Szeretne mellettem szabad lenni

2020. július 30. 07:32 - csajokespasik

       

               Öt hónap után a pasi elejti, hogy neki még élnie kell, és a barátnő ekkor rögtön arra gondol, hogy azt, ami most köztük van, a párja egyáltalán nem tekinti életnek? Mit ért egy pasi szabadság alatt egy párkapcsolatban?          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sziasztok,

23 éves nő vagyok. A barátommal 5 hónapja vagyunk együtt. Minden nap írunk egymásnak, találkozunk is sokat. Olyankor érzem, hogy szeret, szeretem megölelni, szeretek vele lenni, és még mindig olyan, mint az elején. Viszont egyszer azt mondta, hogy szeret, de most kell élnie. Ami nem tudom, mit jelent. Megragadt bennem ez a megjegyzése. Egyből rákérdeztem, hogy ezen azt érti, hogy más nőkkel is akar ismerkedni? De egyből mondta, hogy nem arról van szó, csak szeret néha ellenőrzés nélkül lenni, ahogy ő fogalmazott „hogy ne csipogjon örökké a telóm”.        

Tovább
Szólj hozzá!

Fizikailag nem csalt meg...

2020. július 28. 07:56 - csajokespasik

       

               „Mindenki egy normális, szerető társra vágyik, de sokan képtelenek értékelni azt, aki épp ott van mellettük” – Posztolónk nem bánja, ha pasijának egészséges szexuális fantáziái vannak más nőkkel, egészen addig, amíg ezzel nem őt alázza meg.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Üdvözletem! Szerintem annak nem kéne törvényszerűnek lennie, hogy idővel a szenvedély elmúlik, mi pedig két bútordarabbá válunk egymás mellett. Lehetne ellene tenni. Mondjuk ne úgy, ahogy a párom csinálja. Nem tudom elengedni a témát, hogy más nőket nézeget. Néha be is számol róla. Bestiának nevezi az egyik kolléganőjét, nekem humorosan adva elő. A férfiak úgy próbálják felcsiholni a szenvedélyüket – már hogy örökké férfinak érezhessék magukat, hogy mutassák a külvilág felé, hogy ők aztán a Férfiak – hogy nőket nézegetnek az utcán, bárhol, a primitívebbje hallható megjegyzéseket is tesz. Vagy marad a pornó. Szóval, sok kerülőút van.        

Tovább
Szólj hozzá!

Ádám és Éva sétál a Duna-parton

2020. július 27. 07:52 - csajokespasik

       

               ...akár egy fárasztó vicc is kezdődhetne így, pedig a sztori hátterében erős érzelmek feszülnek és egy fontos döntés is körvonalazódik. Éva kitartóan próbálja győzködni a házas Ádámot, hogy nézzen szembe a valódi érzéseivel.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Ádám és Éva kihasználta a szép időt, és sétált egyet a Duna-parton. Rég látták egymást. Ádám nős, és Évát már 13 éve ismeri – bár az ismeri lehetne idézőjeles, hogy miért, az mindjárt kiderül. Régebben volt is köztük valami, ha nem is tartós, de intenzív. Éva így emlékszik. Nem Éva miatt lett vége. De azóta sokat levelezett Ádámmal, innen tudja, hogy valahol a férfi is bánja, hogy annak idején nem mertek tovább lépni. A férfi írásban szókimondóbb, támogatóbb és bátrabb, mint élőben, ebben semmi meglepő nincs, gondolja Éva. Most is emiatt találkoztak: mert leveleztek és túl sokat feltártak egymásból.        

Tovább
Szólj hozzá!

Nem akarok a következő csalódása lenni

2020. július 24. 08:23 - csajokespasik

       

               Ez a kapcsolat barátságból alakult, mindkét fél egyeztette az igényeit és elvárásait már az elején, hogy mit szeretne és mit nem. A pasi most is tartja magát a megbeszéltekhez, a csaj azonban elkezdte komolyra fordítani az eddig lazán vett dolgokat.          

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

A mi kapcsolatunk barátságból alakult. Az elején érthetően letisztáztuk, hogy ez az egész egy laza dolog lesz, nem tervezünk semmit előre, de szeretjük egymást, nem lépünk félre, minden költséget felezünk. Ezzel ő is egyet értett. Most megjegyezte, hogy barátnőként mutattam be valakinek, nem pedig úgy, hogy A párom. Most úgy látom, amiket az elején megbeszéltünk, azok ellenkezőjét szeretné. Elmentünk Balatonra három napra, és akkor is szép lassan adagolta... „nézd, milyen aranyos az a kislány ott az anyukájával...Jó lehet itt egy családi nyaraló...” stb. és már szóba hozta az összeköltözést, aminek egyenes vonzata lenne a közös kassza, amit az elején ő ellenzett a leginkább, engem nem érdekelt.        

Tovább
Szólj hozzá!

Az elején udvarias volt velem, most már kevésbé

2020. július 23. 07:30 - csajokespasik

       

                „Ha ő valamiért elégedetlen velem, azt simán közli, pl. hogy nem öltözök elég nőiesen (értsd: k*rvásan) és nem festem magam” – Egy nem túl friss kapcsolatnál már előkerülnek a buktatók, csak az a kérdés, állandósulnak-e, vagy most kéne tudatni az úriemberrel, hogy akkor keressen az igényének megfelelő nőt.         

 
       

               Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Azt látom, hogy inkább olyan világot élünk, ahol nem érték a párkapcsolat, inkább mindenkinek csak nyűg, vagy olyan, ami ha kicsit nem tökéletes, már kellemetlen. Csak azt a bizonyos tökéletességet főleg a másiktól várjuk, majd az fogja belerakni, persze.

Egy frissnek már nem nagyon nevezhető kapcsolatban vagyok, és van néhány dolog (egy része lehet, hogy csak a fejemben van) ami feltűnt, és hiába nézem el, attól egész biztosan nem múlik el, hanem inkább ismétlődik.

Például: mondjuk X nap találkozunk, de időpontot nem ír, csak aznap dél körül én kérdezem meg, hogy pontosan mikor és hol? Azt mondja, ne haragudjak, elfelejtette. Máskor meg kioktat, hogy ne üzengessünk, ha nem mond semmit, az azt jelenti, hogy a program részéről változatlan.        

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása