.03.01. 07:56:19

@Magas barna Norbi: Ha egyik senem lesz igazi, de kísérletezni senem rossz :D

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 07:56:31

Poszter te egyébként ssem őrlődsz: meg szeretnéd dugni a Nikit is, de a Diát sem szeretnéd elveszíteni, amíg nem muszáj. Ezt nevezed őrlődésnek? Ne röhögtess már kora reggel!

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 07:57:12

Na ilyen korán is rég jártam erre. Akkor olvasok:)

dr. gernika 2012.03.01. 07:57:29

Dia mellett semmiképpen ne maradj, mert ha ilyen könnyen el tud bizonytalanítani az expasi és a babaarcú is, akkor ez minden részedről, csak nem komoly. És akkor csak fecsérled az idejét, amiből már nincs neki olyan sok, mármint apajelöltet találni.
Babaarcú pont a te érettségi szinteden van szerintem, őt ajánlom.

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 07:57:50

Ja, és mielőtt Dövan idejönne: lehet tudni ki vette a gumit?
:)

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 07:58:44

@Dr. Jula Watson: Felesleges. Inkább igyál! Annak több hasznát látod!
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:00:42

Ha örlődsz, akkor lapát mindkettő. Olyat keress aki mindenek felett kell neked. Amikor tudod, hogy _Ő_ kell, és nem ő a jobbik döntés.

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:01:05

@mütyür: Szija mütyür! Nem nagy durranás ez a poszt, normális "zember" ilyet meg sem kérdez a többiektől, hogy két csaj közül, akiket a megkérdezettek egyaránt nem ismernek, melyiket válassza? Azt amelyik még hajlandó vele dugni. Evidens, mint a disznószar (mondaná Schmutzer százados)
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:01:24

@Magas barna Norbi: Annak más látja a hasznát nem én:)
De ha megdobsz egy kávéval, azt megiszom szívesen :)

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:04:37

Egyébként én, ha választanom kellene, akkor egészen biztosan jóseggű, jócickójú teltovált Katát választanám, mert ő imád engem (és minden magas, barna "Norbitársamat" velem együtt), ha őt végképp elviszi cyd, akkor pedig CSP-s Pannit, de ő meg biztos nem állna velem szóba. Szóval még szerencse, hogy nem én vagyok a poszter!
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:04:43

Úgy látom ma nagy itt az egyetértés :)

mütyür 2012.03.01. 08:05:02

@Magas barna Norbi: nemhiába mondom, hogy kekszeljen mindkettővel. agyfrászt tudok kapni az ilyen műhisztis pasiktól. bár, ha poszternek külön ki kell hangsúlyoznia, hogy Diának "saját egzisztenciája" van, akkor úgyis Diánál marad.
namindegy, ma nem vagyok túl empatikus:)

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:06:01

@Dr. Jula Watson: Utálom a kávét! De zöld teám van egy termoszban (most épp vonatozom, szóval kávéval semmiképp sem szolgálhatok). Különben is hogy lehet meginni azt a keserű löttyöt?
:)

fumerin 2012.03.01. 08:06:33

@Dr. Jula Watson: Akkor meg is beszéltük a posztot! :D

mütyür 2012.03.01. 08:07:10

@Magas barna Norbi: mondjuk úgy, hogy teszel bele cukrot?:)

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:08:09

@mütyür: Ó hát erre nem is gondoltam! Bakker ne legyél már te is szőke, attól még keserű marad!
:)

mütyür 2012.03.01. 08:09:26

@Magas barna Norbi: most hajtsak magamon végre génmódosítást?

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:09:32

@Magas barna Norbi: Tejjel nem keserű :)
Na jó, jöhet a zöld tea is, azt is szeretem. Felébredni meg egyiktől sem tudok. Szóval egy kis vérnyomást is adhatna valaki :D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:10:44

@Анна ( fumerin): Meg. De majd jön pár megmondó ember, és azok majd kihoznak belőle még valamit. :)

@Magas barna Norbi: Ne akard, hogy elénekeljem neked azt, hogy Keserű méz... :D

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 08:10:51

"..és még lehet, hogy nem kötelezné el magát végleg."

Miért, te már végleg el akarod kötelezni magad, mindössze az a kérdés, hogy a két nő közül melyikkel?

Vizsgáljuk meg az összes lehetséges variációt ilyen szemszögből.

A) Igen. (El akarod kötelezni magad.)

Ha tényleg ez a helyzet, akkor Diával érdemes tervezni. Nemcsak a saját egzisztenciája miatt, hanem mert 32 évesen már nem sok ideje van mazsolázni a gyerektémán, amennyiben a komoly elköteleződésnek a családalapítás a legfőbb indikátora nála. (Egyébként nálad mi?)

Persze Nikit is választhatod. Ő fiatalabb és szebb, mint Dia, de nyilvánvalóan nem véletlenül szakított a vőlegényével sem. Nem valószínű, hogy 20-as évei elején már a nagytutit keresi, de ha összejössz vele, simán benne van a pakliban, hogy téged is faképnél hagy - ha peched van, pont akkor, amikor te már igazán komolyra fordítanád a dolgokat vele. Szerintem ő még "élni akar". (Ennek kapcsán megjegyezném: abból, hogy nem bulizik kéjjel-nappal és nem issza buddhára magát minden hétvégén, ne vonj le messzemenő következtetéseket. Sokszor az ilyen, visszafogottnak tűnő nőkről derülnek ki a legmegdöbbentőbb dolgok, ha közelebbről is sikerül megismerni őket.)

B) Nem. (Carpe diem.)

Ebben az esetben az a kérdés, hogy milyen jellem vagy és mennyire imponál, hogy két csinos nőt is kezelgethetsz párhuzamosan.

A posztból azt szűrtem le, hogy nyílt lapokkal játszol és csak az egyiket szeretnéd választani. Ha így van, akkor mindenképpen Niki a megfelelő jelölt. 98,5% a valószínűsége, hogy még jópár évig csak élvezni akarja az életet, felfedezni, tapasztalni, miegymás. A laza konstrukció időtartamát sem garantálja senki és semmi - lehet, hogy 2 hónapig lesztek együtt, lehet, hogy 3 évig. Viszont Diával szemben mindenképp méltánytalan lenne a hülyítés, ha ő már tényleg komolyan gondolja, és ketyeg a biológiai órája is. Azt kell mérlegelned, hogy ha Nikit választod, és kérészéletű lesz a kapcsolatotok, Dia visszafogad-e majd. Én ilyesmivel eleve nem is próbálkoznék, mert szánalmasnak tartom, de a te nevedben nem nyilatkozhatok. Ráadásul azt is tudni kellene, mennyire vagy fontos Diának ÉS tartásügyileg milyen típusba sorolható a hölgy.

Címkefelhő: felerezsi, ingyensuna, kényelmi állandó, vadszex.

mütyür 2012.03.01. 08:11:17

@Dr. Jula Watson: sztem állj fejen:) nálam ébredéshez csak a kóla segít, KV-tea jó, de simán vissza tudok aludni mellettük bármikor:)

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:13:15

@Dr. Jula Watson: Mennyire magasat szeretnél? 170/120 elég lesz? Nyomjál 120 fekvőtámaszt, attól kissé megélénkül majd a pulzusod! Különben is mi vagyok én? Frici helyettese vagy mi?
:))
Ha valamihez tejet és cukrot kell tenni, hogy iható legyen, akkor egyszerűbb, ha tejet iszol cukorral helyette!

@mütyür: Az attól függ, hogy a génmódosítás után mi lesz belőled! Mert ha mondjuk egy 150 kilós tonnabébi, akkor inkább ne!
:)

Caddy 2012.03.01. 08:13:39

Nyaff nyafff nyafff

Nyilván ha olyan jó lenne Diával, eszedbe se jutott volna felkeresni Nikit. Nyilván. Ergo nem jó Diával, te Nikit szeretnéd.
Mi a kérdés?

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:13:57

@mütyür: Na, érdekesen néznének rám, ha nekiállnék fejen állni itt :D

SciNu 2012.03.01. 08:14:40

@mütyür: Szörnyű elsőre fájlnévnek olvastam. :S
Erről egy vicc:
Miért striciskedik az informatikus a volt barátnőjének?
???
Mert úgy tudja, hogy az exe futtatható!

:D

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:14:59

@Dr. Jula Watson: Nem akarom! Különben is imádom a mézet! Főleg propolisszal! Meg a csokit, meg a csokikszökőkutat, meg az összes tortát!
:)

Szöszi 28 2012.03.01. 08:16:02

@Magas barna Norbi: Te is ezt tetted, ugyebár...Dugtad a 30-as nőt a 20-as évei elején járó lányt is.

mütyür 2012.03.01. 08:16:42

egyébként milyen már, Niki most jár a huszasévei elején, ugye? hat éve ismerik egymást, poszter akkor 23, kislány mennyi? 16? és szerelmes voltál, poszter, hát NANÁ:D

poszter úgyis szinte elvárta az oltást, tőlem csak azt fogja kapni.

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 08:17:47

@mütyür: Tőlem akkor is azt kapna, ha nem azt várná!

Papírsárkány 2012.03.01. 08:18:06

@Анна ( fumerin): +1
Egyik se túl bíztató...
Bár ugye Diánál befigyelhet az is, hogy az ex egy barom, és a csaj abszolút vétlen (csak nehezen építi le az exet).

@SciNuBob -forever alone lvl over 9000-: ez a "másodikat nem, ha az elsőt" duma azért szar, mert a második gyereked miatt se kezded el nem-szeretni az elsőt. Azért mert a rómaiak kitalálták, hogy házasodni egy emberrel lehet, mert egyszerűbb az öröklés ettől, még nem jelenti azt, szeretni (szerelmesnek lenni) is csak egyet (egybe) lehet.

SciNu 2012.03.01. 08:18:07

@mütyür: Bár nekem lenne okom ilyen műhisztire :D

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:18:30

@Dr. Jula Watson: Igen, akartam is mondani, hogy a fejenállást lehetőleg miniszoknyában kövesd el, és máris megyek nézőnek!
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:19:15

@Magas barna Norbi: Na de nem pulzust, vérnyomást szeretnék :D Hát, ha a helyettese lennél, az nagy baj lenne :D
Nem kell, de úgy finom. Vagy mondjam azt a tej finom a kávéval? :D

@Caddy: Ha meg annyira akarná Nikit, már rég lépett volna :D Olyan nincs, hogy eltököljük azigazit :D

@Father Justice: Naa, ma szokatlanul megértő hangulatban vagy. Még nem ébredtél fel? :)

mütyür 2012.03.01. 08:19:52

@tértivevény: csak nehezen építi le az exet? nemár, ex ott áll Dia háza előtt és lesi, poszter mikor megy dugni. ki nem tud leépíteni egy ilyen pszichoboy-t? :o

@SciNuBob -forever alone lvl over 9000-: :))

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:20:40

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Szija Édes! Már alig bírtam kivárni, hogy megjelenj! Ugye te is örülsz nekem, legalább annyira, mint én neked?

:)))

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:21:39

@Magas barna Norbi: De azt még kevésbé akarod, hogy én énekeljek ;)
Mi vagy te Gombóc Artúr? :) Vagy esküvőre készülsz, hogy csokiszökőkútra vágysz? :) Én nem ugrom a csokis édességekért :)
Na jó, finom csokiba mártott gyümölcsök jöheznek azért :)

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 08:21:42

@Dr. Jula Watson: Ha valami miatt nem tudok legalább fél kilencig aludni, elég kóma szoktam lenni. Ma már hajnali hétkor talpon voltam, így gyakorlatilag félálomban gépelek. Majd délután visszaolvasom, és valószínűleg vissza is vonom, amit reggel összehordtam. :)

fumerin 2012.03.01. 08:21:52

@tértivevény: Ááá, szerintem simán menne vissza exhez a nő, ha még kéne neki :D Neeem, nem akarja leépíteni, neki így is jó, ráadásul poszterrel húzhatja :D

Papírsárkány 2012.03.01. 08:21:57

@mütyür: *buksisimi*
ez mókás volt :-)

mütyür 2012.03.01. 08:22:18

@Father Justice: ühm, te vagy maga az állandóság:)

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:22:41

@mütyür: Az nem génmódosítás! Csak az a génmódosítás, ha agyilag sikerül olyan szintre jutnod, hogy ne tudd megkülönböztetni a szőke és a barna hajfestéket!
:)

Papírsárkány 2012.03.01. 08:24:20

@mütyür: @Анна ( fumerin):
"Az exbarátja hetente átjár hozzá, látszólag tiszta felesleges indokokkal, nyomozgat utána és ha meglátja a kocsim Dia háza előtt, másnap kivágja nála a balhét"
Namost ez még lehet "odamegy, bár a kutya se hívja" is... és sajnos láttam már ilyenre példát. Persze ettől még lehet, hogy nehezen szabadul, és igazából mindegy is, mi a helyzet, ha nincs erős érzelem, "egyszerűbb" szabadulni, mint bevállalni a 1) szívást, ha ex-szel tényleg "úgy" jár össze vagy 2) szarakodást/nyünnyögést, míg sikerül leépíteni az exet :)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:24:30

@tértivevény: Szerelmesnek lenni csak egybe lehet. Szeretni sokat is lehet egyszerre :)

mütyür 2012.03.01. 08:25:05

@Magas barna Norbi: de a sötétszőke már majdnem barna:P

@tértivevény: vaaaa, már várom is a csattanást

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:25:12

@Dr. Jula Watson: Nem, nem készülök esküvőre. Tudod, nehéz gyermekkorom volt, és az egyetlen édesség amihez hozzájutottam a dianával leöntött kockacukor volt (na jó, néha egy kis denaturált szesz is befigyelt). Most próbálom bepótolni a lemaradást.
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:25:21

@Magas barna Norbi: A hosszú szoknya jobb, mert ahogy lecsúszik, még takarja a fejemet is, így nem kell zacskó :D

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:26:12

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Tudtam, hogy te is imádsz engem! Akkor ugye hozzám jössz feleségül?
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:26:34

@mütyür: A pszichoboyokat a legnehezebb leépíteni :S

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2012.03.01. 08:27:14

@Dr. Jula Watson: Miből gondolod, hogy ha szemmagasságban van a feneked, akkor a bokád helyén lévő fejedet fogom nézegetni?
:)

mütyür 2012.03.01. 08:27:31

@tértivevény: na de egyszerre? nemaszd már fel az agyam!

Papírsárkány 2012.03.01. 08:28:17

@Magas barna Norbi: a tejben viszonylag kevés a koffein :)

fumerin 2012.03.01. 08:30:03

@tértivevény: Persze-persze :D

Nézd, nőből vagyok és ha én nem akarok exszel semmit, akkor tudok ojjan kis czuki lenni, hogy még oldalt is váltson, ha véletlenül szembe jönne velem. Nem ám még feljárna...cöcöcö, kifogások. :)

Papírsárkány 2012.03.01. 08:31:53

@Анна ( fumerin): És minden nő olyan, mint te igaz? :) Véletlenül se akadnak olyan emberek a világon, akik senkit nem mernek elküldeni a picsába, nehogy a kis érzékeny lelkivilágukba tapossanak...

SciNu 2012.03.01. 08:32:49

@tértivevény: A gyerekembe nem szerelmesedek bele úgy mint egy nőbe. Az gyerek-szülő szeretet.

fumerin 2012.03.01. 08:34:22

@tértivevény: Jahh? Bocs, igazad van. Vannak gerinctelen libák, akik szeretnek hinta-palinta sálálááá :D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:35:07

@Magas barna Norbi: Az én fenekem maximum akkor van szemmagasságban, ha ülsz, vagy ha az asztalon állok fejen :)

Papírsárkány 2012.03.01. 08:35:13

@SciNuBob -forever alone lvl over 9000-: Ugye lehetünk intelligens emberek, és feltételezhetjük, hogy szó se volt gyerekbe szerelmesedésről, hanem afféle párhuzamnak hoztam, minthogy nem feltétlenül kizárólagosak egyes érzések? :)
És / de miért pont a szerelem lenne "kizárólagos"?

mütyür 2012.03.01. 08:35:53

@tértivevény: Dia szerint nyűg, hogy hetente átjárkál hozzá. jelenlegi pasiját idegesíti. Diával ex folyamatosan balhézik. biztos érdekelne a lelkivilága.

Papírsárkány 2012.03.01. 08:36:31

@Анна ( fumerin): Ah, szóval neked egyetlen ismerősöd sincs, aki félénk, visszahúzódó, mindenki kedvében járni akaró típus? :)

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 08:37:28

Igen, Dia exe is érdekes kérdés. Ha a posztíró nem ódzkodik egy esetlegkes visszakuncsorgástól, még kapóra is jöhet neki ez az ügy később. Konkrétan nem beszél Nikiről Diának (nem véletlenül csak Nikinek mesélt Diáról eddig és nem fordítva - figyeled a kis ravaszt?), hanem a képbe folyton belerondító ex ürügyén építi le. Aztán összejön Nikivel, kötetlenül sunázgatja pár hónapig, és akár az derül ki, hogy Niki "nem is annyira konzervatív beállítottságú", akár a lány dobja ki, tisztább lappal próbálkozhat be Diánál újra - hiszen ő úgy tudja, az ex zavaró ténykedése miatt dobbantott tőle, nem egy másik nő miatt.

Advanced tactics! :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.01. 08:38:10

@SciNuBob -forever alone lvl over 9000-:

Jó esetben nem. :) Rossz esetben a pincében tartod a gyereked aki már sokadik gyerekedet szüli meg tőled. Mint az osztrák rémnél.

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:38:39

@mütyür: Az náluk nem hat. Pszicho ellen csak a pszichológiai hadviselés lehet jó. Persze nem könnyű :)

@tértivevény: Az én fogalmaim szerint. De ezt már itt megállapítottuk, hogy én nagyon kevés kapcsolatot, érzelmet hívok szerelemnek, (nincs is abból maximum 2-3 egy életben), és nálam a szeretet, barátság kategória a tág, abba viszont sokminden belefér.

mütyür 2012.03.01. 08:38:46

heti 2000-ből elintézni az ebédeket, az jó? csak a folyamatos éhséget kellene leépíteni:D

fumerin 2012.03.01. 08:39:12

@tértivevény: Nem, nincs. Nem tűröm a gerinctelenséget.
Amúgy nem kell csúnyán beszélni ahhoz, hogy valaki értse, jobb, ha kikerül. Elővenni a bizánci stílust és mosolyogva, és vidáman és kedvesen. :)
Nem a bunkó stílus a bántó;)

Papírsárkány 2012.03.01. 08:39:50

@mütyür: tényleg jól hangzik, amit mondtok, hogy simán leépítetek minden nem-kívánatos kapcsolatot, embert, stb
de a való világban gyakran bonyolultabbak a dolgok ennél
nem mondom, hogy nekem van igazam, csak le akartam írni, hogy láttam már erre is példát, avagy nem feltétlenül úgy ludas a csaj, ahogy először írtátok
(ettől persze még gáz, ha olyan kis nyomi, hogy nem tudja az exet elhajtani)

mütyür 2012.03.01. 08:40:44

@Father Justice: ott a pont

@Dr. Jula Watson: nekem is volt egy ilyen, elég nehezen viseltem:S de végül ügyesen elintéztem:)

Papírsárkány 2012.03.01. 08:41:36

@Dr. Jula Watson: Tehát elfogadod, hogy másnál előfordulhat ilyet? (mert az előbb még kategórikus "nem" volt a válasz, most ez meg már inkább "nálam nem"-nek tűnik)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:41:39

@Анна ( fumerin): Azért itt nem feltétlen hinta-palintáról van szó. Egész egyszerűen csak vannak olyanok, akik konfliktuskerülők, vagy attól rettegnek megbántanak másokat.

Caddy 2012.03.01. 08:41:44

@Dr. Jula Watson: óóó hát persze! Egyiket sem akarja annyira nagyon,vagy mindkettőt akarja nagyon. Mondjuk egy édeshármas lehet megoldaná a problémát.
Nincs olyan, hogy eltököljük az igazit??? Ezt meg se hallottam, hát persze hogy van. :D

@Анна ( fumerin): erről van szó.Mit keres az ex náluk, vagy hogy, meg nyomozgat, meg számon kér??? Hogy mi van??????

indapass90210 2012.03.01. 08:43:13

29 éves faszihoz nagyon öreg a 32-es nő. Ez van. Majd 45 évesen meg nyígna, hogy a felesége úgy néz ki, mint az anyja.

Papírsárkány 2012.03.01. 08:44:34

@Анна ( fumerin): Láttad a Nekem 8 című filmet? Van benne egy örök tanulság (a boltrablós jelenetre gondolok az öreg papi boltossal):
Intelligensen beszólni / fenyegetni csak értelmes/okos embert lehet, ha bumburnyák az illető (márpedig az ex simán lehet az, ha ilyen visszajárós/féltékenykedős menőmanó), akkor ez nagyon nem működik.
Amiről pedig beszélek, az nem a gerinctelen. Hanem a "figyelj, én már nem szeretlek, igazán be kéne látnod, hogy nem kéne, légyszi" típus (avagy, aki képtelen elég erélyes lenni)
Persze lehet, hogy a te fogalmaid szerint a "nyámnyila nő" a "gerinctelen liba, nem meri megmondani a frankót!" kategória :)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:46:18

@tértivevény: Nem, nem fogadom el. Mert azt, amit ő szerelemnek nevez/hisz, az az én fogalomtáramban nem az. Mint pl ahogy itt is sok posztoló írja, hogy "kapcsolatban vagyok" és nézünk nagy szemekkel, hogy ez hol kapcsolat? :)
Azt elfogadom, hogy ő azt hiszi, de az én nyelvemen az nem az. Azt már másnak hívom.

mütyür 2012.03.01. 08:46:41

@tértivevény: tételezzük fel, Diának is jó a poszterrel. elmondás szerint az ex balhézik. ez nálam azt jelenti, hogy becsönget hozzá, csaj beengedi. vagy felhívja telefonon. 1. balhézó embert nem engedünk be a lakásba. 2. alap, hogy ex-telefont nem veszünk fel. ha ajtón kívül ordítozik, kihívni a rendőrt.

fumerin 2012.03.01. 08:46:50

@Dr. Jula Watson: Tőlem azt kérdezték, hogy vannak-e ilyen barátaim. Erre válaszoltam, nincsenek.
Az én barátom a kurvaanyámpicsájára küldjön el, ha hülye vagyok. Az mindig őszintébb, mint jajjdeczuki vagy ma...erre írtam.

@Caddy: Énsenem értem, ec, pec, kimehecc, holnapután bejön ex? :D Baromság, bizonytalanság. :)

Papírsárkány 2012.03.01. 08:46:58

@mütyür: ah, és csak, hogy ne élj hosszan rettegésben (meg csalódást se okozzak):
*csatt*

:-)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:47:38

@mütyür: :) Mondjuk engem szerencsésen elkerültek eddig. :)

JOKKA21 2012.03.01. 08:47:51

Szerintem tartsd meg mindkét kurvát, Diával gyere össze és Nikit csak dugd, vagy fordítva.Vagy dobd mindkét ribit és discos tini picsákat dugj, akik örülnek a 29 éves egzisztenciás fasziknak.

indapass90210 2012.03.01. 08:47:56

@Анна ( fumerin): Mindig olyan romantikus, amikor egy nő veszi "szájára" a pinát!

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 08:48:17

@Dr. Jula Watson: Jó. Maradjunk abban, hogy az asztalon állsz fejen! Ez tetszik nekem!
:))

fumerin 2012.03.01. 08:48:45

@tértivevény: Oké! Elfogadom, vannak ijjen kis tündibündi nők is, csak ne haragudj, ha nem tudok azonosulni velük. Aki mindig czuki, és mindig tökjóóó a kedve, nekem gyanús ;)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 08:49:15

@JOKKA21: Ja! Szerintem is. A Nikit dugni kell, mint az aranyórát!
:)

fumerin 2012.03.01. 08:49:41

@Dövan: Keltél volna korábban :P És nem hiszem, hogy eddig is a romantikus nők dobozába tettél volna :D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:51:24

@Caddy: Na de 6 éven keresztül? :D

@tértivevény: Ezzel nagyon egyet.

Papírsárkány 2012.03.01. 08:52:22

@Dr. Jula Watson: Ööö... én nem a posztolóról beszéltem. Itt szerintem semmiféle szerelemről szó sincs.

mütyür 2012.03.01. 08:52:31

@tértivevény: köszi, rögtön jobb a kedvem

JOKKA21 2012.03.01. 08:53:05

@Ibrahim a tevehajcsár: Dia: főzés, mosás, takarítás és alvás
Niki: dugás és szopás
:D

Minden nő ribi!

mütyür 2012.03.01. 08:54:22

@JOKKA21: hát most Diától miért vonnád meg a szexet?

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:54:29

@Анна ( fumerin): Nem azt kérdezte, hogy ilyenek-e a barátaid, hanem, hogy valóban nincsenek ilyen emberek? :) A barátokról itt szó sem esett.

Papírsárkány 2012.03.01. 08:55:03

@mütyür: Ideális világban pont így történik... csak még mindig azt mondom, hogy vannak nyomi csajok :-)

@Анна ( fumerin): Ne is azonosulj! Nekik se jó, hogy ilyen kis nyomik.
(bár én most nem feltétlenül a "kedves lány"-ra gondoltam - vagy hogy is volt az az archetípus a modoroson v. görbe sminktükrön, nemtom - hanem csak arra, hogy nem elég erélyes, hogy lepattintsa azokat, akiket le kéne...)

Papírsárkány 2012.03.01. 08:55:34

@mütyür: mindent a kedves ügyfélért :-)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:55:48

@Ibrahim a tevehajcsár: Csak elég stabil asztal kell hozzá. Nem szeretnék leesni :)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 08:57:12

@tértivevény: Én sem. Az amit én úgy írtam "ő annak hisz", az a "másik ember"-re vonatkozik, akiket te említettél. :)

Papírsárkány 2012.03.01. 08:57:58

@Анна ( fumerin): sőt, minden ilyen nyomi mellé kéne egy olyan barátnő, mint te (már ha tényleg iszod is a vizet, amit prédikálsz, ezt ugye nem tudhatom), hogy megmondja nekik a frankót / denyomizálja őket :)

mütyür 2012.03.01. 08:58:06

@tértivevény: nyomiskodni tapasztalataim szerint akkor szoktak a nők (minden nő tud nyomi lenne, szitu/érzelemfüggő), ha érzelmileg nem lezárt a téma.

fumerin 2012.03.01. 08:58:36

@Dr. Jula Watson: Ha ma sem jó a szövegértésem, ne csodálkozz. Sosenem értek én semmit. De vannnnnak, vannnak, mea culpa, mea maxima culpa, ruhatépés, krumplipucolás, öt év kötél nekem! :D

Kytia 2012.03.01. 08:58:57

Posztoló. A fiatalabbat válaszd. Valószínűleg nem alaptalanok a félelmeid és tényleg nem kötelezné el magát még végleg. Nem baj, több is veszett Mohácsnál. Viszont a leírásból úgy érződik, hogy a kislányért rajongsz, viszont Diát még csak nem is tiszteled igazán.

"szerintem szerelmes is voltam belé, már hogy a fenébe ne... egy babaarcú, csodálatos testű..." KONTRA "szintén rendkívül csinos, kedves és lassan 3 hónapja vagyunk együtt"

De főleg ez: "1-2 nappal ezelőtt meglebegtettem nála a szakítást, erre nagyon kibukott és jött az ilyenkor viszonylag szokásos mondóka..."
Kb úgy beszélsz róla, mint aki tizenkettő egy tucat, semmi különlegeset nem érzel iránta. Bezzeg Niki az álomnő, mi a fenére vársz?
Egy méla undorral és némi megvetéssel fűszerezett, ámde biztos kapcsolatnál még mindig jobb szerintem a nagy rajongás még ha csak pár évig tart is. Egyébként szerintem azért így festetted le a két nőt, mert azt akartad kijátszmázni, hogy Nikit javasoljuk mi is. Te már ezt eldöntötted, csak még némi megerősítést vársz. Hát hajrá, Nikire fel.:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 09:00:17

@mütyür: Vagy erősen önbizalomhiányos, szorongó fajta. Ők nem tudnak ilyen dolgokat felvállalni.

mütyür 2012.03.01. 09:00:52

@Kytia: "Te már ezt eldöntötted, csak még némi megerősítést vársz." ja.

mütyür 2012.03.01. 09:01:56

@Dr. Jula Watson: de ott a poszter, akkor kérjen segítséget. poszter mondjuk többet is tehetne Diáért, mint hogy csak sunázgatja:S

Kytia 2012.03.01. 09:02:42

@Father Justice: "Címkefelhő: felerezsi, ingyensuna, kényelmi állandó, vadszex."

Vagy mindez összefoglaló néven: Father Justice

:D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 09:03:25

@mütyür: Ha már végképp nem boldogul, akkor kérjen. De szerintem nagyon szánalmas az aktuális pasit kérni meg rá, hogy riassza el az exeket, meg a lelkes(nek tűnő) jelentkezőket.

JOKKA21 2012.03.01. 09:04:06

@mütyür: Nyalja ki?Vagy mit tegyen még érte?Nem vonnám meg, őt is sunázhatja, mint barátnőjét, Nikit, mint szeretőjét.:) Dia már öreg, ne szexeljen.

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 09:04:09

@Kytia: Ez még csak egy kis szeletkéje, mert hiányzik a szintezés is pl :)

fumerin 2012.03.01. 09:04:37

@tértivevény: Kéne, kéne, de azt vedd figyelembe, hogy én nem tudnék velük barátkozni. :( Mert visszacsatolásként nem egyenes beszédet kapnék, hanem valami kis czukiságot, ugye az meg már nem az igazság, csak olyan langyos semmi.

JOKKA21 2012.03.01. 09:05:24

@Dr. Jula Watson: Miért szánalmas?Ha meg nem küldi el az aktuális hejjespasee a volt hejjespaseekat és az udvarló nem hejjespaseekat, akkor az a bajotok.

Szöszi 28 2012.03.01. 09:05:51

@JOKKA21: Húúú, ezért mit fogsz kapni! Féljél:D

Caddy 2012.03.01. 09:06:27

@Анна ( fumerin): holnapután bejön ex?? :D:D:D:D
Nem vagy normális édes.:D:D:D

@Dr. Jula Watson: na ja, hat éven keresztül nyilván nem lehet tökölni.:D Báááááárrr,na de hagyjuk is ezt, régen volt. :)

Papírsárkány 2012.03.01. 09:07:13

@Dr. Jula Watson: Hát akkor patt-helyzet. Én úgy gondolom lehetséges, te úgy gondolod, hogy nem. Ennyi :)

Kytia 2012.03.01. 09:07:31

@Dr. Jula Watson: Azt nem is értem, hogy maradhatott ki. Hiszen nyilvánvaló, hogy a poszter azért nem tud Diáért rajongani, mert álomarcú, bombatestű Niki belőtte már korábban a Szint-et, még úgy is, hogy csak találkozgattak, nem is jártak.:)

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 09:07:35

@Kytia: "Egy méla undorral és némi megvetéssel fűszerezett, ámde biztos kapcsolatnál még mindig jobb szerintem a nagy rajongás még ha csak pár évig tart is."

Ha pár ÉVIG tart, akkor legalább 69 nagyságrenddel jobb annál. Arról nem is beszélve, hogy a "biztos" kapcsolat sem biztos, hogy tovább tartana néhány évnél.. akkor meg miről is beszélgetünk. :)

Egyébként igen, ha tényleg komolyan gondolná Diával, fel sem merült volna a gondolat, hogy lecsapjon Nikire, amint felszabadult. Meg egyáltalán, nem is tartotta volna vele a kapcsolatot.

