„Mire hazaértem, addigra összepakolt és lelépett, csak annyit írt, hogy időközben összejött valakivel, aki jobban el tudja tartani, mint én” - laptop és telefon összetörve, lakás leamortizálva a szolid csajbuli után, mindez még semmi. Végül a barátnő sértődötten lelép, ám valami perverz okból mégsem hagyja, hogy exének új nője legyen, pedig neki már megvan az új áldozata.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Nem biztos, hogy bárkivel előfordult már, amit írok nektek. Az egész úgy indult, hogy a párom, akivel idestova 3 éve éltem együtt, egyik napról a másikra elvesztette munkáját. Ígérte nekem, hogy keresni fog másik munkát, ezzel ellenben viszont egész nap csak ejtőzött. Ez idő alatt nekem végig azt mondogatta, hogy neki semmi se megy, de bezzeg én keressek még többet, hogy őt el tudjam tartani. Amikor meg nekem kellett volna valami, azzal jött, hogy lopom az „Ő” pénzét. Addigra közös volt a számlánk, talán itt rontottam el a dolgot. Erre is ő beszélt rá, hogy legyen mindenünk közös.
Persze, ha neki kellett valami, azt azonnal, nem volt kérdés. Egy idő után már másod, sőt harmad állásom is volt azért, hogy neki minden meglegyen, amit akar, teljesen alárendeltem magam neki, ez is hiba volt. Persze merte állítani, hogy lesz neki munkahely új, de azóta se semmi. Próbáltam neki állást szerezni, viszont ahová sikerült bejuttatnom, rövid időn belül kirakatta magát az adott cégektől, és hallgathattam az ismerőseim rosszallását, hogy ilyen munkaerővel még nem találkoztak, aki ennyire lusta, kötekedő, notórius elkéső, és még sorolhatnám. Ráadásul ennek tetejébe egyszerre vált értetlenné, és érthetetlenné. Mivel elrángatták egy személyiség fejlesztő és válságkezelő tanfolyamra, ahol még olyannal tömték a fejét, hogy ne önmagát okolja a történtekért, hanem a környezetében keresse a hibákat (persze közte bennem). Azt kezdte vélni, hogyha engem folyamatosan kioszt, akkor talán szelídebb leszek majd. Velem viszont az a gond, hogy túl szelíd vagyok. Itt elég volt egy „rossz” szó vagy mozdulat, már ontotta is rám a kifogásait velem szemben. Azt hozta fel a legtöbbször, hogy milyen „hálátlan” vagyok, hogy mennyi mindent köszönhetek neki, holott igazán nekem köszönhetett sok mindent, így neki kellett volna igazán hálásnak lennie. Egyszerűen nem akartam, hogy elhagyjon, mert úgy éreztem, hogy nem tudnék mással összejönni. Túlságosan is félénk és visszahúzódó voltam. Mindez abból indult ki, hogy iskolás koromban nem voltam éppen a társaság kedvence, például mindig kínos megjegyzéseket kaptam, akárhogyan jelentem meg (csak néhány példa; én voltam a buszos – mindenkit autóval hordtak suliba, én mindig busszal, vagy gyalog mentem. A tápos – a természet nem volt velem bőkezű, alacsony és vékony voltam akkoriban. A szakadt, a nyúlott – szinte alig futotta új ruhákra) tehát alig akadt olyan alkalom, amiért ne kötöttek volna belém. Ha pedig én álltam ki magamért, vagy nem volt benne köszönet, vagy nekik állt feljebb.
Vagy éppen eljutottam az adott lánnyal oda, hogy bemutasson a szüleinek, és a szülők, amint megtudták, hogy ki fia vagyok, akkor ők maguk beszélték le rólam. Mindezt valószínűleg és biztos, azért mert annyira szegény voltam. Persze én sosem voltam anyagias, és nekem nem számít, hogy mi meg hogy, csak szeretet, tisztelet és elfogadás legyen kölcsönös (hát úgy néz ki, hogy nem). Mert tudom, hogy honnan indultam el. Csakhogy, amikor különböző tantárgyakból segítség kellett, akkor persze jó voltam társaságnak. Szinte kész megváltás volt ösztöndíjjal egy távoli suliba eljutni, így szabadultam meg végérvényesen a kötekedők társaságától.
Olyan is volt, hogy amikor anno elindult a „konditerembe járni”- divat, akkor aki csak tehette, járt, mert a lányok jószerivel azzal álltak szóba, akik szépen „ki voltak dolgozva” avagy szépen felpumpálták magukat. Nekem nem jutott ki az edzőtermek világából az anyagiak miatt, hogy nem jutott rá, és persze porokra sem futotta. Amúgy is ellene voltam az ilyen szépítésnek. Én az egyik helyi üzemben pakoltam a teli rekeszeket, és csak lassan kúsztak fel az izmok rám, így jó hogy egy lány se nagyon akart velem kikezdeni.
Ezért egy időben a lányok anno szégyelltek velem szóba állni (olyan is volt, hogy amint megtudták a vagyoni helyzetem, azonnal kihátráltak. Mivel mindig mindenre úgy kellett összekaparni, mert nem voltam valami szupergazdag) így tehát tartottam attól, hogy nem fog sikerülni újra barátnőt találnom magam mellé (tulajdonképp kezdetben csak befogadtam, mert az előző fiúja egyszerűen kidobta, nem volt hova mennie, hazamenni nem akart, egyrészt messze lett volna, és azt állította, hogy már nem viselné el otthon – így utólag kár volt érte – és szépen összejöttünk).
Történt az is annak idején, hogy szinte küszöbön volt az, hogy összejövök azzal a lánnyal, ám az utolsó pillanatban jött egy harmadik valaki, akinek több pénze volt, mint nekem. Hiába sikerült jól fizető munkát találnom, a havi törlesztők sokat elvittek (vagy amikor kiderült, hogy hitelem van - -lakás, -diák - akkor már nem voltam jó parti).
Ő később ráadásul családomtól is szinte teljesen elszigetelt, teljesen megváltozott, nem volt az a kedves teremtés, akit annak idején megismertem. Persze mégis teljesen alárendeltem magam minden akaratának. Talán nem kellett volna. Arra is volt példa, hogy hiába mosakodtam le tetőtől talpig, megjegyezte, hogy lehetek ilyen istállószagú. Még azzal is rá tudott tenni, hogy mindig volt egy „bezzeg valaki” vagy valakik, akiről mesélte, hogy mi mindenük van már, minden évben máshova utaznak a nyáron, mert amióta együtt vagyunk „alig” megyünk valahova, pedig igyekeztem, hogy legyen egy jó hely ahova elmehetünk.
Egy nap, mikor hívtam, hogy megyek haza, és kérdeztem, hogy mi kell, és mondta a szokásos köröket, hogy mi ez a későn haza jövés, hol voltam egész nap? Válaszom: - Dolgoztam, tudod? Erre ment el a napom.
Egyszer még a lakásomból is kizárt, mert szerinte túl későn értem haza, még szerencse, hogy egy ismerős estére befogadott. Meg hogy hagyjam már békén, pedig ő csörget, hogy hívjam már vissza. (Pedig tudta, hogy mindig késő este is érhetek haza a sok munkám miatt). Ennek tetejébe gyötört az állandó féltékenykedésével, váltig állította, hogy biztosan félrelépek, aminek persze semmi valóságalapja nem volt (bár lett volna, mert néha szívesen otthagytam volna, de nem mertem, nem volt elég bátorságom hozzá).
Mintha a lányok agya bizonyos esetekben egy rugóra járna, mert egy pár ismerősöm hasonló reakciókat tapasztalt, amikor telefonon hívta fel barátnőjét. Az is megesett, hogy azt írta, hogy vacsorával vár, viszont mire hazaértem, elfogyasztott mindent, mert arra hivatkozott, hogy képtelen volt rám várni. Ha már étkezés; fura egy gusztusa alakult ki az utolsó időszakban, mindenből a prémiumot, a drágát vette magának, amúgy én persze beértem a teljesen alap ételekkel, soha nem volt semmi különleges igényem. Persze ez nem azt jelenti, hogy kenyéren és vízen éltem, de megnéztem, hogy mit és hol veszek meg. Mindez persze abból indult ki, hogy bebeszélte magának, hogy diétáznia kell, mert a háziorvosa ezt mondta neki, meg hogy magas a vérnyomása, pulzusa stb. Kapott erre a célra a dokitól, egy naplót ahova az értékeket felvezette. Viszont arra panaszkodott, hogy mindig minden érték magas, úgyhogy kíméli magát, és ezért nem dolgozik. Persze egy idő után ez a napló a kezembe akadt, és a benne látott adatok arra késztettek, hogy megnézzem a kütyüt, amivel minden nap méregette magát. El is csodálkoztam, miszerint teljesen hamis adatokat írt be a naplóba, és ezt elmondva az orvosának, kissé le is döbbent a látottak alapján.
Kirándulni mentünk valahova, és éppen amikor célt értünk, pánikba esett, merthogy otthon felejtett egy számára fontos dolgot. Könyörgött nekem, hogy menjünk vissza érte, pedig nem 2 km-re voltunk. Hanem majd 2 óra volt, míg hazaértünk, ott pedig váratott kb. fél órát, mire visszajött, és közölte velem, hogy mégsem felejtette itthon azt a valamit, viszont ha már így esett, akkor lefürdött, kicsit pihent, átöltözött, és csak utána jött vissza. Így kiesett a fél nap, mire azt mondhattam, hogy végre minden rendben volt aznap, de arra kért, hogy ne haragudjak érte. Természetesen oda meg vissza megállás nélkül szidott, hogy amíg beszél hozzám, rá figyeljek, amikor pedig ránéztem azonnal rám szólt, hogy a vezetéssel törődjek és így tovább. Próbáltam mindenek ellenére kedves lenni hozzá, mert én naiv gondoltam, hogy csak egy hiú kitérő a részéről. Éppen ezért rendszeresen vettem neki édességet, virágot, amikor pedig nem láttam, rendszerint mindez a kukában landolt. Vagy amikor megpillantotta az egyik villanyszámlát, akkor ki volt akadva, hogy hogy lehet ennyi? Válasz egyszerű: te egész nap csak itthon vagy, járatod a tv-t, a számítógépet, én pedig nem. Volt, hogy egy teljes héten át társadalomellenesen viselkedett, mintha csak az én idegeimet akarta volna vele borzolni. Volt, hogy elkérte a laptopom, vagy a telefonom, arra hivatkozva, hogy meg akar nézni valamit, mert az övé nem jó, és amikor már nem láttam, akkor hirtelen hangos szitkozódás közepette összetörte őket, és amikor kérdőre vontam, akkor bocsánatért esedezett, és azt mondta, hogy a sajátjait mégsem törheti össze. Ezzel majd elzárt a világtól, mert ezen eszközök nélkül nem nagyon tudtam boldogulni. Úgy kértem kölcsön, hogy legyen valami, hogy tudjak dolgozni, kommunikálni. Vagy egy félreesett kenyérmorzsából is képes volt drámát csinálni, hogy el van árasztva a lakás kosszal, pedig mindig azon voltam, hogy tisztaság legyen.
Azzal is húzta-vonta idegeimet, hogy a családja és a barátai előtt elhordott mindennek, pedig ők tudták, hogy mindent megteszek érte, és mégis neki adtak igazat.
Ami pedig majdnem kiütötte nálam a biztosítékot, hogy meghívta hozzánk egy pár barátnőjét, arra hivatkozva, hogy szeretne valami szolid, csajos összejövetelt. Én mondtam, hogy oké, lehet, mert úgy is későn érek haza. Szóval, mire aznap este hazaértem, már nem volt otthon, mert addigra teljesen felfordította a lakást harmadmagával. Mindent áthatott az italszag, minden össze volt kenve azzal, ami az italozás következtében visszajött, illetve jelölve volt az út a mellékhelyiségig az egyikőjük által. Valamint mindenhol a lakásban össze voltak törve a poharak, üvegek stb. Hajnalig tartott, amíg minden romot felszámoltam. A ház gondnoka közölte velem, hogy rendkívül zajos volt az összejövetel, és aki rájuk mert szólni a hangoskodás miatt, azokat nyomdafestéket nem tűrő hangnemben oktatták ki, ezen állapot csak késő este, érkezésem előtt nem sokkal fejeződött be, mivel abban az állapotban voltak képesek további szórakozási célok felé elmenni. Ő viszont csak másnap este másnaposan került elő, és még engem tolt le, hogy miért nem mentem érte, amúgy nem is tudtam, hogy hol és merre van.
