„Immár bő 1 hónapja nem feküdtünk le egymással. Arra jó vagyok, hogy a panaszait elmondja, de nekem nem lehetnek panaszaim” – Valahol tucatposzt, mégis örök érvényű témát boncolgat: miért és mikor laposodik el egy kapcsolat? Kettőnek kell tenni érte, vagy egy ember is elég a romboláshoz?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Mindketten negyvenfelé tartunk, nem olyan nagyon rég ismerjük egymást, de annyira igen, hogy már kapcsolatnak nevezném. Egy baráti összejövetelen ismertem meg és már a második randin bensőségesen beszélgettünk. Azóta teljesen beleszerettem, de ő mostanában sajnos sokat tesz azért, hogy ez leépüljön bennem... Neki sok megromlott kapcsolata volt, és iszonyú bizalmatlan más emberekkel is, én megértő vagyok, és sokat fejlesztettem már rajta. Most viszont megint magába fordul, mintha sosem lettünk volna egy hullámhosszon.
Az én világomba nem nagyon fér bele az, hogyha valakivel nekem nem jó, mégis maradjak mellette, csak mert látom, hogy nehézségei vannak. Időt adok, de mennyit? A munkahelyén műszakot váltott, elvileg anyagi megfontolásból, hogy többet keressen valamivel, ám ezt az ígéretet csak módjával váltották be neki. Nem érte meg. Azt viszont elérte ezzel, hogy ritkán találkozzunk. Mintha kerülne engem. És ez nem elhanyagolható dolog, mert immár bő 1 hónapja nem feküdtünk le egymással. Arra jó vagyok, hogy a panaszait elmondja, de nekem nem lehetnek panaszaim, mert az nyafogás, és azzal csak tovább tetézem a gondjait. Őszintén várom, hogy ez a kapcsolat mikor lesz jó (megint...) - Ha velem van baja, azt várom, hogy gerincesen felvállalva mondja meg, de ehhez, és egy komoly beszélgetéshez találkozni is kéne : (
