A kemény férfi veled is kemény

2018. október 24. 07:50 - csajokespasik

„A fitymaszűkületét nem akarta megcsináltatni (azt mondta, sok férfi hordja így) és nem szerette a körömollót, nekem kellett rászólni” - ezen kívül a bicaját a nappali közepén tárolja, mert ő a szabad életstílust kedveli. Azt is elvárja, hogy a barátnő körülugrálja és minden téren lelkes legyen. Mindezek mellett néha főz, és sok mindenre nyitott, ha olyan kedve van, el is rámol maga után.

5 pontban a férfi tévhitekről.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sziasztok,

viszonylag csak most fedeztem fel az oldalt, és nekem is lenne pár megosztani való hozzászólásom. Jelenleg egy lassan két éve tartó, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, ami azért fontos szempont, mert kialakult egy olyan nézőpontom, melyből megértettem a korábbi hibákat, most már van mihez viszonyítanom az eddigieket. Ezért összeszedtem pár olyan gondolatot, amit talán nem is egy ízben hallottam / láttam már férfiaktól bizonyos helyzetekben. Ezek nem általánosítások akarnak lenni, de néhány simán elmenne annak is. Ezt döntsétek el ti.

1. Az igazi férfi erős, megközelíthetetlen, sebezhetetlen és rendíthetetlen jellemű, döntéseit hideg fejjel hozza meg: ezt nem tudom, ki találta ki, ezt mondják klasszikus férfi jegyeknek, csak éppen ilyen nem létezik így egyben, még ha próbálják is ezeket a pontokat napról-napra, korszakról-korszakra megvalósítani és kipipálni. A kemény férfi veled is kemény. Volt egy helyzet régebben, birtoklást és egy bántalmazó kapcsolat kialakulásának masszív előjeleit tapasztaltam. Egy idő után arra voltam csak jó, hogy minden az én hibám legyen. Ha esik, az is, ha süt a nap, az is. Ragaszkodott hozzá, hogy nézzek fel rá, legyek rá büszke, sztorizgassak róla másoknak – és én sztorizgattam is, csak nem épp arról, amiről szerette volna...Szóval, a valódi férfi szerintem nem a barátnővel kemény.

2. A férfi feminizálódással mutatja ki együttérzését és gyengédségét, megértését, érzékenységét, törődését: tévhit. Képzeljetek el egy 40es férfit, aki egy nála jóval fiatalabb nőt keres maga mellé anyucipótlónak. Egy idő után taszítani kezdett, hogy egy nálam idősebb férfi anyjának éreztem magam. Tanácsokkal kellett ellátni, noszogatni, és a tetejébe még előszeretettel szólított „anyukámnak” is. Nyűgös és nehezen mozduló lett. Nőiesebb volt, mint én. Néha több időt töltött a fürdőszobában, mint én, ki volt borulva, ha nem úgy állt a haja, ahogy szokott és rettegett a hajhullástól. Női praktikákat kért, hogy mi nők hogyan védekezünk az öregedés ellen... Nála aztán tényleg nem volt mire felnézni. Ahogy lassan bontakoztak ki ezek a dolgok, egyre kevésébe tudtam elnézni, és férfinek látni. Egy-kettő ilyet még elnéztem volna, de amikor már csak ezek domináltak, képtelen voltam. Néhány dolog az elején még elnézhető, de amikor azt látod, hogy ez az ember ilyen, és nem fog változni, akkor nem tudsz segíteni sem rajta a legjobb szándékkal sem. Így búcsúzott el tőlem a végén: „Remélem, találsz jobbat nálam...” (találtam).

3. Ha egy férfi próbálja menteni a kapcsolatot, azt meg kell becsülni és együtt kell működni vele:

ha nem érzel már iránta szerelmet, akkor hiába igyekezik bármivel is. Próbáltuk szünettel, próbáltuk több közös programmal, több esélyt adtam, de nekem kellett kimondanom, hogy vége, ha ő nem látta be. Bevetett mindent, a nyílt utcán való ittas könyörgésektől (amivel talán egy nőt a legjobban lehet kellemetlen helyzetbe hozni) egészen az anyám felhívásáig (nem tudom, attól mit remélt). A kapcsolathajszolás és kapcsolatfüggés nála teljesen ugyanaz volt, összeért a kettő.

4. Ha egy férfi féltékeny, és mindjárt elkezd kombinálni, az csak a szeretet és odafigyelésének jele:

és a folytatás ebből már nagyjából kikövetkeztethető. Ő nem fogadta el, hogy férfi munkatársaim is léteznek. A szakítását racionális döntésnek vélte, amikor engem leépített maga mellől. A korábbi kapcsolataiban bekövetkezett csalódásokkal egy kategóriába vett, és semmit nem hitt el, amit mondtam, én meg eluntam a napi mentegetőzést. Később azzal látta igazolva magát, hogy már nem is mentegetőztem, tehát biztosan megcsaltam és végig neki volt igaza. Én még sosem csaltam meg senkit. (Volt régen egy srác, akinek mellettem megnőtt az önbizalma, összejött egy másik nővel, majd emiatt velem már nem foglalkozott. De nem is szakított. Összevissza hazudott, amíg ki nem derült az egész. Jó voltam tartalékba).

5. Nem pasi, hanem Férfi. Nem ápolatlan, hanem férfias.

Amikor először nála jártam, láttam, hogy a lakása szemétdomb. Még miattam sem takarított ki, vagy bárki más vendégért. Mindegy, nem nekem kell itt laknom. A fitymaszűkületét nem akarta megcsináltatni (azt mondta, sok férfi hordja így) és nem szerette a körömollót, nekem kellett rászólni. Volt egy ruhapárosítása, amit 1 hónapig hordott. A bicaját, ha nem akarta elrakni, betolta a kis nappali közepére és ott állt, volt, hogy napokig. Ő a szabad életstílust kedveli – de ha ez lenne a szabad életstílus, akkor én vagyok lemaradva. Kijelentette, hogy utálja azt a szót, hogy „pasi”, mert az degradáló, tárgyiasítja a férfit – és ezt pont a free lifestyle bajnoka mondta. Elvárta, hogy szó szerint körbeugráljam és legyek lelkes minden téren – csak olyan sűrűn nem adott rá okot. Emellett, hogy mondjak róla jót is, főzött, sok mindenre nyitott volt, feltalálta magát, és ha olyan kedve volt, el is rámolt maga után.

Tanulság nincs, talán csak annyi, hogy írott szabályok és működő képletek nincsenek a kapcsolatokhoz. Én sem azokat a tulajdonságokat kerestem, amiket végül is találtam. Sokszor tényleg csak a véletlenek intézkednek. Ezeket a helyzeteket nem lehet megelőzni, csak amikor már kialakultak és benne vagy, akkor hozni valamilyen döntést. És olyan, hogy klasszikus női meg férfi szerepek csak nagy vonalakban léteznek: a sok kis elágazás adja az összképet.

Szonja

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr4414318961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása