Két nő között őrlődöm

2012. március 01. 07:27 - Panni CsP

„Felesleges indokokkal nyomozgat utána és ha meglátja a kocsim Dia háza előtt, másnap kivágja nála a balhét” – választós menettel indítjuk a tavaszt. Mindkét lánynak megvannak az előnyei / hátrányai, ám az egyik hölgy erőszakos exbarátja esetleg megkönnyíti a választást.

 

Sziasztok! Van egy érdekes történetem, amit, úgy döntöttem, megosztok veletek, hátha a sok oltás között egy-két hasznos mondatot is olvasok majd a kommentekben :-). Lassan 29 éves férfi vagyok és két nő között őrlődöm hetek óta. Az egyik egy húszas évei elején járó gyönyörű lány, akit 6 éve ismerek (legyen a neve Niki). Régebben sokat találkozgattunk, szimpatikusak voltunk egymásnak, de a döntő lépéseknél elcsesztem a dolgokat, így nem jöttünk össze. Sokat beszélgettünk és szerintem szerelmes is voltam belé, már hogy a fenébe ne... egy babaarcú, csodálatos testű, konzervatív lány, aki nem bulizza és issza szét az agyát minden hétvégén. Tipikusan az a fajta, aki nincsen sokáig egyedül. Nem is volt sokáig, összejött egy 30 körüli férfival, aki egy idő után meg is kérte a kezét, így én úgy döntöttem, kilépek az életéből.

A másik hölgy egy 32 éves (legyen a neve Dia) szintén rendkívül csinos, kedves és lassan 3 hónapja vagyunk együtt. Saját egzisztenciával bír és nagyon jól érezzük magunkat minden téren (kitűnő találkák, vadszex stb...). Sajnos egy kis hiba került a gépezetbe mert az exe folyton bekavar, olyan mértékben, hogy a bizalom már szépen lassan eltűnik Dia iránt. Az exbarátja hetente átjár hozzá, látszólag tiszta felesleges indokokkal, nyomozgat utána és ha meglátja a kocsim Dia háza előtt, másnap kivágja nála a balhét. Ezeket Dia szerencsére elmondta nekem, így nem maradt titokban, de ha az ember ezt hallja, szinte minden találkán, akkor kicsit besokall, mint ahogy én is. Szóval 1-2 nappal ezelőtt meglebegtettem nála a szakítást, erre nagyon kibukott és jött az ilyenkor viszonylag szokásos mondóka, hogy nem akar elveszíteni, hogy nem szereti már az exbarátját és bennem megtalálta azt a férfit, akivel el tudja képzelni igazán, hosszú távon stb... Na, de térjünk vissza az első számú lányra is, Nikire. Pár hete kiderült, hogy szakított a párjával, így beszerveztem nála egy találkát, hogy kifaggassam. Sikerült megtudnom, hogy szívesen találkozgatna velem és lát bennem fantáziát, így 6 év ismeretség után is. Sőt, mi több, addig puhatolóztam, hogy sikerült szépen bevallania, hogy járna velem, szóval most bennem van az, hogy amit régen elcsesztem, azt most jóvátehetem. Meséltem neki Diáról, így túl sok időm nincs, ha látja hogy tétovázok, tovább fog állni. Sokat őrlődöm kettejük között, mindkét lánynak megvannak előnyei és hátrányai is, ami abszolút nem könnyíti meg a helyzetem. Maradjak Dia mellett megkockáztatva azt, hogy az exbarátja iránt még mindig érez valamit (viszont ha meg tudom tartani, ő lehet az igazán komoly kapcsolat) vagy próbáljam meg Nikivel, hisz régen félig-meddig miattam nem jöttek össze a dolgok, de ugyanakkor meg ott van az, hogy még nagyon fiatal, megvan a saját kis világa, és még lehet, hogy nem kötelezné el magát végleg.

 
1184 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr994253920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:26:17

@Picicsibe a szexistennő: De egy napot kibír egy töltéssel? Vagy csak kevesebbet?

_Ω_ 2012.03.01. 20:27:00

@Ibrahim a tevehajcsár: Lassan elkezdem írni, kiket ajánlotok így burkoltan. :P

Αphelion 2012.03.01. 20:31:10

@Picicsibe a szexistennő: "Nekem se tetszettek. A porcelánbabákra nem emlékszem."

