„Az sem tetszik, hogy csak úgy bejön a barátom lakásába, van kulcsa mindenhez... A gondolat elviselhetetlen. Úgy érzem, itt én örök második vagyok” - Ütős dilemmával kezdjük az évet. Levélírónk úgy érzi, hogy akár barátnők is lehetnének az exfeleséggel, ha épp nem a volt férjével járna, így viszont egy légtérben sem szívesen tartózkodik vele. Íme egy kínos helyzet, ami egyelőre megoldhatatlannak látszik.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves Blog,
37 éves nő vagyok. Tudni kell, hogy a megismerkedésünk előtt egy évvel vált el a férfi, akiről szó lesz (42) és akivel együtt vagyok. A probléma részemről az, hogy a volt feleséggel szerintem még mindig túl közeli viszonyt ápol, nagyon közel állnak még egymáshoz. A nő mindenért őt hívja, ha javítani vagy intézni kell valamit. Sokáig ez nem tűnt fel túlságosan, de amikor megsűrűsödtek az ünnepek alatt a tennivalók, és ugrált neki, akkor már kicsit zavart. Nem kisajátítani akarom, de melyik nőt - aki hasonló helyzetben van -, nem zavarna egy hasonló szitu?
Naponta beszélnek telefonon. Mintha el se váltak volna. Azért váltak el, mert kihűlt a kapcsolat, ezt mesélte. Amikor épp a barátomnál voltam, összefutottunk, kedvesen bemutatott neki, a nő zavartalanul viselkedett és természetes mosollyal is próbálkozott. Azt láttam, hogy nagyon jó barátok maradtak. Nekem meg nem igazán jön be, amikor mindig elismerő szavakkal beszél róla, hogy a legjobban főzött, a legjobban tette ezt vagy azt. Volt, hogy a legmegbízhatóbb embernek nevezte.
Nincs bajom a nővel, nem áskálódik, velem kifejezetten kedves volt, ha nem az exe lenne, még barátnők is lehetnénk, de így nem...
Valahogy olyan, mintha két nőt tartana. Egyszer azt mondta a barátom, hogy a volt neje azt mondta, jobban meg szeretne engem ismerni... és majd találkozzunk. Mondtam, hogy ez nekem nem fog menni.
Az sem tetszik, hogy csak úgy bejön a barátom lakásába, van kulcsa mindenhez... A gondolat elviselhetetlen. Úgy érzem, itt én örök második vagyok. Hiába mondja, hogy nem, bennem ezek az érzések alakultak ki egyelőre. És néha azon kapom magam, hogy a neki való megfelelés miatt elnézem ezt a helyzetet és lazán reagálok, hogy „persze, nem gond”.
Ha visszaveszek ezekből az aggályaimból, neki minden rendben lenne, de akarva-akaratlan zavar, amikor benézek a hűtőjébe, ami tele van olyannal, amit a nő hozott neki, és ha ezt tudom, azokból én nem tudok enni, és nem amiatt, mert nem szeretem (pl. sajt). Ő azt hiszi, amikor néha ezekről beszélek, hogy ezzel provokálom, de őszintén: nem szívesen voltam egy légtérben sem az exével. Lehet mondani, hogy csak a saját érdekeimet nézem, és milyen önző dolog ez. De tényleg én lennék az éretlen és / vagy túlérzékeny?
