„Nem azt várom egy férfitól, hogy szórakoztasson, csak annyit, hogy hagyja magát megismerni” - Levélírónk szerint manapság válságban van a kommunikáció a társkeresők körében. A tévé és az internet leszoktatott minket arról, hogy gondolkodni akarjunk. Néhányan passzív befogadók lettek, és csak várják, hogy a dolgok maguktól történjenek velük.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
egy észrevételemet szeretném megosztani veletek. Azt figyeltem meg, hogy a mai társkeresők egy része nem képes kommunikálni. Az, hogy egy évek óta tartó kapcsolatból elvész, azt még megértem valahol, de a megismerkedés fázisában, nem kéne így lennie. Két idegen ott ül és vagy kukák, vagy elbeszélnek egymás mellett. Mindkét variációba többször belefutottam. Én nem tartom magam unalmasnak, és érdeklődő is vagyok. Aki épp fényezi magát, egy fokkal jobb, mert legalább beszél. Az egy dolog, ha valaki alapból vontatott, vagy unalmasan fejezi ki magát, de ez még nem ok a tartalmatlanságra. Már a sablonok sem zavarnak, ha látom a próbálkozást.
Ha találkozom valakivel, meg szeretném találni vele a közös hangot, ha nem sikerül, az nem feltétlenül az én hibám. Ilyenkor az is lehet, hogy nem hozzám illő embert fogtam ki, ahogy ő sem. Mivel nem vagyok elszállva magamtól, gondolok arra is, hogy én nem voltam épp formában. Azt, hogy valaki az első találkozón még zavarban van, tökéletesen megértem, de a negyediken már valaminek elő kéne jönnie. Én is izgulok, de beszélni attól még tudok. Nem azt várom egy férfitól, hogy szórakoztasson, csak annyit, hogy hagyja magát megismerni: ez lenne a haladás következő szintje. Ha azt látom, hogy egy-két szavas válaszok érkeznek, és nem is kérdez vissza, akkor nekem annyi jön le, hogy nem érdeklem. Írásban ugyanez, már vízhólyag nő az ujjamra, míg kicsikarok belőle egy értelmes mondatot. Azt mondják, írásban mindenki bátrabb, de ez sem mindig van így, legalábbis az én eseteim közül kevesen. A harmincas korosztálynál már főleg nem így kéne lennie. Értem én, hogy nem lehet kötetlen a beszélgetés személyes élmények hiányában, de legalább ne oda nem illő válasszal üsse el.
Amikor egy férfi csak a végeredményre összpontosít, az érzékenyebbek – mint én például – azt fogják érezni, hogy untatom őket. Az alapozás és az őszinteség nélkül hogyan máshogy ismerhetném meg őt? Olyan kevés kérdést lehet ilyenkor feltenni, amit manapság nem bizalmaskodásnak vélnek. Ha nem kérdezhetek a korábbi kapcsolatairól, vagy arról sem, hogy mivel foglalkozik, és hogy merre lakik, akkor mégis mit? Mert volt, hogy ezt kifogásolta egy úr, ...mit érdekel engem, hogy mivel foglalkozik és hol él? - Hát, mert ez jutott épp eszembe, mint kérdés, minden hátsó szándék nélkül, MERT NEM ISMEREM. Az időjárásról is beszélhetünk, vagy a nemzetközi helyzetekről, közkedvelt nyaralóhelyekről, vagy hogy szereti-e a macskákat...
A legtöbb ember passzív befogadó lett: várja, hogy vele történjenek a dolgok, ő meg majd csak nézi.
- Hobbid? - kérdezem.
- Pihenés, alvás.
A tévé meg az internet leszoktatott arról, hogy gondolkodni akarjunk. És ez a párkapcsolatoknak sem tesz jót. Egy érdeklődő, tapogatózó kérdést sokan faggatásnak éreznek! Akkor miért nem maradt otthon pihenni, aludni? Most két idegen kérdések nélkül hogyan ismerje meg egymást?
Úgy is lehet, hogy az ággyal indul az egész, és nincs sok szöveg, viszont az pár napnál nem fog tovább tartani (tapasztalat).
+ A zavart hallgatásnál még az is jobb, amikor az ittas szerencsétlenkedős történeteket dobja be valaki.
Aztán amikor azt kapom, hogy "most nincs időm rád, mert tanulni / melózni kell" – akkor azt kérdezem magamtól, hogy miért vágott bele a társkeresésbe? - Amúgy még egy visszautasító szöveget is lehet kreatívan. Én úgy képzelem, hogy egy jó találkozó nem sima kérdez-felelek, mert az egyik fél szövegéből következne a másik fél mondandója, mintegy folytatva azt. Csak én gondolom így? Ezek tényleg ilyen hatalmas elvárások? Vagy mást, rajtam kívül ez nem is zavar...?
V.