Szerintem nem akarja kihagyni Niki sunázását, mert tényleg jó nő, saját magáról viszont tudja, hogy valószínűleg nem elég jó ahhoz, hogy meg tudja őt tartani állandóra. Itt akörül forog a történet, hogy "büntetlenül" vissza tud-e majd menni Diához, ha a sejtései beigazolódnak, vagy két a szék közötti padló lesz az eredmény. Ez kemény dió!

michaela77 2012.03.01. 09:08:00

Akit Diának hívnak, jó ember nem lehet. De ez persze csak az én személyes tapasztalatom:)
A poszthoz meg: ahol ennyire őrlődni meg gondolkodni kell, ott nem érdemes egyiket sem választani.
Uff.

JOKKA21 2012.03.01. 09:08:07

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Dia már kiszexelte fiatal korában.:) Tőled kapok szőke dominám?:)

mütyür 2012.03.01. 09:08:17

@Dr. Jula Watson: áh nem tudom. én pl önbizalomhiányos vagyok, meg szorongó is, de vhogy az ilyen szitut jól tudtam lezárni.

@JOKKA21: Dia már öreg, ne szexeljen. áááá :DDDD

Papírsárkány 2012.03.01. 09:09:28

@mütyür: De ez az érzelmileg nem lezárt téma lehet simán annyi, hogy "de hát miért hagyott el?" vagy "nem akartam megbántani, és megérdemelte volna, hogy szeressem, de egyszerűen nem vagyok belé szerelmes" stb.

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 09:09:44

@JOKKA21: Nem. Nekem egy pasi ne akarjon helyettem cselekedni, ne akarja irányítani az életemet. Ha el akarom küldeni, elküldöm én. A kakasviadal az mindig nevetségessé teszi a férfiakat.

Papírsárkány 2012.03.01. 09:10:13

@Анна ( fumerin): Jogos :)
Végezhetnéd karitatív munkaként, tudod, afféle "karma-tartalék" felhalmozásként :D

JOKKA21 2012.03.01. 09:10:40

Dya már kiszexelte magát fiatal korában.:)

Michaela!Nem a neve miatt nem jó ember valaki, hanem attól, hogy nő.:)

"Szerintem nem akarja kihagyni Niki sunázását, mert tényleg jó nő, saját magáról viszont tudja, hogy valószínűleg nem elég jó ahhoz, hogy meg tudja őt tartani állandóra." Vagy nincs hozzá elég pénze.

mütyür 2012.03.01. 09:11:44

@tértivevény: jó, maradjunk annyiban, hogy Diától is az lett volna a tisztességes, ha csak akkor kezd poszterrel, ha érzelmileg lezárta az exet.

Kytia 2012.03.01. 09:11:53

@Father Justice: Miután Niki befejezi, amit 6 éve elkezdett (szintbelövés), már nem akar többé Diához visszamenni.:)

fumerin 2012.03.01. 09:12:16

@tértivevény: Én csak a kamra szóban hiszek, a másik nem az én világom! :D

@Caddy: Én is szeretlek! :)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 09:12:33

@tértivevény: :)

@Kytia: :DDD

@mütyür: Te nem félsz a konfliktustól :)

Papírsárkány 2012.03.01. 09:13:19

@Анна ( fumerin): jóhát... akkor keres olyan nyomit, aki finom sütiket tud sütni és lesz kamra-tartalék is :DD

michaela77 2012.03.01. 09:13:56

@JOKKA21: jó, de attól még szuverén jogom utálni a föld összes diáját, nemdebár?:D

Puch Cavette 2012.03.01. 09:14:29

Kedves posztíró!
Ne marcangold magad ennyit. Tök mindegy, melyik mellett döntesz. Ezzel a megközelítéssel, hogy mindkettőnek megvannak az előnyei, meg a hátrányai, úgysem lesz túl komoly egyik kapcsolat sem.
De ha már nekem szegezted a kérdést, válaszd a fiatalkát. Dia már megvolt, így legalább magadénak tudhatsz még egy trófeát. Peace.

mütyür 2012.03.01. 09:14:59

@Dr. Jula Watson: jah tényleg:D kösz, most már értem magam:))

JOKKA21 2012.03.01. 09:15:14

@mütyür: :)

@Dr. Jula Watson: Szerintem is hülyeség nők miatt balhézni, csak akkor verekednék nőért, ha valami féltékeny gyökér belém kötne, bár akkor sem nő miatt, hanem ne lázadjon nekem semmi hős szerelmes csíra.:)

Posztoló!Dya legyen a csajod, mert őt már nem kell discoba vinni, kiélte magát már és nem kell elvinned a brit-virgin szigetekre, hogy megtartsd, Niki csak szerető legyen, dugod néha és csá, ha csajodnak akarod, akkor az sok pénzbe kerül, hogy kitartson melletted.

Mooon 2012.03.01. 09:18:03

Annyira egyértelmű hogy tiplizni szeretnél...
döntésképtelen balfasz.

Papírsárkány 2012.03.01. 09:19:09

@Boooombastic: inkább az egyértelmű, hogy sunázni szeretné mindkettőt, párhuzamosan, de mivel a konvencionális párkapcsolati szabályrend nem engedélyezi ezt, keresi a megoldást a közönség segítségével :)

fumerin 2012.03.01. 09:19:18

@tértivevény: Tidididííí, nagyon jó vagyok a konyhában (is) :D
És tuti mindent jobban tudnék, ha mégsem, akkor is! :D

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 09:19:46

nem olvastam kommenteket, lehet már valaki írta, de nem ezt hívják felhőztetésnek?
Igazából a posztból nem derül ki túl sok minden de leírnám a véleményem:
1.Vélemény Diáról, vannak helyzetek amikor az ember kénytelen az ex-el tartani a kapcsolatot lezáratlan ügyek miatt, de mégis mi az, hogy az ex átjárogat majdnem mindennap és még neki áll feljebb ha Dia mással van????????? Dia dobja már ki ez így nem egészséges..
2.Poszter te meg ha kapcsolatban vagy valakivel akkor milyen jogon mész el Nikivel randizni? Szerintem nem vagy korrekt és a Dia is jobban jár ha továbbállsz, mert ennél már csak rosszabb lesz. Ja és ez egyben a tanácsom is, ha már 3 hónap után elkeztdtél más nőre vágyni akkor nem szereted a Diát és jobb ha továbblépsz. Aztán meg a kérdésem, te nem vagy kicsit kapcsolat függő? Egyből egyik kapcsolatból a másikba? Abszolút nem vagy fair. Ha nem szereted a Diát akkor hagyd ott és ne úgy, hogy már talonban ott a következő, hanem korrekt módon. A Nikivel meg létesíthetsz kapcsolatot, de szerintem téged csak vígaszfának fog használni. szóval hajrá, de Diát mindenféleképp hagyd, mert nem szereted.

Madpapa 2012.03.01. 09:19:59

Az tisztán látszik, hogy az önbizalmadnak a fiatal baba arcú tenne jót. Tudnál villogni a haverok előtt, hogy milyen jó bőrt sikerült beújítanod. Nyilván a vonzalom is meglenne vitathatatlanul. És a korkülönbség az közel ideális. Az hogy mi fog kikerekedni a kettőtök ügyéből az csak rajtatok múlik.
A másik nőt, nyilván azért mutatod be úgy ahogy a zavaró tényezőivel egyetemben, mert tudat alatt nyilván már döntöttél a fiatal, babaarcú irányába. Főleg, hogy miután megtudtad, hogy az dobta a párját egyből rámozdultál. Ez egyértelmű bizonyíték arra nézve, hogy a fiatal husit szeretnéd ízlelgetni.
Hát hajrá!

JOKKA21 2012.03.01. 09:20:03

Nincs az a csaj, akiért megéri verekedni.
Miért ringyók a nők?

Kytia 2012.03.01. 09:20:55

@JOKKA21: Házasság előtt senki ne merjen szexelni!:)

Kytia 2012.03.01. 09:21:30

@JOKKA21: Amiért a pasik seggfejek. Így szép a világ.:)

Papírsárkány 2012.03.01. 09:21:48

@Анна ( fumerin): Persze persze.
Süssél sütit, addig nem hiszem el :P

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 09:21:57

Reggel fél tíz és már 100 felett a kommentek száma! Mi van itt kérem? Ez nem Heinis poszt fogjátok vissza magatokat :D

SciNu 2012.03.01. 09:22:00

@tértivevény: A válaszom: miért ne? :D

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Incest, fun for the whole family. :D

@Caddy: Édeshármas? Ez eddig a legjobb tanács a posztolónak ma :D

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 09:22:38

@Kytia: jó én szexelni nem fogok csak szeretkezni! :D

JOKKA21 2012.03.01. 09:22:54

@(Ő_Ő): Nem.Ezt macsónak hívják, vagy Casanovának.
Szerintem ne válasszon a forma, dugja mindkét ribit.

mütyür 2012.03.01. 09:23:00

@(Ő_Ő): ráadásul megpendíti a témát, hogy ő milyen cuki, "komoly kapcsolatot" szeretne. mindezt ilyen hozzáállással. broáf.

na most meg felidegeltem magam és elkezdett tikkelni a szemhéjam eh.

Kytia 2012.03.01. 09:24:13

@(Ő_Ő): Én arra tippelek, hogy a sztori erősen vidéken játszódik egy amolyan kisebb közösségben, ahol nem lehet exeket megkerülni és ahol egy 6 éve meglátott babaarc élményét nem írja rögtön felül egy átlagos BKV-felhozatal egy átlagos napon.:)

fumerin 2012.03.01. 09:24:30

@tértivevény: Hámitennél, kedves? :D
Nem ismerek lehetetlent, max. furcsán fog kinézni az eredetihez képest. De hát ez a kamrám :D :D

JOKKA21 2012.03.01. 09:24:52

@Kytia: Hülye, aki nősül/férjhez megy.:) A pasik a nők miatt seggfejek, mert az jön be nektek, csak az igényeiteket elégítjük ki.

Mooon 2012.03.01. 09:25:45

Meg egyébként is, mi a probléma azzal, ha eljár bulizni az ember...???
Ha meg nem megy, akkor azt mondják rá a férfiak, hogy otthonülő lett, meg unalmas, meg miért nem keres magának programot..... meg hasonlók.

Jaaa, hogy arra akarsz utalni, hogy nincs elhasználva???
Háááááát, most mondjam azt, hogy ezt rohadtul nem tudhatod?

mütyür 2012.03.01. 09:25:54

@Kytia: átlagos BKV-felhozatal:DDD

Caddy 2012.03.01. 09:26:25

@SciNuBob -forever alone lvl over 9000-: na ugye, tudtam, hogy megfejtem.:D

@(Ő_Ő): ööö én ezt leírtam két mondatban. :)

JOKKA21 2012.03.01. 09:26:32

@Kytia: BKV-n sok jó ribi van, csak azok nagyképű bed bícses pesti pláza sunák, akiknek elit fasz kell.

Kytia 2012.03.01. 09:26:40

@JOKKA21: Mi is, mer nektek meg a ringyó jön be.:D

mütyür 2012.03.01. 09:27:00

@Boooombastic: hehehe, Niki sztem sem feltétlen az, aminek poszter látja... na de majd tanul a saját kárán:)

Szöszi 28 2012.03.01. 09:27:15

@JOKKA21: Dehogy tőlem, én nem vagyok 30-as nő. Majd ők letépik a fejed, hogy hülyeségeket beszélsz:D

Kytia 2012.03.01. 09:27:26

@JOKKA21: Nem. Ezek a nők az elit faszok kocsijában vannak az anyósülésen.:)

JOKKA21 2012.03.01. 09:28:21

@Boooombastic: Azért jó, ha nem megy minden héten pénteken és szombaton bulizni a ribi, mert hétvégén pihenhet mellette a faszi és nem nyávog a ribanc, hogy drágám vigyél a dokkolóba, amikor mondjuk az el classicot nézné a kan.

fumerin 2012.03.01. 09:29:40

@tértivevény: Az könnyű, még alvás közben is megcsinálom :D

Papírsárkány 2012.03.01. 09:30:36

@Анна ( fumerin): jahogy kihívást szeretnél?
Az nem a sütisütésben lesz :)

JOKKA21 2012.03.01. 09:31:05

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Nem bántanak a 30-as nők, tudják, hogy lávolom őket.:D

@Kytia: A bkv-n azok a szép ribik vannak, akiknek nem jut bmw-s szépfijjú?Azért jön be a ringyó, mert minden nő ringyó, ezért nem lehet normálisat választani, csak ringyót.:)

Kytia 2012.03.01. 09:31:09

Amúgy azért nagyon vicces, hogyan tereli a szimpátiánkat Niki felé. Diáról gyakorlatilag fél mondatnyi pozitívum is alig hangzik el, de Niki fényében az is igen halványka, Niki meg persze tökéletes és anno is csak azért jegyezte el magát mással, mert a poszter cseszte el. Aha.:D

cyd 2012.03.01. 09:31:11

Csak nekem antipatikus a poszter? Vagy kicsit megkövült lett a gondolkodásom?

fumerin 2012.03.01. 09:32:47

@tértivevény: Nem hát! Hanem a megevésében :D :D

mütyür 2012.03.01. 09:33:02

@JOKKA21: Niki szép. fiatal. most esett át egy komoly szakításon. szted nem most fog eljönni nála az idő, hogy hétvégente bulizni járjon?:)
nekem gyanús, egy komoly kapcsolatból pár hete esett ki és már jelezte, beficcenhet a poszter...

ó, annyira várom már a poszter következő posztját, amiben Niki miatt sír.

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 09:33:26

@cyd: Nekem semleges. Nem érintett meg. Igaz a problémája sem.

JOKKA21 2012.03.01. 09:33:53

@Kytia: Szerintem Niki talált egy gazdag üzletembert, de az üzletember kibaszta és most menne a hejjesfaszee poszterhez.Dya meg örül, hogy valaki sunázgatja, nem mer lázadni, nehogy megvonja tőle a tag a dákót.

Mooon 2012.03.01. 09:34:25

@Kytia:

:)))))

@Madpapa:

ennyi :).
Csak annyi szerintem a problémája, hogy ha a kislány hamar letiplizik (és erre jelentős esélyt érez már most), akkor neki újra neki kell állni állandó kényelmit/v nagycejit keresgélni... és ehhez ha jól látom semmi kedve. Nem csak döntésképtelen, de LUSTA balfasz is :DD

JOKKA21 2012.03.01. 09:36:33

@mütyür: Nem fog sírni csaj után, talál majd másik ribikét, ha Niki dobja.Minek hónapokig szenvedni, ha van utánpótlás?

mütyür 2012.03.01. 09:38:52

@JOKKA21: dehogynem fog sírni! Niki lehet, hogy beengedi párszor a posztert, de inkább csak diszkó-kíséretnek kell majd.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 09:39:45

@JOKKA21: szerintem meg téged dugjon meg két nagy néger benga állat

Mooon 2012.03.01. 09:40:41

@mütyür:
:)

@JOKKA21:

ki mondta hogy el kell vinni... maradjon csak, legalább nem zavarja a csajos estét :)
bár ha túl sokat nézi és túl sok sört iszik meg közben, és 9 hónapos "terhes" lesz tőle... na látod,az már baj :DDD

Papírsárkány 2012.03.01. 09:41:17

@JOKKA21: Egy fickó - nyomában egy struccal - betér a vendéglőbe.
Leül az asztalhoz, rendel, a pincérnő kihozza, a fickó megeszi, majd kéri a számlát. A pincérnő kihozza a számlát, a fickó benyúl a zsebébe, és pont annyi pénz van a kezében, amennyit fizetnie kell.
A pincérnő nem szól semmit, csak nagyon elcsodálkozik.
Tellik-múlik az idő, a fickó többször visszatér, míg a pincérnő végül csak nem bírja tovább, és rákérdez:
- Uram, hogy lehet, hogy bármikor a zsebébe nyúl, pont annyi pénz van magánál, amennyit fizetnie kell?
- Nos, hát az úgy volt, hogy találkoztam egy jótündérrel, aki két kívánságot adott, és azt kívántam, hogy mindig legyen nálam annyi pénz, amennyire éppen szükségem van.
- Jaj, uram, maga zseniális, hiszen így bármikor bármit megvehet, függetlenül attól, hogy az egy szendvics, vagy egy ferrari... de... mi volt a második kívánsága?
- Az, hogy mindig legyen velem egy feltűnően magas, hosszú combú pipi...

Papírsárkány 2012.03.01. 09:43:20

@Анна ( fumerin): Előre szólok, hogy a legtöbb méreg ízét ki nem állhatom :)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 09:43:22

@Caddy: jó majd eljutok én is arra szintre, hogy félmondatokkal ki tudom magam fejezni addig meg maradnak a könyvek írása :D

@Boooombastic: egyetértek :)

Szöszi 28 2012.03.01. 09:43:48

@cyd: Mindig is az volt. Kőkori.

Caddy 2012.03.01. 09:44:29

@Kytia: a félmondatnyi pozitívum is csak annyi: vadszex. :D:D:D

@tértivevény: ez is bizonyítja, hogy nagyon pontosan kell fogalmazni, ha kívánsz az univerzumtól. :)

Papírsárkány 2012.03.01. 09:46:24

@Caddy: a "vadszex" mióta "csak!?! :)

Papírsárkány 2012.03.01. 09:47:12

Különben is, szegény posztoló azért is kapna a fejére, ha 3 hónap után úgy merne írni Diáról, mintha ismerné, hiszen ennyi idő alatt hogyan is ismerhette volna meg!? :)

Mooon 2012.03.01. 09:48:02

@tértivevény:

pipi :DDD?

@Caddy:

és ez a vadszex már elgondolkodtatja...
mert mi van, ha az angyalarcú csak misszionárius pózban hajlandó és még csak le sem nyeli :D?

JOKKA21 2012.03.01. 09:48:31

@(Ő_Ő): Átadom neked ezt a lehetőséget Pókerfész.:)

@tértivevény: :DDD

@Boooombastic: Ha terhes lesz a ribi mástól, majd az elveszi, aki felcsinálta.:) Nincs az a ribi, akiért megéri kihagyni egy jó meccset.

@mütyür: Kísérne a franc csajt, menjen a picsa a ribi barátnőivel, ha akar bulizni.:)

fumerin 2012.03.01. 09:49:38

@tértivevény: Előre szólok skorpióval beszélgecc :D Belesenem kell tennem, hogy savazzalak :D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 09:51:18

@Caddy: legyen az egyik kezem is olyan, mint a másik? Jaaj, megőrülök ! Vicc? :D

mütyür 2012.03.01. 09:51:50

@tértivevény: hja, nem ismeri, de azt azért poszter tudja, hogy vele menne a "komoly kapcsolat"

JOKKA21 2012.03.01. 09:52:49

@Dr. Jula Watson: Julcsa milyen kanokra buksz?

Madpapa 2012.03.01. 09:52:53

@Boooombastic: Igazából azt gondolom, hogy a poszt-toló nem azonos mértékegységeket próbál összehasonlítani és igazából ez okozza a dilemmáját. Mert milyen alapon lehet egy egzisztenciát, úgymond anyagi javakat összehasonlítani, pusztán az érzelmekkel. Kb. mintha a métert a kilóval próbálnám. A poszternek kellene eldönteni, hogy mik a preferenciái. Ha a mindenki által irigyelt alfahímnek akarja magát láttatni, akkor Niki ( gondolom nem a Belucci ). Természetesen ebben ott van a bizonytalanság, hogy ha jön egy dominánsabb hím, az bizony elviheti az ünőjét.
Ha kényelmi állandó a preferencia, akkor meg Dia ( ugye nem VV Dia? ). De a kényelmi állandónak az a problematikája, hogy mivel nincs meg az igazi érzelmi kötés, előbb-utóbb ki fog kacsingatni, mert a poszternek van hajlama rá úgy tűnik.

Papírsárkány 2012.03.01. 09:52:57

@Boooombastic: És ez amúgy tényleg komoly dilemma! :-)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 09:53:43

@JOKKA21: amelyik meg tud engem szelidíteni. :)

ketroot 2012.03.01. 09:54:18

"egy babaarcú, csodálatos testű, konzervatív lány, aki nem bulizza és issza szét az agyát minden hétvégén."

29 évesen már lehetne annyi eszed, hogyha egy húszas évei elején járó csajszi ilyen, az valószínűleg átmeneti.

fumerin 2012.03.01. 09:55:14

@tértivevény: Nem 6? Hét? :D
Persze, hogy nem hat, miután nem ismersz :D

JOKKA21 2012.03.01. 09:55:24

@Madpapa: Nem.Az 25-26éves.

@Dr. Jula Watson: Inkább egy oroszlánt, mint nőt.:D

cyd 2012.03.01. 09:55:52

@tértivevény: Örülök. Szembemenni jó.

@mütyür: Ugye, hogy egy patkány? Van egy Dia, de azért azonnal rárepül a szakítós Nikire. Gerinc az van bőven.

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Csak szeretted volna. Hajadnál fogva baralangba cibálódni, de mostanra már csak a teve után köttetés maradt számodra.

JOKKA21 2012.03.01. 09:57:16

@cyd: Jól teszi, ha megdugja Dyát és Nikyt.Aki teheti az dugja meg az összes ribit.

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 09:58:13

@JOKKA21: Mindenkinek van választása :)

Papírsárkány 2012.03.01. 09:58:25

@Анна ( fumerin): úgy látszik túl árnyalt volt a célzásom :)

@cyd: Kivéve az autópályán :)

Kytia 2012.03.01. 09:58:39

@JOKKA21: Niki részéről elképzelhető, bár szerintem a poszter nem helyesfaszeeee, Dia viszont az exével is sunáztathatná magát, szóval ott nem hinném, hogy ez van.:)

Mooon 2012.03.01. 09:59:31

@JOKKA21:

ezek szerint te még csak ribancokkal voltál együtt?
sokba került?
strici vagy?

pretty kitty 2012.03.01. 09:59:34

"Két nő között őrlődöm"

Ket no kozooott?? Az jolhangziiiiiiiiik!!!!!! Vegle vmi jo kisz cekcposztocka :DDD Nah olvaszom ;)))

fumerin 2012.03.01. 09:59:56

@tértivevény: Én a találatokat szeretem :D

cyd 2012.03.01. 10:01:14

@tértivevény: Ott is, csak előtte le kell ereszteni a tolólapot.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 10:01:56

@ketroot: nyugi a babaarc azt jelenti Niki terhes! :D

Papírsárkány 2012.03.01. 10:02:10

@Dr. Jula Watson:
Volt egy marhajó képsor, sajnos valamiért már nem elérhető az oldal, a következő volt kb.
Varázsló: Figyelj, Tymar, az Efreeti-k (tüzes, gonosz dzsinn-változatok) nagyon gonosz lények, és kiforgatják, amit kívánsz, úgyhogy NAGYON óvatosnak kell lennünk!
Harcos (Tymar nevű): Egy VALAGNYI aranyat akarok (angolul "I want a buttload of gold")
Efreeti: Hogy... he... mi... de hát ez így... te jó ég... ember, te ezt hogy gondoltad?!
Varázsló: Hát... igazából nem vagyunk biztosak benne, hogy _gondolkodik_. Inkább csak reagál a fényre és a mozdulatokra.
Efreeti: Ööö... akkor... Mit szólnátok hozzá, ha adnék egy-egy gyümölcskosarat és ennyivel letudnánk?
Varázsló: Köszönjük, rendkívül méltányos vagy.

(rajzzal mókásabb volt, de így is jó talán :-) )

JOKKA21 2012.03.01. 10:02:33

@Boooombastic: Csak ribancokkal, mert minden nő ribanc.Nem vagyok strici(sajnos, pedig hasznom lenne a nőkből akkor).:)

@Kytia: Dugjanak négyen, Dya, Niky, Poszter és az ex kan(mindenki boldog lenne).

mütyür 2012.03.01. 10:03:34

@cyd: itt szenteskedik és játssza az agyát. utálom:S

Mooon 2012.03.01. 10:03:50

@Madpapa:

Igen, az hogy Dia átmeneti, ez is elég egyértelmű. Már most nem érzi úgy hogy... innentől kezdve meg kár is bennemaradni... Csak hát az a vad szex :)...

@tértivevény:
ez már neked is komoly problémákat okozna :D?

Papírsárkány 2012.03.01. 10:04:12

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: :-)
"Nincs szebb dolog, mint a szex két fiatal, vonzó, nyitott ember között. Csak elég nagy ágy kell hozzá"

Papírsárkány 2012.03.01. 10:05:37

@Boooombastic: Nem lenne dilemma, egyből tudnám, mi a helyes _döntés_ :)

pretty kitty 2012.03.01. 10:05:53

@tértivevény: Hihihi ;)))) Nem mucaj adon, lehet pl. a patakpalton isz, ott van boven hely :DDD

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 10:06:49

@cyd: "@mütyür: Ugye, hogy egy patkány? Van egy Dia, de azért azonnal rárepül a szakítós Nikire. Gerinc az van bőven."

na igen nálam ez kiverte a biztosítékot:"Pár hete kiderült, hogy szakított a párjával, így beszerveztem nála egy találkát, hogy kifaggassam. "

Papírsárkány 2012.03.01. 10:06:55

@mütyür: most miért bántod cyd-et?!
:-)

mütyür 2012.03.01. 10:07:20

"Maradjak Dia mellett megkockáztatva azt, hogy az exbarátja iránt még mindig érez valamit"
olyan kettősmérce, hogy csak na.... az bántja a kis szemit, hogy Dia esetlegesen nincs túl az előzőn, de az nem gond, hogy ő meg már egy másik jövőt tervez Nikivel

gigalol

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 10:07:38

"Lassan 29 éves férfi vagyok"

Hogy lehet lassan? Lécci, mond el! Most má' én is lassabban akarok öregedni...

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 10:07:40

@Magas barna Norbi: Csak meglattam a nevem. Jula dehogy szeretne, hogy a helyettese lennel. Mar tobbszor kifejtette kis sunyi megjegyzesekben, hogy milyen hulye vagyok. Mondjuk eteren csak egy a sok kozul. :D

pretty kitty 2012.03.01. 10:07:41

@JOKKA21: Igenisz apu :)) Dejakkol celebe neked a caozaszon jaljon az eced, ne ja szajat kiszlanyodon :PPP

Papírsárkány 2012.03.01. 10:08:58

@cyd: :D :D :D
ez 11 pontos volt :)

fumerin 2012.03.01. 10:09:04

@mütyür: Nézd, hirtelen poszterkém ezt az egyetlen "hibát" találta a jelenlegi nőjében. Azt hittem, majd ezzel jóóól kimoshatja magát abból, hogy egy gerinctelen pöcs. Nálam nem használt, maradt annak :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 10:09:57

"legyen a neve Niki"

"legyen a neve Dia"

Lehetett volna a "lány", meg a "nő" is.

Vagy Róza és Angelika...

jadu 2012.03.01. 10:12:01

@Kytia: ez az... :D már eldöntötte a poszter... NIKI legyen az. tessék, én is leírom :D

egy, mert állandóan kísérteni fog, ha nem húzod fel magadra :D
kettő, nem szereted Diát
három, mert egy látens pedó vagy haver :)

Αphelion 2012.03.01. 10:12:03

En Diara szavazok, a komoly kapcsolatok es az elkotelzettseg hive vagyok. Niki elerhetoseget meg add meg nekem :P

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 10:12:16

"lassan 3 hónapja vagyunk együtt"

Te tucc valamit! Vagy más dimenzióban élsz?

(ma kötekedek? asszem. hmm.)

A polcfúró 2012.03.01. 10:12:40

Eljutottam @JOKKA21: szintjére: MINDEN PASI GECI!!!! És baszódjatok meg!

jadu 2012.03.01. 10:13:14

@cyd: nekem se szimpi a faszi... veled vagyok én is :DD

amúgy mi a téma? 250+ kommentet csak nem olvastam el mind :D

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 10:13:40

@Boooombastic: a nála 3 évvel idősebb Dia valszeg tud egy s mást az ágyban de nem mutat olyan jól mint egy huszas évei elején járó babaarcú jótestű lány :S

@A polcfúró: hidd el minden férfi "megbaszódni" szeretne hol Niki által hol Dia által :S

jadu 2012.03.01. 10:14:01

@A polcfúró: hmm ebben is veled vagyok :D a mai nagyszerű történet után simán minden pasi geci... hurr durr... derp

Papírsárkány 2012.03.01. 10:14:03

@A polcfúró: a második felével egyetértek :)
(bár valószínűleg nem úgy, ahogy te gondolod :-) )

Madpapa 2012.03.01. 10:14:35

@Picicsibe a szexistennő: vagy Picicsibe, meg a Szexistennő :-)

Mooon 2012.03.01. 10:14:49

@JOKKA21:

minden nő ribanc :DD?
szóval mindenkivel dug csak veled nem :DDD?
szegénykém.... rossz lehet :D

pretty kitty 2012.03.01. 10:15:08

@Picicsibe a szexistennő: Dakollod a noji nevek koszti valasztaszt? Cak nem telvesztek meg ed kisz cemetet a feljeckeddeeel?? ;)))

fumerin 2012.03.01. 10:15:20

@A polcfúró: @jadu: Hihíí! Ha nektek minden pasi geci, akkor máris két táplálékkonkurenssel kevesebb! :D

jadu 2012.03.01. 10:15:26

@mütyür: lol.. niki majd dobbantja a pasit, amint összeforr a pici megsebzett szíve :DDD

mütyür 2012.03.01. 10:15:27

@jadu: kb posztert oltjuk, ahogy kérte:)

A polcfúró 2012.03.01. 10:16:08

Poszt: Nem tudom mi a dilemma, egyiket sem szereti, akkor mi a faszt akar? A szerelem majd kialakul? 6 év múlva meg 3 hónap múlva? Abból max kötődés lesz, ha meg csak az, akkor nem mind1, h egyet vagy kettőt kúrogat? Jah, a kérdés költői, mert már el van döntve, babaarcú suna a nyerő...
Fasz!

jadu 2012.03.01. 10:16:13

@Анна ( fumerin): minden pasi geci.. kivéve egyet... a jelenlegit :D
amíg nem szakítunk, addig átadom neked a terepet :DDD

Kytia 2012.03.01. 10:16:28

@jadu: "három, mert egy látens pedó vagy haver"

:DDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 10:16:28

@Madpapa: Nana! Olyan csak egy van, a kettő egy személy! ÉN! :))

JOKKA21 2012.03.01. 10:16:57

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Rosszat akarsz nekem?Van elég bajom nők nélkül is.:D

@A polcfúró: MINDEN NŐ RIBANC!:)

@mütyür: Jól csinálja a faszi, lazán nyomja.:) Ha Dyus visszamegy az ex bakhoz, akkor hoppon marad, ha Dyust választja, akkor Nykyke nem fog vele dugni, ha Dya után menne hozzá, úgy, hogy nem őt választotta.

Αphelion 2012.03.01. 10:17:18

@JOKKA21: "minden nő ribanc"

Most minden no ribanc vagy minden no kurva? Nem ugyanaz a ketto :)

jadu 2012.03.01. 10:17:28

@mütyür: akkor jó, én is megtettem :D

alien47 2012.03.01. 10:18:56

Poszter

Én a helyedbe a Nikivel próbálnám meg. Egész életedben bánni fogod, ha ezt a lehetőséget kihagyod!

egyik barátom hasonló cipőben járt, mint te. Nem választotta Nikit, hanem maradt Diánál. Azóta Dia már a habokban van, Nikinek férje és gyereke. A mai napig azon kesereg, hogy ezt nagyon elrontotta! Pedig 12 éve történt a dolog. Szóval dobd ki Diát, próbáld meg Nikivel Az is jobb ha kiderül pár hónap múlva, hogy nem vagytok összeillők és keresned kell egy harmadik lányt, mint keseregj életed végéig, hogy kihagytad ezt a lehetőséget!.

