Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Úgy látszik, nekem az a sorsom, hogy egyedül legyek. Emiatt van egy kis szorongás is rajtam. Általában az a vízióm, hogy majd csak jön valaki, nem görcsölök rá, nem viszem túlzásba a társkeresőzést, még csak tavaly léptem át a harmincat, a kapkodással sem megyek sokra. Előző barátnőm nálam idősebb volt, és másfél év után kérdezte meg tőlem, hogy mit is akarok tőle? Olyan hangsúllyal, mintha azt kérdezné, mikor megyek le a boltba. Ettől úgy éreztem, nem vezetett eredményre a számos együttlét. Tudtam, hogy ő kissé problémás, mert az előző pasija nyíltan csalta őt, és azóta sem tudom, miért tűrte sokáig, ...hát ő se volt egy határozott jellem.

Végül ő szakított velem, pedig én szépen álltam a sarat, amikor belőle ciklikusan jöttek elő a problémák, mert úgy egy hétig minden nyugis volt, majd valami egészen apróságtól bepöccent. Meg kellett válogatni a szavaimat, ha nem akartam, hogy ez állandóan ismétlődjön.

Mind a ketten elég nehéz sorsúak voltunk és egyikünk sem könnyű eset, persze nem volt olyan súlyos a dolog, de jobb lett volna, ha inkább segítünk egymásnak talpra állni. Sajnos ő is olyan, aki inkább a különcökhöz vonzódik, mint amilyennek én is tartom magam. Neki a normális unalmas, ahogy mondta.

Mindig szeretek meggyőződni róla, hogy legalább annyira figyelmes velem a másik, mint én vele. Inkább mindent megteszek, nem merek követelőzni, mert ha már ki kell harcolni az akaratom, akkor nem egy irányba megyünk.

Nem várom el, hogy mindig minden happy legyen, de azt is nehezen viselem, ha a másik azzal zárja le a vitát, hogy mert neki így jó, indoklás nélkül. Azért lennénk egy pár, hogy ez a mondat soha ne hangozzék el.

Aztán jön az a rész, hogy úgy érzi, nem kapja meg azt, amit akar, látszat-féltékenységből rugaszkodik odáig, hogy kimondja, úgy látja, mintha bezárnák ebbe a kapcsolatba a világ elől. Szerintem minden kapcsolat korlátoz egy kicsit, ez már csak ilyen, ha baja van ezzel valakinek, nem ezt a formát keresi. Amikor azt mondom, korlátok, nem kimondottan megszorításokkal járó szabadság nyirbálásról beszélek, hanem maguktól adódó „korlátokról”, amik egészségesen alakulnak ki, ilyen a hűség, az őszinteség, és kölcsönös tisztelet...stb. Én ezeket tudnám vállalni, illetve eddig is tudtam. De ha így leírom az adatlapomra, félreérthető üzenete van - Csak azt nem értem, miért gondolják így? Mert ez nem elvárás, nem is követelés.

L.