Az utolsó csepp a pohárban részéről az volt, amikor elmondtam neki, hogy az állásom megszűnik, felhívtam és úgy tett mintha vigasztalni próbálna. Hazafele menet egy üzletben ért a meglepetés; nem tudtam fizetni a kártyámmal, ugyanis letiltotta, mint kiderült később.
Mire hazaértem, addigra összepakolt és lelépett, csak annyit írt, hogy időközben összejött valakivel, aki jobban el tudja tartani, mint én, úgyhogy inkább vele lesz. (Hetekkel később írt még egy levelet a közösségin. Hogy ő milyen jól érzi magát „újdonsült” párjával, minden hétvégén elbulizhat egy rakat pénzt).
Az általa hagyott egy búcsúlevélben még az állt, hogy nem marad olyasvalakivel, aki még az állását sem tudja megtartani (megjegyzem, nem elküldtek az állásomból, hanem az a hely megszűnt). A házmesteremtől tudtam meg, hogy aznap rendkívül sietősen távozott egy magas sráccal.
Azt, hogy otthagyott, érdekes módon még ki tudtam viszonylag könnyen heverni, de ami ezek után következett az tényleg nem történik meg minden nap mindenkivel. A bankszámlához is csak hetek múlva tudtam újra hozzáférni, nem kis munkámba telt. A családjától is kaptam az ívet; azt mondták, hogy azért hagyott el, mert nem tudtam megfelelően eltartani.
A többi munkámból származó jövedelem elég volt arra, hogy megéljek, és ami eddig mellékes volt, abból lett később a fő munkám.
Egy idő után összeszedtem magam, elkezdtem újra barátnőt keresni, viszont a jól sikerült randevúkat nem követte újabb találkozó, ami egyszer gyanús lett nekem, hogy ez valahogy nem egyenes. Addig rendben van, hogy az adott lánynak szíve joga nem folytatni, de ez a sokadik eset után már gyanússá vált számomra, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan kellene. Amolyan déjá vu érzésem támadt, mert anno az osztálytársaim követtek el ellenem hasonlókat, miszerint valami mesével elriasztották azt a lányt, akivel éppen barátkoztam.
Még hallottam egyesektől azt is, hogy azonnal hagyjak fel a párkereséssel, mert úgysem fog menni, hanem hagyjam szépen, hogy szétessen körülöttem minden, és szépen legyek meg egymagam, dolgozzak éjt nappallá téve, mert így mindenkinek jobb (milyen mindenkinek?!).
Mikor visszakérdeztem, hogy miért, azt kaptam sokszor vissza, hogy ha nő van mellettem, akkor erős, magabiztos vagyok, és ez néhány embernek nem tetszik, és ezt fogadjam el. Nos, erre én nem voltam hajlandó.
Észrevettem, hogy a volt párom követ engem. Valahogy egyszer kifigyelhette, hogy találkozok egy-egy lánnyal, de valahogy ezt a gondolatot elvetettem, hogy lebeszélheti rólam őket. Egy ilyen találka után írt egy lány, hogy azért nem folytatja velem, mert az a lány, akivel a randevú után futott össze, azt állította, hogy még mindig együtt vagyunk, és hogy jobb lesz, ha elkerül engem, meg őt is. Ez valahogyan nem fért a fejembe, hogy nem elég neki, hogy otthagy, de azt akarja, hogy ne jöjjek össze senkivel se, pedig már megvan neki az új élete párja. Gondolom mellette unatkozhatott, és így talált magának különleges szórakozást, hogy engem foszt meg a boldogulástól.
Egy alkalommal az egyik volt kolléganőjével sikerült találkozni, akinek egy ilyen találkozó után nem sokkal a volt párom utánament, és megpróbálta ugyanúgy lebeszélni rólam. Erre ő leállította, szépen kiosztotta, majd közölte vele, hogy csak azért is velem folytatja, és nem érdekli a gyerekes megnyilvánulása, miszerint nem hagy engem nyugodtan meglenni a másikkal.
Úgyhogy az eset után jobban kötődtünk egymáshoz, és a volt párom sem bolygatott többé, mellette sokkal magabiztosabbnak érzem magam. Mert megtanított rá, hogy miként álljak ki önmagamért.
Bester
