„Anyukának totál elmennek otthonról és azóta más célja sincs, mint Apuka életének tönkretétele, bárhogy és bármi áron, a gyereket sem kímélve” - a taktikázó, pénzvadász és házasságszédelgő nők olyan előítéleteket keltenek a férfiakban, melyek cseppet sem könnyítik meg a normális nők helyzetét.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kezdeném a szokásos körökkel, miszerint rendszeres olvasója vagyok a blognak és az adott poszt alatt kialakult (értelmesebb) kommentháborúnak. Nem írtam még egy blognak sem, de elolvasva a "Válás, felevagyon, gyerekkel zsarolás", ill. a "Soha többet nem tartok el senkit" posztokat, nőként szívesen megosztanám válaszként a gondolataimat, közvetett és közvetlen élményeimet.
Az eredeti poszt íróját követve, kezdeném magammal: Húszas éveim vége felé járok, 180 cm magas és 67 kg vagyok. A külsőségek alapján azon a bizonyos skálán, saját véleményem szerint erős 7-8, míg a környezetem véleménye szerint bőven 9. (nem, nem küzdök semmiféle kisebbségi érzéssel, de az embernek legyen önkritikája és ne feledkezzünk meg a szubjektivitásról sem)
A koromnál mindig sokkal érettebbnek és értelmesebbnek tartottak, akár munkahelyen vagy bármilyen társaságban. Humorom és a stílusom is van (nagyon is), annak ellenére, hogy messze áll a manapság elfogadott közönséges, harsány/nyivákoló vagy a "gyerekkoromban nem lehettem hercegnő, ezért 30 évesen bepótlom"- tól. Hetente többször sportolok, nem vagyok buta/ostoba, van diplomám. (munka mellett folyamatban van a következő megszerzése is)
Családi hátteremért csak hálával tartozhatok a sorsnak, szüleim normális felfogású, igazi emberek, akik kellő türelemmel, következetességgel és szigorral neveltek az életre, kialakítva ezzel a megfelelő értékrendet, értékítéletet, empátiát. Mindezt úgy, hogy magániskolába és lovagolni is járhattam, reflektálva a poszt írójának, hogy ezek nem a pokol előszobái (a síeléssel, nyaralással együtt)
Röviden ennyit rólam, most írnám a tapasztalatokat. (mielőtt kapnék hideget-meleget, hogy bármi ferdítés lenne az írásomban, közlöm, hogy ettől a névtelen blogtól se több, se kevesebb nem leszek)
Közvetett: Ne gondolja az író, hogy egyedi az esete, sajnos épp két ilyen esetet nézek végig a környezetemben. Annyi a különbség, hogy ott a férfiak 45+ (család barátai). 1. lány 32 éves, 3 éves "kapcsolat" egyből házasság és gyerek. Anyuka a gyerekkel sosem foglalkozott, csak a vásárlás és Apuka pénztárca szintjéig. A gyerek az első több mint 1 évet kb. a babakocsiban töltötte folyamatosan üvöltve, mert Anyuka nem tudott mit kezdeni vele és egyébként is szülés utáni depresszió...
Apuka megunja ezt az életet, kiderül, hogy nem annyira depresszió van a háttérben, hanem pasi... Jön a különköltözés, természetesen Anyukának új lakás, új autó, havi apanázs. (nem, nem 100 e Ft, hanem sokkal több, hiszen munkahelyet több éve nem látott) Miután megkapott mindent Anyuka, nem engedte még látni sem a gyereket és ezen túlmenően jöttek a zsarolások. A zsarolás témája, hogy Anyuka szeretne visszamenni, mert aki miatt Anyuka "kiábrándult" időközben lelépett. Természetesen a vége az lett, hogy Anyuka visszamehetett a birodalomba, tovább használva és kihasználva mindent/mindenkit.
