„Vannak olyan típusú férfiak, akik azt hiszik, hogy a passzivitásuk, a felszínesség és az oda nem figyelés macsó dolog és a nőknek pont ez tetszik” - amikor egy kapcsolatban bekövetkezik a megszokás, nem mentegetőzni kell, vagy egymásban keresni a hibát. Ez egy állapot. Várakozni sem érdemes, mert semmi sem fog megváltozni: rosszabb nem lesz, csak így marad.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A hétfői poszthoz szólnék hozzá, remélhetőleg építően és még időben. Voltam hasonló kapcsolatban, nagyjából 5 évig. Mi is az, amiben jelenleg vagy? Jól látod: megszokás. És tőle ne várd a változást, mert neki így jó. Amit érzel, az már nem szerelem, amit meg ő érez, az szerintem - meg ahogy leírtad: kényelem és szintén megszokás. Neki is, nekem is az volt addig a leghosszabb kapcsolata, és azt hiszem, ezt féltettük. Időre ment, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint a többiek, bizonyítani akartunk, de egy kapcsolat nem teljesítménytúra.
A mi viszonyunk kezdetben barátinak indult, egy darabig az is maradt, majd elmélyült és összejöttünk, de az a nagy, vibráló szerelem nem volt jelen korábban sem. Szerettük egymást, csak máshogy. Ideális házastársak lehettünk volna, mert más alapokon helyezkedett el az egész, nem testiségen vagy anyagiakon. Belenyugvás: ezen mész most át, ő valószínűleg nem fog elhagyni, mert már megtette volna, és ő egész más szemszögből látja a kapcsolatotokat: neki elsődleges szempontja a kényelem és megszokás pont az, ami elől menekülnél. Ezt jól látod. Vannak olyan típusú férfiak, akik azt hiszik, hogy a passzivitásuk, a felszínesség és az oda nem figyelés macsó dolog és a nőknek pont ez tetszik. Én akkor valamiért úgy éreztem, csak kihasználjuk egymást. Nálunk volt hogy 2 hónap is eltelt szex nélkül, pedig azelőtt ő szokott hozzám bújni, magától, vagy ha nem, akkor én. Egy idő után, csak próbaképpen, én sem mentem oda. És ő sem jött. Így telt el 2 hónap. A kommunikációnk felszínes lett, nem mondott semmit, nem mondta, hogy velem akarja leélni az életét és szeretné, ha egyszer a felesége lennék, vagy azt, hogy milyen boldog / boldogtalan velem. Semmi. A kapcsolat volt - olyan, amilyen, de volt - és ez a lényeg. Neki így volt jó. Nem jártunk el sehova. Volt egy külföldi haverja, aki évente két alkalommal nálunk aludt, és az olyan volt, mint egy ünnep, vártuk őt, feldobta a napjainkat. Hetente egyszer kibontottunk egy üveg bort és a tévé előtt megittuk.
Nem mentegetőzni kell, vagy benne, vagy magadban keresni a hibát. Ez nem a „hibás / nem hibás” kérdéskör. Ez egy állapot. Várakozni sem érdemes, mert ez nem fog megváltozni, hiszen már megtörtént volna, ha lehetett volna: rosszabb nem lesz, csak így marad. 7 év a vízválasztó, de nem biztos, hogy mindenkinek ki kell várnia. A legjobb megoldás az lenne, ha záros határidőn belül szakítanál vele. Ha egy kicsit is szereted és tiszteled, akkor megteszed. És hagyod, hogy megtalálja azt, akivel boldog lehet, más szintre emelhet egy másik kapcsolatot, ami által ő is fejlődik.
