Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Sziasztok,

Sokszor olvastam a blogot, de akkora lúzer talán még nem írt ide, mint amilyen én vagyok. Szerelmes vagyok. Na és? Történt már ilyen másokkal sokszor, meg szerencsére fog is még történni a világban elégszer. Sajnos az én történetem nem ilyen vidám. 40 éves vagyok. Mindent elértem, amire gyerekkoromban vágytam, sőt, annál többet is. Mert mire vágytam én kamasz fejjel? Szép ház, autó, feleség, gyerekek és persze az erdő zúgása. Most mindez megvan. És mégis én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere. Elmesélem, hogy más tanulhasson a hülyeségemből.

Sráckoromban sokat csajoztam, mint a legtöbb hozzám hasonló fiú. Egy idő után megcsömörlöttem a sok futó kapcsolattól és elhatároztam, hogy a következő lányt már feleségnek választom. Ekkor voltam 22 éves. A potenciális feleség kritériumai egyszerűek voltak: legyenek elvei, amihez tartja is magát, legyen csinos, gondoskodó, megbízható lány és szeressen engem. Találtam ilyet, el is vettem feleségül. Egy apróságról a nagy igyekezetemben elfeledkeztem. Arról, hogy nekem is szerelmesnek kéne legyek. De ha eddig soha nem voltam, akkor most mitől lennék? Így ez a kritérium elsikkadt. Én nem tudok szerelmes lenni, gondoltam. Talán nincs is olyan dolog, hogy szerelem. Kamu az egész, mint a Mikulás.

Így történt, hogy a gyerekkori álmom kezdett megvalósulni. A vállalkozásaim kezdtek befutni, a gyerekek száma örvendetesen növekedett, míg egyszer csak észre nem vettem, hogy felesleges vagyok otthon, a kutya nem foglalkozik velem. Kivéve, persze ha füvet kell nyírni, vagy megjavítani egy kitépett konnektort, netán pénz kellett valamire.  Már gyűlöltem hazamenni. A házba, a családhoz amiről álmodtam. Ekkor jelent meg az életemben Ő. Egy üzleti tárgyaláson találkoztunk. Igazából úgy tűnt, hogy egyikünk sem keltette fel a másik érdeklődését, de aztán a történtek ránk cáfoltak. A tárgyalás után mindenesetre nem kerestük egymást. Mégis beütött a ménkű. Ott és akkor, ahol nem vártam volna.  

Egyszer, egy csodálatos nyári alkonyatban, magányosan álldogáltam a frissen vágott tarlón egy szalmabála mögött. Rókát lestem. A narancssárga színben játszó nap pontosan egy kiszáradt fa mögött kezdett lebukni és kristálytisztán kirajzolta egy, a fa ágán ülő egerésző ölyv kontúrjait. Csodálatos volt, felejthetetlen, most is magam előtt látom. A látvány annyira megindított, hogy elhatároztam, ezt az érzést valakivel meg kell osszam. De kivel? Az otthoniakat nem érdeklem. És egyszer csak azon vettem észre magam, hogy felhívom Őt. Nem valószínű, hogy valaki ráismerne az elbeszélésem alapján, de a biztonság kedvéért nevezzük Dianának, minden vadászok Istennőjének. Számomra legalábbis azzá lett. Szóval, felhívtam a gyakorlatilag vadidegen nőt jóval munkaidő után és elkezdetem ömlengeni a fényekről, meg a tarló illatáról. Mint egy idióta. Persze ő sem tudta hová tenni a hívásomat, de csak végighallgatta azt a félbolondot, aki kéretlenül rázúdította a lelkét. Aztán a cégeink között kötöttünk egy aprócska üzletet és szépen lassan egymáséi lettünk. Nekem feleségem volt/van és három gyerekem, neki pedig egy tartós kapcsolata. Persze megbeszéltük, hogy csak szex, más semmi, de valószínűleg egyikünk sem gondolta komolyan.

