„Egyre biztosabb voltam benne, hogy szed valamit, talán a haverjai kínálták meg valamivel. Megfogadtam, hogy többet nem járok Mérleggel” – mai levélírónk addig nem is aggódik, amíg pasija, bejelentés nélkül, 3 napra el nem tűnik. A pasi sorozatos hülyeségei meghozzák az eredményt, mert a barátnő nem nyel tovább, inkább lelép. Közben végig azon eszi magát, hogy mégis vissza kéne menni hozzá, mielőtt a pasija valami hülyeséget csinál.
Kedves CsP blog! A munkahelyemen ismertem meg Gábort, ahonnan ő hamarosan egy másik munkáért kilépett, de a kapcsolatot tartottuk… és 3 évig jártunk. Kb. ennyi idő kellett ahhoz, hogy megkattanjon, vagy nem tudom, hogy nevezzem szépen. Az történt ugyanis, hogy kb. 1 hónapja kilépett a munkahelyéről. Velem nem közölte, ha nem kérdezek rá délben, hogy miért nem ment be, akkor ma sem tudom. De rákérdeztem, azt mondta, hogy megunta. Az nem zavarta, hogy leendő diplomás utcaseprők ölik egymást járdaszakaszokért… válság, vagy valami. Ő megunta.
Próbáltam a lelkére beszélni, megtudni, hogy mi volt a konkrét oka, hogy ilyen durván kirántotta magát a közös költségek alól. Merthogy voltak. Olyan arca volt, hogy azt hittem, szed valamit, nyugodt és mosolygós, mint egy utolsó stádiumában lévő rákos, akinek már minden mindegy. Aztán eltűnt 3 napra. 1 órát beszéltem az anyjával telefonon: ő is aggódik. Eleinte azért hívtam, hogy ott van-e, és ha odamegy, akkor küldje haza. A három nap alatt 1x hívott fel és elmondta, hogy „felment a hegyekbe pár haverral” – hát ez jó, szó nélkül lelépett. Amikor visszatért, már kész tényekkel vártam: eddig bírtam, lelépek. Ekkor hosszas beszélgetésünk volt, mialatt ő közben szendvicseket gyártott, idegesítően lassan, ráérősen és ugyanígy ette meg, olyan lassan, hogy meg lehetett volna műteni közben – ettől agyf*szt kaptam. Egyszer csak kiböki, hogy ő hivatásos katona akar lenni - nem mondta miért, de az orra alá dörgöltem, hogy biztos az izgalom kell neki, de jobb, ha tőlem tudja, hogy nincs háború, és ott is dolgozni kell.
Egyre biztosabb voltam benne, hogy szed valamit, talán a haverjai kínálták meg valamivel. Megfogadtam, hogy többet nem járok Mérleggel. Nem tudom, hisztek-e az asztrológiában, én igen - Gábor tipikus Mérleg volt, csak a jó üzletemberség hiányzott belőle, ami ennek a jegynek az egyik sajátossága, ellenben minden negatívumát felerősítette. Nem bírtam tovább, még aznap csomagoltam és leléptem. Senki nem vádolhat azzal, hogy feladtam és megfutamodtam – eleget segítettem rajta, de egy idő után kifogytam a készleteimből. Egy idő után fel kell adni. De kb. 24 óra kellett hozzá, hogy megszólaljon bennem az aggodalom: mi van, ha valami hülyeséget csinál? Tovább csúszik a lejtőn.
Mellette kellett volna maradnom, hiszen egy kapcsolatban a közös felelősség is benne van – mint a házasság: jóban-rosszban. És én a rosszban hagytam. Nem hívott, akkor nincs rám szüksége. Én sem hívtam, mert ha így áll hozzá, akkor nekem sincs rá. Csak aggódom. Végül eltelt egy hét és nem tudtam róla semmit. Aztán felhívott. Örültem. Mondta, hogy jól van. De csak beszámolt nekem, mintha az anyjával beszélne. Aztán megint sokáig nem hallottam róla. Nem látom értelmét visszamenni hozzá. Mert még közeledni sem enged.
