A csaj foglalt, mégis bepróbálkozott Posztolónkkal, aki komolyan vette, és az ő részéről szakított is párjával az újért. A gesztus nem lett viszonozva, így a pasi két szék közé a padlóra került.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Üdv,
Szóval, megismerkedtem egy hölggyel tavaly – amúgy az egész story véget ért már tavaly, csak érdekelne pár vélemény, egyrészt erről a hozzáállásról, és persze a naivitásomról is.
Szimpátia lett első látásra, már akkor úgy beszélgettünk, mintha évek óta ismernénk egymást. Elmondta a panaszát, hogy nem jó a kapcsolata, és én is hasonlókat meséltem. Tervezgettük egy kicsit a közös jövőt, de csak elméletben. Én lezártam az akkori kapcsolatom, és vártam, hogy ő is ezt tegye, hogy továbblépjünk, tisztességesen, nem sunyiskodva.
