„Egyedül az hibádzott, hogy a fergeteges éjszaka után később azt írta nekem: „nem érzi azt, amit kellene.” Nem értettem a dolgot” – a gyermekeit egyedül nevelő negyvenes asszonnyal olyan levelezni, mintha egyszerre két nő válaszolna. Posztolónk nem kért tőle semmit, azt hitte, jól teljesített és már a folytatásra készült. De a nő még mindig a bohóc férje után epekedik.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Erény-e, amikor egy „úrinő,” aki esetleg egy multicég felsőbb alkalmazottja, és többen keresik a kegyeit, elmímeli, hogy frigid? Régen maximum heti kétszeri szex, „nem alázza meg magát,” nem tesz „az úr kedvére,” nem csinál úgy, mintha ő is élvezné – gondoltam róla. Már kezdeti levelezésünk légköre is egyedi volt. Más nőknek többnyire a lelkét kell dédelgetni, elpanaszolják gondjukat-bajukat, milyen nehéz az életük és sokszor bőven elég nekik a netes panaszláda, találkozni már nem is akarnak. Ha pedig egy konzervatívabb, nyíltan társkereső weblapon leveleznek, a praktikus kérdésekre helyezik a hangsúlyt, magyarul „lekádereznek,” s csak eközben kezdenek - a célt nem feledve – jóval visszafogottabb panaszba.
Zs. egy-egy szimpatikus levelét gyakran egy kiábrándult és neheztelő követte... mintha másokkal is találkozott volna, akikben csalódott - gondoltam. Olyan volt, mintha egyszerre két nővel leveleznék. Egyszer Zs. az életörömről írt, mindent élvezett, amit csinált, szakadatlanul öntötte belém a reményt. Máskor meg azt írja, hogy „kár, hogy a korosodó férfiaknak is főleg csak az kell” (Ő 45, én 43 vagyok.) Zs. amúgy elvált, van 2 lánya. Kissé molett nő.
Néha szerette a humorom, viccelődtünk, még a szexszel is. A szex állandó, visszatérő témánkká vált. Egy alkalommal azt is le merte írni, hogy „nem könnyű a munkára koncentrálni, amikor mindketten másra gondolunk.”
Hamarosan bekövetkezett az, amire mindketten vágytunk. Találkoztunk és örömmel vettem, nyugodtan ihattam a söröket az étteremben, amennyit csak akartam, nem nézett rám szúrós, vizslató szemekkel. Azt mondta, szívesen csatlakozna, ha nem lenne kocsival. S bár beszélgetésünk közben megállapította, mindketten más világot képviselünk, azért még nem reménytelen a helyzet. 1 hét múlva elhívtam magamhoz, mondván, nem tudok jó főzni, de kísérletezni szeretek, és ha érdekli... Hát, eljött.
Egyedül az hibádzott, hogy a fergeteges éjszaka után később Zs. azt írta nekem: „nem érzi azt, amit kellene.” Nem értettem a dolgot. Nem kértem tőle, hogy érezzen. Nekem jó volt, azt hiszem, neki is és már az ismétlésre készültem.
Azt hangoztatta, hogy „elege van a félmegoldásokból.” Nos, igaz, komoly párkapcsolatra – még - nem gondoltam, ne rohanjunk annyira előre. De hogy már időt se ad? Se nekem se magának?? Némi félkomoly vonzalom azért mégis kibontakozott.
A volt férje színészi ambíciókat dédelgetett. Többször elindult tehetségkutató versenyeken, foglalkoztatta a névtelenségből való kitörés gondolata. Otthon jeleneteket próbált, szavalt, énekelt, közben elfelejtett gyereket nevelni, meg foglalkozni a családdal... Érteni vélem a problémát valahol.
Amikor újra találkoztunk, megkérdezte, mit várok ettől a kapcsolattól. Őszintén mondtam, hogy magam sem tudom. Erre ő maga válaszolt: „megmondom én, mit vársz, te nem veszel komolyan, és neked ez így pont jó. Elég ennyi, mert nincs felelősség”.
Mindezt a kapcsolat elején... Érthetetlen, mit kért számon, mit nem veszek komolyan? De azért ott aludt nálam, másodszorra, harmadszorra, és én még elégedettebb lehettem magammal. Kezdtem kapisgálni, hogy az exférje utáni nosztalgiát keresi, de ezt nem tudom megadni.
Kellek is neki, meg nem is. Mit akar szerintetek? Akar-e egyáltalán bárkit is??
