Kár volt belemenni a hármas szexbe

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

A mi történetünk 2013-ig nyúlik vissza, és hihetetlenül sűrű sztori, az események elképesztő sebességgel követték egymást. Nem akarok regényt írni, úgyhogy megpróbálom a lehető legrövidebben elmesélni (persze azért így is elég hosszú lesz).

A szereplők Alíz (25) és Péter (27), melyek fantázianevek, de a sztori nagyon is valós...

Alízzal az egyik népszerű magyar csevegőoldal társkereső szobájában ismerkedtünk meg. Hamar megtaláltuk a közös hangot, pár perc alatt kiderült, hogy van értelme folytatni a beszélgetést. Átmentünk skype-ra, ahol hamar előkerült a webkamera és a mikrofon, így kicsit személyesebbé tudtuk tenni az ismerkedésnek ezt a szakaszát.

Alíz eleinte tiltakozott a kamozás ellen, de végül belement, azzal a kikötéssel, hogy ő nem fog megszólalni, nézhetem, beszélhetek hozzá, de ő nem fog mondani semmit, csak írásban reagál. Kicsit furcsállottam a dolgot, de gondoltam, biztos csak félénk típus, így nem csináltam ügyet belőle.

Kis idő elteltével mindketten úgy éreztük, találkoznunk kell. Nem volt semmi konkrét elképzelés vagy elvárás az első randi kapcsán, csak szimplán látni akartuk egymást élőben, úgyhogy beültünk egy kávézóba beszélgetni, aztán sétáltunk egyet a Duna-parton.

Az első benyomásom az volt Alízról, hogy már-már mesébe illően csinos és vonzó lány, és talán emiatt, talán valami más, megmagyarázhatatlan dolog miatt gyakorlatilag az első pillanatban beleszerettem. Alíz nem egy beszédes típus (ennek később komoly jelentősége lesz), ezért kicsit úgy tűnt, mintha untatnám, de később kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről. Próbáltam mindent megtenni, hogy ne legyenek kínos hallgatások, ezért beleadtam apait-anyait. Egy kis humorizálással és a koromat meghazudtoló intellektusommal mindig sikerült valahogy előrelendíteni a beszélgetést. Mint utólag kiderült, Alíznak ez különösen imponált, így az ő részéről is egyértelműen megvolt a pozitív első benyomás rólam.

Szép lassan megtört a jég és Alíz elkezdett megnyílni előttem, ezért úgy döntöttünk, hogy feljövünk hozzám, és ott folytatjuk a beszélgetést, nyugisabb körülmények között. Nos, igen, egy "rendes" első randin ez nem éppen megszokott dolog, ennél a pontnál mindenki arra gondolna, hogy egy tipikus egyéjszakás kaland lesz, de korántsem így történt...

Felmentünk a lakásomra, leültünk a konyhaasztalhoz. Borral kínáltam Alízt, korábban említette, hogy szeret borozni. Habozás nélkül elfogadta. Koccintottunk, majd lassan kortyolgatva szépen el is fogyasztottuk az egész üveggel, miközben az alkohol hatására egyre felszabadultabban beszélgettünk, szinte szikrázott körülöttünk a levegő.

