Ha nehezen jössz ki a korodbeli férfiakkal, felfelé is lehet próbálkozni. Levélírónk sokszor ott rontotta el, hogy hamar kiosztotta a pasikat, mert nem bírja, ha befolyásolják. Most a saját ellentétével akadt össze: a jelenlegi úr nála idősebb, minden rendben, mindössze egyetlen dolog van, ami még feldolgozásra vár: a "bocsánat, hogy élek"- típusú emberek kezelése.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Tapasztalat, hogy a saját korosztályommal (21 éves vagyok) nehezen tudok kijönni. A barátkozás sem megy könnyen, a velem egyidősek felszínesek, semmi nem érdekli őket, csak hogy hétvégén szétcsapják magukat, és ágyba kerülni (jó esetben ágyba) a kiszemelttel, lehetőleg minden héten másikkal. Ez az ő sportjuk, hiányzik belőlük az empátia és a valódi érzelmek, komolytalanok, könnyen megvezethetőek, aztán meg sírnak valaki vállán. Magyarán: az ellentéteim, mégis sokan ezt tartják normálisnak. És hát nem voltam a suliban sem népszerű lány, érettebb voltam a koromnál és mélyebb érzelmű.
A kérdésem arra irányulna, hogy szerintetek a nálam kicsivel idősebbekkel jobban járnék? Nagyszájú vagyok és nem viselem el azt, ha valaki befolyásolni akar vagy rámenős: és sokszor ez vet véget az egésznek. Nem vagyok az a fajta, aki hallgat és csak sodródik az árral. Ismerkedésnek marad a net, persze itt se könnyű a dolgom: Egy férfinak még elnéztem az elején, hogy folytonosan a saját felsőbbrendűségéről ír nekem, és hogy kultúrában és stílusban senki a nyomába sem ér - hiszen az elején valamivel be kell vágódni – de amikor azzal dicsekedett, hogy homályos pénzügyi tranzakciókkal vág át gyanútlan ügyfeleket, és mennyit keresett eddig vele, azért megkérdeztem tőle, hogy miért nem lövi fejbe magát? - ha ezzel akar bevágódni egy nőnél, sajnálom azt, aki ezt egyszer bekajálja, és találkozik vele. Megszakadt a kezdetben nagyon lelkes levelezés. Szegénykém megsértődött.
Nem vagyok akaratos, csak szeretem a kiegyensúlyozott erőviszonyokat már a legelejétől (életem legrövidebb állása három perces volt, amikor az első nap a négy tagú vezetőség vezérbikája leereszkedő stílusban arra utasított, hogy most mész és hozol nekünk ilyen meg olyan kávékat, ilyen meg olyan mentest, a sarki büféből kint. Én meg kedvesen azt mondtam neki, hogy bocs, de nem pincérnőnek jöttem és szolgálják ki magukat.)
Van egy férfi, nálam idősebb, jóval magasabb is, kedves és értelmes. Túl vagyunk a harmadik találkozón. Jól elvagyunk, nem kell előtte szabadkozni, egyensúlyt is érzek. Egy dolog van, ami még feldolgozásra vár nálam: ő az a "bocsánat, hogy élek"- típusú ember. Mindenért bocsánatot kér, mentegetőzik, az üzeneteit úgy kezdi, hogy „Bocs a zavarásért" és úgy zárja, hogy „Ne haragudj, nem akartalak megzavarni semmiben". Az első levelét az első találkozó után úgy zárta, hogy: „Ha akarod, nem kereslek többé” - noha nagyon jól elvoltunk, semmivel nem is utaltam másra.
