A pasi lassan már a barátnő puszta jelenlétét is támadásnak véli, mert egyre több apróságból csinál komoly vitákat. Levélírónk úgy érzi, már nem is csak a kompromisszumokról szól ez a kapcsolat, inkább arról, hogy van a pasija, annak egy sziklaszilárd elképzelése, és van ő, akit csak akkor visel el, ha irányítható és semmibe nem szól bele.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Üdv,
főleg inkább a nők véleményére lennék kíváncsi:
3, 5 éve vagyunk együtt, ebből kb. egy éve együtt is élünk. Ő egyre gyakrabban akad ki, hogy én ne kérdezzem meg, mit miért tesz. Miért nem elég nekem annyi, hogy igen és kész? Fogadjam el és semmiért ne kérjem őt számon, mert attól falra mászik.
Sajnos én elnyomó szülőkkel nőttem fel és amikor rám parancsolnak, magamba szállok és többnyire megfogadom és követem az „utasítást”, de ebből nagy nehezen - és egy kis pszichológusi rásegítéssel – kijövőben vagyok.
Szembe merek már szállni vele, és másokkal is, mert az igazságérzetem is némileg magához tért. Mondtam neki, hogy az nem számonkérés, ha megkérdezem hova megy és mikor jön? Ha már a barátnőjének tart, legalább csak ennyit. És ha titok, akkor úgyis hazudni fog valamit. Viszont fordítva ezt nem szabad alkalmaznom: Szülinapján felköszöntöttem egy férfi ismerősömet, és szépen elő lettem szedve.
Ha zsírszegény diétán vagyok, „kinek akarsz tetszeni?”
Hova dugtam a kocsija adásvételi szerződését? Sehova, életemben nem láttam... De, biztos hazudok...
De ha én csak olyan apróságok miatt szólok diszkréten, hogy miért nyitja ki az ablakot fél órára 9 fokban, vagy miért megy végig a lakáson utcai cipővel, akkor az minősíthetetlen, és ne szóljak bele.
Mintha elviselhetetlen lenne az alaptermészetem, mintha mindent krónikusan meg akarnék vizsgálni, és ő ennek lenne az áldozata! Csak egy visszaigazolást szeretnék, de neki mindenre van valami kifogása, gyorsabban kapcsol mint én, ezzel vissza is él. Úgy érzem, nem a kompromisszumokról szól ez már, hanem arról, hogy van ő, van egy sziklaszilárd elképzelése mindenről, és vagyok én, akinek mindez nem megengedett. Nekem korlátok, neki szabadság.
Szóval, ez a jelenlegi helyzet, hozzászokni nem szeretnék, és nem tudom, mit lehetne tenni, mit és mennyit tudnék elfogadni?