Közben ránk esteledett, és Alíz javaslatára elhatároztuk, hogy megnézünk egy filmet - rögtön az ágyamból, mivel a TV egész véletlenül úgy van elhelyezve a szobában, hogy csak az ágyból lehet kényelmesen nézni. :) Leültünk az ágyra. Kicsit feszengtünk a hirtelen jött intim szituációtól, de végül ledőltünk egymás mellé és megpróbáltunk kicsit ellazulni. Nem tudom, miért, de a "Csak szex és más semmi" című filmet néztük meg, közben jókat nevettünk és éreztük, ahogy egyre forrósodik körülöttünk a levegő. Már a film végefelé tartottunk, amikor egyszer csak váratlanul megfogtam a kezét. Elég hideg tapintása volt, de valami elképesztően jó érzés töltött el, úgy éreztem, mintha az ő kezét fogtam volna egész eddigi életemben. Nem sokkal később összenéztünk és finoman csókolózni kezdtünk. A film közben véget ért, és mivel későre járt, felajánlottam, hogy hívok neki taxit (a város másik végén lakott). Tiltakozott, azt mondta, szeretne még egy kicsit maradni. Eleinte ellenkeztem, mivel tényleg későre járt, de végül engedtem a kísértésnek. Folytattuk a filmezés előtt félbehagyott beszélgetést, viszont elég hamar elálmosodtunk, mivel egyikőnk sem volt hozzászokva az éjszakázáshoz. Alíz már az első randi után nálam aludt, de a csókon és egy kis simogatáson kívül nem történt más.

Másnap reggel hazament, utána persze mindketten nagyon vártuk a folytatást. Ez meg is történt pár nappal később, de ekkor meglepő fordulatot vett a sztori: Alíz közölte velem, hogy igazából van valakije. Kiderült, hogy egy kihűlt, régóta haldokló kapcsolatból szeretne kilépni, emiatt kezdett bele a társkeresésbe. Végighallgattam, majd a kezdeti sokk után maximális határozottsággal leszögeztem, hogy csak úgy vagyok hajlandó találkozni vele a jövőben, ha szakít a sráccal. Emlékszem, épp szállt fel a HÉV-re, amikor ezt közöltem vele. Kicsit megszeppent talán a hirtelen jött ultimátumtól, de láttam az arcán, hogy legbelül egyetért velem. Ez egyszerűen így volt fair... Pár nappal később csörgött a telefonom: Alíz volt az, közölte velem, hogy szakított a sráccal és érdeklődött, hogy mikor tudnánk találkozni. Emlékszem, annyira megörültem ennek, hogy örömömben konkrétan táncra perdültem, egyszerűen alig hittem el, hogy képes volt ezt megtenni értem, hiszen alig ismert. Persze erre rásegített, hogy már nem volt szerelmes a srácba, de mégis, egy többéves kapcsolatból ennyire hirtelen kilépni azért biztosan nem lehetett egyszerű...

Folytattuk a randizgatást, miközben egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Időközben megvolt az első szex is, ami elképesztően jó volt. Mindketten nagyon intenzíven éltük meg, és rendesen eljutottunk a csúcsra, ahogy kell. Minden szempontból tökéletes együttlét volt, jobbat el sem tudtam volna képzelni. A kapcsolatunk kezdeti szakaszának ez a része igazából itt véget is ért, persze voltunk mozizni, sétálni, kajáldában, minden olyan helyen, ahova a párok el szoktak járni, de ezekről most nem fogok megemlékezni. A lényeg, hogy mind a ketten úsztunk a boldogságban.

Négy hónapja jártunk már, amikor felmerült, hogy össze kéne költözni. Ekkor már mindketten komoly érzelmeket tápláltunk egymás iránt, és egy percig sem kételkedtünk abban, hogy ennek így kell lennie, úgyhogy bele is vágtunk. Alíz otthon bejelentette, hogy költözik, áthozta a legszükségesebb cuccait, és elkezdett berendezkedni. Persze az első turnusból kimaradt sok minden, úgyhogy jött a második, harmadik, negyedik turnus és egyre csak gyűltek és gyűltek a holmijai a lakásban (ebben persze nincs semmi meglepő, ilyenek a nők, így kell szeretni őket :)...

