Sziasztok! A férfiúi büszkeségről és önérzetről tennék fel egy kérdést. Többet ér, mint a boldogság? Egy éve döntöttük el a férjemmel, hogy gyereket akarunk. Lekerült a gumi, és mint a nyulak. Én elmentem egy teljes kivizsgálásra, Ő csak nevetett ezen, mondván, hogy túl alaposan készülődök. Én meg azt mondtam, ha valami nem klappol, az elején jobb tisztázni. 33 éves vagyok, ő 35. Két év elteltével késő szembesülnünk azzal, hogy segítség kell.

Szóval én átnézettem mindenemet, kb. egy hét volt az egész, és tán három alkalom. Nem nagy ár a megnyugvásért cserébe. Egy hónap múlva minden lelet megvolt. Hurrá, egészséges vagyok, jöhet a gyerek. Jöhetne. A férjem már mindent eltervezett: megvan a kétféle név, a bútorok, kocsi, tényleg minden. Csak a gyerek nincs. Amikor már kilencedik hónapja próbálkoztunk, akkor esett le, hogy hé, már épp szülhetnék, ha minden klappol. Mondtam a férjemnek, hogy most már ideje őt is megnézetni. A nőgyógyászom szerint 30 fölött nem érdemes kivárni az egy évet, ha fél év alatt nem sikerül, ki kell vizsgáltatni mindkét szülő-jelöltet. Persze, elmegy Ő is kivizsgálásra. Majd. Tehát három hónapja mondogatja, hogy megy. Egy hete felhívtam az egyik kórház andrológiáját, május végére tudtak időpontot adni. Megkérdezték, mióta próbálkozunk, hány évesek vagyunk, hátha nem is kéne még... Amikor megmondtam, lesajnálóan jegyezte meg az amúgy se túl szimpatikus női hang: "Csonttöréssel is csak akkor mennek orvoshoz, amikor kiderül, hogy a langyos víz nem segít?". Igen, úgy tűnik. A férjemnek még nem szóltam erről, majdnem négy hónapom van, hogy meggyőzzem. Közben látom, hogy rendületlenül hisz benne: ő nem lehet "selejtes", vele minden rendben kell, hogy legyen, és a következő hónapban biztos sikerül. Csak nekem tűnik ez strucc-politikának?

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!