Végső soron az a kapcsolat is lehet jó, amelyik nem tart sehova se, amennyiben mindkét félnek ez az igénye. Posztolónkat bosszantja, amikor azt hallja, hogy a „kapcsolat nem halad”, mert a haladásnak nem lehet mértékegysége, maximum egy természetes fejlődési ritmusa. Mi lenne, ha csak szeretnénk egymást és a pillanatnak élnénk?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Van pár dolog, amit tisztán szeretnék látni.
Mikor mondjuk azt, hogy halad egy kapcsolat és mikor azt, hogy nem? És mi a haladás mértékegysége és mik a feltételei?
Sokszor hallom / olvasom, amikor valaki arról panaszkodik, hogy a kapcsolata nem halad, nem tart sehová, langyos állóvíz. Mit jelent az, hogy „tartson valahová”? Ha nem tart sehova, az baj?
Az egyik haladást akar, a másik meg nem tudja, de az biztos, hogy két emberen múlik. Szerintem az a legnagyobb haladás, ha a két megfelelő ember akad össze, akik már fel sem teszik ezt a kérdést. Persze legyenek közös rövid- és hosszútávú célok, ez alap, legyen őszinteség, tudja a másik, ha én ki akarok próbálni valami új dolgot, vagy változni, amiben a másik vagy támogat, vagy nem. Szerintem minden a változásokról szól, amik majd megteremtik a kihívásokat. Majd.
A két fél összhangján múlik a haladás? Na és két különböző személyiség haladhat együtt? Valahogy nekem alapból nem tetszik ez a Tartson valamerre a kapcsolat és haladjunk valamerre–szellem, mert az ember ekkor sürgetve érzi magát, és ezekből szoktak nagyon rossz, elkapkodott, átgondolatlan döntések születni.
Az is téveszme, hogy csak akkor számít komolynak egy kapcsolat, ha az nagyon gyorsan halad. Eljegyzés, gyerek, házasság, minél hamarabb. És az érzelmi szintekről nem is beszélek. Hiába van valakivel közös bármid, ha négy-öt-hat év után rá sem bírsz nézni, és irritál, hogy jelen van. Nincs olyan, hogy a Haladás megy magától és senki nem tolja, se jobbról, se balról? Vagy akkor ezt nevezik állóvíznek... ? És az az állóvíz nem lehet jó? Mi lenne, ha csak szeretnénk egymást és a pillanatnak élnénk: annak, ami van?
Szerintem a fejlődés a természetben is magától megy végbe, működik, senki nem tolja, megvan a sajátos ritmusa, így a kapcsolatoknak is talán meg lehet (ha meg nincs: az is egy válasz).