A sikeres összebútorozás után elkezdtük szervezni az első közös nyaralásunkat. Időközben megismerkedtem a családjával is, ami szintén nagyon pozitív élmény volt. Hamar kiderült, hogy egy igazi értelmiségi családról van szó (apja tisztségviselő, anyja tanárnő volt), és mivel én is leginkább ebbe a „kasztba” tudnám besorolni magamat, hamar sikerült megtalálnom a közös hangot mindenkivel a családban. Sajnos Alíz édesanyjával már nem ismerkedhettem meg, mivel elvitte egy daganatos betegség kb. 10 évvel ezelőtt. Igazából mindig is az volt a benyomásom, hogy Alíz ezt azóta sem tudta teljesen feldolgozni (voltak erre utaló jelek), de ez valójában tabutéma nála. Nem szeret erről beszélni, én pedig igyekszem ezt tiszteletben tartani.

Alíznál egyébként komoly probléma, hogy nagyon csendes típus. Azon kívül, hogy alapból introvertált személyiség, egész egyszerűen nehezére esik beszélni. Sokszor az egyszavas, de legalábbis rövid, tőmondatokból álló válaszokra szorítkozik, gyakran nem is tudja kifejezni magát, beszéd közben elakad, gondolkozik, keresi a szavakat... Ezt viszonylag hamar megtanultam tolerálni, de sajnos annyira mélyen gyökerezik nála, hogy a mindennapjait is megkeseríti: komoly erőfeszítés neki megszólalni egy-egy váratlan szituációban, vagy csak olyan hétköznapi helyzetekben, mint pl. egy pizzarendelés vagy vásárlás egy boltban... Már-már mániákusan kerül minden ilyen helyzetet, és mindig kibúvókat próbál keresni. Nem tudom, miért van ez nála, én sem vagyok egy szószátyár típus, de azért meg tudok szólalni, ha kell, ha meg nincs kedvem csacsogni, akkor igyekszem röviden, lényegretörően fogalmazni. Az emberek általában veszik a jeleket, és nem erőltetik a dolgot. Sajnos nem kizárt, hogy ez van annyira komoly probléma, hogy szakember segítségére lenne szükség, de eddig nem sikerült elérnem nála, hogy akár csak egyszer is leüljön egy pszichológussal beszélgetni, kényszeríteni meg aztán végképp nem fogom ilyesmire. Vissza a sztorihoz: eljött a nyár, és nem sokkal a nyaralás előtt elhatároztuk, hogy mostantól védekezés nélkül szeretkezünk. Mindketten nagycsaládból jövünk, így teljesen magától értetődő volt, hogy babát szeretnénk, és mivel mind a ketten úgy éreztük, hogy megtaláltuk az igazit, szinte gondolkodás nélkül belevágtunk.

Pár hónapra rá Alíz terhes lett - és itt nagyjából véget is ér a sztori vidám, mesébe illő fejezete. Úgy hozta a sors, hogy a baba az ötödik héten elment, amit épp karácsony másnapján tudatott velünk, heves vérzés formájában... Miután egy kicsit enyhült a vérzés, azonnal szaladtunk a legközelebbi kórházba, ahol kb. kétórányi várakozás után végre megjelent az ügyeletes orvos és megvizsgálta Alízt. A vizsgálat idején kint várakoztam a kórház folyosóján, feszülten, izgatottan, a pulzusom természetesen az egekben volt. Felváltva ültem és járkáltam fel-alá. Alíz zokogva jött ki a vizsgálóból és hosszú, fájdalmas percek teltek el, mire megtudtam, hogy mi történt: az embrió elhalt, Alízt kiírták abortuszra...

Ezután hónapokig mély gyászban voltunk, nagyon nehéz volt feldolgozni a történteket, de végül sikerült összeszedni magunkat, és újból elkezdtünk próbálkozni – sajnos azóta is eredménytelenül... Eközben próbáltuk levezetni a sikertelen próbálkozásból fakadó feszültséget, igyekeztünk minél több időt kikapcsolódással tölteni. Ennek részeként életemben először belementem valamibe, amit soha nem gondoltam volna és azóta is rettenetesen bánom: kipróbáltuk a hármas szexet. Nem volt könnyű döntés, elég hülyén éreztem magam, de közben valami különös izgatottság is elfogott, hogy most valami olyat csinálunk, ami nem szokványos, amit nem szabad, ami csak kevés embernek adatik meg... Igaz, hogy a tudtommal és beleegyezésemmel történt minden, de mégis elképesztően bizarr és sokkoló látvány volt életem szerelmét egy másik férfival látni.