Sok sikert!

mütyür 2012.03.01. 10:19:05

@JOKKA21: arra játszik, hogy Diához még visszasírhatja magát Niki után. ahogy Father mondta: NEM véletlen, hogy Diának nem mesélt Nikiről.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 10:19:14

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Nem. De ha lett, vagy lenne lányom, akkor Zsófia lenne. (Sophia). ;))

JOKKA21 2012.03.01. 10:20:06

www.playboy.hu/data/playmate/0/30.w.jpg nálam ő a nyerő.:) Nincs az a picsa, aki szebb ennél a csajnál.

@Boooombastic: Ribanc mind, mert csak a szépfiúk, kigyúrtak, gazdagok és menők jók nekik.

@SciNuBob -forever alone lvl over 9000-: :)

pretty kitty 2012.03.01. 10:20:52

@Picicsibe a szexistennő: Asz ceeeep neeeeev!! Altalanozba volt ed Zofi nevu balinom :))

cyd 2012.03.01. 10:21:11

@Анна ( fumerin): Táplálékkonkurens? Akkor te most valami túlfejlett imádkozó sáska/fekete özvegy vagy?

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 10:21:17

@jadu: eddig te voltál a téma de most, hogy itt vagy most beszélhetünk másról :D

A polcfúró 2012.03.01. 10:22:16

@(Ő_Ő): Azt nem a pasira irtam, hanem úgy uszkve az egész világra! :D De lényegtelen, mindenki megbaszódni akar...

@jadu: Örömmel hallom! Pacsi! :) Miben vagy még velem? ;-)

@tértivevény: Akkor hajrá, drága!

@Анна ( fumerin): Őszintén, miről beszélsz??????????

JOKKA21 2012.03.01. 10:22:34

@mütyür: Miért mesélt volna róla?Hülye lenne mesélni, arról, hogy van még egy játékos rajta kívül a barátnő posztra.

@Aphelion: Van amelyik ribanc, van amelyik kurva.
MINDEN NŐ RIBANC VAGY KURVA!:D

mütyür 2012.03.01. 10:22:39

@(Ő_Ő): hát ez nagyon gonosz volt..most mégis végig fogja olvasni az összes kommentet:)

Papírsárkány 2012.03.01. 10:22:48

@cyd: a skorpió-részt ne felejtsd ki :-)
Imádkozósáska-feketeözvegy-skorpió!

Madpapa 2012.03.01. 10:22:51

@Picicsibe a szexistennő: de azért lássuk be, a posztoló e kettő között őrlődik. Ha egyben lenne meg, az lenne neki az igazi :-)

hany eves a kapitany 2012.03.01. 10:23:05

Attól függetlenül, hogy nincs valami toleráns napom, de én konkrétan behányok az ilyen őrlődő emberektől. Vagy kell a párom és szarok minden kísértőre, vagy nem, de akkor még azelőtt kilépek a meglévő kapcsolatból, hogy elkezdeném építeni a következőt. Undormány.

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 10:23:26

Mar az elso bekezdesbol nyilvanvalo volt, hogy kit akarsz. Imadnam, ha egy pasi azzal kezdene a jellemzesem, hogy 'onallo egzisztenciaval birok'. :DD

Szerintem puhatolozasod mar inkorrektsegre enged kovetkeztetni, es amugy is birom ezeket a 6 even at tarto platoi dolgokat.

mütyür 2012.03.01. 10:23:45

@JOKKA21: és még te beszélsz arról, hogy a nők a kurvák. egyébként anyukád nem nő?

JOKKA21 2012.03.01. 10:23:51

@(Ő_Ő): Mindig a jótestű, jóseggű, jómellű, széparcú ribik nyernek az átlagos picsák ellen!Ahogy nálatok is a hejjespaseek az átlagospaseek ellen.

fumerin 2012.03.01. 10:24:06

@A polcfúró: Viccolok, írogatok minden baromságot, magam senem értem, ne is törődj vele :D

@cyd: Sok állatnevem van. Nem sorolom fel. Úgysenem érdekelne.

jadu 2012.03.01. 10:25:15

@(Ő_Ő): lol... :DDD ez most nagyot csattant :D

Αphelion 2012.03.01. 10:25:22

@JOKKA21: A ronda csajok nem ribancok. Osszeszednek maguknak egy pasit es joban-rosszban vele maradnak.

Tenyleg, hova tunt Luzercica? :)

Papírsárkány 2012.03.01. 10:25:31

Nahát, ti gondoltátok volna, hogy idejár az ország összes gerinces szent embere? :)

mütyür 2012.03.01. 10:25:42

@hany eves a kapitany: itt majd mosakodhat azzal, hogydehát Dia csak dugipajti volt, nem a zigazi... blöööeeee

vhogy nem érzem, hogy poszter idemerészkedne kommentelni:D

Papírsárkány 2012.03.01. 10:26:16

@Madpapa: @jadu: *CSATT*
ez meg még nagyobbat :P

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 10:26:56

@mütyür: :))).

@tértivevény: azt mondod a skorpió a tápláléklánc csúcsa? :D

JOKKA21 2012.03.01. 10:27:44

@mütyür: Most őszintén, ha bejön két hejjesfaszee, akkor beszámolsz egyiknek a másikról?Bolond lenne a tag mesélni a két muffnak a másikról.De nő, ahogy nektek is van apukátok, fiatok, testvéretek, férjetek és fazitok, akiket geciztek.:D "Minden pasi geci".Ti nők teszitek a pasikat gecivé, azzal, hogy csak a hejjespaseek jók nektek.

mütyür 2012.03.01. 10:28:16

ezen a blogon úgy látom skorpió-túltengés van, de szép is ez:)

Papírsárkány 2012.03.01. 10:28:25

@Madpapa: bocs, te csak belekeveredtél az előzőbe mert arra is akartam reagálni (gonosz blogmotor):
Szóval döbbenetes módon így lehet, ahogy sugallod :-)

fumerin 2012.03.01. 10:28:35

@tértivevény: (Te csak ne gúnyolódj velem:P)

mütyür 2012.03.01. 10:29:31

@JOKKA21: nincs tapasztalatom. de feltétlen ki fogom próbálni:D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 10:29:52

@mütyür: Ne viccelj mar, nem mennek at az igazi erzelmek?! :D

Niki
"húszas évei elején járó gyönyörű lány... szerintem szerelmes is voltam belé... babaarcú, csodálatos testű, konzervatív lány, aki nem bulizza és issza szét az agyát minden hétvégén... az a fajta, aki nincsen sokáig egyedül"

vs.

Dia
"saját egzisztenciával bír.. nagyon jól érezzük magunkat minden téren (kitűnő találkák, vadszex stb...)"

Ooo, lehet-e 2 not szeretni :D

Ehh, gaz :x

Papírsárkány 2012.03.01. 10:30:11

@(Ő_Ő): kell ezt mondani!?
Egyértelmű!
:-)

JOKKA21 2012.03.01. 10:30:35

@Aphelion: Nem tudom, elfelejtetted a lúzercica nicked jelszavát?:D Céerem is a te nicked volt?:D Ronda nők nem azért nem ribancok, mert rendesek, hanem nincs rá módjuk, ha lenne ribancok lennének ők is, mint a szépek és átlagosak.

@mütyür: Ne bántsd a posztert, lazán nyomja, így kell csinálni.:)

SciNu 2012.03.01. 10:31:35

@mütyür: Ő Góg és Magóg fia :D

JOKKA21 2012.03.01. 10:32:31

@mütyür: hajrá.:)

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Remélem nem követi el azt a hibát, hogy szereti őket, akkor csinálja jól, ha csak dugja őket.

Papírsárkány 2012.03.01. 10:33:17

@(Ő_Ő): nem baj, majd elmúlik, és nem leszel az :)

Caddy 2012.03.01. 10:34:03

@(Ő_Ő): szeretem a könyveket. :D

@tértivevény: ja meg volt még a saját egzisztencia is. :D:D:D
Én sose mondtam, hogy csak, sőt! :)

@Boooombastic: pedig mindenki tudja, hogy úrinő nem köpköd. :)

@Dr. Jula Watson: azaz, Nagyon pontosan kell kívánni. :)

ezt meg csak azért mert jó napom van:
parkocka.hu/falvedo/meleg-meg/

JOKKA21 2012.03.01. 10:35:01

Meg kell dugni minden jó nőt, akit meg lehet, ezt tanácsolom a poszternek, ne kötelezze el magát kapcsolattal, csak dugja a ribiket.

mütyür 2012.03.01. 10:35:03

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: dede, értem én! egyikkel jólérzi magát, lehetne belőle több is, hát ki lenne az az állat, aki ezek után nem menne azonnal Nikihez, akibe 6 évvel ezelőtt cejelmes volt.
huszonéves suhancként cejelmes volt egy akkor tizenéves kisgyerekbe.
óédesjóistenem

A polcfúró 2012.03.01. 10:35:04

@JOKKA21: Jeee! És minden fasz fasz!

@Анна ( fumerin): Na azééé.... Mer ma nagyon...odacsapok! :D

mütyür 2012.03.01. 10:36:23

@JOKKA21: ha lazán nyomná, nem ide írogatna, hogy lelkiismeretét nyugtatgassa, hanem párhuzamosan tolná mindkét csajt.

fumerin 2012.03.01. 10:36:33

@cyd: Nos, a kép jó. Ha egy ilyen niga akarna valamit tőlem, tényleg egyen meg helyette.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 10:36:34

@cyd: tehát a fekete (Ő ki? Wesley Snipes?) pasik a tápláléklánc csúcsai? :S :P

@tértivevény: hiába próbálod terelni a dolgot, te adtál seggrepacsit Madpapának :DD :P

Papírsárkány 2012.03.01. 10:36:37

@Caddy: Hát az a helyzet, hogy dehogynem! :)
"a félmondatnyi pozitívum is csak annyi: vadszex. :D:D:D"

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 10:37:01

@Madpapa: Akkor lehet mind a kettőt választania kéne. Persze nem kell ezt nagy dobra verni... Nem ő lenne az első, aki így.

(blöehhe)

JOKKA21 2012.03.01. 10:37:11

@A polcfúró: Minden nő aljas!:)

@mütyür: Ebben csak az a baj, hogy szerelmes volt, nem szabad szeretni egy ribit sem.

Papírsárkány 2012.03.01. 10:37:47

@(Ő_Ő): Jahogy arra céloztál :)
Megesik az ilyen :)
Te azért ne irígykedj ;-)

JOKKA21 2012.03.01. 10:38:06

@Picicsibe a szexistennő: Ezt mondom én is, hogy dugja mindkét ribit és nem kell válasszon.Nem tiltja semmi, hogy két ribit dugjon.

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 10:38:21

@tértivevény: Egy kicsit el kellett gondolkodnom, ki kicsoda a történetben, de igen, jó :)

Αphelion 2012.03.01. 10:38:46

@JOKKA21: "Nem tudom, elfelejtetted a lúzercica nicked jelszavát?:D Céerem is a te nicked volt?:D"

Persze, minden nick az enyem, a te kommentjeidet is en irom, nem tunt meg fel? :P

JOKKA21 2012.03.01. 10:39:11

Régen volt, hogy 2-3 ribit fűztem egyszerre ugyanazzal a szöveggel.:)

Caddy 2012.03.01. 10:39:46

@tértivevény: mármint posztban csak.
De legalább értjük miért van annyira benne a kétségben posztíró. A vadszexcsajt nehéz otthagyni. :)

JOKKA21 2012.03.01. 10:39:52

@Aphelion: Az enyémeket biztos nem, mert ahhoz ész kell és az nőnek nincs.:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 10:41:18

@tértivevény: én ezen mindig elcsodálkozom :)

JOKKA21 2012.03.01. 10:41:18

Sunák!Nem volt még több hejjespaseetok egyszerre?Nagyon kiakadtatok a posztolóra, pedig jól csinálja.:)

mütyür 2012.03.01. 10:41:57

@JOKKA21: én nem alapoznék arra, hogy hat évvel ezelőtt tényleg annyira cejelmes volt a drága, de rendben, legyen.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2012.03.01. 10:42:13

Mind a kettő hölgyet hanyagolnám a posztoló helyében. Ki is fejtem, miért:

Diának egy van egy komoly utánfutója, amit még nem tudott lerázni magáról. Csak a bonyodalmakat hozzá a kapcsolatba. Vad szex ide vagy oda, érettség, egzisztencia... ilyesmivel más nő is bír, akinek már nincs "utánfutója".

Niki felé az egész dolog pedig nem több, mint puszta kíváncsiság. Hat éve szívatod magad vele, nem volt meg, most meglehetne. Továbbá ő számodra már házinyúl; nem kéne. Továbbá valószínűleg nem ő dobta a paliját, hanem ő maga került lapátra, és most kapaszkodót. Szóval az, hogy ő lát benned fantáziát, az elég tréül hangzik úgy, hogy amúgy meg 6 éve húzzátok egymás agyát.

Szerintem - mint mondottam - felejtős ez a két nőszemély. Nem lesz nyugodalmad egyik mellett sem.

jadu 2012.03.01. 10:42:15

@tértivevény: áúúú most ott maradt a nyoma :D
de hmm nem igazán vagyok oda a bdsm-ért :P

@mütyür: :DDDD

@Caddy: :DDD Alien... vííí

Március van... jeee... és süt a nap... jeee...

és a poszter vajon reagálni fog a kommentekre? jeee :D

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 10:42:24

@mütyür: azért kiábrándító hogy egy 29 éves ember nem tudja megkülönöztetni a szerelmet a nemi vágytól:
"és szerintem szerelmes is voltam belé, már hogy a fenébe ne... egy babaarcú, csodálatos testű, konzervatív lány, aki nem bulizza és issza szét az agyát minden hétvégén"

és hol van az olyan jókat dumáltunk együtt, olyan kedves okos lány...

fumerin 2012.03.01. 10:42:43

@JOKKA21: Nekem még egy sem jutott, nem ám eccerre kettő! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 10:42:49

@JOKKA21: "Nem tiltja semmi, hogy két ribit dugjon."

Persze hogy nem! Ahhoz, h ilyet valaki ne tegyen meg, kéne némi intelligencia és empátia! Ha ezek nincsenek, akadályok sincsenek!

Kytia 2012.03.01. 10:42:54

@JOKKA21: Egyik se jött össze végül, mi?:D

cyd 2012.03.01. 10:43:11

@(Ő_Ő): Carl Weathers, de nem ő tűzte fel, neki csak a vállán sétált a dög, míg nyársra nem húzták.

JOKKA21 2012.03.01. 10:43:36

@mütyür: Csak dugásra jó lesz ez a Niky neki, meg Dya is.

Papírsárkány 2012.03.01. 10:43:53

@Dr. Jula Watson: egyik amcsi tinivígjáték-paródiában volt, hogy a prom dance-nél egy ácsorgó srác odaszólt a mellette álló ácsorgó csajnak, hogy:
- Te tudtad, hogy ebbe a suliba csupa profi táncos jár?
(valamiért ez jut eszembe róla :-) )

jadu 2012.03.01. 10:44:17

@mütyür: ugye... mondom én , h latens pedó :DDD

cyd 2012.03.01. 10:45:30

@JOKKA21: Hiteles tanács tőled.

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 10:46:02

@cyd: Tevedes:
www.moviepropking.com/GREMLINS_2_THE_NEW_BATCH-8.jpg

@(Ő_Ő): Nalad lehet, de nalam pl nem :D

@JOKKA21: Parkapcsolati szakertonket hallottuk. :)

@mütyür: Dehogyerted. Nem latod a szivet tepo dilemmat itt :D

mütyür 2012.03.01. 10:47:11

@(Ő_Ő): ilyet ha akarna sem tudna írni, mert nem is ismeri. az, hogy haverkodnak, az nem sok. utána kilépett az életéből, ergo halvány lila gőze nincs arról Niki milyen valójában.

A polcfúró 2012.03.01. 10:47:17

@Kytia: Köszönöm kérdésed! :) Sem a hely, sem az idő nem alkalmas a problematika kifejtésére. Csak gondoltam kipróbálom a Jokkinát és dühöngök kicsit a fórumon, merúgyismind1! :) És tényleg nem volt rossz.... :D De már befejeztem! Csókollak! :)

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Pont ezt irtam, h egyiket sem szereti. Egyébként szerintem lehet kettőt szeretni, csak nem ugyan úgy... :P :D

@Picicsibe a szexistennő: Nem csak a lassú öregedést, hanem pl azt sem értem, hogyan lehet a döntő lépéseket elcseszni???? Mi a döntő lépés? És ha egyszer elcseszte, attól még vissza lehet tekerni vagy mi? áhhhhh....pasik....

Papírsárkány 2012.03.01. 10:47:41

@jadu: Ezt valami korai kapuzárási pánik mondatja veled? :)

dr. gernika 2012.03.01. 10:47:43

@JOKKA21: Ki akadt ki? Nekem lehetett volna, de inkább választottam. A helyesebbiket persze. :)

Kytia 2012.03.01. 10:48:16

@A polcfúró: Jaértem. végül is kéne már egy női Jokka.:)

JOKKA21 2012.03.01. 10:48:24

@(Ő_Ő): "és hol van az olyan jókat dumáltunk együtt, olyan kedves okos lány..." Az a mesékben van, az okos lány az hatalmas fail.:DDDD

@Dr. Jula Watson: Nem volt siker, lebuktam, hogy mindenkinek "ezt" mondom.:D

@Kytia: Eltaláltad.:)

@Анна ( fumerin): Elégedj meg átlagossal, abból jutna több is.:)

@Picicsibe a szexistennő: Ha hejjespasee lennék egyszerre több nőt is dugnék, bár megmondanám a ribiknek, hogy nem barátnők, csak használati tárgyak.:)

Papírsárkány 2012.03.01. 10:48:29

@Анна ( fumerin): gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni...
;-)

jadu 2012.03.01. 10:48:45

@(Ő_Ő): :))) ne ekézd szerencsétlent, hisz farka van s az gondolkodik és érez helyette :DDD

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 10:49:17

@cyd: ezek már csak ilyenek folyton rossz helyen mászkálnak! A dögök! :D
@tértivevény: á dehogy irigykedem, nem akarom a madpapa fenekét csapkodni :P

jadu 2012.03.01. 10:49:40

@tértivevény: mit? mit? mit? Hogy nem vagyok oda bdsm-ért? :D

Kytia 2012.03.01. 10:49:53

@JOKKA21: Akkor mondjuk úgy, hogy nem fűzted őket, csak hajlandóak voltak meghallgatni és nem mutatták ki azonnal az ellenszenvüket. Látod, mégis rendesek a nők.:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 10:51:16

@JOKKA21: Ha az elején közlöd velük, és nekik jó így, akkor egy szinten vagytok, tehát teljesen korrekt a dolog.

fumerin 2012.03.01. 10:51:24

@JOKKA21: Átlagos kinézetű oké, de valamiben legyen má' átlagon felüli ;) És jeeee, olyanból mindig volt, akár több is :D

@tértivevény: Minek nééékem? Már minden napom ajándék:D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 10:52:15

@tértivevény: Már értem. Ha ilyen sokfilmet nézel, nem érsz rá rosszalkodni :)

JOKKA21 2012.03.01. 10:53:39

@Kytia: Milyen volt egyszerre két kan?Akkor miért akadtok ki, ha egy kannak van 2 vagy több ribije?:)

@gernika: Mütyür és Pókerfész.
Legközelebb a gazdagabbat válaszd és akkor a brit-virgin szigeteken gyakorolhatod az angolt.:)

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Frigyes gúnyolódhatsz, de igazam van.

@cyd: Ha hejjes cukyfijjú lennék én is megdugnék minden csajt.Aki hejjes szépfiú az dugja meg az összes ribit.

dr. gernika 2012.03.01. 10:55:58

@JOKKA21: Nem lehetne, hogy inkább Nard gazdagodjon meg? :) Ő már tökjól bevált, nem akarom lecserélni.

fumerin 2012.03.01. 10:56:21

@JOKKA21: ".Aki hejjes szépfiú az dugja meg az összes ribit."

És legalább kéccer! Hejjetted is! :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 10:57:23

@A polcfúró: Akkor ird meg nekem privatba, en meg ma gyilkos hangulatban vagyok, jol lezuzom az illetot es minden pasi, plusz ellenvelemenyt egy az egyben. :))

Nem szereti hat. Az egyik biztos egzisztenciaval bir (muhahaha), a masik pedig figyelemremelto fizikai adottsagokkal leginkabb (6 ev ismeretseg utan tan tobb lelki pluszt is fel lehet sorolni, minthogy nem kicsapongo).

@JOKKA21: Hany eves is vagy?

JOKKA21 2012.03.01. 10:57:51

@Dr. Jula Watson: Megtanultam, hogy olyan nőket kell fűzni, akik nem ismerik egymást, ezért csinálja jól a forma.

@Анна ( fumerin): Legyen nagy a farka?Vagy legyen intelligens?:)

@Picicsibe a szexistennő: Közölném, nem vagyok aljas, mint a nők.:)

@Kytia: Nem rendesek, esetleg a hejjespaseekkal, velem mocsok mind.:)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 10:58:06

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: :D. Jó én most nem arról beszélek, hogy találkoznak és közös program... hanem a "találka" szót leginkább nem arra szokták használni, hogy egy gyors légyott? miért nem azt írta, hogy jó randik vagy közös programok? Ez a találka olyan furán hagzik de valószínűleg csak nekem...

@JOKKA21: a te világodba tényleg nem fér bele egy okos lány, de azért mert te se férsz bele az ő életébe :)

@jadu: te meg miért véded? gyanus vagy, felettébb gyanus :D
az olyan ne szóljon aki nő létére október óta nem vett új ruhát :P :D

mütyür 2012.03.01. 10:58:13

csajok, akik egyszerre több pasit futtattatok:
1. mindkettővel jártatok?
2. mindkettővel csak dugipajtik voltatok?
3. vagy 1 felvállalt, a másik szerető?

vagy hogy?

Kytia 2012.03.01. 10:59:09

@JOKKA21: Inkább csak kezdeti "semmisembiztosmég" időszakban volt. Komolyra fordult párkapcsolatban sosem csinálnék ilyet, mert megalázó a másiknak (és mert egy pasi is bőven elég, ha jó vele). És kérdésedre válaszolva ezért akadok ki, ha másvalaki csinálja, de már komoly kapcsolatban.

JOKKA21 2012.03.01. 11:00:09

@gernika: De az is megoldás, küldd be a vv6-ba.:D

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: 26.

@Анна ( fumerin): Helyettem spricceljék szemen tejjel az összes mocsok nőt!:D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 11:00:14

@mütyür: Én úgy, hogy elöl futok, ők meg utánam :) Jól megfuttatom őket :)

fumerin 2012.03.01. 11:00:29

@JOKKA21: Nem a farok a lényeg a férfiben, még akkor senem, ha sokszor azzal akar gondolkodni inkább.

@mütyür: Ha egynél több pasi volt velem, akkor tuti sörözőbe mentem :D És általában meccs után.

Kytia 2012.03.01. 11:00:52

@mütyür: Egyikkel randizás, de már egyebek is, csak még nem volt egyértelmű a járás, másikkal kb ugyanez, de ott egyértelműen nem járás, mert nem tűnt túl megbízhatónak. Max 1-2 hétig az egész.

mütyür 2012.03.01. 11:01:07

@(Ő_Ő): a találka az nálam kb. a beülünk a mekibe egy fagyira kategória.
nekem az a fura, bár ezt már mondtam, hogy pár hete történt szakítás után Niki már belebegteti az újat.

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 11:01:14

@(Ő_Ő): De, csak neked. Ezzel most sokat elarultal onkentelenul is magadrol es erkolcseidrol. Ezekamaifitalok! *fejcsova*

mütyür 2012.03.01. 11:03:09

@Dr. Jula Watson: @Анна ( fumerin): @Kytia: jól van gyerkőcök, kicsit megnyugodtam:)))

jadu 2012.03.01. 11:03:12

@(Ő_Ő): ááá döfd belém a kést és forgasd meg jól.. úgy nagyobb a károsodás és könnyebben kijön a testből a penge :DDD

na izé... szimpi a srác, mellesleg niki vagyok :DDD

@mütyür: ez engem is érdekelne.. nekem volt olyan, h egyszerre kettő udvarolt, az egyikkel összejöttem ,a másikkal nem... az egyik helyes volt, a másik meg nagyon intelligens (jaaaj Jeremy Irons korszakom volt akkor :D)

JOKKA21 2012.03.01. 11:03:45

@(Ő_Ő): Okos lány olyan, mint a hétfejű sárkány, nem létezik, csak kitalálta egy meseíró.:)

@Kytia: Engem nem zavarna, ha csak szeretője lennék egy ribinek, vagy mással is dugna.Nem vagyok pinairigy.

dr. gernika 2012.03.01. 11:04:03

@JOKKA21: Az túl nagy ár lenne érte. :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 11:04:28

@JOKKA21: Szoval 26 ev alatt nem talaltal senkit, aki hajlando lenne veled parkapcsolatot letesiteni. Ez azert eleg gaz. Ilyen korban mar mindenkepp ellenkezo nemmel kapcsolatos inkompetenciarol beszelhetunk. Plusz szembeallitva a szamos ellenvelemennyel azt hiszem kijelenthetjuk, hogy az elet napos oldalanak hianyat csakis magadnak koszonheted. Rondaknak is lehet baratnojuk. Csoroknak is. Tudod kiknek nem?

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 11:05:18

@gernika: Mar be lett torve szegeny... :x

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 11:05:47

@mütyür: jól van meggyőztél. :)

Nos Niki se normális. Viszont a poszter mellett szóljon az, hogy tényleg van olyan, hogy két ember tökre összeillene meg szerették is egymást de anno nem jött össze aztán sok év múlva benőtt fejelággyal megint összehozza őket a sors és minden felgyorsult módban megy végig és hepi end a vége. ezzel nem lenne gond, de az, hogy Dia ott van neki ő meg rohan randira egy mássikkal, hát nem korrekt.

SciNu 2012.03.01. 11:06:19

@JOKKA21: Az okos lány az nem fail hanem oxymoron :D

jadu 2012.03.01. 11:07:16

@(Ő_Ő): nekem a találka az találka.. sőt a tali is találkozó... amikor talizom/találkázom vkivel összejövünk beszélgetni megiszunk vmit és ennyi... vagy moziba megyünk... meg akarom nézni aaaaz erő kronikáját!!! (közérdekű információt olvastak :D)

dr. gernika 2012.03.01. 11:08:43

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Te csak meg se szólalj, mióta Kitty kérés nélkül is mossa a kezét. :D

A polcfúró 2012.03.01. 11:08:56

@Kytia: Most ez komoly? Ha megszavazzátok én vállalom! :D :D :D

@jadu: Figyi má, nekem nem válaszolsz? He?

Ja, télleg tök jó idő van, itt már napozni lehetne a teraszon...

Papírsárkány 2012.03.01. 11:09:08

@jadu: Azt, hogy a posztoló látens pedofil :-)

jadu 2012.03.01. 11:09:41

@(Ő_Ő): nem korrekt.. hanem egy rohadt pedó...

most még niki, majd ha 33 éves lesz a srác, akkor lecseréli nikit egy 23 évesre (nik addigra 27 lesz kb)
majd 35 évesen beújít egy 21 évesre.. majd 40 évesen jól elhajtja a csaj és rácuppan egy 18 évesre... 45 évesen már jöhet neki a kis sweet sixteen :D

jadu 2012.03.01. 11:10:51

@A polcfúró: omg.. nem láttam a kérdést... vissza keresem :D

de igen... mert MPG :DDD mert amúgy is.. március elsején süt a nap :)

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 11:10:57

@gernika: :DDD Na de a higienia az o erdeke is. Nardnak miert jo a szojacsira? Vagy a napi veres?

Papírsárkány 2012.03.01. 11:11:06

@Dr. Jula Watson: Ehhe, erre még gyúrj egy kicsit :-)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 11:11:18

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Frici!!!!!! :D
Ez logikai bukfenc! Azért mert a találka szót nem használom, vagy nem ismerem a megfelelő jelentését, még nem vagyok rossz erkölcsű. Attól mert tudom mi a ribi jelentése még nem vagyok én is ribi, azt lehet rám mondani (logikailag), hogy szókincsem igen szegényes és alpári, de nem köthető az erkölcsi magaviseletemhez :)

mütyür 2012.03.01. 11:11:29

@(Ő_Ő): hát de ezeknek még nem nőtt be a fejük lágya:)

Papírsárkány 2012.03.01. 11:11:43

@Анна ( fumerin): ... de nem mindegy, hogy egy zacskó szotyi, vagy emeletes torta :-)

cyd 2012.03.01. 11:11:43

@jadu: "na izé... szimpi a srác, mellesleg niki vagyok"
Ja ha te így, akkor én vagyok a poszter.

Kytia 2012.03.01. 11:12:01

@jadu: Fogadjunk, hogy a helyessel jöttél össze.:D

pretty kitty 2012.03.01. 11:13:09

@JOKKA21: "ahhoz ész kell és az nőnek nincs.:)"

Acondod? Multkol bementem a boltba h vedek ed kisz pijat esz mikol keli jaz elado az igazolvanyomat mondom h "Jaaaaaaaaaajdebutavadooooook otthonhadtaaaaaam!!!!! Le sze tagadhatnam h coke vadok XDDD" esz cekciszen kibontottam a hajamat esz lamoszolygok esz mondom tovabb "Dejazel laccik lajtam h nadlany vadok, nesz cak meg a mellejimeeeet" esz lehuzom a cipzalt a felszomon esz kidullesztem a mellkaszom "Tapiz cak meg, dozodd meg lola h nem ud vannak kitomve ;))))" esz megtapiszta esz mit ad iszten kaptam alkoholt. Moszt akkol ez alapjan donzd el van-e ececkem ;))))

jadu 2012.03.01. 11:13:48

@JOKKA21: de már mondtam, h nagyon nem vagyok jó suna... nem viccelek. :P

@tértivevény: ááá hmm lehet :D lassan betöltöm a 25-öt... és azt hallattam, h 25 felett már nincs élet.. :( félek.

meg amúgy is.. oltani kell a posztert, nem? :DDD

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 11:15:08

@Kytia: és ebből a felhőből lesz a futózápor :)

@tértivevény: Nem lehetne gyúrás helyett inkább ebéd utáni kis szieszta? :) Na? Na? :D

pretty kitty 2012.03.01. 11:16:19

@(Ő_Ő): "a te világodba tényleg nem fér bele egy okos lány, de azért mert te se férsz bele az ő életébe :)"

Lajkocka!! :)))

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 11:16:30

@JOKKA21: Ha a posztíró hejjespasee lenne, meg sem születik ezt a poszt, mert alap, hogy akkor minden további nélkül sunázgatná mindkét nőt (és másokat is) párhuzamosan, ameddig csak teheti. Az átlagnál viszont valamivel, valamiben biztosan jobb, ha az optimális kényelmi állandó és az optimális leendő szexpajti részéről is van rá valamiféle igény. (Persze azt még nem tudhatjuk, Niki mennyire gondolja komolyan a dolgot. A hervatag "látok benned fantáziát" szerintem azt az üzenetet hordozza, csak átmenetileg kellene neki a fickó, míg nem talál jobbat.)

