Levélírónk szétcincál pár lélekmelegítő bullshitet, mert zavarja, amikor önjelölt szerzők olyan párkapcsolati tanácsokat osztogatnak, amik legfeljebb legóembereknél működhetnek.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Olvastam valami ezós oldalon, hogy mi teremtjük a körülményeinket, és mennyire gáz, ha a legtöbben áldozatszerepben élik le az életüket... És én, 38 éves nőként kicsit elgondolkodtam: mennyit kereshet egy összeollózott közhelyeket csattogtató, ha talán két pszichológiai könyvet a klotyón elolvasó szerzőcske...? Mit ért a lelki dolgokhoz, ha az embereket egy összefüggő homogén tömegnek látja, nem pedig teljesen különálló egyéniségeknek, akik mind-mind teljesen más életutat jártak be? Mert -szerinte - aki áldozatként tekint magára, azzal csupán hárítja a felelősséget minden iránt, párkapcsolati téren is. Mert minden, ami velünk történik az a mi jóváhagyásunkkal történik – itt megjegyezném, hogy azért elég hosszú lenne az ide bepasszintható kivételek listája.
Univerzális vakcina nincs, mert elég sok olyan körülmény adódhat egy ember életében, amin egyszerűen nem tud változtatni – pl. milyen családba, milyen környékre születik, milyen testi és szellemi adottságokkal rendelkezik, stb.. és még az életünk folyamán becsapódó váratlan tragédiákat nem is említettem, amik megreccsenthetik. Sok mindenbe nincs beleszólásunk. Arról sem tehet senki, ha bár gyanútlanul szereti a párját, ám ő egyszer csak otthagyja másért. Ezt sem lehet csak úgy az ember nyakába varrni, hogy „Ó, hát azt te vonzottad be”. - Honnan vonzotta be?
Olyasmit is ír, hogy minden történesben benne van a válasz - a cselekvő és életét formáló ember teremtőerőket mozgat meg. ...Jól hangzik, de ezt én nagyon ritkán érzem. Inkább úgy érzem néha, mintha elfelejtett volna a Létezés, mintha kiestem volna a játékból.
Igen, volt hogy engem is kihasználtak régebben, de abból megtanultam az együttérzés és a kihasználás közötti különbséget érzékelni - ott a határ, amikor már a maga lábára tudna állni, mégis még mindig beléd csimpaszkodik. Tanultam belőle és túlléptem rajta, nem ez van a névjegyemen. Az biztos, hogy könnyebb sodródni, mint felelősséget vállalni, ehelyett megteremthető egy személyes álomtér, de az még mindig ütközhet a valós tényekkel.
Én nem hiszem, hogy minden probléma megoldható. Úgy érzem, lehet beleszólásunk, de korlátolt, azaz a nagy része nem rajtunk múlik. Nevezzük karmának, azt még el tudom fogadni az ezó-blokkból.
Jártam pár motivációs tréningen vállalati szinten, és azon túl, hogy szépen felépített bullshit az egész, mindig nevethetnékem támadt. Szerintem ezek nemhogy nem segítenek, de néha akadályok is lehetnek bizonyos típusú emberkéknél, ha valaki életfilozófia szerűen magába építi, mintha egy statikus dolog volna, nem pedig pillanatról pillanatra változó halmaz.
Igen, van értelme küzdeni, de akinek sokáig nincs, mondjuk párkapcsolata, és állandóan azzal szembesül, hogy egyedül van, az előbb-utóbb teljesen visszavonul a társasági élettől. Igen, rossz lesz neki egyedül mutatkoznia, ha meghívják mondjuk egy esküvőre, kirándulni, vagy baráti összejövetelre, ahol a többségnek van valakije. Kivéve, ha az egyedüllétre hajt. Én nem hajtok erre. „És miért nincs senkid?” „Jaj, tudod, a karma...” Ha próbálkozik, lehet, hogy pofára esés lesz, lehet, hogy nem, de a korábbi tapasztalatok egész biztosan befolyásolják és építik a személyiségét – de nem mindig felfelé.