Utána volt még néhány ilyen alkalom, több hónapos szünetekkel. Igazából egyikőnk sem erőltette a dolgot, jó volt, de az azért nem merült fel, hogy mondjuk heti rendszerességgel kéne ezt csinálni. A történtek után felmerült, hogy mi lenne, ha nyitott kapcsolatban lennénk, de ezt végül leszavaztuk - nem hiszek benne, hogy ez tényleg működhet, előbb-utóbb úgyis komoly problémákat okozna, elveszne a kapcsolatunk intimitása, és ugye bármikor megeshet, hogy valamelyik fél beleszeret az épp aktuális partnerébe, ami könnyen a kapcsolatunk végét jelenthetné...

Eljött a nyár, elmentünk nyaralni, és közben próbáltunk lazítani, és nem a napi problémákra koncentrálni. Mivel én kifejezetten utálom a zsúfolt, zajos helyeket, ezért nagyon ritkán vagyok hajlandó elmenni egy-egy koncertre vagy bármilyen olyan helyre, ahol nagyobb embertömeg összejön és hangzavar van. Alíz ezt pontosan tudta, ezért felmerült, hogy a hármasozásban részt vevő barátommal, Zsoltival (36) elmehetnének koncertezni. Mivel maximális volt a bizalom mindkettejük felé (Alízt három, Zsoltit hat éve ismerem), nem aggódtam egy percig sem, szinte gondolkodás nélkül beleegyeztem a dologba.

A nyár hátralevő részében még két alkalommal mentek így el, de egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy aggódnom kéne. Alíz bevallotta, hogy Zsolti a koncert hevében (és persze alkohol hatása alatt) simogatta őt táncolás közben, sőt, csókolóztak is, de ez egyáltalán nem zavart, hiszen a hármasozás során is láttam őket együtt. Örültem, hogy Alíz bevallotta ezeket, ezzel megerősítve bennem, hogy valóban őszinték vagyunk egymáshoz. Tudni kell, hogy a nyaralás utáni időszakban én is eléggé magam alatt voltam, és utólag be kell látnom, nem figyeltem oda eléggé Alízra. Nem éreztem jól magam otthon, ezért menekülésképp szinte minden hétvégén hazautaztam vidékre a szüleimhez, csak hogy ne üljek otthon. Ekkor már tapintható volt a feszültség köztünk. Mivel a baba minden erőfeszítésünk ellenére továbbra sem akart összejönni, mindketten nagyon el voltunk keseredve. Teljesen elvesztettük a fonalat, már ahhoz sem volt kedvünk, hogy programokat szervezzünk, így többnyire csak ültünk otthon, és szép lassan elkezdtünk távolodni egymástól... Amikor a szüleimhez mentem, mindig hívtam Alízt is, de sosem akart velem jönni... ekkor még nem tudtam, de ennek az volt az oka, hogy Alíz ez idő alatt Zsoltival chat-elt titokban, aki tökéletesen meg tudta adni neki azt az extra figyelmet és törődést, amire ez idő alatt szüksége lett volna, és amit tőlem nem kapott meg...

Ez az állapot 2-3 hétig tartott. Nem sokkal később Alízt meg kellett műteni, mivel egy nőgyógyászati rendellenesség gyanúja merült fel nála (mint később kiderült, tévesen). A műtét rendben lezajlott, nem volt semmi probléma, hoztam, vittem őt, támogattam, amiben csak lehetett. Októberben találtam egy rövid naplóbejegyzést Alíz laptopján, kitéve az Asztalra. Nem kutakodtam, csak egyszerűen gyanús volt a fájl neve, ezért (vesztemre) belenéztem. A kb. egyoldalas, láthatóan zavart állapotban megfogalmazott írás valamikor szeptember végén készült, és ebben beszámolt arról, hogy...

