...és ez nem annyira dögös egy mindjárt harminc éves férfinál. Posztolónk nem érti, mit rontott el, amikor magához vette ezt az embert és mindent megtett, hogy a kedvébe járjon. A pasi befenyegetően mindig azzal zárja le a vitákat, hogy ő tulajdonképpen el is költözhet, de amikor a barátnő azt feleli, hajrá, a csávó elhallgat, és mégsem csomagol.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Egy 29 éves férfiról van szó, aki, bár elfogadható munkája van, mégis a szüleivel élt még. Az előttem lévő kapcsolatai az elmondásai szerint tartalmatlanok voltak, és többnyire kihasználták, ő meg hagyta magát, végül ott is hagyták. Ahogy ő fogalmazott, papucsnak született... Aztán jöttem én, és szerettem volna bebizonyítani neki, hogy értékes ember. Engem semmi más nem érdekel, csak szeretni akarom őt, megismerni, vele lenni, elkezdeni valakivel egy normális, komoly kapcsolatot.
Megbeszéltük, hogy hozzám költözik. Ez így is lett. A lelkemet kitettem, mindenben a kedvébe jártam, és ő ezt értékelte is, majd nagyon gyorsan megszokta, és mint egy gyerek, mára bele is kényelmesedett. Nem kértem, hogy adjon bele a rezsibe, vagy hogy egy fikarcnyi kis házimunkát is végezzen, nem erre a célra költöztettem hozzám. De még a boltba is úgy képes elmenni, ha kb. hatszor szólok neki, és a kért dolgok felét elfelejti. Amit ő akar venni magának, az mindig darabra pontosan meg van.
Nem így terveztem, de egy idő után belefáradtam ebbe. Olyan programokat szervez, amiket csak ő élvez igazán, amiket meg én hozok fel, azok egyik se jók. A mondatai mindig úgy kezdődnek, hogy Én, és nem úgy, hogy Mi. Amikor kicsit mérges vagyok és rászólók, kioktat, hogy hogyan ne beszéljek vele, és az én viselkedésemmel van baj, mert a problémákat keresem. És ilyenkor sajnálni kell. Szerintem egy kapcsolatban a másiknak nem csak jogai, de kötelességei is vannak. Ezt nem érti meg. Nem tehetjük mindig azt, ami jól esik. Én meg nem nevelni akarom. Aztán szinte fenyegetően mindig azzal zárja le a vitákat, hogy jó, akkor ő el is költözhet innen. Én meg azt mondom, hogy eddig is magamat tartottam fenn, úgyhogy tegyen belátása szerint, nem fogom akadályozni benne. De mindig marad.
Újabban elkezdett úgy viselkedni, mint egy drogos, aki azt sem tudja, merre van a fent, meg a lent, csak lebeg a színes semmiben, azt hiszi, ez szexi egy mindjárt 30 férfinál, vagy valami. Nem értem, mit rontottam el vele szemben. Néha némi lenézést és büszkeséget fedezek fel benne, csak nem tudom, mire. Mi értelme van a mai párkapcsolatoknak? Összejönnek, szakítanak, megcsalják egymást, s választanak egy másikat, vagy a párjuk mellett lépnek félre. Hova lettek az olyan kapcsolatok, amiket egy dolog tart össze: szeretetet adni és kapni. Kölcsönösen építeni valamit. Vannak emberek, akiket nem érdemes szeretni?