Hehe, latszik h nem emlekszel, akkor tudnad hogy ertettem azt mint ferfi h "ijeszto" :P Ajanlom figyelmedbe a keddi posztnal a kislany Caddynek irt kommentjet ;)

Amugy vicceltem, en nem ijedek meg az ilyen pasiktol :P

kiraaaaa 2012.03.01. 20:32:08

@Ibrahim a tevehajcsár: nem hiszem, hogy ez valamikor is előfordulna:)

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:
támogatod, értem:)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 20:32:46

remek posztoló! szerintem keressen egy harmadikat vagy egy negyediket, azoknak is meglennének az előnyei

Αphelion 2012.03.01. 20:37:49

@Picicsibe a szexistennő: "30 mp alatt mennyi belső tulajdonságát ismerted meg?"

A kisugarzasat.

Azota a szemlyiseget is megismertem, es surprise suprise, pont az aminek a kisugarzasa alapjan gondoltam! :)

"fenykep alapjan Kytia"

Már a fekete kacsa? :)"

Hat az a kacsa az eleg sexy, de Kytia nem hasonlit ra, pont azt mondtam h ha latok rola (mar mint a nick mogott levo lanyrol) egy fenykepet akkor az alapjan nem biztos h tobb figyelmet forditottam volna ra mint masokra.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 20:37:53

@Ibrahim a tevehajcsár: Ha egyfolytában használod, akkor nem. Ha csak úgy használod, mint egy telefont (néha beszélsz), akkor igen.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.03.01. 20:39:43

@Ibrahim a tevehajcsár: Ezt az Eva Lunát már nem először említed nekem. :)

Nemtom ki az, csak sejtem a leírtakból... :)

Ibrahim a tevehajcsár 2012.03.01. 20:47:23

@Picicsibe a szexistennő: Én sem tudom, csak a port.hu-n olvastam róla. Valami szappanopera.
:)

pretty kitty 2012.03.01. 20:47:38

@Kytia: Hihi, lajk! ;))) Fatel eblesztooooooooo!!!!!! *snooze*

Bohumil Stejskal 2012.03.01. 21:05:15

@(Ő_Ő): Persze, mert mind magából indul ki a csupa jó pasi és jó nő, muhhahhahh :)

_Ω_ 2012.03.01. 21:28:33

@Dr. Jula Watson: A választék széles. :) Pont Kytiát nem tudom, mégis miért említetted, szerintem 10 alatt van a neki írt kommentjeim száma. Akkor már inkább mondd Mütyürt, vagy Csibét, de akár Fumerint is a poén kedvéért :P

fumerin 2012.03.01. 21:35:18

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Velem senki ne pojjénkoggyon! :D
Amúgy is, jössz egy sörrel :D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 21:35:31

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Nem tudom, nem követem figyelemmel ki kinek udvarol :)
De legyen, rádsózom a csibét, és a füstölgőt is :) Ha csak ez a kívánságod :)

fumerin 2012.03.01. 21:38:56

@Dr. Jula Watson: Só helyett sav. Jobban illik hozzám ;)

_Ω_ 2012.03.01. 21:40:49

@Анна ( fumerin): Amilyen veszélyes vagy, szerintem jobb, ha rögtön kettőt fizetek. :)

fumerin 2012.03.01. 21:43:37

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Fizess rögtön négyet. Akkor már alvó oroszlánná válok. Vagy mindegy mivé, de elalszom :D

_Ω_ 2012.03.01. 21:43:59

@Dr. Jula Watson: Kezdő felhőépítőként sok a meló, én se figyelem, kinek udvarolok. :P
De most komolyan, ha nem figyelsz, akkor miért mondasz neveket? Abból túl sok jó úgysem lehet a végén...
Magadat nem akarod még pluszban rám sózni? Úgy már egész tekintélyes felhőm lenne! :D

_Ω_ 2012.03.01. 21:44:52

@Анна ( fumerin): Áhhá! Megvan a gyenge pontod! Sörtől szelídülő nagymacska. :)

fumerin 2012.03.01. 21:46:51

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Ez akkora labda, lesenem merem ütni :D
A gyenge pontom nem a fejemben van ;)
:D

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 21:47:59

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: egye fene, beállok oda, hogy meglegyen a tömeghatás, így a tömegvonzás. Aztán ha már megvan a felhő, akkor megyek az utamra :)

@Анна ( fumerin): legyen kívánságod szerint. Ecetsav vagy citromsav? :)

kiraaaaa 2012.03.01. 21:48:28

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: hány nevet kell tartalmaznia egy felhőnek?