Csak két mondatot emelnék ki:

"Nem tudok leállni!"

"Azt hiszem, Zsolti szerelmes belém..."

Az írás olvasása közben könnybe lábadt a szemem, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, annyira lesokkolt a dolog. A naplóból kiderült, hogy Zsoltival többször is titokban, a tudtom nélkül találkoztak. Volt, hogy éjjeli fél kettőkor futottak össze a városban, amikor épp nem aludtam otthon, így persze véletlenül sem tudhattam róla... természetesen szexeltek is, ami nem olyan meglepő a hármas kalandunk után, de őszintén: ez zavart a legkevésbé...

Alíz megcsalt – nincs mit szépíteni ezen, még ha kicsit zűrös és szokatlan körülmények közt is történt, de ezzel gyakorlatilag megvalósította a legaljasabb dolgot, amit egy párkapcsolatban el lehet követni. Hatalmasat robbant a dolog utána, volt sírás, kiabálás, megbánás, bűnbakok keresése... néhány nap után kicsit csillapodtak a kedélyek, de kétségtelenül megváltozott valami köztünk. A lány, akiben korábban 100%-ban megbíztam, becsültem, imádtam, rajongtam érte, hirtelen elvesztette minden bizalmamat. Képtelen voltam elhinni neki bármit, amit mondott: hogy megbánta, hogy sajnálja, amit tett, és persze, hogy nem fog többet ilyet tenni. A helyzetet fokozta, hogy Alíz időközben azt is bevallotta, hogy még 2014 nyarán találkozott az egyik exével, fel is ment hozzá, de a kritikus pillanatban, amikor a srác már éppen ágyba akarta vinni, hirtelen észbe kapott és lelépett. Ezt egy email is megerősítette, amit a srác írt neki a találka után... ettől még persze eléggé bosszantott a dolog, főleg az, hogy Alíz ezt eltitkolta előlem, holott úgy gondoltam, maximális az őszinteség közöttünk...

A köztünk lévő feszültség egyre csak nőtt, a babaprojektből fakadó stresszt felerősítve elviselhetetlenné tette a mindennapjainkat: gyanakvás, csalódottság, vádaskodás, folyamatos idegbaj... Ez kb. 3 hétig ment, aztán megbeszéltük, hogy valamit lépnünk kell... A baj csak az, hogy egy ennyire eseménydús, közel 3 éve tartó szerelmi kapcsolatból képtelen lennék azonnal kilépni, bár biztosan ezt kéne tennem a „nagy könyv” szerint... de ez nem ilyen egyszerű. Az ember nem hagyhatja ott élete szerelmét, még ha jelen esetben ez volna a legkönnyebb út, pláne nem a babaprojekt kellős közepén... Végül abban maradtunk, hogy egy kis időre külön költözünk, nem beszélünk egymással, hagyjuk leülepedni a dolgokat... bőven volt mit átgondolnunk.

Csak kavarogtak a gondolatok a fejemben, egyszer az jutott eszembe, mennyire szeretem őt, aztán meg az, hogy valószínűleg soha többé nem fogok tudni megbízni benne, és ezzel elvész a kapcsolatunk egyik alappillére... és persze a baba sem akar jönni, és persze Zsoltival is bármikor találkozhat anélkül, hogy tudnék róla. Tényleg, és mi van, ha mással is megtette? Ha ő valójában egy kis cafka, aki képtelen hűséges lenni, csak én ezt eddig nem vettem észre? És én egy ilyen nővel akarok családot alapítani?! Tele voltam kétségekkel...

