„Mennyire hálásak vagyunk egy kis törődésért, mi, elvált férfiak! Különösen akkor, ha a volt feleségünk gondosan földbe tiporta önbecsülésünket” - Posztolónk fejében megfordult, hogy simán ő is kezelhetné a párkapcsolatot üzleti ügyként, ha már a modern kapcsolatok nem többek érdekszövetségeknél. Csakhogy egyenrangú helyzetben és valódi szeretetben nem kötünk érdekszövetséget...
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A nők többsége csodára vár.
Legfőképp olyanra, ami nem jár neki.
Mindenki azt gondolja, ő a világ közepe. „Nekem csak a Tökéletes Férfi az elég jó, a Tökéletes Apa, a Tökéletes Családfő, a Tökéletes Szolgáltató” - ha ezt állítom, igazságtalan vagyok és szélsőséges gondolkozású? Minden tárgyilagosságot nélkülöz ez a megállapítás? Tagadjam le, amit látok?
„Nekem nem jár semmi?”- kérdi a nő, és persze dehogynem jár, csak: Mindenki azt a párt kapja, amit megérdemel, s hiába rúgják ki Önök az ötödik olyan – megengedem, fogyatékos – férfit, aki Önöknek jár, nem jön jobb.
Félretéve minden misztifikálást, lehetséges, hogy a házasság végső soron – mint ahogy itt is többen írták már - egy gazdasági érdekszövetség. Ily módon felfogható ésszerű gazdasági megállapodásként is. Két fizetés, egy háztartás. A költségek feleződnek, a munkamegosztás szintén. Ahogy a Biblia mondja: „Nem jó az embernek egyedül…” A Bibliának igaza van, ahogy az idézet folytatódik, ha kigáncsolják a lábadat, a másik még fel tud segíteni, s újra harcba tudsz indulni a pénzért, állásért, presztízsért, újabb devizahitelért.
De hát minek nekünk az érdekszövetség?
Egyenrangúakkal nem kötünk érdekszövetséget.
Talán tudja ezt a férfi is, ezért utálja az elkötelezettség szót. Mert tudja, a nő mindig felfele szeretne házasodni. A társadalmi ranglétrán feljebb lévő érdekli, akire „fel lehet nézni,” s aki szükség esetén egyedül is el tudja tartani. Ha már elér egy szintet, az azon a szinten lévők már nem is érdeklik.
Van egy mondás: Az orosz nő nem tud szeretni, csak sajnálni. Biztosan azért, hogy a zord klímájú és szerencsétlen történelmű Oroszországban legyen valami kellemes és jól elrendezett dolog, amiért érdemes élni. Pusztán a vodka nem elég. A mi lányaink talán tudnak szeretni, de sok esetben már azért is hálásak lennénk, ha sajnálnának, többször engednének közel magukhoz és az ágyukba. Bevallom, nekem is megfordult a fejemben, hogy a párkapcsolatot, én mint férfi is kezelhetném üzleti ügyként. Így van a meggyötört férfiember, kapaszkodik minden szalmaszálba, a szeretet minden megnyilvánulásába. Mennyire hálásak vagyunk egy kis törődésért, mi, elvált férfiak! Különösen akkor, ha a volt feleségünk gondosan földbe tiporta önbecsülésünket, minden kedvünket elvette az élettől, és hirtelen hátat fordított tízegynéhány évnek, különösen akkor jegyzünk meg minden egyes szép szót, ami a javunkra írható, igazolásul, hogy mégis érünk valamit, mégis van bennünk valami, ami férfivá, mégpedig szerethető férfivá tesz.
