„Korábban mindig kedves volt, jókat beszélgettünk, jókat nevettünk együtt. Nem tudom, ezekből mennyi volt a színjáték” - Posztolónk szeretné megérteni, hogy párja miért ilyen távolságtartó az utóbbi időkben, de a pasi nem kér segítséget, nem árulja el hidegsége okát, inkább hazahúz vidékre. Mikor van vége egy kapcsolatnak? Amikor nyíltan a szemünkbe mondják, vagy amikor rájövünk, hogy a másik már nincs mellettünk?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Több szem többet lát-alapon küldöm történetemet. Nő vagyok, 31, a párom (vagy a volt párom?) 27. Nyolc hónapig voltunk együtt. Én nagyon szerelmes voltam belé az elején – és mindent megtett azért, hogy ez ne maradjon így. Úgy történt, hogy elkezdtem levelezni egy vidéki fiúval, azok alapján, amiket írt, közös lelkületet véltem felfedezni (ritka az ilyen) hamar levett a lábamról, végül találkoztunk. Nagyon szimpatikus volt. A következő talin, amikor feljött Pestre, nálam aludt, meg is történt a dolog. Azt mondta, jó lenne, ha minden nap láthatna, csak ugye a távolság ... Én azonnal felajánlottam, hogy költözzön hozzám.
Hosszas várakozás után azt mondta, rendben, lesz, ami lesz. De nem talált semmi munkát, szórólapozni meg nem akart, nem is vártam el tőle, jó eszű srác. Már a hazaköltözése előtt hetekkel sem voltak sűrűek az együttlétek, úgy éreztem, mintha kerülné is őket. Azt mondtam magamnak, hogy biztos az én hibám, én csinálok valamit rosszul, magamra vállaltam valamit, ami még előttem sem volt tiszta. (Nyomasztja, hogy nem érvényesül?) Szóltam neki, kérdeztem, miben tudok segíteni? Már azt is megbántam, hogy szóvá tettem, hogy részemről ez így nem fog működni. Végül a legminimálisabb testi kontaktus is eltűnt: régebben rendszeres csók és ölelés, nem csak búcsúzáskor, néha csakúgyból. Ha megérintettem, nem viszonozta, amikor együtt ültünk és tévéztünk és a vállam hozzáért, ő elhúzódott.
Ha én közeledtem, az kudarcba fulladt. Aztán ennyi idő után azt mondja, hogy neki még „szoknia kell ezt a helyzetet”. Nekem egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy vidéken van valakije, talán új, talán egy régihez ment vissza. Mert mi más lehet a háttérben? Két hete hazaköltözött. Korábban mindig kedves volt, jókat beszélgettünk, jókat nevettünk együtt. Nem tudom, ezekből mennyi volt a színjáték.
Az irónia ebben az egészben, hogy egyszer volt korábban egy kicsit hasonló kapcsolatom... Ha most azért ment haza, mert lusta volt azt mondani, hogy „bocs, de mégsem...” azzal elég gyáván oldotta meg ezt az egészet. Ha írok neki egy számonkérő levelet, azzal mihez tud kezdeni, ha már végzett velem? Ha folytatni akarná, javítana a hozzáállásán, de erre nem látok törekvést. Azt tisztáztam magamban, hogy mire vágyom, és mire nem. Szeretném vele folytatni, de a köszönőviszony, vagy barátság nem érdekel, sosem sikerült még (részemről). Amikor a válasz az volt, hogy nincs ideje, úgy fordítottam, hogy nem akar kapcsolatot (vagy akar, csak nem velem). Nem merte leírni, hogy ne találkozzunk többet.