Dr. Jula Watson 2012.03.01. 21:49:07

@kiraaaaa: Látod, ő névtelen felhőt épít :)

fumerin 2012.03.01. 21:51:18

@Dr. Jula Watson: Citrom nem passzol hozzám, de a pokolban kénköves bla-bla...így megfelel a sav is belőle :D

_Ω_ 2012.03.01. 21:52:43

@Анна ( fumerin): Kifejezetten gonosz vagy. Oroszlántól is ritka. :)
Inkább kihívom hozzád Dr.Éhert, majd vele elbeszélgethetsz erről. ;)

kiraaaaa 2012.03.01. 21:53:50

@Dr. Jula Watson: pedig:Nomen et omen :)
a nevekben rejlő erő, ugye döntő:)

fumerin 2012.03.01. 21:54:44

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Gonosz? Hát most csak nem mondókával ütöm el, de legyen, hogy passzoljon lelkedhez és ne érezz gonosznak(nagyon):
Pont, pont vesszőcske, készen van a fejecske...:D

_Ω_ 2012.03.01. 21:56:09

@kiraaaaa: Ha a tiéd is közte van, akkor már mindegy, nem? :)

kiraaaaa 2012.03.01. 21:58:45

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: eddig erről nem volt szó:)
szóval korántsem mindegy.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 21:59:16

ha egy kurva szót se értek az utóbbi ötven kommentből, az nem meglepő, ugye?

fumerin 2012.03.01. 22:00:50

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Áááá, S/M az csak a ruhaméretem, másban nem szeretem :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:00:51

@Zsit (nyau és rémizé): De ha lassan már én sem, az nagy baj, ugye? :D

fumerin 2012.03.01. 22:01:53

@Zsit (nyau és rémizé): Nem baaaj, én néha sajátomat sem értem, de nem is azért írom :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:02:06

@Анна ( fumerin): Rossz az aki rosszra gondol, tartja a mondás. De sebaj, már kezdem megszokni tőled. :)

fumerin 2012.03.01. 22:04:07

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Rossz? Hmmm, érdekes. Én jó dolognak tartom ;P
:D
Vagy most mi is jár a fejedben? :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:05:53

@Анна ( fumerin): Mégis mi... Csákány. A nyele pedig a te kezedben van. :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:07:34

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: @Анна ( fumerin):
de gyerekek, ti alkotják a duma zömét - megpróbáltam kicsit kikapcsolódni, erre itt izé (és még bevallják, hogy ők se értik! felháborító! Szegény lurkerek!!!)
:)

fumerin 2012.03.01. 22:07:43

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: És még én vagyok perverz :D
Bazzzz, pedig még mondókáztam is neked. Nahh, nem baj. Ha visszajön a hangom, tuti énekelni is fogok.
Háthaaa...:D

_Ω_ 2012.03.01. 22:08:52

@Zsit (nyau és rémizé): Szerintem ideje témát váltani. Mesélj valami vidámat!

fumerin 2012.03.01. 22:09:00

@Zsit (nyau és rémizé): Próbáltam omegával találni közös hangot. Esküszöm nekifutottam, télleg, teljesen jó szándékkal.
Erre ojjan dolgokat vizionál, hogy már én kérek elnézést :D

Αphelion 2012.03.01. 22:09:57

@Joe69: "Mondjuk, újraolvasva abban tévedtem, hogy a posztoló volt olyan hülye, hogy kiadta a fiatalabbik csajnak az idősebbik sunát, lehet, hogy fordítva is, így már biztos, hogy egy kalap szarnak tekinti mindkettő, de a fiatalabbik biztosan."

Ez van, a fiatal konzervativnal tutni nincs eselye miutan kiderult h Diaval vadszexelget...

kiraaaaa 2012.03.01. 22:10:18

@Zsit (nyau és rémizé): én is megpróbálom néha:)
de eredménytelen:)Schrödinger macskájáról még se dumálhatunk:)

_Ω_ 2012.03.01. 22:10:36

@Анна ( fumerin): Albumod is van? "Népszerű gyermekdalok Fumerin nénitől"? :P

fumerin 2012.03.01. 22:12:20

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Album nincs, néhány elhagyott dalom igen. :)

kiraaaaa 2012.03.01. 22:13:24

ADY ENDRE: ELFOGYNI AZ ÖLELÉSBEN

Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban, tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, vig halott
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:13:52

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:
ma megint eldöntöttem, hogy tavasz van: rövid szoknyát vettem fel - ez volt a mai nap legvidámabb pontja :) (számomra)
Több vidámságot nem tudok mondani, mondjál te!! :)

@Анна ( fumerin):
na, ezen most jól meglepődtem, fordítva szokott ez megesni, nem? :)

@kiraaaaa:
hát de, a macska kedves állat :DDDD

kiraaaaa 2012.03.01. 22:18:03

@Zsit (nyau és rémizé): @Bohumil Stejskal: csak két téma:)

Zsit: a macska megeszi a halott gazdáját:)

Stejkkal: pont most miért ne?:)

_Ω_ 2012.03.01. 22:18:11

@Zsit (nyau és rémizé): Ezek szerint ma két fegyvert is bevetettél az eszköztáradból? :) Civil áldozatok száma?