Az, hogy Diának miért nem beszélt Nikiről a posztíró, már elhangzott. Abban viszont nincs semmi különös, hogy miért beszélt Nikinek Diáról:

1) Azt sugallja vele, hogy képes lenne miatta otthagyni egy másik nőt - méghozzá nem is egy bűnrondát -, ezért a szándéka komolyan vehető.

2) Kellett és kell más, nemgagyi nőknek is állandóra, azaz Niki nem csinálna vele rossz fogást. Ahogy Joe69 mondaná, ha nős férfiról lenne szó: már bizonyított.

Nyilván egyébként sem lenne szabad azt mondania a fiatalabb nőnek, hogy hat éve él remeteéletet miatta, rá várva, róla ábrándozva. Ez azonnal negatív tartományba lökné át a fantáziát, amit benne lát. :)

jadu 2012.03.01. 11:16:38

@Kytia: még jó hogy.. nagyon cuki volt :D

@cyd: holnap ráérsz? Mikor fogsz má' szakítani a másikkal? jaaj képzeld el, annyira nagy szercsi van most... süt a nap, szép vagyok de nem megyek bulizni... :D csak rád várok...

fumerin 2012.03.01. 11:16:38

@tértivevény: Igazad van. Utálom mindkettőt. Sörös vagyok :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 11:16:50

@JOKKA21: Aljasságon kívül van más negatív dolog...

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 11:16:55

@(Ő_Ő): Ööö. Na, varjal, tulsagosan fel vagyok paprikazva a logikus erveleshez. :))

Na de fogalomtarsitasod mar arulkodik ertekrendedrol. Avagy ha az ertekeltulajdonitast elelmessegnek tartod, az azt jelenti, hogy a lopas elfogadhato. Ha talalkat, mint a ket vagy egy nem kozti szexualis erintkezesnek tartod, akkor az fogalomtarsitasoddal kapcsolatos preferenciad jelzi, tovabba, hogy ne izelj, mert elrontod a beszolast. :P :D

JOKKA21 2012.03.01. 11:17:48

@gernika: Osztaná a népet.:D

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Nem tudom Fricike, biztos elmondod.:)

@SciNuBob -forever alone lvl over 9000-: Ha létezne okos nő, akkor az önként menne sörért.:D

fumerin 2012.03.01. 11:18:31

@JOKKA21: Pénz? Ááá, én ahhoz is hüjje vagyok, hogy érdekeljen :)

jadu 2012.03.01. 11:19:20

@A polcfúró: vííí megtaláltam... bármiben.. ma a TE követőd vagyok :)

Papírsárkány 2012.03.01. 11:19:26

@jadu: nőknek nincs is! resszkess csak!
:-)

@Dr. Jula Watson: Előbb a tészta-gyúrás, süti sütés, aztán jöhet a szieszta :P

@Анна ( fumerin): nem baj, senki sem tökéletes
(belőlem pl. hiányzik a szerénység)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 11:20:01

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: :DD. Jól van akkor most már egy rossz erkölcsű tolvaj vagyok! szép! :DDD

(most hagytam, hogy beszólj, de eljön még az én időm, MUHAHAHAHA :D)

Papírsárkány 2012.03.01. 11:21:52

@jadu: robotpilóta-üzemmód? :)

pretty kitty 2012.03.01. 11:21:57

@mütyür: "mondjuk huszonévesen egy harmincas eljegyzi...hm..."

Bisztosz ien konzelvativ volt, nem hitt az eljedzesz elotti cekcbe. Nem coda h nem maladt nala szokajig a caj ;)))

fumerin 2012.03.01. 11:22:22

@tértivevény: Nem baaaaj, belőlem is hiányzik, öööö...:D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 11:22:39

@tértivevény: én már túl vagyok az ebéden. :) A "tészta gyúrás" meg teli hassal nem annyira dizni :)

JOKKA21 2012.03.01. 11:22:52

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Eladó helyében haza küldtelek volna barbizni.:)

@Picicsibe a szexistennő: Mi?@Father Justice: Ha nem hejjes, akkor pénzes.

@jadu: Annyira nem lehetsz rossz csaj, ha van kanod.

Papírsárkány 2012.03.01. 11:23:53

@Анна ( fumerin): a _szerénység_ mi? :)
egyébként hazudtam: hiányzik a fenének! :)

jadu 2012.03.01. 11:24:13

@tértivevény: és még te is... :PPP a pasik...khm a virtuális pasik olyan hüjjjjééék :D

JOKKA21 2012.03.01. 11:24:42

‎"Az útonálló a pénzedet vagy az életedet követeli, a nők mindkettőt."
/Brett Butler/

Papírsárkány 2012.03.01. 11:24:55

@Dr. Jula Watson: nem érdekelnek a kifogások!
:-)

cyd 2012.03.01. 11:25:24

@jadu: Természetesen. Mozi? Mit szólnál mondjuk Az erő krinákája-hoz? Milyen másikkal? Nincs másik, csak Te vagy, már 6 éve várok Rád.

Papírsárkány 2012.03.01. 11:25:41

@jadu: Lehet, de ne félj, már nincs sok hátra ;-))

mütyür 2012.03.01. 11:26:07

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: hjajj tényleg, erre nem is gondoltam:) akkor most mi lesz, poszter már kezdheti nézegetni a gyűrűket?:)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 11:26:38

@jadu: te eskü olyan vagy mint Father csak a felerezsis szövegek helyet a következőt váltogatod: pedo, látens homokos, és még tuti van egy pár ilyen, cask nem jut az eszembe :D

"ááá hmm lehet :D lassan betöltöm a 25-öt... és azt hallattam, h 25 felett már nincs élet.. :( félek. "
25 fölött tényleg nincs élet, ott arany élet van :D

JOKKA21 2012.03.01. 11:27:00

@Анна ( fumerin): Akkor jó leszel nekem szeretőnek.:)

@(Ő_Ő): @Kytia: Akartok a csajaim lenni?Természetesen egyszerre.

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 11:27:08

@(Ő_Ő): Csak hajra, ne fogd majd vissza magad. Barmikor harcolok a leha erkolcs ellen.

pretty kitty 2012.03.01. 11:28:20

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Nem alla gondoltam h a Niki ja konzelvativ, hanem h a paszi volt az ;)) Azel isz mondom h nem coda h nem szokajig maladt mellette Niki ... posztel ha van ed kisz eced laocc h mellettedszefooooooooog :PPPP

pretty kitty 2012.03.01. 11:29:46

@mütyür: Ja baccusz a fentit @Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: neked akaltam, ma tenyleg naon coke vadok :)))))

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 11:30:30

@JOKKA21: Nem en. :D Mar sokan elmondtak, egy ilyen alfahimnek, mint en, amugy se hinnel.

Caddy 2012.03.01. 11:30:30

@jadu: köszi, legalább te érted. :D

fumerin 2012.03.01. 11:30:37

@tértivevény: Cöcöcö...más hiányzik belőlem, de hívhatom szerénységnek. Vagy túl perverz? :D

JOKKA21 2012.03.01. 11:31:14

@mütyür: Csak nem őrült meg, hogy gyűrűt nézzen.:)

jadu 2012.03.01. 11:31:23

@JOKKA21: öö most nem akarlak kiábrándítani... de tegnap láttam a metrón egy (figyelj jól, mert egy lány mondja egy másikról :D) egy bűnronda csajt... eskü... mivel nem ismerem a csajt, csak a külsejéről tudok nyilatkozni és az vmi kritikán aluli volt.. hosszúkás lófeje volt, vékony ajkak, sápadt bőr, zsíros haj, vastag combok (az nem baj mondjuk) volt pasija... ott fogdosta a csajt.. vááá mondom... ha egy ilyen lány is talált magának valakit (lehet, hogy nagyon aranyos és jófej csajszi).. akkor nem csoda, h nekem is van pasim...

JOKKA21 2012.03.01. 11:32:35

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Frici elmondod, hogy kik nem kapnak, ha szerinted a rondák és a szegények is kapnak(kaphatnak, csak nem szép sunát).

mütyür 2012.03.01. 11:34:08

@jadu: tegnap én is a metrón ütköztem meg egy pároson, pont emiatt, legközelebb köszönjünk már, ha egy metrókocsiban utazunk:DD
plusz hozzátenném, hogy a pasi nem volt bűnronda, hanem átlagos.

Szöszi 28 2012.03.01. 11:34:50

@jadu: Jó, de te nem is vagy rossz csaj:) Csak hülye:D

JOKKA21 2012.03.01. 11:35:16

@jadu: Nekem nem kell ronda csaj, hiába aranyos, ha nem tetszik.Szerintem nem lehetsz rossz picsa.

Kytia 2012.03.01. 11:35:40

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Húsz évesen egyébként is mindenki konzervatív. Később nyílnak ki a csipák.:)

jadu 2012.03.01. 11:37:18

@cyd: júúj nagyon megszerizném nézni azt a filmet. Akkor ezt megdumáltuk :)
aaaaahhh... 6 éve? De ugye nemcsak a babaarcom miatt van az egész... ha tudni akarod.. soha nem voltál közömbös számomra...csak hát tudod, neki volt exittenciája, meg akkor úgy éreztem, hogy te nem is szercsizel enegm... :DDD

@Kytia: meg persze érted, akkor Jeremy Ironsba voltam totál belezúgva... és ha intelligens pasi kellett volna akkor, akkor csakis Jeremy jöhetett volna szóba :DD

@Caddy: de hát ALIEN :DDD ki nem értené :D

JOKKA21 2012.03.01. 11:38:02

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Katica miért hiszik azt a nők, hogy nem jó nők?Hülye picsák miért hiszik magukat szépnek?

Kytia 2012.03.01. 11:38:44

@mütyür: Egyv metróban utaztatok? És nem fogdosott véletlenül a pasid látványosan?:Dd

@JOKKA21: Jadut nem engedhetnéd meg magadnak.:))

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 11:39:10

@jadu: ez csak a blog lépfenéje, hogy csak a jó nők jó pasik kapnak jó nőt jó pasit vagy nőt pasit. Tegnap én is láttam egy párt a villamoson a csaj szintén bűnronda volt, lő fej előre kiálló fogak, kancsal és ritkás haj és egy viszonlag jó kinézetű sráccal volt együtt és a srácon látszott, hogy oda van a lányért. Ő is biztos a belső értékek miatt. Csak a Jokka féléknek nehéz felfogni, hogy vannak emberek akik túllátnak a formás feneken. :)

JOKKA21 2012.03.01. 11:39:21

@jadu: Nem intelligens kellett, hanem hejjes?Ha öregebb leszel majd intelligens kell.

jadu 2012.03.01. 11:40:19

@mütyür: igeeen... azt nem is mondtam... a pasi tök átlagos volt :DDD a csajhoz képest mérföldekkel jobb volt :DDD
lol mááár :DDD

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: hüle is vagyok mot máááár T_T

@JOKKA21: látom, nem tudlak meggyőzni... csak annyit tudok mondani, higgy amit szeretnél :))

mütyür 2012.03.01. 11:40:46

@Kytia: ez cuki volt tőled, köszönöm:D de nem, engem sem látványosan sem sehogy nem fogdosnak:))

Kytia 2012.03.01. 11:41:13

@JOKKA21: Jokka miért hiszi, hogy a kommentjei megírásához ész kell? (fentebb írta).:DDD

@jadu: Mondjuk egy olyan skálán, ahol ő az "okos" oldalon van, megnézném, milyen a "szép". De lehet, hogy attól már kiégne a retinám.:))

Kytia 2012.03.01. 11:41:56

@mütyür: Magadra ne vedd, fogalmam sincs, hogy nézel ki, csak hát a magas labdák esete, ugye.:))

Αphelion 2012.03.01. 11:42:00

@Kytia: Hat van akinel kifele nyilnak a szemek az evek soran, van akinel meg inkabb befele csukodnak ... vannak velem egykoru ismeroseim akik lassan mar olyan mintha aludnanak ...

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 11:42:32

@mütyür: Az ilyesmin nem kell megütközni. Ha az átlagpasee nem pénzes, kb. ilyen szintű nőre van reális esélye. Most végre személyes tapasztalatok is meggyőznek titeket, hogy amit előszeretettel neveztek "elméletnek", az maga a valóság. Maga az élet.

mütyür 2012.03.01. 11:42:57

@jadu: :D ilyenkor azért egy picit Jokkával értek egyet, hogy hogy a fenébe képes rudat állítani egy olyan nőre? az még hagyján, hogy zsírdisznó, lehet ez a fétise, na de az igénytelenség?? blöe:S

A polcfúró 2012.03.01. 11:43:04

@SciNuBob -forever alone lvl over 9000-: :D :D :D néha csak paradoxon...

@jadu: Hogy miben vagy még velem, vagy mellettem, már nem emlékszem!? :)

@Kytia: Szerezz pártoló tagokat! :)

JOKKA21 2012.03.01. 11:43:25

@Kytia: Sokba kerül megtartani?

@mütyür: Köszi.

@(Ő_Ő): Pókerfész engem idegesítene, ha csúnya csajjal látnának és beírnák blogra, hogy láttam egy aranyos fiút csúnya csajjal.Ha jó nővel látnának az is idegesítene, mert akkor azt írhatná be valami suna ide, hogy látott egy jó nőt átlagos kannal.

mütyür 2012.03.01. 11:44:19

@Father Justice: :)) átlagpasik átlagcsajokkal szoktak lenni, nem jóóóval szint alattiakkal.

jadu 2012.03.01. 11:44:59

@(Ő_Ő): igen... a blogon általában ez a felfogás... és elszomorít... ezért azt vettem észre magamon, h most már jobban ragaszkodom a jelenlegihez... félek, ha szakítunk, soha nem lesz pasim T_T mert csak azt olvasom, h a pasik csak jó nőt akarnak... a csúnyácskák meg eláshatják magukat vagy mehetnek leszboszra T_T

de a tegnapi metrós jelenet, kicsit megnyugtatott... :)

mütyür 2012.03.01. 11:45:24

@(Ő_Ő): belső értékre nem áll fel a dákó. sztem.

Kytia 2012.03.01. 11:45:35

@Aphelion: Akkor ez inkább ilyen hullámzó fíling. Hol nyílik, hogy csukódik. Szokták mondani, hogy "pislogás".:DD

@A polcfúró: :DDD

ÍRJON, AKI SZERINT A POLCFÚRÓ VÁLLALJA EL JOKKA NŐI SZEREPÉT!!!

@JOKKA21: Már a megszerzés is túlmenne a kereteiden.:))

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 11:47:58

@(Ő_Ő): Szó sincs itt belső értékekről. A "viszonlag jó kinézetű srác" az, akinek "viszonlag jó kinézetű" nőre a szintezési probléma miatt legflejebb vaskos pénztárcával lehetne esélye. Ha az nincs, maradnak a lófejűek.

Furcsán kezdődött ez a nap, de szerencsére még dél sincs, és máris elővehetem a kedvenc vesszőparipámat. Végül jóra fordult minden. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 11:48:53

@JOKKA21: Ne haragudj, ma nincs kedvem és energiám egy meddő vitához. ;))

@Aphelion: "lassan mar olyan mintha aludnanak ..."

Baszki én élek egy más világban, vagy te meg a poszter? :D

Am ez alatt a komment alatt mit értesz? (kérdem úgy, h fogalmam sincs mi a téma)

Szöszi 28 2012.03.01. 11:51:05

@jadu: Bazzeg, akkor okos vagy és jó nő:D Na ebből hozzál ki valami negatívat, hehe:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 11:51:30

@Aphelion: Ja, és meg vagy dicsérve, h használtad az "ismerőseim" szót! :P :P

JOKKA21 2012.03.01. 11:53:04

@Father Justice: Jól beszélsz.:)

@Picicsibe a szexistennő: Nem haragszom.

@jadu: Jó bulának hiszlek.:)

@Kytia: Akkor téged kell befűznöm vagy Pókerfészt.

Kytia 2012.03.01. 11:53:09

@jadu: Ne hagyd, hogy lehúzzon a blog. Nekem 2 évig tartott kigyógyulni, de már immunis vagyok.:))

JOKKA21 2012.03.01. 11:53:36

@Kytia: Mutatok pár jó csajt, akik keseríthetnék az éltem.

www.playboy.hu/data/playmate/0/52.w.jpg (jó kis nő)

www.playboy.hu/data/playmate/0/30.w.jpg (istennő)

www.playboy.hu/data/playmate/0/25.w.jpg (elolvadnék a mosolyától)

JOKKA21 2012.03.01. 11:55:19

www.playboy.hu/data/playmate/0/26.w.jpg (szexi milfecske)

www.playboy.hu/data/playmate/0/47.w.jpg (addig nyalnám, amíg érzem a nyelvem).
:) jó nők alatt rájuk gondoltam.Hozzájuk kell pénz, jó autó és hejjes külső.

jadu 2012.03.01. 11:56:05

@Kytia: ugyan... annó még Jonathan Daviesbe is nagyon bele voltam zúgva és Serj Tankianba (system of a Down énekese) :DDD asszem a csúnya pasik vonzottak régen...

JOKKA21 2012.03.01. 11:56:34

@jadu: A pasik jó nőt akarnak a nők meg hejjespaseet(de gazdag és kigyúrt is jó nekik).

mütyür 2012.03.01. 11:57:05

@JOKKA21: az tény. de te csak trébojcsajokban és bűnrondákban tudsz gondolkodni?

cyd 2012.03.01. 11:57:52

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Nem hiába vártam rá 6 évet... *sóhaj*

dr. gernika 2012.03.01. 11:59:20

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: A főzelék egészséges. Naná, hogy jó neki.

Kytia 2012.03.01. 11:59:42

@JOKKA21: Én is mutassak?

www.paparazzi.abbcenter.com/weboldal/paparazzi/cikkek/1561.jpg (túrnám a haját, főleg, ha élne)

www.youtube.com/watch?v=cyTi73__-vA (a szőkésebb tetkós)

www.valovilag.hu/cache/leadimages/351141_1294408364_598x448.jpg (őt csak régen)

Meg persze a fijúm, de őt nem merem belinkelni, mert leszedné a fejem.:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 11:59:50

@JOKKA21: Szerintem ezekhez csak sok pénz kell. Semmi más. :))

mütyür 2012.03.01. 12:00:35

ezért kell önbizalomhiányos pasi és nem szabad felvilágosítani, hogy nálam klasszisokkal jobb nőkkel is szexelhetne:)

mütyür 2012.03.01. 12:01:52

@Kytia: "főleg ha élne" wtf, így halottan is bevállalod?:)

Caddy 2012.03.01. 12:02:30

@jadu: gyöngyöt szórok érted??? Gyöngyöt a disznók elé. :D:D:D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:03:53

@Kytia: Azt. Az utalo klubod rendkivul orulne, ha megvalosulna. Hajra Jokka! :D

Es szerintem Polcfuro vallalja el. Kata nem volt rossz multkor, de cyd elegge lehuzta sajnos az o teljesitmenyet is.

@JOKKA21: Ugyan, egyertelmu. A bunkok nem es a szerencsetlenek. A kedvelt peldaitokbol azok a bunkok kapnak, akik eleg tokosek nyomulni. Szerencsetlen meg kulso tulajdonsagaitol fuggetlen is maganyos marad joesellyel. Na de a szerencsetlen es bunko kombinacio, az remenytelen.

jadu 2012.03.01. 12:04:26

@mütyür: azért az a pasi sem volt egy Adonisz :D lehet a srác csóró és önértékelési problémái vannak (érted, ha kicsi, akkor az szívás :DD) és ha mondjuk részegen felfedezte a csaj egyéb erényeit??? :DDD

@A polcfúró: mester, követlek... minden pasi egy gecó és ha kell leüvöltöm bárki fejét, aki miatt ma ne vagy jó hangulatban.. mesteeeer

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: na tessék, mert itt kisírtam magam, most ezt csak úgy mondod, hogy jókedvre deríts.. hol egy őszinte barát!! T_T

@Kytia: jó kilátások :D 2 év, hmmm azt még talán el tudom viselni. De hogy TÉGED lehúzott ez a blog?! no way...

cyd 2012.03.01. 12:04:33

@Caddy: Az élienes falvédőről van még mindig szó? Mert az jó volt.

Kytia 2012.03.01. 12:04:34

@jadu: A Jonathan Daviesre több embert is kiad. Ő? www.espnscrum.com/PICTURES/CMS/5100/5128.1.jpg
A másik nem teccik. De ők a skála melyik részén voltak? Az "érdekes" pasik között?:)

Nekem amúgy a kedvesaranyosak szoktak tetszeni, nem annyira a macsómenek. Pl Jeremy Irons ebben a formájában cukimuki: imgc.allpostersimages.com/images/P-473-488-90/59/5931/T54RG00Z/posters/jeremy-irons-brideshead-revisited.jpg :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 12:04:46

@mütyür: Ugyanez jutott az eszembe! :D
Kicsit bizarr...
És a nőknél látszik, h milyen különbözőek is az ízlések! ( @Kytia: ) :DD

mütyür 2012.03.01. 12:05:25

@jadu: és azóta folyamatosan részeg?:D

jadu 2012.03.01. 12:05:25

@JOKKA21: a köztes állapotban (amikor még nem vagyok öreg) a helyes és intelligens kell :D

mütyür 2012.03.01. 12:06:19

@Picicsibe a szexistennő: hát Kytia linkelt pasijaitól mindig rosszul vagyok:)

Kytia 2012.03.01. 12:07:17

@mütyür: Valamiért az az érzésem, ez a kérdés költői marad.:D

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: :))) Csak jelezném, hogy egy másik blogon az elértem, hogy szavazást indítottak rendes szavazómotorral az utálatomra. Le vagy maradva.:D

@jadu: Elvesztettem egy időre a hitemet és a bizalmamat a férfiakban.:) De aztán kikukkantottam a való világva, valódi emberek közé és megnyugodtam.:)

Szöszi 28 2012.03.01. 12:08:01

@jadu: Jó, tovább nem bizonygatom, mert a végén még azt hiszik akarok tőled valamit :D (És tényleg! muhahahahahaha:D)

@cyd: Sóhajtozzál is, még 26-ot várnod kell rá, ne reménykedj :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:08:04

@gernika: Tiltakozom. A nyers zoldseg egeszseges. Abban meg nincs tonkreteve par vitamin. Persze van, ami tuleli, de en nem gyilkolnam oket :D

@Kytia: A szoke tetovalt jo, de a tobbit oszinten nem erem.
Dede, tedd be! A fejleszedes csak bonusz lenne :D

Kytia 2012.03.01. 12:08:35

@Picicsibe a szexistennő: Amúgy az a durva, hogy a férfiaknál sokkal kevésbé különbözőek.

Pl tegye fel a kezét, aki pasi és a Jokka által linkelteket nem dugná meg! (Nard nem játszhat.) :))

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:11:57

@Kytia: Bocsi, de kitiltasomrol szavazast mar evekkel ezelott csinaltak forumon. Le vagy maradva :P :DDD (Testepitos forum.)

Erett nok blog? (Mondjuk ez is milyen jo beszolasi alap, mar szinte nem is sport leutni. :D)

Szöszi 28 2012.03.01. 12:12:25

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Ohh, köszönöm. Tényleg nem tudtam rendesen kibontakozni mellette. Soha.

mütyür 2012.03.01. 12:12:45

@Kytia: a férfiaknak csak azok a linkelt csajok kellenek és csak ilyenekkel hetyegnének:) az átlagnők csak pótlékok:)

Caddy 2012.03.01. 12:13:23

@cyd: természetesen még azon vergődöm.:D

jadu 2012.03.01. 12:13:28

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: tudom, téged is csak a testem érdekel :DDD

@Caddy: most legalább megtanultad.. ehh pedig az a kép.. vagy félóráig szakadtam a röhögéstől :DD ALIEN bzmg :DDD

@Kytia: ááá rosszul írtam a nevét... Jonathan Davis.. a korn énekese :DDD de nem tudom, régen vmi eszméletlen ízlésficamom volt o.O és nagyon helyesnek láttam őket... ííí szóval a skála helyes fokán álltak :D

Jeremy meg az intelligensen és helyesen :DDD

@mütyür: hmm :D azóta folyamatosan arra gondol, hogy mennyire jó volt részegen :)))

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 12:14:17

@Kytia: Ez tényleg durva és sajnálatos is egyben. Sok az eszkimó és kevés a fóka! Én mindet sunáznám egyébként. Vagy én sem játszhatok? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.01. 12:15:19

@jadu:

Davis nem is ronda :) Bár aktív Warcraft játékos! :)

jadu 2012.03.01. 12:16:09

@mütyür: ííí :DDD de hüllleeee

@cyd: igeeen :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 12:16:22

@Kytia: Mi a játékszabály?

Csak egy dugás, következmények nélkül, ha szingli lenne? Mert nem mindegy mi a körülmény!

Ezek a nők dugásra jók. Kb minden pasinak.

A te képeidből így kép alapján még dugásra se kéne egyik se!

Pasiknak könnyebb. Egy pasinak nem kell jóképűnek lennie. Pl. Jeremy. Inkább ronda, mint helyes. Idős is. És mégis. Egész jó pasi.

Nem szép arcú, nem jó testű nőnek, ha fiatal, akkor is igen nehéz a helyzete. :D

Persze a szépség szubjektív. De azért van egy átlag, ami a legtöbb embernek tetszik. :)

A polcfúró 2012.03.01. 12:16:51

@jadu: Asztakurva! Ezt ki fogom használni! Most jól átgondolom!!!!! (gonosz vigyor)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.01. 12:16:54

@Kytia:

Rólam meg már terjesztették azt is hogy meghaltam. :)

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:17:25

@gernika: Igen, irtam, hogy nem minden. De inkabb ragcsaljon repat nyersen Pöcivel. Ugy en is szeretem. Szojat meg akkor adj, ha noiesiteni szeretned a fitoosztrogenekkel :D

mütyür 2012.03.01. 12:18:27

@jadu: ne becsüld le! én csak ezzel játszhatok:))

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:18:59

@Szöszi jóseggű jócickójú Kata: Sajnos ilyen ez a cyd. :S Bar mint kiderult, o a pornoiparban bontakoztatta ki kepessegeit, nyilvan magasabbszintu jatekra nem alkalmas.

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Aztak*rva!

jadu 2012.03.01. 12:19:21

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: háát már elég hájfej :D na lol, te is csak azért mondod, mert warcraftozik :P

@mütyür: T_T elveszed a tegnap éppen visszanyert hitemet :DDD

@cyd: még jó, hogy hisz itt van neked Kata!!! mellette nem is kell más...

fumerin 2012.03.01. 12:21:03

Még, hogy a nők a hiúk :S

Két volt faszi...iiismerősöm is a fészen retro képekkel tűzdeli tele az üzenőfalat. Mindkettő 94-es kiadásokkal nyomja.
Húúúú, egyiket már tegnap leosztottam, most jön a másik :D
Imádok cinikus lenni! :D

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 12:21:21

@Father Justice: na legalább a te napod feldobtam :S

jadu 2012.03.01. 12:22:46

@A polcfúró: mibe tenyereltem... mamám :DDD

@mütyür: hmm kipróbálom majd a stratégiád (akkor ha esetleg el merne hagyni a pasiii).. ha beválik, Nobel-díjra jelöllek :))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 12:23:10

@mütyür: Én asszondom, hagyjuk is meg nekik azt a lehetőséget, ha véletlen összejöhet egy dugás egy IGAZI nővel, lelkifurdalás nélkül töcskölje is meg. Mindegy, h van egy átlag csaja, vagy felesége...

1x élünk! Bassza meg! :DD

dr. gernika 2012.03.01. 12:25:11

@Kytia: "Csak jelezném, hogy egy másik blogon az elértem, hogy szavazást indítottak rendes szavazómotorral az utálatomra. Le vagy maradva.:D"
LOL
@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Meg még mi mindent, a legjobb az volt, mikor besétáltatok a barátoddal a titeket utálók nagygyűlésére. :DDD
@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Az is szokott, de jobban szereti, ha muffinba sütöm a répát. :P
Nézd, tudod elég sok szója van azokban az alapanyagokban, amiket főzéshez használok és azóta nem kifejezetten nőiesedett, hanem épp ellenkezőleg. Amíg ez a folyamat nem fordul meg, én nem aggódom.

cyd 2012.03.01. 12:26:35

@jadu: Milyen Kata? Meg milyen másik? Most csak tesztelsz? Hát az elmúlt 6 év nem volt elég bizonyíték? Összetöröd a szívem.

mütyür 2012.03.01. 12:27:36

@jadu: hát itt majdnem mindenkinek van vmi vesszőparipája, nekem ez. jópasi csak azért lehet velem, mert önbizalomhiányos. ennyi:D

@Picicsibe a szexistennő: lol

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.01. 12:28:03

Nem tudok elfogulatlan lenni.
Posztoló, de köcsög vagy..

Ha olyan szipiszupi a Dia és jó minden, akkor vajon miért vágysz el mégis? Miért puhatolózol a kislány irányába?

Diával elvagy, de nincs szerelem, vagy bármilyen mély érzelem, a másik csaj meg presztízskérdés számodra, de épp emiatt az sem túl biztató.

Nem látom a komoly, érett, felnőtt, megállapodni kész férfit a sorok között, mögött, úgyhog dönts, ahogy tetszik, a kimenet nagyjából úgy is ugyanaz lesz.

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:29:56

@gernika: Ilyen gyules is volt?! Hol? :)))

Merne nem szeretni. 2 het extra veres jar minden ellenkezeseert.
A helyeben en biztos nem varnam meg, kenyes vagyok a nyers ferfieromre :D Szerencsere en mindent meg tudok indokolni, hogy miert nem eszem. Legyen az soska-spenot, maj, velo, fozelek, leves, diszno, kelbimbo satöbbi.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 12:30:44

@mütyür: :DDD. Én egyszer jártam egy sráccal aki qva jó pasi volt csak nem tudott róla, mert előttem egy olyan csajjal járt aki elnyomta :S. az elején kérdezte is minden ismerőse, hogy áruljam már el mi az ami miatt együtt vagyok vele, hiszen klasszisokkal jobb nő vagyok (persze ez nem igaz, de hízott a májam :D). aztán kikupáltam és olyan jó pasit csináltam belőle, hogy a munkahelyén minden nő rárepült de még ha betért egy benzinkútra akkor is kikezdett vele a kutas csaj. Kellett ez nekem? :DDD

mütyür 2012.03.01. 12:31:59

@(Ő_Ő): nem tudom, hát kellett, nem?:D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:32:28

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: En azt neztem, hogy a Trekesek milyen nyomik. Amikor trollkodtal azon a kepen, rogton elkezdtek bizonygatni, hogy a StarTrek is lehet jo, nem kell leszolni az StarWars elleneben. :D

jadu 2012.03.01. 12:33:11

@cyd: :-* átmentél.. akkor összejöhetünk te meg én és a babaarcom :)

@Kytia: áá most már bele kell lesnem abba a másik blogba :DD

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 12:33:33

@mütyür: és a rossz pasik túltengő önbizalommal? Velük mi lesz ők kihez tartoznak? :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:35:36

@jadu: cydnek kell valaki, aki meg tudja vedeni a Szörnyeskektol. Te meg tudod vedeni Gizmotol? :))

mütyür 2012.03.01. 12:35:42

@(Ő_Ő): rossz pasik egészséges önbizalommal tudnak náluk jobb csajt szerezni.
túltengőek nem kapnak senkit, mert idegesítőek:)

jadu 2012.03.01. 12:35:48

@mütyür: nekem csak egyszer volt helyespasim... de ő nem volt önbizalom hiányos, viszont keresztény :D (igen ő az :D)

@(Ő_Ő): és Frankestein megteremtette a szörnyet :))

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 12:36:57

@mütyür: :D
@Kytia: @jadu: milyen másik? Kytia te blogfelhőztető!!! :D

@Caddy: az a mondat is jó, hogy alien a mosdó olyan a törölköző! Ki ilyen pihent agyú? :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:37:23

@jadu: "és Frankestein megteremtette a szörnyet" Ohogyaza :DDDDDD

jadu 2012.03.01. 12:37:37

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: de gizmo cuki.. csak víz ne érje :DDD

@(Ő_Ő): ők a gazdag pasik... és szintén a plázacicusokhoz.. vagy ők is magányosz kisz falkaszok :DD akik mindig hangoztatják, h ők mennyire jó, és MNK :DDD

mütyür 2012.03.01. 12:37:38

@jadu: bah, keresztény... velük nem foglalkozom:))

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:38:51

@jadu: Szerintem is cuki, de cyd retteg tole.

cyd 2012.03.01. 12:39:05

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Azért kurvára kopik a midikloriánod, hogy egy majd 30 éves sztorival is bénán haknizol.