Apuka hozzáállásáról és felelősségéről is lehetne egy kisebb novellát írni, de azt biztosan tudom, hogy olyat soha nem tett, amivel azt érdemelje ki, hogy ne láthassa a gyerekét. Így, Apuka jelenleg éli a pénzes, de boldogtalanok életét és amíg nem szedi össze magát ez így is marad.
2. a lány 35 éves, 32 évesen Anya lesz és azzal párhuzamosan elmebeteg, de legalább nem pasizik be. Apuka itt sem bírja idegekkel a helyzetet, próbálják megoldani, ami nem sikerül, így válásra kerül a sor. Az ilyenkor "szokásos dolgok" Anyukának, mint a prémium kategóriás autó, ház és a nem kevés "gyerektartás" mind megvan. Ez az a pont, ahol Anyukának totál elmennek otthonról és azóta más célja sincs, mint Apuka életének tönkretétele, bárhogy és bármi áron, a gyereket sem kímélve.
Ezek a helyzetek annyival rosszabbak, mint az íróé, hogy itt a nők mindent megkaptak és mégsem volt elég. Persze, lehet feszegetni, hogy az Apukák milyenek voltak, stb., de azt gondolja az ember, ha anno együtt voltak, közösen vállaltak gyerek(ek)et, akkor olyan rossz ember nem lehetett. Vagy itt jön be az írónak az a gondolata, hogy minden mindegy, csak "valakivel felcsináltassák magukat"…
Közvetlen tapasztalatok:
Két olyan hosszútávú kapcsolatom volt, ahol volt gyerek és ez soha semmi gondot nem okozott. (4 év körüliek voltak, mikor megismertem őket) Nem az volt, hogy el kell viselnem, mert a párom gyereke, hanem tényleg jó kapcsolatunk volt, törekedtem, hogy jól érezze magát velünk, olyan programokat szerveztünk, stb., de ezzel együtt nem akartam az anyja lenni.
Egyik esetben Anyukával is sikerült egy teljesen normális beszélő viszonyt kialakítanunk, ami mindenkinek csak jót tett; másik esetben ősellenség voltam, hiszen Apuka jól érezte magát velem és mindenen felül emberként bántam vele és még szerettem is :) (évek alatt mind a két kapcsolatnak vége lett, de nem a gyerek miatt és nem vállalhatatlan stílusban mentünk szét, de ez egy külön poszt lehetne)
Higgye el az író és minden gyerekes férfi, hogy egy normális nőnél sosem a gyerek a gond, hanem a fentebb írt vagy ahhoz hasonló körülmények. A gyerek anyja (vagy nem egyszer, fordított esetben az apja) minden erejével azon van, hogy a gyerek másik szülőjének az életét tönkretegye, az hatással van a párkapcsolatra.
Az író általánosítását a nőkre vonatkozólag - szép/csúnya, gyerekes nő, gyerekvállalás- egy hetet éjt nappallá téve kevés lenne kifejteni :). De az biztos, hogy az előítéletek, amik az ilyen nők miatt élnek a férfiakban nem könnyítik meg a normális nők helyzetét.
Összességében azt tudom írni, hogy senkinek sincs könnyű dolga, így nekünk nőknek sem, hiszen a férfiak úgy gondolják, hogy nem kell odatenniük magukat egy nőnek, maximum belátható ideig-óráig. „Odatenni magát” alatt azt értem, hogy már a meglévő nővel nem kell pl. annyit beszélgetni, kedveskedni, törődni, mert már ott van, megvan. (Főleg, ha ehhez jó anyagi helyzet is társul a férfinak, akkor azt hiszi, hogy az bőven elég) Pedig ez hiba, bármennyire is apróságnak tűnik, innen indul minden konfliktus majd idővel, az elhanyagoltságból vagy annak érzéséből.
U.i.: Nekem már az szimpatikus, hogy az eredeti poszt írója tud helyesen írni, fogalmazni és síelni :)