_Ω_ 2012.03.01. 22:19:45

@Анна ( fumerin): Viccet félretéve, kedvellek ám, csak veled valahogy mindig "sikamlós" témák felé kanyarodik a beszélgetés.

fumerin 2012.03.01. 22:21:26

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Hmmm, fenehh, talán mert nő vagyok, talán, mert szókimondó, talán direkt szopatlak, mert tudom neked kellemetlen a téma. :)
De ígérem, abbafejezem, nem ám elcsúszol ;)

tőzegmalac 2012.03.01. 22:22:09

Jó reggelt!:)
hogy kell itt szavazni?

_Ω_ 2012.03.01. 22:23:36

@tőzegmalac: Savazni, drága Tőzegmalac barátom, savazni!

_Ω_ 2012.03.01. 22:24:52

@Анна ( fumerin): Vagy ha elcsúsznék, kapj el, nehogy eltörjön a gerincem amire úgy vigyáztam eddig.

tőzegmalac 2012.03.01. 22:25:11

na majd én megmondom a tutit, értek mindent
ma a megmondós papucsom vettem fel... pont egy éve volt rajtam.
holnap meg hereszorítóban fogok feszíteni, akkor majd ahhoz értek.

fumerin 2012.03.01. 22:26:23

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: Jóóó, ígérem a második sört én fizetem :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:26:31

@Анна ( fumerin):
gyakorolni-gyakorolni :DD

@kiraaaaa:
meg egy csomó másik állat is

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:
irigy kolleganők hegyekben - rajtuk kívül másokkal nem nagyon találkozom, ez egy ilyen munka - most mondd meg, még az ág is húz :D

fumerin 2012.03.01. 22:28:55

@tőzegmalac: És annyira szorít a papucs, hogy elfelejted megmondani a tutit? :D

Edrik 2012.03.01. 22:29:09

@kiraaaaa: állatkínzásnak minősülne vajon egy ilyen kísérlet?

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:29:36

@Анна ( fumerin):
az attól függ, hova húzza a papucsot, vagy meddig ér a heréje :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:30:32

@Zsit (nyau és rémizé): Pedig felhasználhatnád a tér az idő és a tömeg közti összefüggést, miszerint: ha jó az idő, a tömeg kimegy a térre. Ebédszünetben sétálhattál volna egyet, hátha...

fumerin 2012.03.01. 22:30:39

@Zsit (nyau és rémizé): Amíg nadrágot bír húzni, nem lehet akkora a baj :D

kiraaaaa 2012.03.01. 22:30:41

@Edrik: de kinek a szemszögéből vizsgáljuk meg ezt a kérdést?

@Zsit (nyau és rémizé): nem tudom, a halak is?

kiraaaaa 2012.03.01. 22:31:28

@Zsit (nyau és rémizé): az öreg fasziknak lóg a heréje a papucsig, nem?

tőzegmalac 2012.03.01. 22:31:57

@Анна ( fumerin): nem :P
annyira csípi a szememet, hogy nem látok:)

fumerin 2012.03.01. 22:33:08

@tőzegmalac: Írj vakon! Látod? Mennyi értelmeset írok így? :D
Bár én így is élek :D

tőzegmalac 2012.03.01. 22:34:44

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]: áhhh olyat én nem:D
csak arról nyilvánítok véleményt amihez nem értek:)

fumerin 2012.03.01. 22:40:44

@tőzegmalac: Romantikus kép. Ígérd meg felveszed videóra, és elküldöd, naaaa, léccííí :D

_Ω_ 2012.03.01. 22:44:45

@Анна ( fumerin): És még kiakadtál a csákányon... :D

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.03.01. 22:45:15

@_Ω_ ["Kata igenis bombanő" fanklub]:
messze van a tér, ebédidő nem elég arra, hogy odaérjek

@Анна ( fumerin):
ez csak nadrágszár-bőség kérdése

@kiraaaaa:
nyilván, ha belefulladtál az aki-ba :)))))
(nem tom, ilyennel még nem találkoztam, de meséltek ilyesmit)

@tőzegmalac:
tételezzük fel, hogy a papuccsal, oké? :)

Na jóccak, hóhányók!

