Az ideális férfi is ember

2013. augusztus 16. 07:40 - csajokespasik

„Úgy 4 hónapig tudta tartani magát, majd az Ideális Férfi elkezdte fűzni az egyik barátnőmet a neten” - az Ideális Férfi bármilyen helyzetből ki tudja magát dumálni, de amikor egója visszavonhatatlanul csorbát szenved, inkább elsunnyog, nehogy szembesülnie kelljen azzal, hogy amit addig szövegelt csak üres fecsegés volt.

 

Sziasztok! Azokról a férfiakról írnék pár sort, akik ideálisnak mondják magukat, elcsavarják a nők fejét, főleg csak szóval és kevés tettel. De amikor rájönnek, hogy ők is csak emberek, akkor a büszkeségük védelme érdekében borítanak mindent, nehogy az egóhuszár túlságosan sérüljön. Volt egy kapcsolatom az Igazi Férfival, akinek átfogó világnézete volt, és mindig meg tudta magyarázni a dolgait. Szép szövegeket hallottam tőle, hogy milyen az ideális kapcsolat két ember között, és azokkal egyet is értettem.

Mert az univerzumok rezgése meg a tantrikus istenségek stb. nem tudom, mik ereje a férfiban és nőben testesül meg. Olyanokat szövegelt, ami még jól is hangzott: hogy a férfi és nő egyenlő egy kapcsolatban, meg azonos a mérce a takarítás és a szórakozás terén is, ugyanakkor megkövetelte tőlem a maximális hűséget (és azt, hogy kocsival elfurikázzam őt az ország bármely pontjára, hiszen együtt vagyunk, vagy ha nem érek rá, adjam kölcsön neki, vagy ha nem adom, adjak pénzt neki vonatra). Úgy 4 hónapig tudta tartani magát, majd az Ideális Férfi elkezdte fűzni az egyik barátnőmet a neten, és minden valószínűség szerint egymáséi is lettek. Ezt nem tudom biztosan, csak onnan, hogy amikor elég bizonyítékot találtam, ő nem védekezett, eltűnt belőle a mindent-meg-tudok-magyarázni Mr Tantrauniverzum - és eltűnt az életemből is. Mindenféle szégyenérzet nélkül, magyarázat nélkül, egyszerűen már nem jött többet fel hozzám.

Elég jól főzött, a kajái hiányoznak, de más nem. Akkor sok kérdéssel marcangoltam magam: „a féltékenység kinek a hibája? Ha megcsalnak, az miért történik meg? mert nem kapott meg valamit és máshol kereste? Ha ő elmegy valahova, engem miért nem hív? Mit jelent, ha utána nem mesél róla?” Aztán hagytam. Elszédített, felébredtem és ma már csak nevetek rajta.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr735458460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása