Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Sziasztok! Azt hiszem, valahol itt olvastam régebben, hogy mennyit kell keresni ahhoz, hogy megengedhess magadnak egy barátnőt? És hát már maga a megfogalmazás is számos kérdést felvet, illetve kétségbeejtő. Tényleg ennyire elanyagiasodott mindkét nem, hogy már ezt is befektetési portfólióként kell kezelni? Mintha árucikk volna, amit még az is alátámaszt, hogy egyesek képesek találgatni is a tarifákat, hogy x hónapon belül kb. mennyit „fogyaszt” egy x korú nő. Én valahogy soha nem tudtam ilyen lenni, és eddig mindig a spontán alakult kapcsolataim voltak a legjobbak és legtartalmasabbak, azok, amikre hetven évesen örömmel emlékszem majd vissza.

Nem számolgattam semmit, nem is taktikáztam, viszont a legapróbbtól a legnagyobb kérdésekig mindent megbeszéltünk, attól kezdve, hogy én napközben nem kívánom a szexet, egészen addig, hogy mivel töltsük hatékonyan a szabadidőnket.

Azt persze én is kifogásolom, illetve fel se fogom, hogy egy nő - aki nem mellékesen épp párkapcsolatban van - miért rak fel magáról pucsítós/ fürdőruhás képeket a Face-re meg egyéb helyekre. Azt én sem tolerálnám. Valószínűleg azzal érvelnek, hogy önbizalomtuning, de szerintem nem ez a módja, mert ezzel valahol a párjukat is megalázzák.

Az az elv, amikor a nők folyamatosan kikérik maguknak, hogy ne már a testük alapján azonosítsák őket, hatályát veszti, amikor bizonyos célokért vetik be. Erre is láttam a munkahelyemen nem egy példát.

Nem a netes társkeresés ellen szólok, mert én is tudok működő kapcsolatról onnan, viszont én életemben másodszor próbálkozok vele, egy 26 éves csajjal levelezek, akivel megbeszéltük, hogy rögtön talizunk, vagy amint lehet, hogy ne húzzuk a dolgot, ő is úgy látta jónak, én is, de ennek már két hónapja. És nem miattam. A következőt csinálja: halogat, lemondogat olyan indokokkal, amiket nem lehet a szemére vetni, de feltesz kb. ezer kérdést az életem minden apró területét érintve, és így már nekem egy alapos terepfelmérésnek tűnik az egész, arról nem beszélve, mennyire lefáraszt, lehet, hogy a semmiért. Azért ez valahol már munka (ilyen kérdések, hogy mikkel játszottam gyerekkoromban, és mi az, amit végképp nem tűrtem a korábbi kapcsolataim során... azért ezekhez még korai). Én is kérdezek tőle, de nem ilyeneket. A válaszai meg jóval visszafogottabbak az enyémekhez képest. Szeretnék neki megfelelni egy bizonyos határig, de nem vallatás útján. Szeretnék vele találkozni és megismerni, de az egészen személyes kérdéseire nem szeretek válaszolni.