„Amikor azt mondja, hogy ...”tudom, min mész keresztül”..., valahogy az is úgy hangzik, mintha felkészült volna egy női magazinból a kritikus pillanatokban bedobható sebtapasz- közhelyekből” – a csajt kidobják, egy másik pasi pedig azonnal nekilát megvigasztalni. A baj az, hogy foglalt, de nagyon ért a késleltető dumákhoz. És Posztolónk ilyenkor egész másnak érzi magát, mint barátnőnek.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
„Ketten egyedül" – ez lehetne a mottóm.
Az előző párommal négy évig voltam együtt, én laktam nála, így a szakításkor nekem kellett távoznom. Őszintén, ő dolgozott többet, én mégse vártam el tőle, hogy a szabadnapjain kötelezően velem legyen. Azt sem, hogy segítsen ebben-abban, és meg is becsülte, amikor délutánonként egy nett ház várta, tisztaság és meleg étel. Voltak dolgok, amik nem estek jól. Mintha került volna. Amikor szólt, hogy egyik rokonához megy, mert ablakcsere lesz és segíteni kéne, engem is vihetett volna, persze utólag belegondolva, minek? De fel sem ajánlotta. Egész nap vidéken volt. Megint kiesett egy nap, amikor csinálhattunk volna valami közös programot, amikre az utóbbi időben egyre kevesebb időt szakított.
Rosszul esett, de megértő voltam. Neki az közös program, amikor az ő barátait követjük valahova. Csak hogy én nem vagyok jóban a barátaival, valamiért nem kedvelnek, egyetlen kivétellel. Tőle tudom, hogy a többiek úgy érzik, én csináltam papucsot a páromból... ezen a mai napig kattogok, mert én?? hogyan?? semmiben nem korlátoztam, kifejezetten az ő érdekeit tartottam szem előtt mindig, inkább szolgának éreztem már magam mellette! Erre ezt hallom vissza! Nem korlátoztam, nem irányítottam, ha teli volt a szemetes inkább levittem én, ha kimaradt valami a vásárláskor, elmentem érte én, stb. Szerintem nem voltak tisztában a szó egyirányú fogalmával. Csinosan vártam és jókedvű voltam, még akkor is, ha nem voltam épp a legjobb formámban, hogy jól essen neki itthon lenni. Intéztem helyette a hivatalos ügyeket, amit útközben ő nem tud megoldani. Nekem mindig ő volt az első. Úgy éreztem, senki sem léphet a helyére.
Aztán egyszer csak azt mondta, hogy szeretne továbblépni. Miért, van valakid? - kérdeztem. Nincs, de szeretné, ha külön mennénk egy időre (magyarul: végleg, tehát szakítsunk). Szívesebben oldottam volna meg vele a problémát, de hajthatatlan volt. Én mindent megtettem, de nem volt elég a minden sem. Ő döntött. Amikor eljöttem tőle, azt is mondta, hogy természetesen számíthatok rá ezek után is (miben??) és ez esett a legrosszabbul: utánam vágott még egy vigasztaló szót, hogy ő jobban érezze magát.
Aztán igyekeztem túltenni magam ezen. Bejelentkezett egy régi ismerősöm, aki néha eljárt velünk. Hallotta, hogy mi történt (milyen gyorsan terjednek a hírek...) És ha akarok róla beszélni, meghallgat, találkozzunk. Így lett. Nem szépítem, nagyon jól esett vele lenni ezek után. Én hazaköltöztem, és nálam találkoztunk. Neki van egy kapcsolata, de folyton arról panaszkodik, mennyire rossz. Nem tudom akkor, miért van vele, ha házas lenne, megérteném. De nem is ez a lényeg. Azt mondta, belém zúgott, már régóta tetszettem neki, mondhatni szerelem volt első látásra részéről, és ha most nem lép... és bennem is kialakult pár érzés. Vele gyógyító volt együtt lenni számomra, mert legyen valami mérce, akihez igazodni tudok, és még normálisnak érezhetem magam, nem egy kidobott tárgynak. De akkor mit akar tőlem, ha foglalt? Azt mondja: „El fogom hagyni, de ez most nem a megfelelő időpont” – azt hiszem, ez az egyik legősibb áltatás, én pedig bedőltem neki.
Ketten egyedül. Mert állítólag ő sem boldog így. Akkor meg miért nem szakít, ha nem csak kihasznál engem? Ezen a múltkor kicsit összevesztünk. Mit csináljak most, ha két szék közt a padlón vagyok? Amikor azt mondja, hogy ...”tudom, min mész keresztül”..., valahogy az is úgy hangzik, mintha felkészült volna egy női magazinból a kritikus pillanatokban bedobható sebtapasz- közhelyekből, amit minden nő szeret hallani... Amikor másodszor is elhangzott tőle, nem tehetek róla, konkrétan felnevettem, majd azt mondtam, eszembe jutott valami, nem rajta. Dehogy tudod, min megyek keresztül... Nekem az kevés, ha néha jól érezzük magunkat, mert én ilyenkor egész másnak érzem magam, mint barátnőnek... olyannak, ami nem akarok lenni.
