„Lehet, hogy maradi vagyok, de én úgy vagyok vele, hogy nem járok össze túl gyakran az exeimmel, még akkor sem, ha közel lakunk egymáshoz” – épphogy csak megbocsátja a lány a pasi korábbi arrogáns viselkedését, és azt, hogy a legnagyobb kánikulában passzolja el a ventillátort, máris újabb nyugtalanító dolgok kerülnek elő. Gyanús ajándékok, bókok, ígéretek. Csaba körül egyre több a titok.
Sziasztok! Sokat hallottam már arról, hogy egy pasi / csaj a kapcsolat alatt elkezd megváltozni, új dolgokat felvenni, amik rendszerint nem pozitívak és egyben a kapcsolat végét is jelentik. Én ezt csak alá tudom támasztani, ugyanis részem volt / van benne. 26 éves nő vagyok, a párom 29. Amikor 3 évvel ezelőtt megismertem, egy kedves és kifejezetten visszahúzódó fiú volt. Sosem kiabált, nem vetített bele szituációkba nem létező dolgokat. Most visszatekintve, nem tudom, ő mikortól gondolta komolynak a kapcsolatunkat, én elég korán. Legyen a neve Csaba, hiszen még valamilyen szinten együtt vagyunk és nem szeretném, ha magára ismerne.
Aztán történt egy családi tragédia Csabiéknál, és onnantól kezdve megváltozott. Ennek egyik oka lehet az, hogy az események hatására átértékelte magában a dolgokat. Gyakran ok nélkül betámadt és olyanokat vágott a fejemhez, amik nem voltak igazak. Például: „még mindig tele vagy szorongással és nincsenek barátaid” - egyetlen rövid, lazán beillesztett és váratlan mondattal leszúrt, mindezt halkan, kijelentő módban, mintha egy megfellebbezhetetlen dolog volna. Csak nem értettem, mire céloz és miről beszél, mert ez így nem igaz. Pláne a „mindig” szó. Ezt nem értettem. Meg sokat hívogatott, nehéz volt munka közben felvenni, de muszáj volt, mert ha nem, akkor jaj, és ha valami olyat mondott, akkor a nap végégig azon kattogott az agyam. Ezek ilyen passzív-agresszív szemrehányások voltak apróságokért, amiket más talán elenged a füle mellett. Ebben az időben csinálta meg azt, hogy amikor elhoztam otthonról egy ventillátort, egyszer csak megyek be, és nem volt ott, ahova raktam. Megkérdeztem Csabát, hátha tud segíteni. Azt mondta, zavarta. Jó, de hova vitted? Kölcsönadta az anyjának. Szó nélkül.
Ideje volt beszélgetni és beszélgettünk... és én kertelés nélkül elmondtam neki, hogy ez így nem mehet tovább. Nem azért, mert nem lehet fát vágni a hátamon, hanem azért, mert nincs értelme. Nehéz volt elhinnem, de végül ő is belátta, sőt, egyetértett velem. Másnap ment tovább minden, rögtön reggel elkezdte a szövegét. Délre már nem voltam a lakásban. Felhívtam, hogy ezt a kapcsolatot én képtelen vagyok így tovább folytatni, legyen szíves, ne keressen… Hazaköltöztem, melynek egyik előnye, hogy sokkal közelebb voltam a munkahelyemhez. Aztán alig telt egy hét, máris hívott, hogy találkozzunk, beszéljünk, adjak még egy esélyt. Ja, és én voltam a kiszámíthatatlan szemét, hogy leléptem – ezt nagyon finoman csomagolta be, de ez volt a mondandója lényege. Jól indított… találkoztunk, elmondta, hogy ő tervezett velem és nem akar elveszíteni. Szerinte túlreagálom a dolgokat és semmiért felrúgok mindent…
Nagyon megbántódott, amikor gondolkodási időt kértem, merthogy ez szerinte felért egy nemmel. Nem sokkal később egy hosszú mélt küld nekem, hogy mennyire szeret. Nem hazudok, meghatott vele és elgyengültem (elbizonytalanodtam?). Én is szerettem akkor, illetve szeretem most is. Döntöttem. Visszamentem hozzá. A jelenlegi helyzet a következő: Csaba valóban megváltozott, már-már visszakaptam azt az embert, akibe annak idején beleszerettem. Az arrogáns stílusa eltűnt - titkolózós lett helyette. Persze ez alatt is jó volt vele, mintha minden a régi lett volna. Ajándékok, bókok, ígéretek… De az este érkező telefonhívásokra történő hirtelen lelépések, majd hajnalban hazatérések nem tetszettek. Amikor rákérdeztem, hol volt, azt mondta dolgozott. Jó. Az a gyanúm, hogy az egész balhé, ami korábban a stílusváltását okozta, egy nő miatt történt, pontosabban az exe miatt, aki depressziós lett a szakításuk után. Addig jóindulatúan próbáltam megmagyarázni magamnak a dolgokat, emiatt talán hibásan értelmeztem az eseményeket… és a családi tragédiában láttam Csaba változásának okát… (ami még igaz is lehet) sőt, az a gyanúm, hogy az exéhez ment vissza, az most mindegy, hogy ezt honnan tudom, de alapos gyanú van rá. Ez a bizonytalanság kikészít. Amikor ezt is elmondtam neki, a sírás határán tiltakozott, hogy hogy képzelem, nem lépett félre se akkor, se most. Ám annyit beismert, hogy sokszor járt nála, de csak beszélgettek. Én nem tudom, lehet, hogy maradi vagyok, de én úgy vagyok vele, hogy nem járok össze túl gyakran az exeimmel, még akkor sem, ha közel lakunk egymáshoz. És az sem túl bíztató, hogy ezt az infót harapófogóval kellett kihúzni belőle. Ez is gyanús. Miért nem mondta korábban? Hogyan tisztázzak vele bármit is, hogyan beszélgessek vele, ha nem őszinte hozzám? …és én most hajlok arra, hogy el is hiszem neki, és eddig én voltam gyanakvó. Persze egyszerűbb lenne elhagyni és azzal mindent megoldani, de túl sok a közös pillanatok emléke, amit nem tudok csak úgy elfelejteni és lerázni magamról.