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 12:39:59

@mütyür: Szerezni talán tudnak azzal is, de pár napnál tovább megtartani csak pénzzel tudják őket.

Én mindenki napját szeretném feldobni.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 12:41:15

@jadu: :)
@mütyür: á azok is kapnak nőt ha van pénzük meg jó kocsijuk :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:41:36

@cyd: Larifari. Narddal mi ezt szerfelett szorakoztatonak talaljuk. :))

mütyür 2012.03.01. 12:42:32

@Father Justice: az elméletem abban az esetben áll, ha a szintkülönbség nagyon max. 2, de inkább csak 1. :) kettő csak addig állhat, amíg a jobb rá nem jön, hogy jobb. az egyes maradhat is akár tartósan :)

mütyür 2012.03.01. 12:44:07

@(Ő_Ő): az más én a nagyátlagról beszélek itten:)

fumerin 2012.03.01. 12:44:22

Szerintem meg nincs rossz pasi/nő. Mindenki talál párt valamiért.

cyd 2012.03.01. 12:45:10

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Mármint az alternatív, a fejedben élő változatot? Akkor már csak azt nem értem, miért kellek én ehhez. Bár aki olyan béna, hogy elhagyja az eredeti Vidám mesék kötetét... Mit isvárhatnék tőled *legyint*

mütyür 2012.03.01. 12:45:30

@Анна ( fumerin): ez a szépek dumája, amikor a rondákat próbálják vigasztalni:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 12:46:29

@Kytia: és végül mi lett a s(z)avazás eredménye?:)

fumerin 2012.03.01. 12:47:30

@mütyür: Fenéket, anyám is elkelt, pedig még sárkány is, nahh. És szépsenem vagyok. És okos sem, jahh, még csóró is. :)Azért van, aki elfogad így is.

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:48:55

@cyd: Nincs semmi alternativa, Nard eredetiben olvasta, es gernika tolmacsolasa szerint nagyon nevetett rajtad. Tovabba nem adnek ki egy bizonyos levelezest 2 masik csirkefogo reszvetelevel, amiben szoba kerult.
Nem hagytam el. Gyanitom csaladom a ludast, de nincs mit tenni, manapsag a szuleiben sem bizhat meg az ember :S

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 12:49:57

@JOKKA21: Értem már! Te a Photoshop-ra indulsz be. Van egy jó hírem, egész olcsón megszerezhetö, egy életre. Aztán annyi guminöt rajzolhatsz magadnak, amennyi csak tetszik :)

jadu 2012.03.01. 12:50:22

@mütyür: :DD (de ez így van... )

plusz szeretném felhívni a fegyelmeteket arra, h több nő él a Földön mint pasi... a pasik válogathatnak több nőből is... viszont nem minden csaj fog találni pasit magának.. mert lehetetlen... viszont ha megelégszik egy szeretői státusszal akkor talán van esélye :P

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 12:50:54

@mütyür: @mütyür: uh te ma nagyon goni vagy! :D Nem ismerek rád :P.

Caddy 2012.03.01. 12:51:14

@jadu: na, belőlem is ilyen reakciót váltott ki, azért gondoltam, de legközelebb csak célzok egy bizonyos közönséget. :D

@(Ő_Ő): az egész párkocka ilyen pihent, de a múltkor ennek a képnek a rajzolójával te is találkoztál ám, csak megsúgom. :) Ott volt ahol a Bambi vetítés. :)

mütyür 2012.03.01. 12:52:03

@jadu: sok nőnek fel kell áldoznia magát Leszbosz oltárán... *sóhaj

mütyür 2012.03.01. 12:53:46

@(Ő_Ő): néha rámfér, hogy nehogy nagyon elszálljak csak emlékeztetem magam, hol a helyem:)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 12:54:36

@Caddy: hoppá hoppá! Az, aki mindenkinek mutogatta az új "alkotását"? :)

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:55:19

@jadu: A nagyon randa noknek ott van Kina, , ok jol megszivtak nepesedesi politikajukkal.

@mütyür: Ohh, ne is mond, sokkal tobb ferfi hisz a gorog baratsagban, mint no a leszbosziban. Tovabbi eselyromlas.

JOKKA21 2012.03.01. 12:55:28

@mütyür: Igen.

@(Ő_Ő): Szivi, ez a hejjespaseek ára.

@jadu: Van olyan?

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Nem baj, hátha lesz egy picsa, akinek szerencsétlen bunkóként jó leszek.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 12:55:42

@jadu: @mütyür: a fenéket! ahogy a mai posztból is látszik két nő simán osztozkodik egy pasin csak max nem tudnak róla! :D

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 12:56:32

@jadu: De többnejüség létezik, többférjüségröl még nem hallottam.
Kínában már pont fordított az arány, ott a férfiak lesznek nagy gondban.

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 12:57:10

@(Ő_Ő): én nem osztozkodom! Nekem mind kell :D

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 12:58:11

@(Ő_Ő): Ha eleve kurva jó pasi volt, hogyan csináltál jó pasit belőle? Busás, vissza nem térítendő anyagi támogatással növelted meg a szintjét, vagy folyamatosan azt duruzsoltad a fülébe: "És ez még csak a kezdet.. nálam sokkal jobb nőket is sunázol majd, meglásd!" ?

mütyür 2012.03.01. 12:58:13

@Zsebtelep: pedig többférjűség is létezik, mai napig élő hagyomány.

@(Ő_Ő): :DD

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 12:58:25

@JOKKA21: Keresgelj a nagyonelkeseredetttrondakoveroreg nok kozt, van valami halovany esely. Horribile dictu meg ott van Kytia is :D

jadu 2012.03.01. 12:59:09

@(Ő_Ő): ezt mondom... ha megelégszik a szeretői státusszal egy nő.. nagyobb esélye van egy hosszú kapcsolatra egy férfival :DDD

Kytia 2012.03.01. 12:59:31

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Azaz.:))) Kurva unalmas volt, így csak pár napig boldogítottam a népet. De rekordidő alatt értem el.:D Testépítőknek mit szóltál be?:DD

@mütyür: Ezt mondom én is.:) Illetve láttam már pár olyat, aki így tét nélkül simán rámondta, hogy ő hányna az ilyenektől, aztán amikor a társaságba véletlenül bekerült egy hasonló, akkor elvek elszálltak, akár a fing és jött a pincsizős figura.:)

@jadu: Mostanra kicsit elhízott a kornos ürge.:) Jó, én meg anno belezúgtam az ő hangjába és ezáltal az egész emberbe: www.mirigy.hu/upload/image/rolunk/sipos-peter.jpg
Erre varrjál gombot.:D

@Father Justice: De te játszhatsz. Felírtalak.:)

jadu 2012.03.01. 13:01:11

@Zsebtelep: ők majd buzulnak, mint Kennyék South Parkban :DDD

@Dr. Jula Watson: :DDDD

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: a kínaiaknak kicsi a pöcsük... így nem megyek oda...pedig kinézetem miatt odaillenék :DDD

mütyür 2012.03.01. 13:01:32

@Kytia: ó igen, mennyi ilyen van:)

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 13:01:39

@mütyür: Akkor arról lemaradtam, lehet, hogy csak szelektíven nem akarok róla tudomást venni.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 13:02:53

@Father Justice: neked hiába is magyaráznám :P.
@Dr. Jula Watson: a rondákat viheted :P

jadu 2012.03.01. 13:03:52

@Kytia: íííí nyertél... :DDD Sipos Peti??? áááá :DDDD

"Illetve láttam már pár olyat, aki így tét nélkül simán rámondta, hogy ő hányna az ilyenektől, aztán amikor a társaságba véletlenül bekerült egy hasonló, akkor elvek elszálltak, akár a fing és jött a pincsizős figura.:)"

MPG T_T... asszem plasztikáztatom magam... nem akartok adományozni egy kis tőkét :DDD

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 13:04:23

@(Ő_Ő): Egyáltalán nem biztos, hogy hiába. Életszerű érvekkel meggyőzhető vagyok. :)

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 13:04:26

@jadu: Erre konkrétan nem emlékszem, csak Kenny barátnöire: egyszer kigyulladt Kenny a visszatartott gázok miatt, egyszer meg az amúgy mindenkit leszopó barátnöje ártatlansági fogadalmat tett :)

mütyür 2012.03.01. 13:05:10

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!

hopika:)

Kytia 2012.03.01. 13:06:02

@Picicsibe a szexistennő: Mindegy mi az ok. Amúgy ne aggódj, ezek a nők házassági ajánlatot is kapnának, ha úgy akarnák, nemcsak a dugás.:)

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: :)))

@(Ő_Ő): Csak egyszeri botlás volt, soha többé nem fordul elő és közben végig rátok gondoltam.:D

@Dr. Jula Watson: Két szavazás volt, az egyik, hogy akkor most utálnak-e, abból elég jól jöttem ki, a másik, hogy ki a legunalmasabb (azért, mert leunalmasoztam a blogot), ott nyertem, de csak hangyafasznyival. A blog lett a második helyezett.:))

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Jokka kizárt. Fekete, hosszúfejű és szőrös. Pont az ellentéte az esetem. Nem tanulsz az általam belinkelt pasikból?:DD

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 13:06:55

@jadu: mondom én neked csak két témád van :DD "ők majd buzulnak" azt kihagytad, hogy vagy pedoznak :P :D

jadu 2012.03.01. 13:07:10

@Kytia: @mütyür: és a legszebb... egyik haverom (srác) azt mondja, h ő nem tud érzelmek nélkül dugni, neki kell, hogy egy kicsit szerelmes legyen a lányba... aztán egy rakat 1 éjszakás dolgon van már túl :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.01. 13:07:18

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos:

Volt ilyen, egy társaság annyira utált minket (+ jóbarátomat akivel adminok voltunk egy meg nem nevezett helyen) hogy külön gyűlést is szerveztek ahol jól kidumáltak minket. Persze mi álnéven beépültünk a haterclubba, és el is mentünk a gyűlésre. Aztán amikor jól kifröcsögték magukat (mi is szidtuk magunkat, plusz elhintettünk egy csomó kamu infot) mondtuk, hogy mi vagyunk azok és röhögve elsétáltunk. Azok meg ültek bambán és néztek maguk elé. :) Fun volt.

mütyür 2012.03.01. 13:07:22

@Picicsibe a szexistennő: beírtam a keresőbe a többférjűséget, kidobott egy gyakorikérdések linket, azt akartam, mert vicces:D

JOKKA21 2012.03.01. 13:08:12

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Kítiácska aranyos csaj, jó lesz nekem.:)

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 13:08:31

@Kytia: Szakdolgozatot irtam roluk.
:D

@jadu: A randak nem valogathatnak. Itt is megmondtak.

mütyür 2012.03.01. 13:08:52

@jadu: baromi jellemző... ez kb. olyan maiposzteres. meg akarja dugni a Nikikét, de neeeem ő inkább motyog vmi 6 évvel ezelőtti szerelemről...

egyébként meg na, szerelmesfajta a gyerek, ne bántsuk:D

jadu 2012.03.01. 13:08:54

@(Ő_Ő): de nem is... ott vannak a buzik, (jaj az aktivisták minggyá lekapcsolnak), a keresztények, a pedomacik, az hogy milyen randa vagyok...

van pár témám :PPPP

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 13:09:23

@jadu: Nem biztos, hogy hazudik. Aki érzelmileg egy baktérium szintjén van, annál a sunáznám-feeling tényleg egyenlő a szerelemmel. Néhány nő azt is képes komolyan venni, amikor 10 perces "ismeretség" után házasságot ígérnek neki - akkor meg miről is beszélgetünk.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 13:09:46

@Kytia: Nem azt írtam, h csak dugásra jók. Azt írtam csak egy szimpla dugásra kb minden pasinak jók.

Nem kívántam negatívan minősíteni őket!

Az okot most mire is írod?

jadu 2012.03.01. 13:10:18

@mütyür: :DDD ez hogy sikerült?? :D

még csoda, h le lehet írni, hogy b.u.z.i. :DD

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: T_T dedede tegnap a metróóón T_T

JOKKA21 2012.03.01. 13:10:28

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: De válogathatnak, ha van pénzük.Ha nincs, akkor ami jut.

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 13:11:18

@Kytia: "Csak egyszeri botlás volt, soha többé nem fordul elő és közben végig rátok gondoltam." :DDDD

Nem vetted eszre, hogy nem akarok jot neked? :D

@JOKKA21: Kytia es aranyos egy mondatban oximoron.

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Atyam. Pedig pont a hely lenne erdekes. Ennyire ciki az admin dolog? :)) Hoppa. Facebookon lattam egy kepet a hirfolyamban. Valami T betus chat volt esetleg?

Kytia 2012.03.01. 13:11:26

@jadu: Neee, azt akarod, hogy megrohamozzanak a Jokkák??:DD

Sipos Petiről nem tehetek. Egyszer hazamentem és már a bejárattól hallottam, hogy ez szól: www.youtube.com/watch?v=bP5MhZn5FSE
Bementem, mint egy zombi a nappaliba és útközben eldöntöttem, hogy bárki énekli ezt, abba én szerelmes vagyok.:) Főleg azoknál a részeknél vagyok kész, amikor így felnyikkan a hangja magasba. "THE csák THÁNcevá nye sírj..." és társai.:)

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 13:11:38

@jadu: Ha lekerül a bugyi, megjön a szerelem automatikusan ;)

JOKKA21 2012.03.01. 13:12:16

@Zsebtelep: Egy újabb átlagos maca, akinek baja, hogy a szép nők jönnek be?:)

@Kytia: Kik ezek a selymek, akiket linkeltél?:D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 13:12:29

@jadu: Hallucinaltal?

@JOKKA21: Mar a pasik is a penzre mennek? :x

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 13:12:37

@mütyür: Mástól is hallottam, h gyakorikérdéses linket nem lehet itt linkelni. Pff. Konkurencia lenne? :D

mütyür 2012.03.01. 13:13:41

@Zsebtelep: hjaaaa, hogy ez így? ééértem már, kösz:D :/

mütyür 2012.03.01. 13:14:47

@Picicsibe a szexistennő:

elejét egészítsétek ki:D

/csaladi-kapcsolatok__egyeb-kerdesek__963706-van-olyan-orszag-ahol-bejegyzett-a-tobbferjuseg

Kytia 2012.03.01. 13:14:53

@jadu: Mindbe szerelems volt vagy félórán keresztül.:D

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Tudományosan bebízonyítottad, hogy nincs agyuk?:D

@Picicsibe a szexistennő: Úgy értettem, mindegy, miért lájkolják ezeket a nőket, a lényeg, hogy lájkolják.:)

Kytia 2012.03.01. 13:15:26

@JOKKA21: Kik azok a szarkurvák, akiket meg te?:D

mütyür 2012.03.01. 13:16:47

@Kytia: és lájkolhatják is, csak akkor ne hazudozzanak:/

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 13:17:56

@Father Justice: a teóriáidból kiindulva te nem tudod mi az az életszerű, de ennyi a történet: belső külső értékei megvoltak ahhoz, hogy a nők oda legyenek érte de mivel az önbizalma a béka feneke alatt volt ez, ahogy általában szokott, a testtartásban is megmutatkozott és a külső adottságait jól elrejtette. A haját is öregesre vágatta. Aztán meg öltözködni se tudod azaz ezer éves ruhákban járt mert leszarta, hogy néz ki és soha nem járt el vásárolni max a tescoba. Aztán egyszer nem tudom miért rászánta magát, hogy eljöjjön velem shoppingolni én meg választottam neki mindenféle ruhadarabot ami jól állt neki. Aztán kikérte a tanácsomat fodrász témában is. és persze az önbizalma is nőt és onnantól kezdve már erős határozott megjelenéssel járt kelt.

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 13:17:56

@Kytia: A fotókból nem lehet következtetni arra, hogy milyen marhalábszárpörköltet készítenek ezek a hölgyek, vagy hogy el lehet-e tartalmasan beszélgetni velük pl. a Szintek Rendszeréről. Ezért nyilván arra a kérdésre adjuk meg a választ, ami pusztán a külsőségek alapján vélelmezhető. :)

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 13:19:16

@JOKKA21: Nőnek még nem nézett senki, kezdek félni tőled :D
Elárulom, hogy SOKKAL szőrösebb vagyok, mint a képeken szereplő nők :)
Most komolyan: szerintem él a fejedben egy kép a szép nőről, és ezt kergeted. Csakhogy ez nem egy valós kép. Egy jó fotós, meg némi PS utómunka akármelyik átlagos csajból ilyen bombanőt farag, és mehet a magazin címlapjára.

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 13:19:29

@(Ő_Ő): Jó, a rondákat felhőztetem, a bölcseket használom, a szexiket meg kiélvezem :D

The butcher strikes back 2012.03.01. 13:19:58

Egyiket sem. De komolyan. Rakd talonba mindkét nőt, aztán szedj fel egy harmadikat. Ha nem tudsz dönteni, akkor egyik sem lesz jó választás.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 13:20:23

@Kytia: Értem. Bocs, én picit tovább gondoltam, mint a sima lájk.

De am uarról beszélünk. Eme hölgyek kb minden pasinak lájk... Vagyis eléggé uaz jön be az átlagnak.

Csajok esetében az "elvárás" sokkal változatosabb.

(vagy csak én beszélek erről? :))

ST83 2012.03.01. 13:20:28

Kedves posztiro!

Ne hazudj magadnak! Dia a tapasztalt mind az eletben mind a szexben. Elmondasod szerint dogos no. Jo vele minden, de nem szereted. Miert terveznel vele hosszu tavon? Mindekit atversz.

Ott van Niki. Hamvas huszoneves, de igazabol ra is csak a cerkat hegyezed. Ot sem szereted, kulonben nem engedted volna el, hatha hozzamegy a masik pasihoz. Ha akarod dugd meg, de ne add elo, hogy jajj tul fiatal egy komoly kapcsolathoz, mert te sem gondolod komolyan. Megint atvernel mindenkit.

Barhogy dontesz, nagyon vszinu, hogy a harmadik lesz a megoldas. Addig is ne akard papiron levezetni az elonyoket, hatranyokat, mert ket emberrol beszelunk vazzeg, nem egyenletekrol! Fatherrel dumalj az erzelmek nelkuli eletrol, o nagyon jo benne.

jadu 2012.03.01. 13:20:51

@Father Justice: azért a srác nem olyan... báár csak mert intelligens és érzékeny nem jelenti azt, h nem is egy érzelmi amőba :D

@Zsebtelep: és ha szőrös a nunci? :D elmúlik azonnal? :DDD

@Kytia: lol ebbe bele se gondoltam... akkor a cickókat nem csináltatom meg... a fenékplasztika és arcplasztika viszont muszáj... na egy kis tőkét nem akartok adományozni? Blogon elkezdeni egy ilyen gyűjtési akciót? naaa? :DDD

kész... SP érted, de akkor is SP :DDD

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: a roidosokról vagy az anyagot nem használókról? :D

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 13:21:01

@(Ő_Ő): Így már tényleg életszerűnek tűnik a dolog. Ha megtanultad a leckét, sosem csinálsz ilyet többé, így hosszabb távon is élvezheted az önbizalomhiányos hejjespaseek előnyeit. :)

Αphelion 2012.03.01. 13:22:49

@Kytia: "Akkor ez inkább ilyen hullámzó fíling. Hol nyílik, hogy csukódik. Szokták mondani, hogy "pislogás".:DD"

Hehe, tetszik ahogy ilyen romantikus dolgokra asszocialsz abbol is h en nagy prozaian leirom h kezdenek elfasulni a haverjaim ;))

cyd 2012.03.01. 13:23:09

@mütyür: A film imádatodhoz és a témához: Mediterrán finomságok c. film sehol nem találom ugyan, de ha ráakadsz, nézd meg.

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 13:23:20

@The butcher strikes back: Ha már ez a jó megoldás, előtte igazán sunázhatná Nikit, nehogy 50 évesen kelljen keseregnie a kihagyott helyzet miatt. :)

mütyür 2012.03.01. 13:24:35

@cyd: ó, szeretősférjes? ehh:(

Kytia 2012.03.01. 13:24:49

@mütyür: Hát nemtóm mondjuk ha bármelyik lánynál bekopogtatott volna anno Heath Ledger, akkor undorral elküldi-e.:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 13:25:02

@mütyür: Nemtom. Szerintem a legtöbb feltett kérdés kamu.

Vagy tényleg vannak ilyen hülye emberek? :D

Αphelion 2012.03.01. 13:25:41

@Picicsibe a szexistennő: "Ahhoz, h ilyet valaki ne tegyen meg, kéne némi intelligencia és empátia! Ha ezek nincsenek, akadályok sincsenek!"

Es ha a ketto kozul az egyik megvan a masik nincs? ;) XD

mütyür 2012.03.01. 13:26:01

@Kytia: én igen! tényleg nem jön be a nyálfeje:)

@Picicsibe a szexistennő: sztem tuti vannak:D

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 13:26:20

@Kytia: na jó, ha csak eü blog volt akkor megbocsátok :D

@cyd: "amikor két nő szendvicsében befut Borbély József"

Ő is két nő között őrlődik? :D

mütyür 2012.03.01. 13:27:02

@jadu: ezt reggel láttam, de nem mertem elolvasni, a cím elég volt... meg az azon agyalás, mi a franc lehet az az análdugó:SS

cyd 2012.03.01. 13:27:24

@mütyür: Nem azt mondtam, hogy prejudikálj, hanem nézd meg. Elég volt ez a hiszti már a Kiss kiss, bang bang-nél is. Nők.... *szemet égre emel*

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 13:27:31

@jadu: Csak en nem tudom mi az analdugo? Marmint elkepzelni meg siman, de mire jo?

@Kytia: Volt egyszem kerdes a ke'ccaz masik kozt, hogy volt-e homoszexualis kapcsolata. Ezzel en mar suggaltam szerintuk, hogy minden testepito meleg. De meg csomo massal is, de ugy tunt ez fajt nekik a legjobban.

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 13:28:23

@mütyür: Na jo, akkor nem vagyok egyedul. *megkonnyebules*

jadu 2012.03.01. 13:28:34

@mütyür: @Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: sztem egy rossz fordítás.. analplug meg van? :DDD

cyd 2012.03.01. 13:29:02

@Kytia: Ha én el tudnám küldeni Halle Berry-t vagy Sandra Bullock-ot, akkor köztetek is lehetnek rendes ízléssel megáldottak.

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 13:29:02

@jadu: Ez attól függ. Ha olyan őserdő-szőrös, hogy a bozótvágó késem kezdem keresni, akkor van rá esély ;)
Persze ha már rá nagyon van izgulva az ember, akkor meg mindegy, a konnektor is megfelelne, ha nem rázna annyira :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 13:29:15

@Aphelion: Akkor felajánlja a nyitott kapcsolatot, és a nő eldönti jó e neki, avagy nem.

Kytia 2012.03.01. 13:29:38

@Picicsibe a szexistennő: Változatosabb, de szerintem ott is játszik, hogy ha jön egy olyan, aki nem pont az eseted, de valamiért bizsereg, akkor hirtelen le van szarva, hogy a barnák jobban tetszenek alapból, mint a szőkék.
Nekem például a Hugh Jackman jellegű szúnyogarcúak nem jönnek be, de azért lehet, hogy elgondolkodnék, ha szingli lennék és pont megüzenné a haverjával, hogy randizzunk.:D

@jadu: :DDD Ugyammá, egy szőkítés kezdetben, aztán meglátod, elég-e, vagy kell-e több Jokkához.:D
A másik SP nem tetszik.:D

@Aphelion: Csak az öregedés. Ez minden.:)

jadu 2012.03.01. 13:30:28

@cyd: mi a baj a kiss kiss bang banggel? RDJ-s változatról van szó ugye? Mert RDJ mostanában jópasi :D

@mütyür: ugye? így akarnak agymosni téged... vigyázz... még a végén te is úgy fogsz élni :D

mütyür 2012.03.01. 13:31:02

@jadu: analplug? nem akarom tudni!! *hárommajmost játszik

@cyd: nem előítéleteskedem, csak mostanság nem bírom ezt a témát:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 13:31:24

@jadu: @mütyür: Borzalom! :S

De hát amik itt is vannak... Behh...

Αphelion 2012.03.01. 13:31:57

@Picicsibe a szexistennő: "Baszki én élek egy más világban, vagy te meg a poszter? :D"

Nem tudom, de majd lassan kigondolok vmi valaszt :P

"Am ez alatt a komment alatt mit értesz? (kérdem úgy, h fogalmam sincs mi a téma)"

Lasd a fenti kommentem Kytianak @Aphelion:

"Ja, és meg vagy dicsérve, h használtad az "ismerőseim" szót! :P :P"

Koszonom de lasd szinten fent XDD ... igazabol a legjobb haverjaimra (is) gondoltam, csak az a helyzet h ha igy folytatodik lassan (... :P ...) sima ismerosok valnak beloluk mert egyre kevesbe jar szinkronban az agyunk...

Kytia 2012.03.01. 13:32:15

@mütyür: Nyugtával dícsérd...:P

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Hehe, sok álmacsó összefossák magukat, hogy nuzinak nézik őket?:D

@cyd: És ide is: Nyugtával dícsérd...:P

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 13:33:17

@Father Justice: á nem fogok ilyen praktikákkal élni, az én barátom igen is érezze jól magát a bőrében és szeretnék rá büszke lenni az meg nem érdekel, hogy a nők szaladnak utána, csak ne álljon meg nekik :D

@Dr. Jula Watson: :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 13:33:19

@Kytia: Igen, nuzinak :D En pölö tokre tennek arra, ha megkerdik kerdoivben, hogy volt-e leszbikus elmenyem.

Αphelion 2012.03.01. 13:34:25

@Kytia: "Csak az öregedés. Ez minden.:)"

Oh szegenykem ... majd lehet veszek valamit a 14. szulinapodra! :P

JOKKA21 2012.03.01. 13:35:02

@Father Justice: Kurva nagy forma vagy.:)

@Zsebtelep: Ezekhez nem kell PS.:) Videón is szépek.

@Kytia: Ők playboyos istennők.:)

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Csak a hejjespaseek.

Kytia 2012.03.01. 13:35:13

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Jó, de mi nők nem vagyunk olyan gyávák, mint a pasik.:D

Kytia 2012.03.01. 13:36:31

@Aphelion: Mármint a haverjaid öregedése és fásulása...:D

@JOKKA21: Az enyémek meg Playgörlös istenek!:D

mütyür 2012.03.01. 13:36:47

@jadu: megnéztem... őőőőő ... tényleg hatékony hasmenés ellen?

csakmert:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 13:36:54

@Kytia: Na jó. Most már biztos, h nem egyről beszélünk.

Pont azt írom már 3x, vagy 4x, h egy pasinak nem kell jól kinéznie, h egy nő mégis lásson benne valamit, amiből akár szex is lehet.

Ellenben a pasiknál a külső az elsődleges. Nincs olyan női tulajdonság, vagy kisugárzás, amitől feláll a fasz. (max jó fantázia az érintésekhez) ;))

cyd 2012.03.01. 13:37:01

@jadu: A filmmel semmi (egyikkel sem) csak a cím láttán mütyür kiakadt, mint most is. Mielőtt még bármit is tudna róla.

@mütyür: Előbb mozizz, aztán témázz.

jadu 2012.03.01. 13:37:16

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: pedig van alapja... sok testépítő melegpornózik... volt is egy cikk erről nem is olyan rég :DDD

jadu 2012.03.01. 13:38:04

@mütyür: nem de székrekedés ellen egész jól használható :DDD

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 13:38:05

@(Ő_Ő): Az ezer éves farmerjában is jól érezte magát a bőrében, amíg el nem vitted shoppingolni! Ha pedig egyszer elkezdenek szaladni utána a nők, bizony meg fog nekik állni. Sőt, valószínűbb, hogy meg sem próbál elszaladni. Inkább legyél büszke a belső értékeire, és arra amilyen LEHETNE a shoppingolt ruhákban és a stílusváltással. Ráadásul így pénzt és időt is spórolhattok!

:)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 13:38:42

@jadu: te bizti a Jadu vagy? Nem lehet, hogy eraboltad a testét vagy a kezét vagy a blog jelszavát? Mert ma még az átlagnál is lököttebb vagy :DD

Kytia 2012.03.01. 13:39:56

@Picicsibe a szexistennő: Azért ha kisebb arányban, de a pasiknál is van ez. Illetve inkább az van, hogy szexuális vonzalmat nemcsak 10/10-esek iránt lehet érezni egyik nemnél sem. A természet jótét lélek volt, gondoskodott átmenetekről.:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 13:40:30

@Aphelion: Elfásulni, vagy megkomolyodni? Nem mindegy! :P

jadu 2012.03.01. 13:40:42

@Kytia: @Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: háát sok vicces dolgot hallottam már a konditeremben :DDD
na nem azt vallották be hogy esetleg nuzik (ez tetszik :DD) hanem egymást oltották, h te nuzi :DD "csak a nuziknak hosszú a hajuk, akkor te is nuzi vagy mi?... hogy ha hátulról tolnak, azt higgyék, h csaj vagy"... meg hasonló aranyköpéseket :DDD

JOKKA21 2012.03.01. 13:41:04

@Kytia: Álljunk össze, mint kicsi legó(vagy pedó).:)

@(Ő_Ő): Pókerfész legyél a szeretőm.:)

mütyür 2012.03.01. 13:41:19

@cyd: nem akadtam ki:(

@jadu: he? akkor mégsenemértem, mire való:(

Papírsárkány 2012.03.01. 13:41:19

@Dr. Jula Watson: Nem érdekel!!!
:-)
@(Ő_Ő): persze persze :-)

@Анна ( fumerin): jahogy úgy értetted, hogy Szerénységem hiányzik belőled? :)

Kytia 2012.03.01. 13:42:05

@jadu: Úgy látszik, a nuzizás helyből központi téma náluk. És így érthető is, miért félnek. Cukkolni fogják őket a többiek. Amúgy minden testépítő nuzi, szerintem is.:)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 13:42:31

@Father Justice: na ezért nem érdemes neked semmit se magyarázni! :)

jadu 2012.03.01. 13:43:06

@(Ő_Ő): március elseje van.. karnyújtásnyira vagyunk a jó időtől :DDD
én az A jadu vagyok :D

Kytia 2012.03.01. 13:43:21

@JOKKA21: Végül is... Te barna vagy, én barna vagyok és mindkettőnknek a szőkék tetszenek... mi sem logikusabb, mint hogy összeálljunk.:DD

Αphelion 2012.03.01. 13:43:27

@Kytia: Jah ertem. Igen, annak tunik ... csak hat 30-par evesen meg rohadtul nem kene oregedni ... gondolom neked sem all szandekodban! ;)

JOKKA21 2012.03.01. 13:43:42

@Kytia: nálam csak 10/11-es(10-es skálán 11-es) picsa jöhet szóba.:)

Papírsárkány 2012.03.01. 13:43:54

@Dr. Jula Watson: hjó, asszem hosszú értekezlet utáni látás-bénulást diagnosztizálhatok :)
szóval, igen, természetesen van ami érdekel
pl. a süti!

katoka 2012.03.01. 13:44:16

Én is 20 évesen köteleződtem el... bár, szeretem a férjem, szerintem nagyon korai volt lekötni magam... hülye voltam. hagyd még élni a Nikit, szerintem a mai világban nem szabad 20 évesen komoly, holtig tartó kapcsolatba belemenni.
A 32 évesnél pedig csak annyi a teendőd, hogy megmondod, válasszon. Adsz neki 1 hetet, ha továbbra is találkozgat az ex-szel, akkor lépj le. Te még épp abban a korban vagy, amikor van miből válogatnod. Nem kell bepánikolni.

