Mit képzelsz, ennyiért hányszor?

2012. április 19. 07:33 - csajokespasik

„Diácska imádta a golfot, azonnal szerzett kockás kardigánt és szerintem az edzővel is flörtölt” - a csaj vágja Dosztojevszkijt és a művészfilmeket, de elsősorban a sznob témákra izgul rá. Hamar ráérez a golf ízére és arra, hogy a pályán is lehet díva. Amikor a lovag spórolni akar a randikon, akkor derül ki a hölgy hivatása.

 

Az én sztorim még friss, csak azért írom meg, hogy közkinccsé legyen, mert még most is füstölök a röhögéstől - és a kollégák is, akik látták Diácskát.

Februárban összejöttem egy elképesztően szexi, kékszemű lánnyal, nevezzük Diának. Diácska minden férfi álma, régen modell volt, magas, hosszú combok és olyan az ágyban, mintha az élete függene tőle. Ennek még lesz jelentősége.

Elvittem mindenhová, ahová ilyenkor illik, rövid idő alatt megvolt az étterem a hotelben, az El Greco kiállítás, az Opera, satöbbi, de azt közben észrevettem, hogy nem annyira az intellektuális, mint inkább a sznob elfoglaltságok váltanak ki belőle… hogy is mondjam, szóval odaadást. Érdekes keverék volt, mert Dosztojevszkijt olvasott (legalábbis beszélt róla), élvezte az Operát (biztos látta a Pretty womant) és ismert egy csomó művészfilmet, de egy moziba nem lehetett elvinni, mert az nem volt elég sznob. (Konkrétan azt mondta, hogy már mindet látta.)

 

Nem tagadom, egy darabig még úgy is gondoltam, hogy szerelmes vagyok. Tudtam én, hogy fejben számolja, mennyit költök rá, de olyan pöpec volt, hogy azt könnyű volt összekeverni az érzelmekkel. Minden haverom tudott róla és nem tagadom, tettem ezért. Már majdnem a jövőnket tervezgettem. Na jó, azt talán nem. Mikor kezdődött a golfszezon, a kora márciusi szép időben befizettem golfozni. Csak egy oktatás, nem nagy ügy, ő úgysem fog soha pályára állni, én meg ott is megfuttatom, tiszta haszon. Én még kiküldetés alatt szoktam rá a golfra, mert Angliában munka után többen is jártunk az office-ból egy környékbeli golfklubba és egyáltalán nem számított sznob dolognak. Létezik sznob klub is, de egy budapesti, 9-lyukú pálya nem az. A golf remek hely arra, hogy a csajod mögé kerülj, mutasd neki az ütéseket, get a bit physical, értitek. A teniszben szemben álltok, lihegsz, izzadsz, a squash-nál is rohangáltok, az sem az igazi - higgyetek a profinak. Tetszett is neki a dolog, majdnem visított, amikor kiderült, hová hoztam. Nem tagadom, bennem volt, hogy felvágok előtte, mert azért az nem kerülte el a figyelmemet, hogy szereti a pénzt. Én mondjuk nem vagyok pénzes, de ha okosan csinálod, és nem villantasz feleslegesen, akkor könnyen össze lehet keverni. Nekem például bejött, öltözőben így még nem kényeztettek, mint ő az első alkalom után. És meg kellett ígérnem, hogy még jövünk. Diácska imádta a golfot, azonnal szerzett kockás kardigánt és szerintem az edzővel is flörtölt (ő esküdött, hogy csak véletlenül dőlt be annyira, hogy a köldöke is látszott, galléron át). Már a harmadik alkalomnál jártunk, én virítottam, milyen jól ütök, ő cicáskodott, hogy jujj, milyen nehéz, szóval mindenki tette a dolgát, amikor a szép kalandnak rövid úton vége szakadt. Már az oktatás közben is éreztem, hogy húzódozik, de nem vettem fel. Aztán ütés után ott maradtunk vacsorázni. Odajön a pincér, akit elküld (!), majd jelentőségteljes arccal elővesz egy flyert a táskájából. Nézem, mi baja, de semmi nincs rajta. A golfklub szórólapja volt, biztos a recepciós pultról vette el. Kérdem, mi van. Mire ő: "Nézd meg jobban!" Néztem én, de csak egy szórólap. Akkor kifakadt, hogy "Mit képzelsz? Hogy ennyivel kiszúrod a szememet?" Esküszöm, hogy még ekkor sem értettem semmit, azt hittem, hogy féltékeny vagy mi, mert előtte egy másik csajnak mutogattam az ütéseket és attól féltem, felírta valahová a számát, és az akadt Diácska kezébe. De nem. Egy szó mint száz, Diácska kiakadt rajta, hogy képes voltam egy akciós golfra beíratni! Vagyis spóroltam rajta! (ezt azóta sem értem, miért baj.) Olyanokat mondott, hogy most ő mennyire ég, mások mit gondolnak róla és hogy őt így még nem alázták meg. Próbáltam elmagyarázni, mi van, de nem hallott. A végén hozzátette az utóbbi évek legszebb mondatát: "Mit képzelsz, szaros harmincezerért hányszor.((itt belezavarodott)) mit kapsz?"

"Hányszor mi?"

"Menj a fenébe!"

"De mondd meg!"

"Hagyjál, haza akarok menni."

Megsajnáltam, már majdnem sírt.

Kérdéseim: Minek költeti golfra meg virágra a pénzt, ha úgy tekint rá, hogy az az ő ára? Kérje el a pénzt, mint minden jó iparos és arra költi, amire jónak látja. És láthatóan jól érezte magát és kipróbált volna még egy-két sznobizmust, de bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha még valamiről kiderül, hogy nem elég drága. Ha valakit érdekelne Diácska, a Bazilika környékén szokott andalogni a barátnőivel. Üdv, Zed

 

 
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr424460314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LyukasBogrács 2012.04.19. 08:52:49

Vitted volna Marokkoba, aztan otthagyhattad volna egy Dosztojevszkijjel a kezeben.
süti beállítások módosítása