A harmadik külön töltött napon Alíz felhívott... azt mondta, nem bírja tovább egyedül, rájött, hogy nagyon szeret engem, már három napja folyamatosan sír, teljesen maga alatt van... mivel én is elég rossz passzban voltam, belementem, hogy vacsorázzunk együtt aznap... Vacsora közben végig az volt az érzésem, hogy már egyikőnk sem a régi, mindketten csak feszengünk, kitekintgetünk a helyzetből, mintha gondolatban mindketten máshol járnánk. Vacsora után feljött hozzám és szexeltünk is, ami szokás szerint fantasztikus volt, de... most először azt éreztem, hogy el akarom bőgni magam, miután elmentem. Az orgazmus által kiváltott intenzív örömérzetet pillanatok alatt egy sírásközeli állapot váltotta fel – csak öleltem a testét és közben arra gondoltam, hogy a test, amit ölelek, már nem azé az Alízé, akibe két évvel ezelőtt beleszerettem...

Következő nap telefonon beszéltünk vagy másfél órát. Bevallottam Alíznak, hogy mit érzek valójában: egyre inkább afelé hajlok, hogy tovább kellene lépnünk. Ezután hosszú csend következett, és halkan, de hallhatóan sírni kezdett. Hosszas vita alakult ki ezután, amiben előjött minden eddigi problémánk, szemrehányásokat tettünk egymásra, és közben egyre inkább azt éreztem, igazából mindkettőnknek igaza van. Persze volt, hogy Alíz csak dacoskodásból mondott ellent, de néha komolyan úgy éreztem, bölcsebben látja a helyzetet mint én, ilyenkor egy pillanatra elhallgattam és jobb híján igazat adtam neki...

Pörögtek a fogaskerekek, végül hosszas töprengés után úgy döntöttem, adok még egy esélyt neki. A visszaköltözés napján kedvesen fogadott, főzött egy kávét, majd leültünk beszélgetni. Eleinte csak hétköznapi dolgokról, de természetesen szóba került a kettőnk ügye is. Hosszasan vitáztunk, elmondtam neki, hogy még mindig úgy érzem a szívem mélyén, hogy tovább kellene lépnünk, de Alíz hajthatatlan volt, és végül sikerült is meggyőznie. Így utólag belegondolva, mégiscsak egy közel 3 éves szerelmi kapcsolatról van szó, ahol már a közös jövőnket tervezgettük, és persze én sem leszek már fiatalabb.

Nem vagyok elkésve semmivel 27 évesen, de azt biztosan tudom, hogy nincs már meg bennem az a fiatalos lelkesedés, ami korábban mindig segített egy-egy újabb párkapcsolatba belebonyolódni, és végiglépkedni a kapcsolat kiteljesedéséhez vezető hosszú és kihívásokkal teli úton... szeretnék végre megállapodni, és ha ez az ára annak, hogy a szerelmemmel lehessek, ám legyen... Még a lebukás napján megbeszéltük, hogy megszakítjuk a kapcsolatot Zsoltival. Persze kicsit fájdalmas döntés volt, hiszen ő volt az egyetlen barátom, ő ismert engem a legjobban az ismerőseim köréből, vele tudtam csak őszintén, tabuk nélkül beszélgetni, de tudtam, hogy ezt muszáj meglépnünk, ha helyre akarjuk hozni a kapcsolatunkat. Teltek a napok, és azt vettem észre magamon, hogy elkezdenek kijönni rajtam az ilyenkor szokásos tünetek: depresszió, szélsőséges hangulatingadozások, totális bizalomvesztés.

