A pasi rigolyásabb, mint egy vénember, a barátnő mégis magában keresi a hibát, noha simán leléphetne. Olyan embernek tartja magát, aki inkább szeretne megérteni egy helyzetet, mintsem elmenekülni belőle. Azt már legalább tudja, hogy párjának nem egy gondoskodó anya kell, sőt, inkább ő érzi magát éretlen gyereknek mellette, és ez így már nem egy kiegyensúlyozott kapcsolat.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
2,5 éve egy elég érdekes viszonyban élek. Nő vagyok, 28 éves, a párom 30. A kapcsolatunk közepén volt egy rövidebb szakasz, amikor úgy szakítottunk, hogy közben egy fedél alatt maradtunk. Csak együtt éltünk, semmi több, minden testiség nélkül. Ennek egyértelműen anyagi okai voltak, részéről is, és részemről is. Nem esett nehezemre, hiszen akkor is vonzódtam hozzá. De az megijesztett, hogy ő akkor olyan semleges volt felém, mintha egyáltalán nem is lettünk volna együtt, és nem lett volna rám szüksége. Ez azért volt színjáték, mert pár hónapig bírtuk ezt az állapotot, majd újra visszarendeződött minden a régibe, úgymond magától.
Mégis nyomot hagyott benne és a bizalom is sérült: Vettem egy új mikrosütőt, mert a régi elromlott. És azzal jött, hogy köszi, kedves vagyok, de azért, hogy később azt mondhassam, hogy én bezzeg mennyi mindent vettem neki, azért fölösleges volt strapálni magam. Ezt nem értettem, mert sosem címkéztem fel a nem közös dolgokat. Mert nyilván közös használatra szántam a mikrót, eltekintve attól, hogy csak az én beruházásom volt. Ma már minden napra kivág egy hisztit, ha pl. nincs azonnal elmosogatva, vagy azonnal beágyazva, vagy rendbe vágva a fürdőszoba (használat után 3 másodperccel)... majd a hiszti után duzzogva megcsinálja ő, miután felhívta a figyelmem a megbocsáthatatlan mulasztásra.
Más normális kapcsolatban a féltékenység-birtoklás-bizalmatlanság hármas uralkodik, de mi még ezt sem tudjuk rendesen csinálni : )
Most már úgy vagyok vele, hogy elég akkor aggódnom, ha elmarad hiszti. Veszekedni nem lehet vele. A lazább időszakokban képes kifejezni a szeretetét, még a megbocsáthatatlan hanyagságaim ellenére is. Ha elmentem a szüleimhez két hétre, utána olyanokat mondott, hogy sokat gondolt rám, és hiányoztam, rossz volt neki egyedül...
Felsorolhatnám az összes rossz tulajdonságát, ha így egyértelműen kijelenthetném ezekről, hogy valóban rossz tulajdonságok. De én nem tulajdonítok nekik akkora jelentőséget, mint ő, ezzel is kezelem valahogy a krízist. Alapjában véve nem problémát akarok gyártani, csak összevetettem azt a szakaszt, amit az elején töltöttünk együtt, boldogságban, a mostanival és ebből próbálom összerakni az embert. És a megoldást.
Nem egy gondoskodó anyának kellek neki, mert mindent megcsinál maga is, szerintem nem erről van szó, inkább arról, hogy néha én érzem magam egy felelőtlen gyereknek mellette, noha nem vagyok az. És nem is akarom, hogy valaki ezt elhitesse velem.
Persze, egyszerű lenne, csak választanom kéne az Elhagyjam? vagy Ne hagyjam el – között, de én olyan embernek tartom magam, aki inkább szeretne egy helyzetet, egy embert megérteni, mintsem elmenekülni. Hiszen ezáltal én is fejlődhetnék. Néha úgy látom rajta, tudja, hogy ő a hibás, hogy ez most sok volt, és rajta múlik a kettőnk jövője, mégis néha inkább elutasító, nehogy megfertőzzem a jó értelemben vett lazaságommal.