_Ω_ 2012.03.01. 22:52:37

@Zsit (nyau és rémizé): Ha hoznál témát, egész este veled foglalkoznánk ám! Bizony, a tér és az idő problémája, csak ez most más megközelítésben... Kár. Pedig te is megérdemled a figyelmet.

tőzegmalac 2012.03.01. 22:52:47

@Zsit (nyau és rémizé): tételezzük:D
aztán a gyakorlat is igazolja-e ezt ?:)

_Ω_ 2012.03.01. 22:54:24

@Анна ( fumerin): Kellemes szám, nem is teljesen ismeretlen előttem. Gondolom nyugovóra térsz, így legyen álmod békés!

_Ω_ 2012.03.01. 22:55:23

@Zsit (nyau és rémizé): Hó már nincs, olyan részeg pedig még amúgy sem voltam, hogy ez megtörtént volna! :) Jó éjt!

tőzegmalac 2012.03.02. 00:45:10

a szomszédban dugnak...

Father Justice (törölt) 2012.03.02. 13:59:56

_.._..,_,_
( )
]~,"-.-~~[
.=])' (; ([
| ]:: ' [
'=]): .) ([
|:: ' |
~~----~~

Almandin 2012.03.04. 19:22:41

@ketroot: Én se voltam bulizós típus huszonévesen, és azóta se változtam. Ha valakinek van esze, akkor azt is tudnia kellene, hogy a nők nem sémák szerint viselkednek.

ketroot 2012.03.04. 19:27:15

@Almandin:

Igen, de nem ez a jellemző a mai fiatalok esetében. (elkerülnek fősulira, egyetemre, megismerkednek másokkal, stb.)

Csupán arra céloztam, hogyha egy huszonéves fiatal lány nem jár el semerre az nem azt jelenti, hogy nem is fog a későbbiekben.

Almandin 2012.03.04. 20:24:57

@ketroot: Mondjuk az is igaz, hogy változhat még valaki. Szórakozni egyébként akkor is lehet, ha valakinek van már párja (akár férje). Én inkább azon a különös hozzáálláson gondolkodom el, hogy miért van az, hogy a mai fiatalok ennyire későn érők. Egy 20-22 éves nőnek már nem kislányként kellene viselkednie. Én abban is látom a probléma okát, hogy a mai fiatalabb generációk (főleg a 40 alattiak, tehát nemcsak az igazán fiatalokat érinti a kérdés) rettegnek az elköteleződéstől. 30-40 éve a nők főleg ebben az életkorban (20-as éveik eleje) mentek férjhez. Ma pedig már lassan a 30 alatti házasságkötés is egyre ritkább. Sok csajszi csak bulizgat, 20-25 évesen nem köteleződik el, még ha szerelmes, akkor sem, aztán 30-35 körül rájön a pánik, hogy nincs rendes pasi a láthatáron, és kétségbeesik, hogy neki már nem lesz gyereke. Ennek következtében olyan görcsös férjvadászatba kezd, aminek következtében épeszű férfi már az első randin elmenekül, mert annyira rájuk van írva, hogy jól kereső tenyészkant és papucsosítható férjet keresnek, akár érzelmek nélkül is, hogy az taszító.

ketroot 2012.03.04. 20:51:09

@Almandin:

Pontosan... de én sokszor látom azt is, - ami a másik véglet -, hogy benne vannak egy kapcsolatban, akár éveken keresztül. És az a kapcsolat korántsem őszinte, majdhogynem érzelemmentes. A lényeg az, hogy ne legyenek egyedül.

Almandin 2012.03.04. 21:07:06

@ketroot: Igen, mert ma egy olyan tévképzet alakult ki, hogy aki egyedül van, az lúzer. Akiben erős a megfelelési kényszer, az felhajt valakit, csak hogy elmondhassa, van barátja/barátnője. Ez kicsit ahhoz hasonlít, hogy régen falun a lányoknak sietni kellett a férjhez menéssel, mert ha kifutottak az időből, vénlánynak minősültek (akár már 20 évesen) és a kutyának se kellettek.

badabum 2012.03.05. 10:00:39

A fiatal lányt nyomassad:)

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2012.03.06. 17:18:08

Én mindenképp megpróbálnám a helyedben a fiatalabb lánnyal. Adj magadnak még egy esélyt, nézd meg, hogy vele milyen lesz a kapcsolatotok. Ha jól működik és nem szól bele az ex-pasi, akkor nincs gond. (Persze a másik nőt is nyugodtan megtarthatod... :P) Baráti szinten mindenképp tartsd a kapcsolatot az idősebb nővel is, mert ki tudja mit hoz majd a jövő.
süti beállítások módosítása