JOKKA21 2012.03.01. 13:44:57

@Kytia: Jól bánnék veled Kítiácska, megpuszilnám a combod naponta, Te lennél a dominám.:)

jadu 2012.03.01. 13:45:16

@mütyür: :DDD lol... na jó, a hátsóbejárat kinyitására való :D... hogy minél könnyedebben lehessen azt is használni...

ahh ma nagyon jól mennek a metaforák :DDD

@Kytia: de érted.. aki majdnem egy órán keresztül szerelmes pillantásokkal méregeti saját izmait.. majd jól megstíröli a többieket is.. hogynelennemánuzi? :DDD

Αphelion 2012.03.01. 13:45:41

@Picicsibe a szexistennő: "Elfásulni, vagy megkomolyodni? Nem mindegy! :P"

Hat tenyleg nem, es itt ugye pont arrol volt szo h konzervativva (*meg* konzervativabba) valnak ... az meg komolytalan ;) En 20 eves koromban voltam konzervativ, de azota kinottem! :)

mütyür 2012.03.01. 13:46:30

@katoka: miért nem válsz el? vagy jó a langyosvíz?
mi vaaan??? a pasi adjon Diának ultimátumot?? mire is?? de a poszter nyugodtan randizhat Nikivel??

lol

ST83 2012.03.01. 13:46:42

@Kytia: Jaja es olyankor jo vigyazni, hogy amikor megolel ne erezze a lekesedesed. Meg elbizza magat.

mütyür 2012.03.01. 13:48:16

@jadu: vőőőő és a végén úgy fog kinézni a segge, mint ennek a füle???

m.blog.hu/te/testmodositas/image/f%C3%BCl/20090813-ear.jpg

komolyan rosszulvagyok:S

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.01. 13:48:28

Van ilyen esetekre egy tuti módszer:
dobj fel egy pénzt, és mielőtt leesik, átvillan a fejeden, hogy melyiket szeretnéd, ha kijönne.
Ha egyik sem, akkor marad az egyikse-keressharmadikat megoldás.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 13:48:34

én se holtig tartó kapcsolatot szeretnék, mert az a holtig lehet csak két óra amíg megfojt egy kanál vízben. inkább olyan öregedjünk meg együtt kapcsolatot szeretnék :)

pretty kitty 2012.03.01. 13:49:03

@JOKKA21: "Dia már öreg, ne szexeljen."

Pontoszaaaaaan!!!! Legalabbisz a 29 evesz paszikat hadda beken, 60 folottijekkel kavalhat, az engem nem zaval ;)))

Kytia 2012.03.01. 13:49:10

@Aphelion: Lehet, hogy nem én döntöm el.:) Meg azért igazából van egy olyan reményem, hogy ha eljön az ideje, akkor igenis öregedni fogok. Nem akarok azok közé a szánalmas nagymamák közé tartozni, akik lépten-nyomon bizonygatják, hogy "60 fölött a legjobb a szex". Méltósággal akarom csinálni. Hogy 30 körül hol tart ez a folyamat, azt nem tudom, majd beszámolok, ha elértem azt a kort.:)

@JOKKA21: Jó, én itt azokra az egyedekre gondoltam, akik néha azért dugnak.:))

@jadu: :DDD

JOKKA21 2012.03.01. 13:50:00

@(Ő_Ő): Én meg egy szép csajt, aki nem basz át és nem geci.

jadu 2012.03.01. 13:50:18

@tértivevény: :PPP
*csatt* (csak mert ez már járt és még mindig itt a nyoma :D)

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 13:50:43

@mütyür: Hiába válna el, attól nem lesz újra 20 éves, ráadásul gyerekkel kb. tizedelődnek az esélyei a következő kényelmi állandó kiválasztásánál. Az osztozkodásról és a gyerektartás körüli maceráról már nem is beszélek. Illetve beszélek, mert ez a feladatom, az igazság kendőzetlen ismertetése.

JOKKA21 2012.03.01. 13:50:58

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Azoknak már Potemix kell.

@Kytia: Veled naponta dugnék.:)

ST83 2012.03.01. 13:51:45

@jadu: Ja, ezt a dumat mindig azok nyomjak, akik meg eletukben nem talalkoztak, beszeltek meleggel. Vagy maguk is min latensek.

mütyür 2012.03.01. 13:52:06

@Father Justice: sosem fogom tudni megérteni ezt a hozzáállást:/

JOKKA21 2012.03.01. 13:52:30

@Kytia: Legyél a dominám, kényeztetnélek.:)

jadu 2012.03.01. 13:52:40

@mütyür: vááá bööeee ez de fúúúj

( az a kis izomgyűrű nem olyan könnyen veszíti el a ruganyosságát... ugye? @Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: )

@(Ő_Ő): lájk

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 13:52:58

@jadu: Szoval ezt berakjak, es akkor jo? Legyen, ez meg nem uj. Nadeigykozlekedni?! Mondjuk gesagolyokrol is hallottam ilyet, de azert nehez elkepzelni, hogy valaki igy vezessen kocsit.

Lehet, hogy nuzipornoznak a testepitok, de igazabol ez az aspektus tokre nem erdekelt, suggalni se akartam, meg semmit se.
Az koztudott, hogy a nuzi pasik jobban adnak magukra, mint a heterok.
(Ezentul a nuzit fogom hasznalni. A homoszexualis hosszu, es a nuzinak nincs olyan felhangja, mint b betuvel :D)

jadu 2012.03.01. 13:54:55

@ST83: úgy ám! :)
az a csávó, aki pl ezt mondta, nagyon nem egy agytröszt... :DDD tiszta gáz dumákat szokott levágni.. viszont a teste az valami csoda (nem szteroidos felpumpált lufi, hanem vékony szálkás izmos... vááá csak meg ne szólaljon, mert akkor nagyon nem nedvesítő a hatás már :DDD)

Papírsárkány 2012.03.01. 13:55:40

@Father Justice: most már vidáman vágtázol a hátán a kényelmi állandó rónákon, szintezgetve a tájat :-)

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 13:55:45

@Kytia: Annyira bator viszont megsem vagyok, hogy kiprobaljam a szexualitas nuzi oldalat :D

@jadu: Latom nem vagyok egyeduli nuzizo :D
Ja, az olyan oltogatas tobb, mint arulkodo ;)

@gernika: Sebaj, de szeretnem tudni milyen ciki helyen adminkodott. A T betus chat?

Mooon 2012.03.01. 13:55:59

A Kytia - Jokka esküvőt látni szeretném, kérek majd meghívót :)

A meleg fiúk között meg néhány annyira jó pasi van...
Sajnálom, hogy le kell őket húzni a lehetséges listáról :)

JOKKA21 2012.03.01. 13:56:06

Hova tűnt Zsu?Nem mintha, hiányolnám, csak kérdezem.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 13:56:13

@Kytia: Na, legyen az, h nem tudtam leírni az amit gondolok... ;)

Papírsárkány 2012.03.01. 13:56:37

@jadu: Ah, de nem szereted a BDSM-et, aham :)

phaszfej 2012.03.01. 13:58:42

A tegnapi szarnak a fordítója ügyesebb, mint ennek a mai szarnak.

Egyébként meg férfival, hanem férfivel. Hanyagolhatnátok ezt a tajparaszt budaörsi tájszólást.

Papírsárkány 2012.03.01. 13:58:56

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: várjál, nem minden testépítő meleg? :)
(persze viccelek csak, aki ennyire szerelmes magába, hogyan akarhatna bárki mást? :) )

JOKKA21 2012.03.01. 13:59:00

@Boooombastic: Nem nősülök, de dugásról lehet szó.:)

Father Justice (törölt) 2012.03.01. 13:59:53

@mütyür: Ez van, attól még így működnek. Nyilván egyszerűbb saját magát áltatnia azzal, hogy szereti a férjét, és azért nem lép, mint karakánul szembenézni a férje nélküli létezés szikár következményeivel. Ha tényleg szeretné a férjét, nem lenne "bár", és nem lenne "de". Nem lenne visszamenőleges igény a "kiélésre".

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 13:59:58

@Kytia: Ebben egyetertek. En sem hiszem, hogy barmely korban bizonygatni kene, hogy ki miert jobb. Fiatal is volt mindenki, idos is lesz, nem kene.

@jadu: Marmint a kepekkel kapcsolatose? Haaat... eü.-ileg semmikepp sem ajanlatos rendeltetesszerutol eltero hasznalata. A lehetseges kovetkezmenyek tobb, mint kellemetlenek.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:00:15

@jadu: "ahh ma nagyon jól mennek a metaforák :DDD "
mondom én hogy ma (is) fura vagy :D

@mütyür: pedig eskü jegyet akart lukasztani, csak a busz befékezett és füllel neki esett annak a piros micsodának miközben kézzel a fekete izébe csimpaszkodott :D

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: :D mocskos nuzik :D tényleg jobban hangzik. Mostantól a bkv ellenőröknek ezt üvöltöm ha be akarok szólni :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 14:00:52

@tértivevény: Ne szolja' be, mert gyurni fogok, vazze! :))

Kytia 2012.03.01. 14:01:21

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Annyira én sem.:) De annyira igen, hogy leszarom, ha lenuziznak.:D

@Picicsibe a szexistennő: Kurvára értettem, mire gondolsz, csak gondoltam, még egyéb dolgokat is hozzá lehet venni. Bocs, hogy nem annyit írtam: "Ja, igen,k egyetértek, tényleg." Vedd úgy, hogy már 4 kommentel ezelőtt ezt írtam.:D

mütyür 2012.03.01. 14:01:27

@Father Justice: egyetértek.

@(Ő_Ő): aú ezen hangosan felröhögtem:DD

dr. gernika 2012.03.01. 14:01:39

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Juj de kreatívan kódoltad, tuti senki nem fog így rájönni, hogy melyikre gondolsz. :D

Caddy 2012.03.01. 14:02:44

@(Ő_Ő): úgy mondjuk hintaszékezés. :D

@Dr. Jula Watson: nekem jöhet.:D

Αphelion 2012.03.01. 14:03:18

@Kytia: Aha, szoval majd le szeretnel lassulni kicsit? :) Olyat is lehet, csak ra kell jonni h nem muszaj elsietni dolgokat ... pl. nem muszaj mindjart 60 evesen nagymamanak lenni ;) :P

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 14:03:58

@Boooombastic: Esküvöröl szó se volt, csak némi szado-mazo-ról, amit azért én is megnéznék, hátha elfelejtödik a menekülöszó :)

Ami nektek veszteség, az nekünk nyereség. Fogy a konkurencia, és föleg az erösebb fele, ennek csak örülni lehet :)

Betelgeuse-2 2012.03.01. 14:04:56

A fiatalt kell választania, ez nem is kérdés.
Mit szarakodik? Ő 29, a lány kb. 23, Dia meg 32.
A két csaj közti 9 év sokat fog számítani.
De ha Dia pénze, egzisztenciája a fontos, akkor értem.

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 14:05:02

@gernika: :D Jo'vanna. Sztem u'ccse figyel senki se, hogy dekodolja. De eltalaltam?

@Kytia: Azer' gernikaval vigyazza', o szeret blogos talalkozokon kukkolni es taperolni. gernikanak tobb aldozata tanusitja ezt blogon.

Betelgeuse-2 2012.03.01. 14:06:20

@mütyür: Mütyür, te nőnemű vagy? Mert akkor szívesen járnék veled!

ST83 2012.03.01. 14:06:57

@jadu: Akkor mondd neki, hogy izombol toljon! Ha megszolal, akkor viszont mindenkinek elmondod, hogy kicsi a moka rud. Olyan kuss lesz amilyet megalmodtal.

Kytia 2012.03.01. 14:07:04

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Jaja.

@Aphelion: Elsietni nem kell, csak ahogy a természet kívánja.:)

mütyür 2012.03.01. 14:07:50

@Betelgeuse-2: merthogy? hogy lecserélj első adandó alkalommal egy 23 évesre?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 14:08:57

@Kytia: Nem értem most mi bajod?

1x sem írtad, h érted mire gondolok, mikor újra és újra leírtam akkor se...

Ezek szerint csak mindig valami pluszt tettél hozzá, amiről én nem tudtam, h plusz, hanem azt hitten válasz.

Két lehetőségre gondoltam, 1. Én nem tudom kifejezni, mit akarok.
2. Te nem érted. (gondoltam, legyen az egyes)

De egy 3. volt. Elbeszéltün egymás mellett. :)

Kytia 2012.03.01. 14:09:41

@Betelgeuse-2: Így van. Amikor Dia 79 lesz, Niki még mindig csak 70. A posztoló meg halott. De akkor sem mindegy.:D

te ki vagy 2012.03.01. 14:10:03

Azt válaszd,akivel őszintén boldog tudsz lenni.A többi nem számít.Ne legyél töketlen droid!!!

Mooon 2012.03.01. 14:10:10

@JOKKA21:

utálás - veszekedés - vágy - dugás - szerelem - esküvő =>gyerekek
na ez a folyamatábra vár rád :DDD

@Zsebtelep:

szado mazonak is lehet esküvő a vége :D
Te is az a fajta vagy, aki leül, és kivárja, míg kihal az ellenség :DDD?

jadu 2012.03.01. 14:10:46

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: :DDD ja azok tudnak lenni, de nem is 24/7 kell ilyet használni...
húú na pl ezért sem lennék szívesen egy bottom :))) ne már, h mindig az én sggemet használják már... :P

@(Ő_Ő): :DDD

Papírsárkány 2012.03.01. 14:11:55

@Zsebtelep: @Boooombastic:
Ha azt vesszük, az esküvő a szado-mazo végső kifejeződése... :-)

JOKKA21 2012.03.01. 14:11:57

@Kytia: Van tűsarkúd Anyóka?

jadu 2012.03.01. 14:12:02

@mütyür: jól látod.. azt tenné :DDD

jadu 2012.03.01. 14:12:54

@tértivevény: ugye, még egy rossz pont nekem :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 14:13:00

@Aphelion: Jaj, ne már. Most jól értem, h a konzervatív a komolytalannal egyenlő? :D

Te kis libsi! :P

JOKKA21 2012.03.01. 14:13:02

@Boooombastic: Nálam a dugás után ér véget az ábra és kezdődik elölről.:)

Kytia 2012.03.01. 14:13:21

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Óvatos leszek vele.:D

@Picicsibe a szexistennő: Tök érthetően leírtad, hogy a nőknél nem csak a külső generálja a vonzódást, míg pasiknál de.
De azért én ezzel nem teljesen értek egyet. Ezért írtam, hogy azért ilyen-olyan árnyalatok vannak mindkét nemnél.

jadu 2012.03.01. 14:14:18

@Kytia: :DDD szerinted ő az, aki a masszázson is írt?

Αphelion 2012.03.01. 14:14:34

@Picicsibe a szexistennő: Nem egyenlo vele, csak reszhalmaza neki :)

JOKKA21 2012.03.01. 14:15:24

@Kytia: Külső a fontos nőknek és férfiaknak is.Nőknek még a pénz is.

Mooon 2012.03.01. 14:15:29

@tértivevény:

most hogy így mondod :DDDD
LOL...
nagyon nagyon LOL

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 14:15:55

@tértivevény: Jo' hallottad, le leszel verve colopnek, ha kostolgatsz. Meg az Eye of the tiger is megszolal majd ha valahova belepek.

@JOKKA21: Megprobaljuk kiheverni, hogy nem josz. Kemeny lesz, jo sok pia fog fogyni, onsegelyezo csoportot is alakitunk, de hiszek magunkban.

@jadu: 24/7 orat jelent? Hat az durva lenne :O :D
Bottom? Az a passziv nuzi? *probalja kilogikazni*

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:16:08

@tértivevény: :D az a házasság az esküvő az előjátéka :D

Kytia 2012.03.01. 14:16:34

@Boooombastic: dugás - "véletlen" teherbe esés - házasság.:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 14:17:01

@Kytia: Igen. :)
És igen igazad van. Ezt írtam is az egyik kommentemben, h persze a szépség szubjektív, de van egy átlag... Blablabla. :)

Na, köszi, h tisztáztuk! Így jobb. ;)
(és most nemvók cinikus!)

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 14:17:12

@Kytia: Kozben rajottem, hogy neked talan nem kell. gernikanal is van egy alacsony es konnyen megugorhato szint, amin megse tud mindenki atjutni ;)

JOKKA21 2012.03.01. 14:17:36

@Kytia: Nekem nem kell, vedd fel kicsim.:)

Kytia 2012.03.01. 14:17:58

@jadu: Á, van ilyenből egy rakat gondolom.:)

@JOKKA21: Szerintem is bizonyos szintig fontos. Csak mondjuk nem úgy, hogy 10/10 csak a nyerő, hanem úgy, hogy legalábbis érezzek vonzódást iránta. Anélkül aztán lehet akármilyen jófej.

pretty kitty 2012.03.01. 14:18:40

En alla lennek kivanci mijel gondolta hiltelen a Niki ud h latna phantazijat a posztelbe. Cak nem lehet h a Dija eldicekedett neki mien jo vaccekceckebe volt vele leceee?? ;))))

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 14:18:54

@JOKKA21: Valójában nálad a dugás elött ér véget az ábra, és örökké a startkockán állva arról ábrándozol, hogy hogyan kukázod bosszúból a 10/10-es nöket, amikor majd csoda történik, és a lábaid elé fekszenek :)

Papírsárkány 2012.03.01. 14:19:58

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos:
ejnye, azt hittem te nem vagy testépítő, mert veled van az Erő :)
miért is vetted magadra amit írtam?

Kytia 2012.03.01. 14:20:28

@Picicsibe a szexistennő: Mostanában gyanúsan rám hagyjátok a vitákat. Nem is értesz egyet, csak elfárasztottalak, valld be.:DD

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Megnyugodtam.:D

Papírsárkány 2012.03.01. 14:21:11

@Boooombastic: igazat kell adnom Szemcsinek :) @(Ő_Ő):
Nesze --> *igaz* :-)

Mooon 2012.03.01. 14:21:19

@Zsebtelep:

az ilyenekből lesz idővel a pszichopata tömeggyilkos...
hmmm...

Kytia 2012.03.01. 14:21:44

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka: Erre én is, másrészt arra is, hogy vajon mivel "rontotta el" anno a posztoló a randizást, aminek eredményeképp Niki majdnem máshoz ment hozzá.:)))

jadu 2012.03.01. 14:22:19

@tértivevény: ezt most csak neked :)

(ノಠ益ಠ)ノ彡┻━┻

┬──┬ ノ( ゜-゜ノ)

( ・_・)ノ⌒●~* (bombát dobok neked)

ʘ‿ʘ

Kytia 2012.03.01. 14:22:35

@Zsebtelep: "Valójában nálad a dugás elött ér véget az ábra..." :DDDDDD

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 14:22:58

@Kytia: "Mostanában gyanúsan rám hagyjátok a vitákat. Nem is értesz egyet, csak elfárasztottalak, valld be" :DDD

@JOKKA21: Nard ciki sztorijainak mini blogtalalkan valo kibeszelese annak szamit?

@jadu: Eles elme, penge agy, nagyon jo vagyok.

@tértivevény: Nem vicceltem, akarok sulyzozni majd. De nem vettem magamra, csak viccöltem.

JOKKA21 2012.03.01. 14:23:36

@Zsebtelep: Nem kukázom majd őket, megdugom és dobom.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:24:10

@Caddy: csak nehogy hátraessen vele az ember :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 14:26:15

@Kytia: Nem igen szoktam vitát feladni, a másikra ráhagyni. :)
Tényleg azt hittem, h az 1-es, vagy a 2-es.

És valóban nem gondolom, h "fekete vagy fehér". A legnagyobb átlagba gondolkoztam most.

(én is elkeltem valahogy... ;))

mütyür 2012.03.01. 14:26:32

@(Ő_Ő): hát olyan öregen már csak nem fogjátok annyira hevesen nyikorogtatni azt a hintaszéket:D

jadu 2012.03.01. 14:27:24

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: "Jo' hallottad, le leszel verve colopnek, ha kostolgatsz. Meg az Eye of the tiger is megszolal majd ha valahova belepek. "
:DDDD

jadu 2012.03.01. 14:28:21

@mütyür: :DDD ááá de perverz :D

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:28:25

@jadu: ez meg mi? :)

@tértivevény: uhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh meg aztaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa meg jeaaahhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh. :D

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 14:29:20

@Kytia: Te csak ne vigyorogj, épp neked tett ajánlatot :D

Kytia 2012.03.01. 14:29:28

@Picicsibe a szexistennő: "én is elkeltem valahogy..."

Na ja. Pont ugyanerre gondoltam magamra vonatkoztatva.:D
Persze mi kényelmi állandók vagyunk, meg ugye a felerezsi.:DD

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:29:48

@jadu: ez nem perverz, házasságon belül szabad :D

Kytia 2012.03.01. 14:30:10

@Zsebtelep: Amíg a dugás előtti állapotnál nem jut tovább, nem aggódom.:D

mütyür 2012.03.01. 14:30:20

@jadu: ééénnn??? még te beszélsz, hát ez kész!!:P:)

Mooon 2012.03.01. 14:31:42

@Zsebtelep:

dugás nélkül.... olyanok lesznek Kytiaval, mint a 40 éves házasok :D...
akik veszekszenek és nem dugnak :D

mütyür 2012.03.01. 14:31:46

@(Ő_Ő): :D na okosok még kitalálják, hogy bizonyos kor felett veszélyes a szex és betiltják azt is:)

JOKKA21 2012.03.01. 14:32:52

@Kytia: Kítia szúrnám a fosókád.:)

Kytia 2012.03.01. 14:33:54

@Boooombastic: Tulajdonképpen már most olyanok vagyunk.:D

jadu 2012.03.01. 14:34:44

@(Ő_Ő): :DD amúgy ma rájöttem, mitől lehetek ma más... ma ittam egy...dobpergés...drrrrr... energiaitalt :DDD

@mütyür: :DDD ezzel arra akartál célozni, h esetleg én perverz lennék?? (^з^)-☆

Kytia 2012.03.01. 14:34:48

@JOKKA21: Ezzel a dumával fűztél sikertelenül 3 lányt egyszerre? Nem is értem, miért kaptál kosarat.:DDD

Αphelion 2012.03.01. 14:34:49

@Kytia: Nekem van egy olyan hipotezisem h az a jeggyurut leginkabb azert fogadta el Niki mert ez kellett ahhoz h osszejojjon a faszival a szex ... Persze ez csak egy hipotezis, de beleillik abba a kepbe h "babaarcú, csodálatos testű [...] Tipikusan az a fajta, aki nincsen sokáig egyedül [...] Meséltem neki Diáról [...] Sikerült megtudnom, hogy szívesen találkozgatna velem és lát bennem fantáziát" Mondjuk attol fuggoen h az utobbi ketto kozott milyen volt az idorendi sorrend es pontosan mit is meselt neki Diarol. ;)

Az h a poszter szerint "konzervativ lany" az meg annyit jelent h konzervativnak mutatja magat es a poszter ki tudja mennyire jo emberismero. Ugye nem o lenne az elso poszter aki felreismer egy not ... En is tudom magam konzervativnak mutatni ha akarom, allasinterjukon pl. bevett szokasom ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 14:35:13

@Kytia: Jaja. Azvók! ;)

Pótlék. :D

"mütyür
2012-03-01 12:12:45
Válasz erre
@Kytia: a férfiaknak csak azok a linkelt csajok kellenek és csak ilyenekkel hetyegnének:) az átlagnők csak pótlékok:)"

Mooon 2012.03.01. 14:36:26

@Kytia:

nem is kell már a papír :DDDD

JOKKA21 2012.03.01. 14:37:06

@Kytia: Nem ezzel.:) Kéred a kis kukacom?:)

jadu 2012.03.01. 14:37:22

@(Ő_Ő): mondom, én csak ittam ma egy bizonyos Eitalt :D víííííííí

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:37:53

@JOKKA21: te egyre gusztustalanabb vagy :S

jadu 2012.03.01. 14:38:53

@mütyür: bazze csak nászéjszakán szabad és csak gyereknemzés céljából... ha nem jön össze az utód a nászéjszakán, kérvényezni kell a hatóságoknál a további coitust :DDD

mütyür 2012.03.01. 14:39:53

@(Ő_Ő): levegőt. látod, ez is veszélyes. egyesektől el kellene venni:)

@jadu: já!

_Ω_ 2012.03.01. 14:39:59

Kedves (?) Posztoló!

Amennyire én látom, egyikükbe sem vagy szerelmes, különben nem gondolkodnál a választáson. Nikinél túl friss a szakítás, így te lennél a vigasztaló, nem túl szerencsés eset.
Diát pedig az ég óvja tőled, hiszen 3 hónapja jársz vele, az exéről is beszél és nem titkolózik, tehát rendes nőnek tűnik, te viszont titkolózol és kifelé kacsingatsz a kapcsolatból! Nem gerinces megoldás, így a történeted nem túl szimpatikus nekem. :S
Diát a saját érdekében hagyd el, Nikivel vigasztalódj, aztán ha kiélted magad, talán még megkomolyodsz és szerelmes is leszel valakibe a jövőben.

JOKKA21 2012.03.01. 14:40:04

@(Ő_Ő): Ne féltékenykedj, sunáználak téged is.:)

jadu 2012.03.01. 14:40:17

@JOKKA21: fúúúj, ember!!!

így nem illik egy lánnyal beszélni/fórumozni semmitse ( -_-)凸

dr. gernika 2012.03.01. 14:40:32

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Nem tudom, majd ő megmondja. :)

Cö. Soha senkit nem taperoltam, csak Nardot. Azt is csak ő állítja.

mütyür 2012.03.01. 14:41:06

@jadu: de szépvilág lenne istenem:D

Kytia 2012.03.01. 14:41:14

@Aphelion: Az első részt nem vágom. miért kellett a szexhez, vagy mi?
A konzervatívnak mutatásban nagyon igazad van. Én nemhogy konzervetívnak, de egyenesen félénk jókislánynak szoktam látszani, akár akarom, akár nem.:)
Mondjuk valamennyire az is vagyok, de tudnék mutatni olyan férfiismerőst, aki szerint nem az vagyok.:)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:42:45

@jadu: még csak céloznia se kell vakon is találna ez a jellemzés :P :D

és kéket is pisilsz az eitaltól? :)

_Ω_ 2012.03.01. 14:42:58

@jadu: Ma jött el az ideje, hogy kaomojikkal szórj meg minket? :)

jadu 2012.03.01. 14:43:12

@mütyür: kkkkkikérem magamnak :P

te is kapsz egy dühös kaomojit

ウリャ!! (ノ▼д▼)ノ ~┻━┻ ☆`

(dühös yakuza felborít dühösen egy asztalt :DDD)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:44:37

@mütyür: na majd létrehozok egy emberiségvédő ligát és kiadok mindenféle határozatokat, hogy kik szívhatják a levegőt. Ha jól pitizel, nem veszem el tőled :DD

JOKKA21 2012.03.01. 14:45:10

@Kytia: Nem ezzel.Nem árulom el mivel.:)

JOKKA21 2012.03.01. 14:46:06

@gernika: Engem taperolhatnál, ha jó csaj vagy.:D

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:46:41

@jadu: na végre megtudtam mi az a 3 pálcikás dolog :D El nem tudtam képzelni. Nekem egy kisteherautót boríts fel légyszí' :D

jadu 2012.03.01. 14:46:59

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: úgy ám :D te is kérsz egyet? :D

@mütyür: ugyeee? :DDD álomvilág luxuskivitelben :D

@JOKKA21: tudom... rá is csaptam arra a kezemre amelyikkel voltam... ಠ_ಠ

_Ω_ 2012.03.01. 14:47:09

@JOKKA21: Látom te is benyomtál valami vörösboros energiaitalt ma... :D

_Ω_ 2012.03.01. 14:48:01

@jadu: Természetesen. De engem kedvelsz, úgyhogy nagy baj nem lehet. (Vagy tévednék? :D )

Papírsárkány 2012.03.01. 14:48:57

@(Ő_Ő): alaposan élvezd ki, nem mindennapi alkalom :-)

jadu 2012.03.01. 14:49:32

@(Ő_Ő): azt sajna nem tudok prezentálni.. de pl

táncoló yakuza: ┌(▼▼メ)┘└( ▼▼ )┐┌(メ▼▼)┘怒りのダンス

gyilkoló yakuza: バーン!! ( メ▼Д▼)┏☆====(((_◇_)======⊃

kis cukiság: ♡♡(๑→ܫ←人→ܫ←๑)♡♡

mütyür 2012.03.01. 14:49:44

@jadu: na álljál csak le fijam, mi ez a heveskedés?:P:)

jadu 2012.03.01. 14:50:41

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: igen, te vmi kis cukiságot kapnál :D

na? cuki kaomoji kell?

mütyür 2012.03.01. 14:50:50

@(Ő_Ő): viccelsz, belém már a levegőért is kár:D

_Ω_ 2012.03.01. 14:52:23

@JOKKA21: Kezdek félni tőled. Milyen lehetsz, amikor már ittál is?!?!?! :P

jadu 2012.03.01. 14:52:53

@mütyür: igenis... bocsánat mami.. Eitalt ittam és sok cukrot ettem... tudod hogy van ez.. ha jön a sugar rushhh :DDD

Αphelion 2012.03.01. 14:53:04

@Kytia: "Az első részt nem vágom. miért kellett a szexhez, vagy mi?"

Hat tudod ugye vannak akik nem hisznek a hazassag elotti szexben, ez a ficko talan ebbol egy lajtosabb valtozat volt es az eljegyzessel is megelegedett...

"A konzervatívnak mutatásban nagyon igazad van. Én nemhogy konzervetívnak, de egyenesen félénk jókislánynak szoktam látszani, akár akarom, akár nem.:)"

Hehe, en ilyet sose felteteleztem rolad, mondjuk en a kommentjeid alapjan mar elegge kepbe voltam a szemelyisegedet illetoen mire eloben is lattalak :)

"Mondjuk valamennyire az is vagyok, de tudnék mutatni olyan férfiismerőst, aki szerint nem az vagyok.:)"

Ez se lep meg :D

dr. gernika 2012.03.01. 14:53:23

@JOKKA21: Jónak jó csaj vagyok, bár nem az eseted, mert barna.
Viszont nincs ingerenciám téged tapizni. :)

cyd 2012.03.01. 14:53:27

@jadu: Visszavonom, hogy a japánok normálisak.

