„A Szilvesztert külön töltöttük, őt ez nem nagyon viselte meg, lerendezte annyival, hogy részéről minden a régi, ő továbbra is szeret, neki megfelel így” – Posztolónk mégis működőképesnek érzi a több sebből vérző kapcsolatát egy olyan ember mellett, aki érzelmileg kicsit sem túlfűtött, a haverjaival jobban elvan, és nehezen bánik a szavakkal.
Fedezd fel és használd! Ha lazán ismerkednél, barátkoznál, de nyitott vagy egy kis extra kényeztetésre is, akkor a Barátság Extrákkal kapcsolat passzol hozzád. Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A mi kapcsolatunk alapvetően jónak mondható, én 26 vagyok, ő 29. Ha én mondom, ő is mondja, hogy szeret, de inkább már csak megszokásból, közben nem is néz a szemembe. Habár ő, az érzelmi megnyilvánulásait tekintve mindig is ilyen volt. Másban kifogásom nem lehet, hiszen már a negyedik évet töltjük együtt. De nem akarom később megbánni, hogy sosem éltem meg az igazi és mély, egy számomra érzelmileg kielégítő szerelmet. Számomra a napi visszajelzés elengedhetetlen ahhoz, hogy folyamatosan szerelmes tudjak maradni. Ő gondoskodó és mindent megtesz értünk, nincsenek vitáink. Az utóbbi időben mégis azt érzem, hogy a régi tűz nem tud már visszatérni, ha akarjuk se.
Azt nem mondom, hogy elkezdtem kételkedni az iránta való érzelmeimben, csak hiábavalóak, ha neki már csak egy olyan társ vagyok, aki beleszáll a rezsibe és a közös költségekbe. A Szilvesztert külön töltöttük, őt ez nem nagyon viselte meg, lerendezte annyival, hogy részéről minden a régi, ő továbbra is szeret, neki megfelel így. De a haverok izgalmasabbak. Meg ott nőket is zavartalanul tudna nézegetni.
Megéri feladni ezt a kapcsolatot, ami más tekintetben működő (és végül is előbb-utóbb minden kapcsolat törvényszerűen valahova ide fut ki) csak azért, mert az egyik fél megszokta a másikat, + néha nem bánik jól az érzelmekkel, szavakkal?
Nálam még most sincs az, hogy csak úgy odamondok valamit. Nem azt várom, hogy minden másodpercben turbékoljunk, de pl. a beszélgetéseinkben sokszor érzem azt a bizonyos csendet, egy olyan szünetet, ami részéről már a lezárás. És ha mindig én töröm azon a fejem, miről tudnánk beszélni még, az se egy jó jel. Erőltetni a beszélgetést meg nem sok értelme van. Ő nem is volt soha olyan típus, akivel sokáig lehet beszélgetni, nem szeret, mással sem. Ez neki normális, én meg nem tudom már titokzatos szexepilnek felfogni. Szeretném, hogy ő is élvezze azokat a dolgokat, amiket én csinálok, így válik egy élmény közössé. (Ha már egy pár vagyunk.) De ehhez kinek kéne magán erőt vennie?
