„Természetesen a mai nő is azt mondja, amikor megkérdezik, hogy milyen pasit keres: mindegy, csak rendes legyen” - a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy pont az ilyen nem kell nekik. Mert a rendes = unalmas. Az ajándéknál is inkább az számít, hogy ki adja: egy virágcsokor az átlag pasitól csak gaz, de ha egy alfa hím adja, a legdrágább bokrétánál is illatosabb. Örök érvényű értékek & örök érvényű önbecsapások.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kezembe akadt egy régi magazin, aminek egyik cikke a randizásról szólt, valamint arról, hogy kb. mi kell a nőnek. És arra jöttem rá, hogy ez ma már teljesen idejétmúlt és használhatatlan, pedig a magazin csak 2003-as. Azt írták, hogy a 20-as 30-as korosztály rendkívül romantikus, és a szeretetet ugyanúgy képesek adni és befogadni... - Valószerűtlen, mert nem minden nő egyforma, nem egy egyéniség nélküli, eltérő lelki profil nélküli masszáról beszélünk, akármelyik korosztályból. Se most, se akkor. Nem minden esetben helytállóak az állítások. Biztos van olyan nő, aki utálja a romantikázást, ma is, akkor is. És vannak lelkileg zavart, szerethetetlen nők is.
A 40-es 50-es nőkről azt írja, hogy nagyon hálásak, szeretik a humoros, udvarias férfiakat (ki szereti az udvariatlan férfiakat??), érett gondolkodásúak, de türelem kell hozzájuk, mert annak oka van, ha ennyi idősen magányosak. Vagy válás miatt, vagy egyéb miatt. Azt is írja, hogy a 20-as nő értékeli a kisebb gesztusokat, ha egy férfi megtesz érte valamit, elé megy a munkahelyére, hazakíséri, virágot, bonbont vesz neki... Én ezeket addig csináltam, amíg a harmadik nő is meg nem jegyezte, hogy minek? „Ezt tényleg ideáig képes voltál cipelni?” - mondta a kedves hölgy, amikor átnyújtottam neki egy nagy csokor virágot, ami nem két fillér volt, nem az árokparton szedtem, nem is a temetőből. Ma már lehet, hogy valami újat kell kitalálni, pl. egy tablet-re letöltök egy virágot és mindenestül odaadom neki. Ez már jó? Modern és nem spórolós.
Sokáig figyelmes voltam: ha megéhezett, igyekeztem a kedvében járni, beültünk a kedvenc helyére, mégha nem is esett útba, és én álltam a számlát. Ha futni akart, futottam vele. Ha 1 órát téblábolt a női ruha osztályon, akkor vele én is. A próbafülke előtt várom, kezemben a holmijával... Mindent megtettem, mégsem tudtam megtartani. Mondhatjátok, hogy „a hülye lúzer, pincsi”. Oké. De akkor TI hogyan járnátok el ilyen esetekben? Nagyon férfiasan kiosztani a nőt, hogy tudja, hol a helye, majd szépen a fejére borítani a kabátját, amikor megkér, hogy fogd már addig, amíg betér a mellékhelyiségbe. Mert férfi nem fog női kabátokat...
Ez beválik? Ez a titok? Undorítóan és bunkón kell viselkednem?
Az a meglátásom, hogy igazából a tökéletes és elérhetetlen férfiak kezéből bármi ajándék, olyan hapsiktól, akikhez a nőknek kell teperni. Ha az álompasitól kapnak virágot, az árokban szedett kutyatejtől is elájulnak, míg Átlag Lajos hatezres csokrára meg azt mondják, „Rakd a többi közé, tudod, hol a váza”.
Aki elfogadja, hogy a nője természetesnek veszi a napi szintű nagylelkűséget, az is egy életforma, csak nem vezet sehova. És ez nem a nő hibája.
Az említett „őskori magazin” az un. Tisztességes nőt kereste. De kiket nevezünk tisztességes nőknek? Nem csal meg, de kihasznál? Vagy megcsal, de legalább nem használ ki?
És akkor Átlag Lajosok nem érzik magukat elégnek, vagy elég jónak, folyamatosan azt érzik, hogy valamivel kompenzálniuk kell. Ezzel alapesetben nincs probléma, ha nem oda vezet az egész, hogy már saját magát tagadja meg.
Teljesen mindegy, mit írnak a lapok, nyilván egymástól veszik át a sok alaptalan marhaságot. Nincs működő képlet, mert minden ember teljesen máshogy működik. Én már úgy vagyok vele, hogy belerakom magam a helyzetbe és a rögtönzésre bízom.
Természetesen a mai nő is azt mondja, amikor megkérdezik, hogy milyen pasit keres: mindegy, csak rendes legyen. De pont az nem kell neki. Vagy legalábbis nem sokáig viseli el. Mert a rendes = unalmas. Tehát akkor a mindegy az valójában nem mindegy. Az izgalmas rossz fiú meg agyba-főbe csalja és goromba vele. De mégis ő kell, mert trendi róla panaszkodni.
A mai nőnek ugyanaz kell, mint a tízenX évvel ezelőttinek, csak nem szeretik, ha az igazsággal szembesülniük kell. A tökéletes pasi. Akinek nincsenek problémái, akadályai, és egyetlen hosszú nyaralás vele az élet. Kár, hogy nem létezik. Ha létezne, akkor is csak kevesen érdemelnék meg. Az, hogy rendes, csak egy dolog. Még sok más is kell mellé. Meghallgatod, amikor maga alatt van, ha nincs még túl az exén, megértő vagy, akkor is, ha a háttérben valójában nem megértő vagy, hanem egyszerűen kiégett.
Szerintem ott lehet a probléma, hogy a világ felgyorsult, mindannyian tapasztaljuk, a nőknek felgyorsulni pedig komoly lelki feszültség, számtalan félreértés és rossz döntés forrása. De kénytelen felgyorsulni. Szerintem a nő alapvető természete a higgadt nyugodtság és valójában ő is erre törekedne, csak a világ megvezeti. Úgy tűnik, a mai nő szereti a kihívást, az izgalmakat, és a megszerezhetetlen hapsikat. Csak ne lenne mindig sírás a vége. Azért ebből is le lehetne vonni a szükséges tanulságokat. Szerintem a nőnek 2 dolog kell: kiszámíthatóság és stabilitás, nem pörgés meg az izgalmak - ezeket csak magára erőlteti, azt hiszi, kell, de mindig bömböl a végén. Nem tanul semmiből, a világ megtévesztette. Nem tanul, mert ő nem téved, a világgal van a baj – állítja. Ha a nyolcvanas években élnénk, elnézném ezt az ébredező tapogatózást.
Nem akarom magam ráerőltetni senkire, max. annyit, hogy elfogadjanak. És esküszöm, hogy ez visszafele is működni fog. Minden pasinál találni jobbat, csakhogy amíg a „modern, mai nők” végigeszik az étlapot, hirtelen eltelik 15-20 év. Akkor fogják keresni a valódi értékeket egy férfiban, amikor már nem sok mindennel tudják megfogni. Szóval, felébrednek ők is, csak későn. Tisztességes, normális nőnek tudom tartani azt a nőt, aki ugyanúgy dolgozik, mint én, és ugyanúgy képes eltartani magát, mint én, a vágyai pedig arányban állnak a lehetőségeivel. Ennyi. Tök mindegy, milyen évet írunk.
P.