JOKKA21 2012.03.01. 14:53:36

@Picicsibe a szexistennő: Ez a Pókerfész nagyon féltékeny, tudhatná már, hogy nagy a szívem, sok jó bula elfér benne.:)

@mütyür: Majd lélegeztetlek mesterségesen.

mütyür 2012.03.01. 14:54:02

@jadu: ne igyál energiaitalt, az fújj:(

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 14:54:37

@jadu: sörivó yakuzát tudsz? :D

JOKKA21 2012.03.01. 14:55:10

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Olyan, mint a videón.:D

@gernika: :) Mert nem vagyok hejjespasee?Nem baj, legalább Pókerfész és Kítia nem lesz féltékeny.

mütyür 2012.03.01. 14:55:11

@JOKKA21: áh, hagyd, öreg vagyok és fáradt, érzem hogy közeleg már a vég:)

JOKKA21 2012.03.01. 14:56:14

@mütyür: Hagyd rám a tűsarkúid, jó lesz Kítiának.:)

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 14:57:57

@Kytia: Ebben minden benne van, amiről egy nő csak álmodhat: őszinte és lényegretörö. Ha nő lennék, azt válaszolnám, hogy "nincs madaram, mihez kezdjek egy kicsi kukaccal?", de hát nem vagyok nő :D

jadu 2012.03.01. 14:58:27

@tértivevény: vííí ez ez ez ááá sírva vinnyogok :DDD

ezért ezt kapod:

( ^-^)/且☆且\(^-^ )

mütyür 2012.03.01. 14:58:41

@JOKKA21: nincsenek tűsarkúim:) najó, egy combcsizmám van és az tényleg alighasznált.
Kytia, ha 36-os a lábad rádhagyom, jó?

Zsebtelep (törölt) 2012.03.01. 14:59:37

@gernika: Pedig adnék kölcsön golfütőt :D

JOKKA21 2012.03.01. 14:59:50

@Picicsibe a szexistennő: Alap.:)

@mütyür: Jó lesz neki.:) Rám meg egy kis pénzt hagyj.:)

jadu 2012.03.01. 15:00:42

@cyd: pedig deeee normik azok nagyon :)

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: (ノ◕ヮ◕)ノ*:・゚✧

@mütyür: tudom, h fúj, meg egészségtelen... de tavaly júliusban ittam utoljára

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 15:01:23

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Most nem keresem meg...

De ha Niki mégsenem olyan? Akkor arra bíztatod, h használja ki őt. Nem? :)

De Diával kapcsolatban biztos h igazad van, Nikivel is van rá esély... De az nem teljesen egyértelmű.

Mondjuk azt nem értem, Dia miért engedi be az exet a lakásba...

JOKKA21 2012.03.01. 15:01:36

@jadu: Vegyek neked egy kifestőt, vagy rajzlapot?:)

@Zsebtelep: Pf golf, túlértékelt sport az.

Füredy Fruzsina 2012.03.01. 15:03:08

@JOKKA21: "A pasik a nők miatt seggfejek, mert az jön be nektek, csak az igényeiteket elégítjük ki."

Nem nagyon kene tobbes szam elso szemelybe rakni azt a kielegitest, a kigyurt jo fej helyes pasik elegitik ki az igenyeinket, nem te!

mütyür 2012.03.01. 15:03:18

@tértivevény: á. minden humort nélkülözni fog a halálom:)

@JOKKA21: hát pénzem, az nincs, sajnálom:)

Papírsárkány 2012.03.01. 15:03:57

@jadu: feloldanád a hieroglifák jelentését légyszíves? :)

dr. gernika 2012.03.01. 15:04:44

@JOKKA21: Hát azért sem, plusz van nekem kit tapizni.
@Zsebtelep: LOL

Papírsárkány 2012.03.01. 15:04:44

@mütyür: majd hívok bohócokat a temetésre :-)

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 15:04:50

@jadu: egy agybeteg perverz szemében a perverz agybeteg norminak számít :) :P

mütyür 2012.03.01. 15:06:31

@tértivevény: utálom a bohócokat, félelmetesek:(

JOKKA21 2012.03.01. 15:06:45

@Hipermeno Szupercsaj: A te igényed, csak a 100 leggazdagabb magyar listás faszi tudná kielégíteni, de azoknak jobb nő jut, így csak álmodozhatsz a mágnás miska don juan de narkoról.Majd beéred egy minimálbéres szépfiúval, aki csak a balatonra tud vinni, míg a nálad jobb nőket bora-borára viszik a gazdag jól szituált úriemberek.

Ortó 2012.03.01. 15:07:02

Egyertelmu h niki. Diarol meg nem picsogni neki.

jadu 2012.03.01. 15:07:40

@tértivevény: *buksi simi* :D

@(Ő_Ő): whut :P de én nem vagyok perverz... THIS. IS. MADNESS :DDD

_Ω_ 2012.03.01. 15:07:58

@Picicsibe a szexistennő: Niki tud Diáról, a kihasználás és a gerincesség kölcsönös lesz.

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 15:08:03

@jadu: á akkor minek ez a sok krikszkraksz? semmi értelme, hogy megtanultad :P :DD

JOKKA21 2012.03.01. 15:08:14

@gernika: Nem baj, hozzám csak szőke(90-60-90) picsák érhetnek.:)

@mütyür: Akkor még ne dobd fel a pacskert.:D

jadu 2012.03.01. 15:09:31

@mütyür: óóó akkor ma nem metrózunk együtt... találkám van ( és @(Ő_Ő): nem vad szex) a Corvinban :)

cyd 2012.03.01. 15:09:40

@mütyür: Ott már nem mindegy?

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 15:09:41

@jadu: madness=agybeteg, de igen is perverz vagy. az aki szemeket rajzolgat meg két lábú asztalokat meg cukiságokat de söröző yakuzát nem, az perverz! :D

JOKKA21 2012.03.01. 15:10:18

@Hipermeno Szupercsaj: Te csak egy tucat csaj vagy, akiket bármelyik plázában százával lát az ember, itt www.playboy.hu/playmate/#pagetop vannak a jó nők, akiknek a nyomába sem érsz kisanyám!:)

jadu 2012.03.01. 15:10:22

@(Ő_Ő): ugye? le is húzhatom a japcsi tudásomat a WC-n... T_T

mütyür 2012.03.01. 15:10:38

@cyd: nem, csak forognék a síromban:(

@jadu: :))

Papírsárkány 2012.03.01. 15:10:55

@jadu: ah :-)
nomeg, a másodil felére:
a tények makacs dolgok... ;-)

jadu 2012.03.01. 15:12:14

@tértivevény: ( ▼▼)/鹵<<≪≪《《〈〈 巛 ( ◎_x)/毒ガス攻撃 (mérgező gázt fújó yakuza :DDD)

cyd 2012.03.01. 15:13:10

@mütyür: Az jó, kapsz két markolókanalat a kezedbe és sírásó sem kell.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 15:13:57

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Nem tudhatod, milyen történetet kapott Dia mellé. Az sokat számít! ;)

dr. gernika 2012.03.01. 15:14:21

@cyd: Mikor és miből gondoltad, hogy azok?

JOKKA21 2012.03.01. 15:14:22

@Hipermeno Szupercsaj: Plázapicsa!A playboyos csajok cipőjét nem köthetnéd meg!:) Ők tényleg ropiseggű, jómellű, szépcombú jó nők.:)

Mooon 2012.03.01. 15:14:31

@jadu:

látom ma belőled is előbújt az állat...
még nem olvastam vissza, hogy miért...
kérlek addig ne támadj be jakuzákkal :)

jadu 2012.03.01. 15:14:53

@(Ő_Ő): de 2D-ben az asztalnak (profilból) 2 lába van :P

:DDD

rendeben... mert nem tudok söröző yakuzát iderajzolni... perverz vagyok :PPP csak neked. csak ma. csak mert :))

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 15:15:23

@tértivevény: köszi :).

@jadu: te az én ikonom nem cserélnéd le olyan szemes arcra?

mütyür 2012.03.01. 15:16:53

@cyd: :DD még halálom után is másokon segítsek? na azt már nem!

jadu 2012.03.01. 15:17:38

@(Ő_Ő): de igen.. erről eszembe jut, h a Corvinban (a moziban) a lány wc-ben kiesett a télikabátom zsebéből egy üveg bor (igen, onnan és egy üveg)... széttört és mindenhova szétfolyt... próbáltuk feltakarítani amennyire csak lehetséges volt az adott eszközökkel (WC papír)...

nem vad szex... de vad fiatalság :DDD

JOKKA21 2012.03.01. 15:17:59

@mütyür: Hagyj rám egy jó csajt.:)

Caddy 2012.03.01. 15:18:01

@jadu: neked teljesen elment az eszed.
Nagyon röhögök. :D:D:D

jadu 2012.03.01. 15:18:57

@(Ő_Ő): mármint? ha szeretnél te is megcsinálhatod, csak japán billentyűzet kell... vagy ha lusti vagy, akkor linkelhetek pár kaomojis oldalt :D

Papírsárkány 2012.03.01. 15:19:08

@jadu: *aktiválja a mérgező gázt fújó yakuza-semlegesítő powerét*
(amúgy kösz a "fordítást", az életbe' nem jöttem volna rá :P)

JOKKA21 2012.03.01. 15:19:28

@jadu: moziba miért viszel bort csájéka?

cyd 2012.03.01. 15:19:49

@mütyür: Nem másokon Mucika. Magadon. Különben nem kapar el senki és a füvön fogsz megszottyadni.

@gernika: Már régóta tervezem, hogy meg kéne őket nézni, mint benszülöttek, de a kislány kezd elriasztani a költséges utazás gondolatától.

jadu 2012.03.01. 15:19:54

@Caddy: hmm most hogy belegondolok... Eital és ALIEN :DDD a kettő együttes hatása érződik ma rajtam :DDD

mütyür 2012.03.01. 15:21:13

@cyd: és azzal mi a baj? legalább más állatnak is jut majd belőlem, nem csak a kukacoknak:)

jadu 2012.03.01. 15:21:23

@Boooombastic: jobb ha nem olvasol vissza... holnap mindent tagadok :DD

@JOKKA21: be kellett menni pisilni... nem filmet nézni mentünk oda :D

Papírsárkány 2012.03.01. 15:21:46

@Caddy: vagy egészen megjött :-)
minden csak nézőpont kérdése

_Ω_ 2012.03.01. 15:22:08

@Picicsibe a szexistennő: Ehh... Jó, elismerem szakértelmed a témában, visszavonulót fújok. Posztoló hagyja békén Nikit is, hátha Nikinek is van gerince, amit jó lenne nem eltörni.

JOKKA21 2012.03.01. 15:22:13

@mütyür: 20ezerért eláslak majd.:D

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 15:22:29

@Boooombastic: túl sok szakét ivott de nekünk azt vetíti, hogy csak eital volt :D
@jadu: nekem kell olyan télikabát aminek a zsebébe belefér egy üveg bor :DD

jadu 2012.03.01. 15:22:34

@jadu: na meg a cukor :DDD

JOKKA21 2012.03.01. 15:23:02

@jadu: Miért nem a plázában pisiltél?:)

jadu 2012.03.01. 15:23:39

@(Ő_Ő): az egy nagyon meleg és jó télikabát volt... mng-ban vettem :) naaagy zsebei voltak... még ma is őt keresem minden télikabátban T_T

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 15:23:46

@jadu: na majd ha lesz egy kis időm akkor segíts benne :)

Triados fejeket nem tudsz rajzolni? :D

Betelgeuse-2 2012.03.01. 15:24:12

@mütyür: Mütyürkém, dehogyis cserélnélek le egy 23 évesre! Azzal dugnék párszor nagyokat, de hozzád mindig visszatérnék jókat dumálni meg szeretkezni. És ha elég sokat szeretkeznénk, akkor már úgysem maradna erőm a 23 évesre - legfeljebb nagyritkán, de ennyit csak elnéznél nekem, ugye? Ha amúgy szellemi társad lennék, meg minden?
"Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk,
Sose veszekszünk, s ülünk a kandallónál,
És fogjuk majd egymás kezét, a lámpa ég,
És én megköszönném azt a napot, amikor én megláttalak {a neten},
hogy egy életen át, vártam terád, hálás vagyok!"

JOKKA21 2012.03.01. 15:24:21

@jadu: Mng?Minden nő genya?:)

jadu 2012.03.01. 15:24:31

@JOKKA21: mert ez 4 évvel ezelőtt történt... akkor még nem volt ott pláza

mütyür 2012.03.01. 15:24:32

@JOKKA21: mondjuk mindegy, mert én hamvasztást akarok és levegőbe szórást:)

cyd 2012.03.01. 15:26:38

@mütyür: A nekrofil állatokra gondolsz? Mecsoda nagylelkűség!

Papírsárkány 2012.03.01. 15:26:41

@(Ő_Ő): Ne legyél nyomi azok kínaiak, az másik betütípus!!!

jadu 2012.03.01. 15:26:46

@(Ő_Ő): a me mi? Triad agy triád :))

@JOKKA21: jááj ne mondd már h nem ismered a mng logót :DDD

Caddy 2012.03.01. 15:26:57

@tértivevény: nem tudom de ma sok volt neki valamiből. Gyanítom a cukor borította fel a normális rendet. :)

JOKKA21 2012.03.01. 15:27:13

@jadu: Hova mentél borral?Buli volt?:)

@mütyür: Majd tábortűzre raklak.:D Vagy máglyára, mint a boszorkányokat.:)

@Caddy: Kendi írj kicsim.

Papírsárkány 2012.03.01. 15:27:45

@Caddy: és egyébként te beszélsz turul?
:)

mütyür 2012.03.01. 15:28:03

@cyd: nekrofil állatok:DD mondjuk macskámnak ízlek, lehet ráhagyom a testem:)

_Ω_ 2012.03.01. 15:28:55

( ▼ ▼ ⋄)≋鹵 @(Ő_Ő):
Mondjuk eléggé a fülébe önti, de sebaj :P Fogjuk rá, hogy megvédtem Jadu krikszkraksz-tudását.

JOKKA21 2012.03.01. 15:29:25

@jadu: Nem ismerem, tököm tudja ezeket a női márkákat.

@mütyür: Hagyd rám a tangád(emlékbe jó lenne).:D

mütyür 2012.03.01. 15:29:27

@JOKKA21: látom, sokaknak birizgálja a fantáziáját, hogy dögöljek már meg:))

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 15:29:34

@tértivevény: azért kérdezem te! én triádosként dobálnám azt asztalt Jadura :D.

@jadu: Jó, TRIÁD! :S

jadu 2012.03.01. 15:29:43

@Caddy: víííí DR Bubóóóóra hajazó nemturul bagoly :DDD kell nekem :))

JOKKA21 2012.03.01. 15:31:02

@mütyür: Nem kívánom, te készülsz már meghalni.:D Nem hagysz rám pénzt.:(

(O_O) (törölt) 2012.03.01. 15:31:07

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: bebebe ezt elszúrtad mert véletlen nevetőgázzal fújtál le :DDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 15:32:13

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: :DD

Am nem biztos, csak eléggé valószínű, h van valami jó kis sztori, amit beadagolt Nikinek. Szokott az úgy lenni. :)

jadu 2012.03.01. 15:32:59

@(Ő_Ő): de mijazaa a triád? :DDD (ez most komoly)

┐(‘~`;)┌

mütyür 2012.03.01. 15:33:06

@JOKKA21: most mit csináljak? adjam el a testem és az abból kapott pénzt hagyjam rád?:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 15:35:08

@JOKKA21: Néha meglátok egy-egy mondatot tőled...

"@Caddy: Kendi írj kicsim."

Szakadok a röhögéstől! Olyanhülyevagy! :DDD

JOKKA21 2012.03.01. 15:35:24

@jadu: Mangot vágom.Mango gatyák voltak régen meg keyo.

@mütyür: Igen.:)

_Ω_ 2012.03.01. 15:37:40

@mütyür: Megveszem! :) Kicsi és praktikus. Alkalmi vétel lenne...

cyd 2012.03.01. 15:37:52

@jadu: Leegyszerűsítve a kínai jakuza, bővebben meg GIYF

Mooon 2012.03.01. 15:37:58

@(Ő_Ő):

Lehet, hogy csak beinjekciózták a piáját, és nem tudott róla hogy mit iszik :DDDD...

@jadu:

OK, akkor úgy veszem, hogy csak a művészi képességeidet kellett ma megmutatni a világnak :D

jadu 2012.03.01. 15:40:35

@cyd: köszönöm :D közben kutatgattam egyet a hálón :D

Papírsárkány 2012.03.01. 15:41:14

@(Ő_Ő): jóhogynem mindjárt vory v zakone

Füredy Fruzsina 2012.03.01. 15:41:36

@JOKKA21: Huha de beindultal :) Na menjel recskazz egyet gyorsan, megengedem hogy ram gondolj kozben :P

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:42:10

@jadu: 我们 不会 阅读 你的 句子。
:)

_Ω_ 2012.03.01. 15:42:35

@mütyür: Öööö... Bontottan árulod? Én egészben gondoltam volna. Most mit kezdjek egy törött szívvel? Vagy egy sóhajtozó tüdővel... No meg már megint a vesédbe látok?!?!?! Így nem kell. :-(

Papírsárkány 2012.03.01. 15:43:24

@cyd: google it yourself, fucker?
:D

mütyür 2012.03.01. 15:44:16

na mindenkinek további szépeket:)

Keeflee 2012.03.01. 15:44:40

Jelenlegi még kötődik az exhez, de ennek az is lehet az oka, hogy poszter puhapöcs. Ugyanis ketteskét szépen megszondázta, hogy mi lenne, ha? Én ezt nem értem. Kit érdekel mi lenne ha? Mi van? Az a kérdés. Nem kérdezzük meg lesz-e pofon, ha benyúlunk a bugyiba, hanem belenyúlunk! Aztán kiderül. Szerintem. Mondjuk én nem is őrlődöm...

JOKKA21 2012.03.01. 15:44:46

@Hipermeno Szupercsaj: Rád nem állna fel.:D Csak jó nőkre áll, sajnálom.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:45:16

@jadu: A kínai maffia (állítólag H.K.-ban székel, ott a főhadiszállása). Ajánlott olvasmány: James Clavell: A Taipan és a Nemes ház c. könyvei.

_Ω_ 2012.03.01. 15:45:27

@mütyür: További szép napot neked is! :)

Papírsárkány 2012.03.01. 15:47:06

@mütyür: pás
*csatt*
(csak hogy meglegyen a lendület :-) )

JOKKA21 2012.03.01. 15:47:21

@mütyür: Ki.:)

@Picicsibe a szexistennő: Nem mondtam, hogy gonosz vagy.:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:47:41

@JOKKA21: Mango bakker, ezt még én is tudom, pedig itt a sivatagban nincs semmi, csak homok!
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 15:48:15

Kész a süti! Aki rendelt a portán átveheti :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:48:47

@JOKKA21: Nem baj, majd én mondom: Picicsibe, te amilyen pici vagy, olyan gonosz vagy!
:)

Papírsárkány 2012.03.01. 15:49:32

@Dr. Jula Watson: micsoda!? házhozszállítás nincs!?
kérem a panaszkönyvet!
:-)

jadu 2012.03.01. 15:50:09

@mütyür: döbbenet és byeeeeee

@Ibrahim a tevehajcsár: 何故そう思うの?

"James Clavell: A Taipan és a Nemes ház c. könyvei. "
köszi, ennek utána fogok nézni.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:50:30

@Dr. Jula Watson: Ja, számodra pedig van egy önkéntes "felajánlásom": felajánlom neked a sivatagi íróasztalomat (itt a sátor előtt) fejenállás céljára! Közben pedig megszelídítelek (ahhoz értek, mert a tevékkel is azt szoktam, ha megbokrosodnak)!
:)

jadu 2012.03.01. 15:52:29

lassan készülődnöm kell... hajat megcsinálni... meg átlagos nőt kell varázsolnom magamból... másképp emberek közé se mennék...

bye mindentest :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:52:32

@jadu: Bocsesz, japán nyelvet még nem sikerült a billentyűzetemre varázsolni. Pedig már próbáltam. Szóval dolgozom rajta (esetleg súgnál? U.i. a vezérlőpulton azzal a módszerrel amivel a kínai lazán feljött, a japán nem jön fel)De ez is majdnem ugyanolyan. A Kanjikat úgyis a kínaiból vették át. Cak másképp ejtik.

Mooon 2012.03.01. 15:52:34

@Ibrahim a tevehajcsár:

és hány tevét adsz érte :)?

Joe69 2012.03.01. 15:53:16

Hát igen. Párhuzamosan csajozgató posztoló két pasifelhőben egyszerre, két párhuzamosan pasizgató csajszi, senki sem veszi komolyan a másikat. Manapság ez szinte általános. De ugyanakkor persze azt hiszi, hogy választási szitu van. Van a fenét. Szerintem mindkét nő bukta, lehet velük foglalkozni, felesleges időt és pénzt áldozni rájuk, de legfeljebb arra, amelyikkel dugni lehet. (Ha jól értelmeztem, az idősebbikkel igen,ha nem éppen az ex (és ki még) dugja :)))

A fiatalabbik azért alma, mert az ilyen "régi ismerős, akinél a döntő pillanatokban elcsesztem a dolgot" c. nőknél már nincs mit keresni, a nők a "dolgok döntő pillanatokban történő elcseszését" nem bocsátják meg, és még ha nem is haragszanak utólag, már csak csendesen lesajnálják a pasit, aki arra jó nekik utána maximum, hogy meghívassák magukat egy kávéra. Nője válogatja: az egyiknél az, ha a döntő pillanatban nem áll fel a pasi farka, a másiknál meg az, ha nem kéri meg az általa várt pillanatban a kezét, mert hiszen egy rendes konzervatív lány csak utána szexel..

Az idősebbik Dia pedig már bőven a pasimegvető szingli szerepét játssza. Erre utal, hogy ki is adja egymásnak a pajtásokat. Nekünk, pasiknak természetesen szigorúan titkolnunk kell egymás előtt a párhuzamos viszonyainkat,de az alkalmi sunáért cserébe sokszor hagyjuk magunkat így megalázni, ahogy a posztoló..

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:53:27

@jadu: Ja, ha már J.C. akkor javaslom a Patkánykirályt is! Az egy csúcs könyv!!!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:54:33

Ja, és ha már James Clavell, akkor javaslom a Patkánykirályt is. Az egy csúcskönyv!!
Bye

jadu 2012.03.01. 15:55:34

@Ibrahim a tevehajcsár: igen a kínaiból vették, de sokat módosult az írásuk (nem mindnek) (és milyen gáz már h meg kell tanulni a kínai kiejtést is amikor kanjit tanul az ember?)... nekem simán telepítette... és csak kiválasztottam a japán billentyűzetet... nem volt gondom vele... o_O

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:56:08

@Boooombastic: Mijakérdésedkiscsávó? Inkább úgy akartad mondani, hogy hány tevét kérek, amiért megengedem, hogy ideiglenesen "amortizálja" a drága íróasztalomat! Tudod milyen sokba kerül itt a sivatagban egy íróasztal? Óriási szállítási költség terheli!
:)

jadu 2012.03.01. 15:56:33

@Ibrahim a tevehajcsár: ezt is köszi :)

na tényleg bye everybody :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.01. 15:57:29

@Ibrahim a tevehajcsár:

Taipan-ról volt film is, ugyanezzel a címmel. Az is kurvajó volt :)

@jadu:

A triád lehet egy kínai bűnszervezet, ahogy Ibrahim is írta, és egy fegyver is (háromélű tőr),és 3-as csoport is. Ld: triumvirátus (3 férfi)

pretty kitty 2012.03.01. 15:57:34

@mütyür: "csajok, akik egyszerre több pasit futtattatok:
1. mindkettővel jártatok?
2. mindkettővel csak dugipajtik voltatok?
3. vagy 1 felvállalt, a másik szerető?"

Az eccelle tobb nem feltetlenul asz jelenti h 2 ;)))) Nekem meg szosze volt kapcolatom, cak pajtikajim :)))

Joe69 2012.03.01. 15:57:45

Mondjuk, újraolvasva abban tévedtem, hogy a posztoló volt olyan hülye, hogy kiadta a fiatalabbik csajnak az idősebbik sunát, lehet, hogy fordítva is, így már biztos, hogy egy kalap szarnak tekinti mindkettő, de a fiatalabbik biztosan. Egy dobása lehet még a fiatalabbiknál: ha kőgazdag, mert a konzervatív csajokat ezzel azért fogni lehet...

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:57:58

@jadu: Bakker, úgyis kétféle kiejtése van minden kanjinak és így is úgy is meg kell tanulni mindkettőt: egy régebbi, kínaias, és egy újabb japán és mindkettő mást jelent. Ne próbálj átverni, mert nemrég egy japán lányokból álló csoportnak vezettem a karavánját!
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 15:58:12

@tértivevény: Az kérem feláras! :D

@Ibrahim a tevehajcsár: A kérdés már csak az, elbírsz-e utána a megelmelkedett pulzusommal és azzal, ahogy kapkodom a levegőt :)

További szép délutánt, rohanok!

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 15:59:45

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Hát lehet, de azt nem láttam, mert itt a sivatagi tévék nem adták. De a könyv is qrvajó! Aki viszont nagyon ráér, ajánlom, hogy menjen el Kyotóba, a régi császárvárosba. Fantasztikusan jó hely! Ott voltam először hagyományos japán teaszertartáson!

katoka 2012.03.01. 16:00:26

@mütyür: mindig azt a legkönnyebb mondani, hogy "miért nem válsz el?" Nem jó a langyosvíz, sőt, egyenesen szar. De basszus van egy tök rendes férjem. Sajnálom is, meg nem tudom... ez sem egy jó helyzet így 34 derekán....

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 16:00:29

@Dr. Jula Watson: Ha nagyon légszomjad lesz, majd megpróbálok mesterséges légzést alkalmazni!
:)))

Memories (törölt) 2012.03.01. 16:02:25

@Dövan: Még mindig nem küldted a profilt. Meddig várjak?

cyd 2012.03.01. 16:03:29

@Ibrahim a tevehajcsár: Utána kellett nézzek, hogy ez az-e, amire gondolok és igen, az nagyon jó könyv.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 16:06:05

@cyd: Ez a II. v.h. idején játszódik Szingapúrban ha jól emlékszem Changiban. A börtönben.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 16:06:58

@Memories: Nyugodtan várjál, míg meg nem unod. Ha pedig nem vársz tovább, akkor elszaladsz (például).
:)

cyd 2012.03.01. 16:08:42

@Ibrahim a tevehajcsár: Tényleg? "Utána kellett nézzek..."
Semmire sem emlékszem belőle, csak a végére.

Mmacsek 2012.03.01. 16:08:48

remélem a poszt írója két szék közül a pad alá...

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 16:11:17

@gernika: Ugysem hiszem el, hogy nem. Az elobb lattam kis lila csiniben, szerintem ma is szana-szejjel taperolod majd. Hat meg az elso talalkan, a tombolo hormonok, egy kis alkohol. Szegeny Nard ;(

@tértivevény: Ne gunyolodj :P

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 16:12:04

@cyd: Egy csibészről szól, aki patkányokat tenyészt a börtön pincéjében, amiket elad a helyi kínai "élelmezésügyi üzletembereknek" és ő a kiskirály (a börtönben is). Aztán egyszer csak vége lesz a háborúnak, befejeződik a patkánybiznisz, a főszereplő feláll, leporolja a ruháját és egy szürke kis hétköznapi átlagember elindul ismét a kisstílű, átlag amerikai élete felé.

Joe69 2012.03.01. 16:12:14

@Coke Kekcemu Lopiszeggu Cekcimellu Kiszlanyocka:
Nahát, tudod te picinyem, hogy szoktátok eztet tik:))

fumerin 2012.03.01. 16:19:46

@tértivevény: Nagybetűvel? Áhhh, férfi *legyint*...:D

cyd 2012.03.01. 16:22:10

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem ment át az irónia, vagy ide nem jön át az iróniafeedback.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 16:26:27

@cyd: Sem oda, sem ide! ilyen ez a szelazsizny!
:)

cyd 2012.03.01. 16:30:09

@Ibrahim a tevehajcsár: Egyébként meg a "befejeződik a patkánybiznisz, a főszereplő feláll, leporolja a ruháját" résszel vitatkoznék, de
a) megyek haza
b) nem akarnék spoilerezni

Mooon 2012.03.01. 16:32:33

@Ibrahim a tevehajcsár:

ja értem, sok a kiadásod... és még az amortizációs díjakkla is számolni kell :DD....
a szegény sivatagi kereskedőőőő....
küldök neked néhány karton vizet :D

egyébként meg úgy 6 évesen volt rajtam szerintem utoljára csákó :D

Papírsárkány 2012.03.01. 16:38:42

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Hát már hogy a viharba ne? :)
(főleg, ha egy összetett mondatban tagadod majd állítod ugyanazt :-) )

Papírsárkány 2012.03.01. 16:41:04

@Анна ( fumerin): nem gond, ha legyezel, de legalább fűszoknyában akkor már :-)

dr. gernika 2012.03.01. 17:05:42

@Frigyesur, dagi Vidam mesek tulajdonos: Mondta, hogy ma találkoztatok, ugye milyen csini? :) Azzal bezzeg nem dicsekszel, ha jó kaját kap tőlem, csak a csírát emlegeted. :P

Αphelion 2012.03.01. 17:06:43

@Kytia: @Picicsibe a szexistennő: @mütyür: "hát Kytia linkelt pasijaitól mindig rosszul vagyok:)"

Szerintem ijesztoek! Ugyanugy mint ahogy az a multkori porcelanbaba ijeszto volt szerintetek :P

Hurri Kán 2012.03.01. 17:07:33

"babaarcú, csodálatos testű, konzervatív lány" "Tipikusan az a fajta, aki nincsen sokáig egyedül."
Itt csak én érzek némi ellentmondást?

fumerin 2012.03.01. 17:09:46

@tértivevény: Nem spórolhatnám meg? Felesleges és asztmás vagyok :D

Papírsárkány 2012.03.01. 17:13:52

@Анна ( fumerin): Jóhát, lásd kivel van dolgod: szerezhetsz helyetteseket esetleg (de aztán nem akármilyeneket!!!)
:-)

fumerin 2012.03.01. 17:16:19

@tértivevény: Viszem a dublőrjeim, amíg "örültök" elszívom a fűszoknyákat :D

Memories (törölt) 2012.03.01. 17:18:04

@Ibrahim a tevehajcsár: Ez egy igen jó tanács. :-) Biztos magának akarja a nőt, ezért nem küldi a linket. :-) Fél, hogy jobb kocsim van és jobban nézek ki. :-)

Αphelion 2012.03.01. 17:18:40

@Kytia: "Pl tegye fel a kezét, aki pasi és a Jokka által linkelteket nem dugná meg!"

En a masodikat lehet kihagynam. Valogatos vagyok, na. :)

Papírsárkány 2012.03.01. 17:31:05

@Kytia: Duzzogva, félrefordított fejjel :-)

@Анна ( fumerin): attól függ, mennyire lelkesek :-)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.03.01. 17:32:39

@katoka: Csak arra kell odafigyelni, hogy ez a tök rendes férj nehogy beinduljon pár év múlva, mert neki se jó ez, aztán meglepődsz. Én tudom, most megyek ki egy ilyen kapcsolatból 20 év után .

fumerin 2012.03.01. 17:34:39

@tértivevény: Majd tekerek cigit nekik is ;)Ha nem teccenél nekik, akkor is hasznos :D

Frigyesur (törölt) 2012.03.01. 17:37:41

@tértivevény: Ööö, mar nem tudom mirol van szo, de nekem van igazam, az biztos :)

@gernika: Nagyon. Az utca tuloldalan setalva vettem eszre a ragyogast, a LILA pulovert, elvakitott a napfeny, de nem lehetett nem eszrevenni, hogy milyen csinos. Foleg, mert rajongok hada ovezte, akiken at kellett verekednem magam :)))

Nem tudom mirol beszelsz, en semmilyen szarvasporkoltrol nem hallottam! :)))

Papírsárkány 2012.03.01. 17:41:50

@Анна ( fumerin): Aranyos igyekezet, de fölösleges. Imádni fognak :-)

Αphelion 2012.03.01. 17:46:11

@Picicsibe a szexistennő: "Nincs olyan női tulajdonság, vagy kisugárzás, amitől feláll a fasz."