Egyszer elvittem volna egy szállodába, majd amikor nem kaptunk szabad szobát, a neten kerestem valami hotelt, az idő sürgetett. Vaktában repültünk rá a címre és egy lepusztult, ócska garni szállást találtunk. Nevettünk a szánalmas helyzeten és bementünk. A lepukkant szobában toppantott egyet a kis piros cipőjével és azt mondta szemrehányóan: „Én egy királylány vagyok!„ Nem szidott, amiért egy megalázó lepratanyára vittem, csak szeretett. Mindenhol szeretett. A királynőmmé, az életemmé vált. A nappalommá és az éjszakámmá. Baráttá, munkatárssá, szeretővé, kritikussá. Ő én lettem, én pedig ő. Mind a testem, mind pedig a lelkem olyat kapott tőle, amilyet korábban még soha. Hát ez kinek hiányzott? Én azt hittem, hogy ilyen nincsen. Ő is ezt hitte. Erre puff neki. Teltek a hetek, hónapok, eltelt két év. A környezetemben senki sem sejtett semmit. Általában szállodákban, éttermekben találkoztunk. Ünnepnap volt, ha megfoghattam a kezét az utcán. Aztán persze lebuktunk, mert hazugságban élni nem lehet. Balhé, sírás, fenyegetőzés (a feleségem részéről), majd elkerülhetetlennek tűnő szakítás Dianával. Hiszen a gyerekek otthon vártak. Az nem lehet, hogy ne én vigyem őket suliba, hogy ne legyek ott a lányom énekversenyén, a fiam kosármeccsén. Az lehetetlen. Így elküldtem a szerelmemet. Életem egyetlen szerelmét. Április volt. Jött a nyár, a srácoknak a szünidő. Én próbáltam a munkámba temetkezni, sikertelenül. Néha „véletlenül” az autómmal az ex-kedvesem munkahelye felé kanyarodtam, hogy legalább a kis autóját láthassam, amint a munkahelye előtt parkol. Persze egyszer meglátott. Írt egy sms-t, én válaszoltam. Pár üzenetváltás után elköszöntünk egymástól. Aztán eljött az augusztus. Szolnokon egy válogatott kosárlabda meccsre mentünk a barátaimmal, a feleségem nem jött velünk. Ahogy a félidőben kimentünk a csarnok elé levegőzni, egyszer csak oldalra néztem és ott állt Ő. Szépségesen, tündöklően. És magányosan, védtelenül. A telefonját nézegette, de a mozdulataiból láttam, hogy észrevett. Álldogált egy percig, majd megfordult és elindult. Távolodott. Ember ilyen gyorsan még nem futott, mint én akkor. Felé, utána, érte. Utolértem és beszéltünk pár mondatot.

Két nap múlva felhívtam és azonnal kezdődött minden elölről. Szerettük egymást és bujkáltunk. Elutaztunk együtt és féltünk az elválástól. Rettegtem, hogy megint lebukunk és akkor a feleségemet nem tudom, hogy milyen orvos gyógyítja meg. Ekkor már hónapok óta agykurkász tartotta benne a lelket. Édesanyja még kiskorában meghalt, az édesapja pedig nem igazán törődött vele. Én voltam/vagyok neki egyedül. Nem veszthet el engem is. Hogy akkor miért hanyagolt el és éreztem magam magányosan? Azt mondják, ez minden apa életében elérkezik egyszer. De hogy én pont ekkor találkoztam azzal a lánnyal, aki megbabonáz? Lelkifurdalás gyötört, ha a szerelmemmel voltam és meghaltam a hiányától, ha nem láttam. Aztán valami megtört bennem. Inkább pusztulok el a szerelmem nélkül, mint hogy a gyerekeim csonka családban nőjenek fel. Diana még találhat magának valakit, aki a tenyerén hordozza, mint egy igazi Királylányt, nekem meg már tök mindegy. Legszívesebben kilőném magam az űrbe. Lélek nélkül élek. Mindenről és mindenkiről Ő jut eszembe. Az erdők, mezők királynője, kinek valódi varázsát az alkonyi nap, az esti holdfény adja vissza. Az én álmom, akiről csak felnőtt fejjel kezdtem álmodni. Túl későn. A feleségem néha mondja,hogy látja, elemészt engem a másik iránt érzett szerelem. Akkor minek maradok? Menjek, ő nem haragszik. De én azt gondolom, hogy ha egy férfi gyereket vállalt, akkor nevelje is fel őket, a szerelmi agybajai ellenére. Hisz állítólag elmúlik. Nem tudhatom. Én azt hittem, hogy el sem kezdődik. Nincs igazam?

Arról álmodom, hogy ha a gyerekeim felnőnek, majd megkeresem. Az eszem persze kinevet. Addig még eltelik 10 év, ő 43 éves lesz, én pedig 50. Csak ki fog nevetni, ahogy bizonyára ti is. Így váltam nyomorulttá, mikor megvalósult minden, amiről álmodtam, mert olyan dolog történt velem, amiről sohasem álmodtam: szerelmes lettem.