Ha épp olyan hangulatban voltam, már annyira alapvető dolgokat is képtelen voltam elhinni neki, hogy dolgozni megy, szinte automatikusan arra gondoltam, biztos Zsoltival (vagy valaki mással) találkozik, és ezt természetesen a fejéhez is vágtam... Két hónap telt el a lebukás óta, amikor is hosszas töprengés után rászántam magam, hogy leüljek beszélgetni Zsoltival. Abban reménykedtem, hogy segíthet túllendülni a krízisen, ha ő is meg tudja erősíteni az Alíz által elmondottakat, illetve egy korábbi mail-jében említette is, hogy szeretne elmondani pár dolgot nekem Alízzal kapcsolatban. Gondoltam, ennél rosszabb már úgysem lehet, úgyhogy végül rászántam magam a találkozásra. Úgy tűnik, pont sikerült elkapnom egy olyan hangulatállapotot, hogy tökéletesen semlegesen, érzelmek nélkül tudtam Zsolti szemébe nézni a történtek után. Semmi negatív érzés nem volt bennem, higgadtan, barátságosan nyújtottam a kezem felé. Elkezdtünk teljesen hétköznapi témákról beszélni, hogy telnek a napjai, mi újság a munkahelyén stb, aztán végül rátértünk a tárgyra... Zsolti meglepő őszinteséggel bevallott mindent, megerősítve az Alíz által elmondottakat... eleinte zavartan, idegesen éreztem magam, de a végére teljesen felszabadultam, úgy éreztem, egy csapásra megvilágosodtam, és ezzel nagy kő esett le a szívemről. Elmondta, hogy szerinte Alíznak elemi szükséglete, hogy kitombolhassa magát, mivel ő csak így tudja levezetni a feszültséget, és igen, ehhez sajnos némi alkohol segítségére is szüksége van... azt tanácsolta, hogy ha szeretném még évekig, évtizedekig magam mellett tudni őt, akkor mindenképp el kell vinnem szórakozni. Az viszont önmagában kevés, ha nyáron elmegyünk 1-2 koncertre, mert így csak gyűlik és gyűlik a feszültség benne, és ha ezt hirtelen vezeti le, akkor könnyen az lehet a vége, ami a múlt nyári koncerteken is: sírás, kiborulás, meggondolatlan dolgok elkövetése...

A találka utáni megkönnyebbülés sajnos nem tartott sokáig, már lassan egy hónap telt el, de csak kicsivel érzem jobban magam. Tart még a hullámzás, és szörnyen melankolikusak vagyunk mindketten. A korábbiakhoz képest nyugodtabb vagyok, jobban alszom, és a rémálmok is megszűntek, sőt, az utóbbi pár napban úgy érzem, a bizalom is kezd lassan helyreállni, nem gyanúsítgatom, és nem is kutakodok már utána. Ettől függetlenül a kapcsolatunk jövőjét illetően továbbra is káosz van a fejemben. Az a baj, hogy még mindig napi szinten szóba kerül a múlt nyári eset, sokat vitázunk, és mivel Alíz eléggé lobbanékony típus, ezek a viták gyakran veszekedéssé fajulnak, ezzel további feszültséget generálva. Mivel ez az állapot már hetek óta tart, mindketten beláttuk, hogy valamit lépnünk kell. Le kell zárnunk... vagy azt, ami történt, vagy a kapcsolatunkat, ez még egyelőre nyitott kérdés.

A végére két jótanács hozzánk hasonló fiatal pároknak: ha van egy jól működő, kiegyensúlyozott párkapcsolatod, vagy úgy érzed, megtaláltad életed párját (persze ezt nem mindig egyszerű belülről látni), soha ne csald meg őt, bármennyire is „szükségszerűnek” érzed egy adott élethelyzetben. Ha baj van, inkább üljetek le, beszéljétek meg, és próbáljatok meg megoldást keresni a problémátokra. Tudomásul kell venni, hogy egy „hagyományos”, monogám kapcsolatban a megcsalás mindig egy párkapcsolati probléma jele, amiben a legtöbbször mindkét félnek megvan a maga része (kivéve, ha valami miatt abszolút nem illenek össze, és emiatt képtelenek megmaradni egymás mellett, de ez általában hamar kiderül). Illetve, hacsak nem vagytok mindketten kellően érettek hozzá, ne menjetek bele hármasozásba, swinger-ezésbe, nyitott kapcsolatba vagy más hasonló kalandokba, mert ez is nagyon könnyen a kapcsolatotok végét jelentheti, de legalábbis komoly bonyodalmakat okozhat...