„Most azt hallgatom a páromtól, hogy a munkahelyén mennyire kihasználják, de nem tudom, nem színezi-e kicsit ki, családi szokás szerint” – ha a pasival már hétvégenként sem lehet kimozdulni, még elviselhető, hiszen tele a tévé jó kis műsorokkal, de az már nehezebben emészthető, ha állandóan pesszimista és a szülei életvezetési tanácsokként kezelik Murphy törvényeit.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik (CsP) egy igen népszerű társkereső oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk a www.csajokespasik.hu oldalon! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
25 éves vagyok, nő. A párom 31. Mi két éve vagyunk együtt. Már sok olyan írást olvastam itt, ami azt a folyamatot ábrázolja, amikor valaki egy kapcsolaton belül megváltozik. Viszonylag rövid idő alatt. Az elején ő teljesen más volt, tele életkedvvel és vágyott az új lehetőségekre, amik jöttek is szépen. Aztán valamiért folyamatosan felvette ezt a pesszimista hozzáállást, pedig olyan nagy problémáink nem voltak. Mindketten viszonylag jól keresünk, nem nélkülözünk, szeretjük egymást. Akkor mi a baja? Azt egyedül nem tudom kitalálni.
Régen legalább hétvégente kimozdultunk valahova. Ma már nehezen mozdul, nem lehet elmenni vele sehova. A kialakult szarkazmusa – ami régen nem volt - nem csak engem zavar, de magából is egy undok és elviselhetetlen embert csinál, elmennek a haverok, az ismerősök, megsértődik mindenki (tán joggal). Szerintem azt hiszi, hogy ez a stílus levédi őt a mai, zavaros világban, és ha mindennel kritikus, akkor okosnak érzi magát, és akkor boldog, ha valakit kritizálhat. Ha beszélget valakivel, bármit mond a másik, ő lelegyinti, hogy „maradj már, hülye vagy, úgysem úgy lesz, hülyeséget beszélsz”.
Amikor meglátogatjuk a szüleit, támad némi gyanúm, honnan jön ez: az egész családja ilyen „jaj, fiam, ne örülj, úgyis rossz lesz, nem fog sikerülni, ez élet szenvedés, úgyis rossz minden, velünk soha semmi jó nem történik (csak nem értem, miért mondják, amikor az apjának igen jól menő vállalkozása van és egy nagy házban laknak, + három kocsi). És ezt állandóan. Ha nyomorban élnének, még megérteném.... Folyton azzal jönnek, hogy „na, ez megint Murphy törvénye”… ami elromlik az el is romlik, és így élni le egy életet. Amúgy kedvelem a szüleit, de ha mindez állandósul nekik sem tesz jót. Mert minek szenvednek, ha nem indokolt? Ez olyan mű-szenvedés.
Most azt hallgatom a páromtól, hogy a munkahelyén mennyire kihasználják, de nem tudom, nem színezi-e kicsit ki, családi szokás szerint. Eddig hol volt ez a tulajdonsága, miért most került elő? Próbálok tiszta fejjel gondolkodni. Ő nem volt ilyen, de ilyen lett, (vagy mindig is ilyen volt, csak most jött elő az igazi arca valamiért?) Az sem biztos, hogy jót tesz nekem, ha nagyon be szeretnék kerülni ebbe a családba.
