„Amikor megemlítettem, hogy nem sürgős, de mikor szeretné mégis visszaadni az összeget, akkor hirtelen szakítani akart” - a barátnő az első döfést valószínűleg akkor vitte be, amikor a pasi 1 hónap ismeretség után be szeretett volna költözni hozzá, mire ő hamar lehűtötte a lelkesedését azzal, hogy neki ez még korai. A többi meglepetés szépen lassan bontotta ki magát.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Csak tavaly két olyan pasiba is belebotlottam, akik sokba kerültek nekem. (Hogy ne csak a pénzvadász nőkről essen szó). Harminc éves vagyok, független, viszonylag jó munkával, mellyel elégedett is vagyok. Az első úr velem egyidős. Mindenben spórolós volt, amit eleinte kedvező tulajdonságnak tartottam, mert milyen ritka manapság az ilyen hozzáállás, amikor mindenki csak szórja ész nélkül a pénzt... Aztán feltűnt, hogy olyanokba szólt bele, amit én megengedhettem magamnak, ő pedig nem, és inkább azt mondta, ez az egész fölösleges időpazarlás, találjunk ki mást.
De semmi más alternatívát nem fogadott el helyette, ami anyagi kiadással járt. Az neki súlyos volt, hogy elmenjünk együtt kirándulni, és már előre sorolta, hogy ennyi a vonatjegy, ennyi az ottlét, a szállás, ennyi a kaja stb., végül arra jutott, hogy ez mind fölösleges. Olyanokat mondott, hogy a szülinapjára biztos kap pénzt és majd akkor elmegyünk olyan elérhetetlen helyekre, mint mozik és kávézók... Végül azt a rendszert szoktam meg vele, hogy sok mindent én fizettem, ha vele akartam menni. Ő meg eleinte vonakodott, aztán hagyta. A pólókat én ajánlottam a figyelmébe, azt a kiadást nem sajnáltam, mert volt, hogy együttlétünk alatt mindössze két darab pólót láttam rajta. Mindezt szépen ő is kezdte megszokni, és már rögtön nem volt fölösleges időpazarlás mindaz, amit korábban annak tartott, ha futotta rá – az én részbeni, vagy épp teljes támogatásommal.
2. eset: Az úr (nálam kicsivel idősebb) 1 hónap ismeretség után be szeretett volna költözni. Nekem ez még korai, mondom. De ő már elkezdett csomagolni, mondja. - Hát, akkor hagyd abba, mondom... Sértődés lett. Aztán kölcsönkért egy összeget a kocsija javítására, és a törlesztést sokáig nem hozta szóba. Majd amikor megemlítettem, hogy nem sürgős, de mikor szeretné mégis visszaadni az összeget, akkor hirtelen szakítani akart. Mondtam, nincs ellenvetésem, de ugye viszontlátom majd a pénzt? Mondta, hogy már maga a kérdés is sértés, mert persze, hogy visszaadja, és szakítottunk. Később vissza is adta, többszöri utánajárásomra. Szociális szférában dolgozott, és folyton azt hallgattam tőle, hogy ő nem arra született, hogy öregeket emelgessen meg tologasson... (utálom, amikor valaki úgy beszél az idősekről, mintha neki nem lettek volna nagyszülei és csak társadalmi terhet lát bennük,... végigdolgoztak egy életet, basszus, felneveltek gyerekeket, stb.) csak szegénykémnek nem volt más képzettsége, se kvalitása máshoz, érettségije az ugyan volt, és szerintem esze is, csak munkakedve nem.
