„Hétköznap pontban este fél tízkor villanyoltás, lefekvés és alvás. Reggel hatkor-hétkor kelés, az ágyneműt szertartásosan elrendezni” - idővel ez a fegyelmezett életmód át fog csúszni valami másba, ennek az apró jeleit már Levélírónk is tapasztalja. Ma megtudhatod, milyen érzés, amikor a hosszú póráz egyre rövidül.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
Más habitusú emberek vagyunk, ez már az elején kitűnt, az viszont számomra ma sem nyilvánvaló, hogy miért döntött mellettem? Lehet, hogy elhatározta, meg fog változtatni idővel. Ennek a jeleit tapasztalom mostanában. Valahogy olyan érzéseim vannak, mint azoknak a nőknek, akik régen az előre elrendezett házasságoknak voltak kitéve. Egyre kevesebb szokásomat nézi el. A párom rendes és kiegyensúlyozott, nem iszik, nem dohányzik (én olykor mindkettőt) a barátait is mértékkel látogatja, sok időt fordít rám.
Két dolog van előttem, az egyik az, hogy hülye vagyok, ha elhagyom őt, mert ritka az ilyen ember, akire számítani lehet és rendes, a másik viszont, hogy egyre inkább korlátozva érzem a szabadságom. Egyre inkább nem tolerálja azokat, amikkel kezdetben elnéző volt. Én nem vagyok olyan problémás nő, akit idomítani kéne. Ezt nem látja be. Tudok vigyázni magamra, és azt is, hol a határ. Nincsenek szélsőséges kilengéseim. Nekem nagyobb a társaságigényem, a barátaimat nem szereti, és ma már minden alkalommal megkapom, hogy zülleni megyek velük. Ami nem igaz. Egy 31 éves nő már nem zülleni jár társaságba, amúgy nem kocsmázunk, hanem egy normál belvárosi helyen mértékkel borozunk. Mértékkel
Megszokásokat alakított ki, amiket rám kényszerít, például hétköznap pontban este fél tízkor villanyoltás, lefekvés és alvás. Reggel hatkor-hétkor kelés, az ágyneműt szertartásosan elrendezni. Minden napunk kiszámítható és órarendszerűen történik, engem meg elkönyvelt valakinek, akit katonásan kell nevelni. Érzem, hogy még mindig türelmi időn tart.
Boldog vagyok mellette, nem arról van szó, de idővel ez a rendezett, békés együttélés bele fog menni valami másba, ennek az apró jeleit tapasztalom. Ő most megelégszik annyival, hogy csak megjegyzéseket tesz, úgymond „figyelmeztet”, ha szabályt sértek. Olyanokat is mond, hogy egy nőnek nem sokszor adatik meg az életében, hogy megtalálja a tökéletes férfit maga mellé, akivel megállapodhat ( itt nyilván magára célzott). Ismerőseim azt mondták, hogy ez zsákutca, mert már csak idő kérdése, mikor jön a rendszeres féltékenykedés, és az utánam nyomozás, vagy a külvilágtól való elzárás, csak a lakás és munkahely közti szakaszt engedélyezve. Most ezt a kapcsolatot valójában én teszem tönkre? Vagy innentől számítva, mennyi időt adjunk magunknak?