Dehogy nincs. Van egy csaj akit ha fenykepen latok nem gondoltam volna h kulonosen vonzo, viszont mikor eloszor lattam (eloben) akkor kb. 30 masodperc beszelgetes mulva arra kellett gondolnom h jajj remelem nem nezik most a nadragomat. Meg amugy fenykep alapjan Kytia se biztos h felkeltette volna az erdeklodesemet, de ugye a kommentjei alapjan kezdtem el megismerni es miutan eloben is lattam eszembe se jutott azt gondolni h nem jo csaj! ;)

fumerin 2012.03.01. 17:46:35

@tértivevény: Aranyos? Jééé, ezt még rám senkisenem...:D
Imádni fogna...öööö...bálvány-e vagy? :D

Papírsárkány 2012.03.01. 17:49:42

@Анна ( fumerin): nem is rád mondtam! az igyekezetre!!!
:-)
Hát majd meglátod, mindent nem árulhatok el :-)

fumerin 2012.03.01. 17:51:41

@tértivevény: Meglátom?
Hogyan?
Most izzítsam be a varázsgömböm vagy vessek kártyát? :D

Papírsárkány 2012.03.01. 17:54:31

@Анна ( fumerin): Nagy lány vagy, oldd meg! :)

(btw azt írtad, "viszem", nem azt, hogy "küldöm")

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 18:31:24

@tértivevény: Nocsak :D Akkor jó vastagon fog majd a ceruzám :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 18:36:18

@Aphelion: Nekem se tetszettek. A porcelánbabákra nem emlékszem.

@gyvy: Most mi bajod? Konzervatív lány, akit mindig van aki töcsköl. Azé' konzervatív a lány, me' monogám. Érted! Csak a konzik monogámok. A libsik kefélnek össze-vissza. ;))

_Ω_ 2012.03.01. 18:37:38

Weeeehehehe! :)
A bal alsó képet Jadunak, a felette lévőt Frigyesurnak, a jobb alsó felettit pedig Csibének ajánlom szíves figyelmébe. :)
a3.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/419383_2738846432066_1284549170_32075735_977038573_n.jpg

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 18:40:05

@Aphelion: 30 mp alatt mennyi belső tulajdonságát ismerted meg?

Mit csinált? Azt mondta: "leszoplak" és már térdelt is? :D

"fenykep alapjan Kytia"

Már a fekete kacsa? :)

_Ω_ 2012.03.01. 18:48:18

@Picicsibe a szexistennő: Ők biztos nem, de tudtam, hogy értékelni fogod! :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 18:53:23

@Picicsibe a szexistennő: Ne bonyolítsd lécci! Az a konzervatív, aki konzervet eszik. Punktum!
:)
@cyd: Jól van na, költői képet akartam faragni csak. Tudom, hogy nem szószerint így fejeződött be.

@Boooombastic: Te ne akadékoskodj! Ha 6 éves korodban volt utóljára csákó rajtad, akkor ideje ismét kipróbálnod! A vízzel pedig csak ne nagyvonalúskodj, mert 2-3 évtized múlva már annak is aranyat fogsz ígérni, aki megmondja, hogy saját magadnak hol szerezhetnél vizet. Tudod az ivóvíz készlet hamarabb el fog tűnni a földről/ből, mint az olaj. Szóval csak óvatosan azzal a vízzel!

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:10:28

@(Ő_Ő): Ne legyél telhetetlen! Az egy másik poszt lesz!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:13:29

@Dr. Jula Watson: Hát ha még tudnád, hogy mi mindenre lenne eszem! Egyébként a mesterséges légzéssel vigyázni kell, mert az egyetemen a munkavédelmi laborban az egyik laboránscsaj attól esett teherbe (ugyanis csak a mesterséges légzést gyakorolták a reményteljes mérnökjelöltek rajta, és egyszer csak bejelenette, hogy terhes. Csakis a mesterséges légzéstől lehetett).
:)

kiraaaaa 2012.03.01. 19:17:29

1.) Milyen az,ha valaki lassan 29 éves lesz?
2.) itt a tavasz:) az ablakon berepült egy katicabogár:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:26:24

@kiraaaaa: JA! Aztán pedig szépen kisüt a nap, és a kis földigiliszta kidugja a fejét a földből, majd elkezd énekelni: sanzon L'amore, ... majd jön a fűnyíró, és "kontrázik": rattaramtaram". Hát így meg ez tavasszal.
:)))

_Ω_ 2012.03.01. 19:28:47

@kiraaaaa:
1.) olyan, amire minden nő vágyik, 365 napnál lényegesen lassabban éri el a következő születésnapját - pl. 2 évente csak 1 évvel lesz idősebb.
2.) csukd be az ablakot, mindjárt jönnek a barátai és partyzni fognak nálad, utána holnap reggel takaríthatsz, mert egyikük sem fog ottmaradni segíteni. ;)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:35:10

@kiraaaaa: Te csak ne fanyalogj itt! Te jöttél ide, pedig láttad, hogy rajtunk kívül nincs itt senki! Így jár aki férfiak közé merészkedik: férfiasítják (ez egy barátnőm szerint azt jelenti egy lány esetében, hogy olyat tesznek a lába közé, ami a férfiaknak is van).
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:36:31

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: szija omega! Te mit csinálsz itt ilyenkor? nincs jobb programod?

_Ω_ 2012.03.01. 19:38:49

@Ibrahim a tevehajcsár: Nincs. És mi a te mentséged? :P

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:40:52

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Ja, hát én itt a vidéki magányomban nem igazán tudok mást tenni, mint, hogy netezek, mert ide a madár is csak két heti hidegélelemmel és útlevéllel a szárnya alatt jön. Itt nincs mit csinálni.
:)

_Ω_ 2012.03.01. 19:40:53

@kiraaaaa: Köszönöm az elismerést! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:42:17

@kiraaaaa: ÖÖÖ ne tegyél úgy, mintha nem értenéd: természetesen nő maradsz (a kettő nem zárja ki egymást)!
:)

kiraaaaa 2012.03.01. 19:45:16

@Ibrahim a tevehajcsár:
várj, lassan jönnek a csajok, majd beveszünk a kötőszakkörbe:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 19:46:13

@Ibrahim a tevehajcsár: Hajjajj, kezdek félni tőled. Még a végén teher leszek valakinek. És nem a tevéknek :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:52:28

@Dr. Jula Watson: Csak semmi para! Hacsak nem te vagy a laboránscsaj a ...-i egyetem munkavédelmi laborjából! A tevéimért pedig ne aggódj! Ők jól bírják a terhelést!
:)))

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 19:54:25

@Ibrahim a tevehajcsár: Hmm. emlékeim szerint laboráns még nem voltam :) Jó, hát én állatbarát vagyok :)

_Ω_ 2012.03.01. 19:54:27

@kiraaaaa: Beh kedvesen kérdeztél! :P
De jól van, ám legyen... Katának láttad az aktuális nickjét? Ahhoz tartozik. ;)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:55:34

@kiraaaaa: Nos te még nem tudod? Az történt, hogy Omega barátunk megszemlélte saját "szeműleg" Tetovált Katánkat, és megállapította, hogy Kata egy igazi bombacsaj! Ezért alapított neki egy fanklubot. Ennyi történt. Ne mijafaszomozzál itt, inkább szurkolj te is, hogy összejöjjenek, mert akkor Kata mégsem lenne kénytelen áttérni a csajokra a pasik helyett.
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 19:57:42

@Dr. Jula Watson: Nos, nem baj, ha nem vagy/voltál laboráns (határesetként elfogadjuk). Egyébként pedig, akinek ilyen szép kalapja van, és ennyire jól áll neki, annak nincs mitől (kitől) félnie.
:)

kiraaaaa 2012.03.01. 19:58:47

@Ibrahim a tevehajcsár: nahát, újabb pár?:)
mikről maradok le:)
Az áttérést részemről mellőzném, sem alanya sem tárgya, se célja nem akarok lenni:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 19:59:52

@Ibrahim a tevehajcsár: nem voltam, de még lehetek :) Főleg ha tanítják a mesterséges lélegeztetést. :)
Félni nem félek, a kalapom megvéd :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:00:48

@kiraaaaa: Hát ez az! Ha "áttér" sose tudhatod, lehet, hogy pont te lennél az első áldozata!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:02:34

@kiraaaaa: Egyébként természetesen Omega barátunk nagyon visszafogottan "kampányol" Katának, mert ő már csak ilyen kis szemérmes. De mi ugye tudjuk, hogy alamuszi görög betű nagyot ugrik!
:)

_Ω_ 2012.03.01. 20:03:30

@kiraaaaa: Kata most "Szöszi jóseggű jócickójú Kata" néven van, én pedig alapítottam neki egy fanklubot, ha már így kiírta magáról ezeket. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:03:38

@gyvy: bazmeg ennyi az összes hozzáfűznivalód?
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:04:57

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Nana, én emlékszem arra a bizonyos Jokkának írt kommentedre, amelyre te saját magadnak két igennel válaszoltál! Szóval ne ködösíts!
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 20:07:26

@Ibrahim a tevehajcsár: De Kytiának is folyton udvarol ám! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:09:29

@gyvy: ???
Hát erről most mindössze egy rendőrvicc jut eszembe: két cigány jelentkezik rendőrnek, de felvételi vizsga van. Bemegy az első cigány, felrajzolnak neki egy kört a táblára, és megkérdik: na cigány, mi ez? Mire a cigány: karika. Erre a felvételiztető rendőr :á az anyád picsája, eridj haza! A cigány kimegy, meséli a másiknak, hogy mi volt: rajzoltak egy karikát, megkérdezzték mi az, én megmondtam, erre azt mondták, hogy az az anyám picsája. Bemegy a másik cigány, rajzolnak neki egy kört, benne egy keresztet, megkérdik: na cigány, mi ez? Mire a cigány: velem nem basznak ki! A keresztanyám picsája!
:)

_Ω_ 2012.03.01. 20:10:19

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem ködösítek, nem állítottam olyat, hogy Kata új neve nem fedi a valóságot. Igen, volt lehetőségem a saját szememmel meggyőződni erről.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:10:58

@Dr. Jula Watson: Semmi meglepő nincs ebben: megmondta, hogy csajfelhőt akar maga köré!
:)

Hurri Kán 2012.03.01. 20:11:12

@Ibrahim a tevehajcsár:
Nem mondhatok többet, mert akkor meg kéne öljem a tevéidet. :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:12:41

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Azért eléggé ügyesen halmozod a tagadásokat egyetlen mondaton belül. Igazán jól fogalmazol! Büszke lehet rád a magyar tanárod.
:)

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 20:14:38

@Ibrahim a tevehajcsár: ezzel csak az a baj, hogy a felhő ismérve, hogy ők szaladnak az ember után, és nem az ember szalad a felhője után :D

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:14:40

@gyvy: Nem, mintha félteném a tevéimet, mert megvan a magukhoz való eszük, de tudod mit? Ne mondj többet! Igazából nem is vagyok rá kíváncsi!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:15:46

@Dr. Jula Watson: Jól van na, valahol el kell kezdeni! Majd idővel belejön. Minden kezdet nehéz!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:17:13

@Picicsibe a szexistennő: Kedves Csibe! Mondtam már :ez egy szabad ország, ahol mindenki azt gondol amit akar (még a Csibék is)!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:19:27

@Picicsibe a szexistennő: Csibe, te I-phone-ról nyomod? Mennyi időt bír egy töltéssel?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 20:19:53

@Ibrahim a tevehajcsár: Akkor mé' szólsz rám, h ne bonyolítsam? :D

Összevissza beszélsz má'! ;)

_Ω_ 2012.03.01. 20:20:40

@Dr. Jula Watson: Húha, kikkel hoznak itt hírbe! :P

Hurri Kán 2012.03.01. 20:22:40

@Ibrahim a tevehajcsár:
HA kíváncsi lennél, akkor se mondanék. :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 20:22:41

@Ibrahim a tevehajcsár: Keveset! De még nem mértem. Ha 20%-on van, felnyomom töltőre. Tölteni viszont baromi hamar tölt. De ha akarod, holnap lemérem. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:23:55

@Picicsibe a szexistennő: Jóvanna! Itt ülök egyedül a világ végén, pedig közben Eva Luna biztos rég hozzáment Danielhez, a gonosz Leonardot pedig bizonyára jól börtönbe csukták a még gonoszabb anyjával együtt, a nemcsak gonosz, de elmebeteg húgát pedig remélhetőleg bolondok házába, és mindebből én semmit sem látok, csak ülök itt, és bámulok lefelé a világ végéről (mint a kis néger az istenek a fejükre estek c. filmben).
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:25:16

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Annyira azért nem gáz egyik sem! Szóval nem érdemes nagyon tiltakozni ellenük (igaz, nem is tiltakoztál).
:)

_Ω_ 2012.03.01. 20:26:12

@Ibrahim a tevehajcsár: Segít megmozgatni az ellenfél öööö... beszélgetőtárs agysejtjeit. A logikai bukfencek remek szórakozást jelentenek... :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:26:17

@Picicsibe a szexistennő: De egy napot kibír egy töltéssel? Vagy csak kevesebbet?

_Ω_ 2012.03.01. 20:27:00

@Ibrahim a tevehajcsár: Lassan elkezdem írni, kiket ajánlotok így burkoltan. :P

Αphelion 2012.03.01. 20:31:10

@Picicsibe a szexistennő: "Nekem se tetszettek. A porcelánbabákra nem emlékszem."

Hehe, latszik h nem emlekszel, akkor tudnad hogy ertettem azt mint ferfi h "ijeszto" :P Ajanlom figyelmedbe a keddi posztnal a kislany Caddynek irt kommentjet ;)

Amugy vicceltem, en nem ijedek meg az ilyen pasiktol :P

kiraaaaa 2012.03.01. 20:32:08

@Ibrahim a tevehajcsár: nem hiszem, hogy ez valamikor is előfordulna:)

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:
támogatod, értem:)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 20:32:46

remek posztoló! szerintem keressen egy harmadikat vagy egy negyediket, azoknak is meglennének az előnyei

Αphelion 2012.03.01. 20:37:49

@Picicsibe a szexistennő: "30 mp alatt mennyi belső tulajdonságát ismerted meg?"

A kisugarzasat.

Azota a szemlyiseget is megismertem, es surprise suprise, pont az aminek a kisugarzasa alapjan gondoltam! :)

"fenykep alapjan Kytia"

Már a fekete kacsa? :)"

Hat az a kacsa az eleg sexy, de Kytia nem hasonlit ra, pont azt mondtam h ha latok rola (mar mint a nick mogott levo lanyrol) egy fenykepet akkor az alapjan nem biztos h tobb figyelmet forditottam volna ra mint masokra.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 20:37:53

@Ibrahim a tevehajcsár: Ha egyfolytában használod, akkor nem. Ha csak úgy használod, mint egy telefont (néha beszélsz), akkor igen.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 20:39:43

@Ibrahim a tevehajcsár: Ezt az Eva Lunát már nem először említed nekem. :)

Nemtom ki az, csak sejtem a leírtakból... :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:47:23

@Picicsibe a szexistennő: Én sem tudom, csak a port.hu-n olvastam róla. Valami szappanopera.
:)

pretty kitty 2012.03.01. 20:47:38

@Kytia: Hihi, lajk! ;))) Fatel eblesztooooooooo!!!!!! *snooze*

Bohumil Stejskal 2012.03.01. 21:05:15

@(Ő_Ő): Persze, mert mind magából indul ki a csupa jó pasi és jó nő, muhhahhahh :)

_Ω_ 2012.03.01. 21:28:33

@Dr. Jula Watson: A választék széles. :) Pont Kytiát nem tudom, mégis miért említetted, szerintem 10 alatt van a neki írt kommentjeim száma. Akkor már inkább mondd Mütyürt, vagy Csibét, de akár Fumerint is a poén kedvéért :P

fumerin 2012.03.01. 21:35:18

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Velem senki ne pojjénkoggyon! :D
Amúgy is, jössz egy sörrel :D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 21:35:31

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Nem tudom, nem követem figyelemmel ki kinek udvarol :)
De legyen, rádsózom a csibét, és a füstölgőt is :) Ha csak ez a kívánságod :)

fumerin 2012.03.01. 21:38:56

@Dr. Jula Watson: Só helyett sav. Jobban illik hozzám ;)

_Ω_ 2012.03.01. 21:40:49

@Анна ( fumerin): Amilyen veszélyes vagy, szerintem jobb, ha rögtön kettőt fizetek. :)

fumerin 2012.03.01. 21:43:37

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Fizess rögtön négyet. Akkor már alvó oroszlánná válok. Vagy mindegy mivé, de elalszom :D

_Ω_ 2012.03.01. 21:43:59

@Dr. Jula Watson: Kezdő felhőépítőként sok a meló, én se figyelem, kinek udvarolok. :P
De most komolyan, ha nem figyelsz, akkor miért mondasz neveket? Abból túl sok jó úgysem lehet a végén...
Magadat nem akarod még pluszban rám sózni? Úgy már egész tekintélyes felhőm lenne! :D

_Ω_ 2012.03.01. 21:44:52

@Анна ( fumerin): Áhhá! Megvan a gyenge pontod! Sörtől szelídülő nagymacska. :)

fumerin 2012.03.01. 21:46:51

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Ez akkora labda, lesenem merem ütni :D
A gyenge pontom nem a fejemben van ;)
:D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 21:47:59

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: egye fene, beállok oda, hogy meglegyen a tömeghatás, így a tömegvonzás. Aztán ha már megvan a felhő, akkor megyek az utamra :)

@Анна ( fumerin): legyen kívánságod szerint. Ecetsav vagy citromsav? :)

kiraaaaa 2012.03.01. 21:48:28

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: hány nevet kell tartalmaznia egy felhőnek?

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 21:49:07

@kiraaaaa: Látod, ő névtelen felhőt épít :)

fumerin 2012.03.01. 21:51:18

@Dr. Jula Watson: Citrom nem passzol hozzám, de a pokolban kénköves bla-bla...így megfelel a sav is belőle :D

_Ω_ 2012.03.01. 21:52:43

@Анна ( fumerin): Kifejezetten gonosz vagy. Oroszlántól is ritka. :)
Inkább kihívom hozzád Dr.Éhert, majd vele elbeszélgethetsz erről. ;)

kiraaaaa 2012.03.01. 21:53:50

@Dr. Jula Watson: pedig:Nomen et omen :)
a nevekben rejlő erő, ugye döntő:)

fumerin 2012.03.01. 21:54:44

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Gonosz? Hát most csak nem mondókával ütöm el, de legyen, hogy passzoljon lelkedhez és ne érezz gonosznak(nagyon):
Pont, pont vesszőcske, készen van a fejecske...:D

_Ω_ 2012.03.01. 21:56:09

@kiraaaaa: Ha a tiéd is közte van, akkor már mindegy, nem? :)

kiraaaaa 2012.03.01. 21:58:45

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: eddig erről nem volt szó:)
szóval korántsem mindegy.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 21:59:16

ha egy kurva szót se értek az utóbbi ötven kommentből, az nem meglepő, ugye?

fumerin 2012.03.01. 22:00:50

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Áááá, S/M az csak a ruhaméretem, másban nem szeretem :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:00:51

@Zsit (nyau és rémizé): De ha lassan már én sem, az nagy baj, ugye? :D

fumerin 2012.03.01. 22:01:53

@Zsit (nyau és rémizé): Nem baaaj, én néha sajátomat sem értem, de nem is azért írom :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:02:06

@Анна ( fumerin): Rossz az aki rosszra gondol, tartja a mondás. De sebaj, már kezdem megszokni tőled. :)

fumerin 2012.03.01. 22:04:07

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Rossz? Hmmm, érdekes. Én jó dolognak tartom ;P
:D
Vagy most mi is jár a fejedben? :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:05:53

@Анна ( fumerin): Mégis mi... Csákány. A nyele pedig a te kezedben van. :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:07:34

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: @Анна ( fumerin):
de gyerekek, ti alkotják a duma zömét - megpróbáltam kicsit kikapcsolódni, erre itt izé (és még bevallják, hogy ők se értik! felháborító! Szegény lurkerek!!!)
:)

fumerin 2012.03.01. 22:07:43

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: És még én vagyok perverz :D
Bazzzz, pedig még mondókáztam is neked. Nahh, nem baj. Ha visszajön a hangom, tuti énekelni is fogok.
Háthaaa...:D

_Ω_ 2012.03.01. 22:08:52

@Zsit (nyau és rémizé): Szerintem ideje témát váltani. Mesélj valami vidámat!

fumerin 2012.03.01. 22:09:00

@Zsit (nyau és rémizé): Próbáltam omegával találni közös hangot. Esküszöm nekifutottam, télleg, teljesen jó szándékkal.
Erre ojjan dolgokat vizionál, hogy már én kérek elnézést :D

Αphelion 2012.03.01. 22:09:57

@Joe69: "Mondjuk, újraolvasva abban tévedtem, hogy a posztoló volt olyan hülye, hogy kiadta a fiatalabbik csajnak az idősebbik sunát, lehet, hogy fordítva is, így már biztos, hogy egy kalap szarnak tekinti mindkettő, de a fiatalabbik biztosan."

Ez van, a fiatal konzervativnal tutni nincs eselye miutan kiderult h Diaval vadszexelget...

kiraaaaa 2012.03.01. 22:10:18

@Zsit (nyau és rémizé): én is megpróbálom néha:)
de eredménytelen:)Schrödinger macskájáról még se dumálhatunk:)

_Ω_ 2012.03.01. 22:10:36

@Анна ( fumerin): Albumod is van? "Népszerű gyermekdalok Fumerin nénitől"? :P

fumerin 2012.03.01. 22:12:20

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Album nincs, néhány elhagyott dalom igen. :)

kiraaaaa 2012.03.01. 22:13:24

ADY ENDRE: ELFOGYNI AZ ÖLELÉSBEN

Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban, tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, vig halott
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:13:52

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:
ma megint eldöntöttem, hogy tavasz van: rövid szoknyát vettem fel - ez volt a mai nap legvidámabb pontja :) (számomra)
Több vidámságot nem tudok mondani, mondjál te!! :)

@Анна ( fumerin):
na, ezen most jól meglepődtem, fordítva szokott ez megesni, nem? :)

@kiraaaaa:
hát de, a macska kedves állat :DDDD

kiraaaaa 2012.03.01. 22:18:03

@Zsit (nyau és rémizé): @Bohumil Stejskal: csak két téma:)

Zsit: a macska megeszi a halott gazdáját:)

Stejkkal: pont most miért ne?:)

_Ω_ 2012.03.01. 22:18:11

@Zsit (nyau és rémizé): Ezek szerint ma két fegyvert is bevetettél az eszköztáradból? :) Civil áldozatok száma?

_Ω_ 2012.03.01. 22:19:45

@Анна ( fumerin): Viccet félretéve, kedvellek ám, csak veled valahogy mindig "sikamlós" témák felé kanyarodik a beszélgetés.

fumerin 2012.03.01. 22:21:26

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Hmmm, fenehh, talán mert nő vagyok, talán, mert szókimondó, talán direkt szopatlak, mert tudom neked kellemetlen a téma. :)
De ígérem, abbafejezem, nem ám elcsúszol ;)

tőzegmalac 2012.03.01. 22:22:09

Jó reggelt!:)
hogy kell itt szavazni?

_Ω_ 2012.03.01. 22:23:36

@tőzegmalac: Savazni, drága Tőzegmalac barátom, savazni!

_Ω_ 2012.03.01. 22:24:52

@Анна ( fumerin): Vagy ha elcsúsznék, kapj el, nehogy eltörjön a gerincem amire úgy vigyáztam eddig.

tőzegmalac 2012.03.01. 22:25:11

na majd én megmondom a tutit, értek mindent
ma a megmondós papucsom vettem fel... pont egy éve volt rajtam.
holnap meg hereszorítóban fogok feszíteni, akkor majd ahhoz értek.

fumerin 2012.03.01. 22:26:23

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Jóóó, ígérem a második sört én fizetem :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:26:31

@Анна ( fumerin):
gyakorolni-gyakorolni :DD

@kiraaaaa:
meg egy csomó másik állat is

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:
irigy kolleganők hegyekben - rajtuk kívül másokkal nem nagyon találkozom, ez egy ilyen munka - most mondd meg, még az ág is húz :D

fumerin 2012.03.01. 22:28:55

@tőzegmalac: És annyira szorít a papucs, hogy elfelejted megmondani a tutit? :D

Edrik 2012.03.01. 22:29:09

@kiraaaaa: állatkínzásnak minősülne vajon egy ilyen kísérlet?

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:29:36

@Анна ( fumerin):
az attól függ, hova húzza a papucsot, vagy meddig ér a heréje :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:30:32

@Zsit (nyau és rémizé): Pedig felhasználhatnád a tér az idő és a tömeg közti összefüggést, miszerint: ha jó az idő, a tömeg kimegy a térre. Ebédszünetben sétálhattál volna egyet, hátha...

fumerin 2012.03.01. 22:30:39

@Zsit (nyau és rémizé): Amíg nadrágot bír húzni, nem lehet akkora a baj :D

kiraaaaa 2012.03.01. 22:30:41

@Edrik: de kinek a szemszögéből vizsgáljuk meg ezt a kérdést?

@Zsit (nyau és rémizé): nem tudom, a halak is?

kiraaaaa 2012.03.01. 22:31:28

@Zsit (nyau és rémizé): az öreg fasziknak lóg a heréje a papucsig, nem?

tőzegmalac 2012.03.01. 22:31:57

@Анна ( fumerin): nem :P
annyira csípi a szememet, hogy nem látok:)

fumerin 2012.03.01. 22:33:08

@tőzegmalac: Írj vakon! Látod? Mennyi értelmeset írok így? :D
Bár én így is élek :D

tőzegmalac 2012.03.01. 22:34:44

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: áhhh olyat én nem:D
csak arról nyilvánítok véleményt amihez nem értek:)

fumerin 2012.03.01. 22:40:44

@tőzegmalac: Romantikus kép. Ígérd meg felveszed videóra, és elküldöd, naaaa, léccííí :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:44:45

@Анна ( fumerin): És még kiakadtál a csákányon... :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:45:15

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:
messze van a tér, ebédidő nem elég arra, hogy odaérjek

@Анна ( fumerin):
ez csak nadrágszár-bőség kérdése

@kiraaaaa:
nyilván, ha belefulladtál az aki-ba :)))))
(nem tom, ilyennel még nem találkoztam, de meséltek ilyesmit)

@tőzegmalac:
tételezzük fel, hogy a papuccsal, oké? :)

Na jóccak, hóhányók!

_Ω_ 2012.03.01. 22:52:37

@Zsit (nyau és rémizé): Ha hoznál témát, egész este veled foglalkoznánk ám! Bizony, a tér és az idő problémája, csak ez most más megközelítésben... Kár. Pedig te is megérdemled a figyelmet.

tőzegmalac 2012.03.01. 22:52:47

@Zsit (nyau és rémizé): tételezzük:D
aztán a gyakorlat is igazolja-e ezt ?:)

_Ω_ 2012.03.01. 22:54:24

@Анна ( fumerin): Kellemes szám, nem is teljesen ismeretlen előttem. Gondolom nyugovóra térsz, így legyen álmod békés!

_Ω_ 2012.03.01. 22:55:23

@Zsit (nyau és rémizé): Hó már nincs, olyan részeg pedig még amúgy sem voltam, hogy ez megtörtént volna! :) Jó éjt!

tőzegmalac 2012.03.02. 00:45:10

a szomszédban dugnak...

Father Justice (törölt) 2012.03.02. 13:59:56

_.._..,_,_
( )
]~,"-.-~~[
.=])' (; ([
| ]:: ' [
'=]): .) ([
|:: ' |
~~----~~

Almandin 2012.03.04. 19:22:41

@ketroot: Én se voltam bulizós típus huszonévesen, és azóta se változtam. Ha valakinek van esze, akkor azt is tudnia kellene, hogy a nők nem sémák szerint viselkednek.

ketroot 2012.03.04. 19:27:15

@Almandin:

Igen, de nem ez a jellemző a mai fiatalok esetében. (elkerülnek fősulira, egyetemre, megismerkednek másokkal, stb.)

Csupán arra céloztam, hogyha egy huszonéves fiatal lány nem jár el semerre az nem azt jelenti, hogy nem is fog a későbbiekben.

Almandin 2012.03.04. 20:24:57

@ketroot: Mondjuk az is igaz, hogy változhat még valaki. Szórakozni egyébként akkor is lehet, ha valakinek van már párja (akár férje). Én inkább azon a különös hozzáálláson gondolkodom el, hogy miért van az, hogy a mai fiatalok ennyire későn érők. Egy 20-22 éves nőnek már nem kislányként kellene viselkednie. Én abban is látom a probléma okát, hogy a mai fiatalabb generációk (főleg a 40 alattiak, tehát nemcsak az igazán fiatalokat érinti a kérdés) rettegnek az elköteleződéstől. 30-40 éve a nők főleg ebben az életkorban (20-as éveik eleje) mentek férjhez. Ma pedig már lassan a 30 alatti házasságkötés is egyre ritkább. Sok csajszi csak bulizgat, 20-25 évesen nem köteleződik el, még ha szerelmes, akkor sem, aztán 30-35 körül rájön a pánik, hogy nincs rendes pasi a láthatáron, és kétségbeesik, hogy neki már nem lesz gyereke. Ennek következtében olyan görcsös férjvadászatba kezd, aminek következtében épeszű férfi már az első randin elmenekül, mert annyira rájuk van írva, hogy jól kereső tenyészkant és papucsosítható férjet keresnek, akár érzelmek nélkül is, hogy az taszító.

ketroot 2012.03.04. 20:51:09

@Almandin:

Pontosan... de én sokszor látom azt is, - ami a másik véglet -, hogy benne vannak egy kapcsolatban, akár éveken keresztül. És az a kapcsolat korántsem őszinte, majdhogynem érzelemmentes. A lényeg az, hogy ne legyenek egyedül.

Almandin 2012.03.04. 21:07:06

@ketroot: Igen, mert ma egy olyan tévképzet alakult ki, hogy aki egyedül van, az lúzer. Akiben erős a megfelelési kényszer, az felhajt valakit, csak hogy elmondhassa, van barátja/barátnője. Ez kicsit ahhoz hasonlít, hogy régen falun a lányoknak sietni kellett a férjhez menéssel, mert ha kifutottak az időből, vénlánynak minősültek (akár már 20 évesen) és a kutyának se kellettek.

badabum 2012.03.05. 10:00:39

A fiatal lányt nyomassad:)

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2012.03.06. 17:18:08

Én mindenképp megpróbálnám a helyedben a fiatalabb lánnyal. Adj magadnak még egy esélyt, nézd meg, hogy vele milyen lesz a kapcsolatotok. Ha jól működik és nem szól bele az ex-pasi, akkor nincs gond. (Persze a másik nőt is nyugodtan megtarthatod... :P) Baráti szinten mindenképp tartsd a kapcsolatot az idősebb nővel is, mert ki tudja mit hoz majd a jövő.
süti beállítások módosítása