A munkahelyi flörtből viszony lett, de a férfi nem akarná ezt folytatni. A félrelépés okai az otthoni zűrök és némi elhidegülés. Most ha bevallja a dolgot, akkor vagy azzal tesz jót a kapcsolatának, hogy véget vet neki, vagy épp megerősödik azáltal, hogy több odafigyelésben részesül ezentúl.
Fedezd fel és használd! Érezted már igazán felszabadultnak magad társkeresés közben? Lépj be a Csajok és Pasik közösségébe, hogy az ismerkedés igazán könnyed legyen! Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Ő nyolc év után teljesen belekényelmesedett a kapcsolatunkba. Korábban házias nő volt, aztán, ahogy megfogalmaztam magamban, olyan fajta lett, mint egy olyan szomszéd, akire akkor bízod rá a növényeidet, ha ki akarod nyírni őket.
Szert tett pár vele egykorú barátnőre, és azokkal szokott néha elmászkálni, és piásan hazatérni, majd másnap kettőig durmolni. Mondhatjuk úgy, hogy az utóbbi időben, úgy május óta, ez a program irreálisan fontos szerepet tölt be az életében. 46 éves, ez a gyermektelen nőknél már olyan életkor, amikor gyorsan be akarnak még pótolni valamit. Mert ő abszolút nem ilyen volt, hát belekóstolt. És ha csak ennyi lenne a gondunk, elnézném.
Sok mindennel ki tud készíteni. 8 évvel ezelőtt azt hittem, egy tartós kapcsolat megoldja a gondjaimat. Most, mivel együtt élünk jó ideje, végigkövethettem az ide vezető utat. Van, hogy üres a hűtő, és nem, nem a sört hiányolja belőle e Férfi, én nem nagyon iszom.
Nem tudom, miként tudnánk egymáshoz visszatalálni, lehet, nem is szeretném már helyrehozni. Gyakoriak a viták. Kevés a közösen töltött idő.
Aztán a munkahelyemre érkezett egy nagyon kedves nő. Eleinte egyáltalán nem hittem, hogy a pocakos középkorúakra gerjedne. De olyanokat mondott, hogy erős karom van (ami igaz, de én már nem így néztem magamra) és hogy egy tízest simán letagadhatnék a koromból... határozottan ő kezdeményezett, én meg nem álltam ellen. Sok munkahelyen kívüli találkánk volt, míg az egyik az ágyban végződött, nála. Ebből azóta már több alkalom is volt.
Én ezt a viszonyt nem akarnám folytatni. És az a kérdés, hogyha elmondom otthon, akkor jót teszek-e azzal? Hogy emiatt elhagy, vagy másképp tesz jót a kapcsolatunknak - például úgy, hogy magába néz és visszavesz kicsit?