„Aztán egyszer mégis csak felállsz, átbőgsz egy kib*szott éjszakát, és lemondasz róla, mert belefáradtál” - Egy több részes sorozatba kezdünk ma, hétfőnként és péntekenként olvashatjátok a folytatásokat. Ez itt a körülményeket ismertető bevezető, amolyan nulladik epizód. Érdemes lesz követni, mert orbitális csattanó vár a végén.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
És most elmagyarázom, miért nehéz elengedni a borderline kórban szenvedőt, akit ráadásul minden észérv ellenére szeretsz.
Egyrészt mert szereted, még akkor is, ha tudod, nélküle az életed sokkal jobb lehet, másrészt mert tudod, mivel jár ez a személyiségzavar. Mert ez még nem betegség!
Az egyik pillanatban bújós kismacska, és akit szeretni akar éppen, azért mindenre képes. Szó szerint mindenre és bármire. Bármilyen áron, ha kell, hazugságok árán, ha kell praktikákkal. De egyik pillanatról a másikra képes dühöngő őrültté válni, akár csak azért is, hogy bizonyítsa, ő is szeret. És mindezek mellett állandóan menekül, menekül alkoholba, menekül szexbe, menekül alkalmi kapcsolatokba, sokszor drogokba, vagy gyógyszerekbe.
Egy borderline kóros embert valójában egy percre sem szabad egyedül hagyni, mert azonnal rettegni kezd, hogy elveszíthet, hogy megcsalod, hogy többet nem lát, de ezzel szemben akarja és igényli a magányt, a vélt „szabadságát”, az önállóságot.
Tiszta huszonkettes csapdája az egész, és neked, ha a társa vagy, nagyon fel kell nőni a feladathoz. Meg kell vívni a harcokat, és nem szabad engedni, hogy az unalomig ismételt lózungok világában elvesszen, mint: „élj, ahogy szeretnél, ...a te életed... hallgass a szívedre…” Mert a folyamatos önbecsapásba kergeted és tényleg megteszi, ami aztán egyenlő lesz az önpusztítással.
Ám eljön egy pillanat, amikor már annyi sértődés, vád, és seb keletkezik benned is, és benne is, hogy nincs más út, mint az elengedés, és akkor jön a pánik. Akkor jön az, hogy lehet, legszívesebben fellélegeznél, mert vége lesz a napi harcoknak, de akkor jön az aggódás is, hogy ha elengeded, mi lesz vele, mert tudod, valójában mennyire befolyásolható.
Sajnos ha azt hallja, amit szeretne, ha abban erősítik meg, amiben éppen hisz, az ilyen ember befolyásolhatóvá válik olyannyira, hogy azt csinálnak vele, amit csak akarnak. Saját maguk rabszolgái lesznek csupán azért, mert megadják nekik az elképzelt illúzióikat.
Én nem így tettem. Én „normális” emberként kezeltem mindig, és harcoltam érte, vele és próbáltam már -már erőmön felül megadni neki, amit sajnos a kapcsolatunk elején nem adtam meg, de ő beleképzelt.
Mára elbuktam. Törvényszerű. A borderline-os ember pontosan úgy képes gyűlölni, mint szeretni. Hozzá egy idő után nem vezet vissza út, mert nem is akarja megérteni, hogy érte teszel úgy, mintha nem szeretnéd. És ő el fog menekülni tőled, de nem csak úgy egyszerűen, hogy búcsúpuszi, és talán még látjuk egymást. Míg ő egy képzelt boldogság felé rohan, nem akarja, hogy te végleg elmenj, azt akarja, maradj ott a biztonsági tartaléknak, a háttérnek, a támasznak. És ezért mindenre és mindenkire rátámad, még akkor is, ha ő hagy el.
Te meg nem tudod, mitévő legyél, hiszen nem élhetsz egy bizarr szerelmi háromszögben, de attól is rettegsz, hogy olyan tévútra téved, ami önpusztító. Szinte képtelen vagy meghozni a megfelelő döntést. És valójában azt is tudod, nincs is jó döntés.
Aztán egyszer mégis csak felállsz, átbőgsz egy kib*szott éjszakát, és lemondasz róla, mert belefáradtál.
