Belenyúl a mobilomba és még trágár is

2013. szeptember 12. 07:38 - csajokespasik

Ez a pasi sok mindent megenged magának, pedig az elején egészen más arcát mutatta, mint most. Levélírónk nem az a fajta, aki az első hibára dobja a pasit, igyekszik még esélyt adni neki, de nem biztos, hogy érdemes…

 

Kedves Blog! Egy friss történetet osztanék meg Veletek. Nem rég szó volt a képmutató nőkről. Akkor most legyen egy képmutató pasi is. Az egésznek csak annyi a tanulsága, hogy nem minden az, aminek látszik. Megismertem egy nagyon kedves(-nek tűnő) fiút. Minden szépen haladt, egyre több találkozó, egyre több sms, nagyon szépeket írt (nyílván szépeket, a cél érdekében)… Bemutatott a barátainak és itt esett ki az első tégla. Mert amikor a barátaival van, kijön belőle a proli és 3 sör után úgy káromkodik, hogy a kifejezések között egy kötőszó nincs…

Rólam tudni kell, hogy sajnos nehezen ismerkedem, sose voltam közösségi ember, már az iskolába járás is egy trauma volt, hogy korán reggel kelni, aztán a hidegbe bemenni egy helyre, olyanok közé, akiket nem kedvelek, de muszáj megfelelni nekik. Nem is voltam népszerű, nem tudtam beilleszkedni teljesen, valahogy mindig kilógtam. Szóval, ez dolgozott bennem, amikor nem hagytam ezt a fiút már ott az elején. Még akkor sem, amikor ülünk, beszélgetünk, egyszer csak lazán elveszi a telefonom és az orrom előtt elkezd benne matatni. Kérdi, hogy ez ki, ez ki, ez meg ki…? Hagytam, nincsenek benne titkok. Nézelődjön. Ha két kézzel kapok utána, az meg gyanús. Élje ki magát, csak ne vigye haza : )

Az a legújabb, hogy fotós suliba jár. Ez valahogy most divat, nem értem, mindenki fotózni akar, mert azt hiszi könnyű és tehetséges, hogy majd mennyire jó lesz. Fél milla egy komoly gép, ő pedig elrángat boltokba és csak nézegeti őket, utána meg elköszön.

Nem tudom, ezek mennyire súlyos dolgok, vagy én vagyok túl érzékeny.... És annak is mindig bedőlök, amikor kedveskedik, de olyan hirtelen váltásokkal, mintha kapcsolna valami az agyában, mintha hirtelen eszébe jutna, hogy „itt ez a csaj, szereti, ha kedves vagyok vele”. Ezek a dolgok kissé zavarnak, persze apróságok, ha úgy nézzük. Nem tudom, hogy adjak-e időt, de azt sem akarom, mint ami ma divat, amikor egy nőre csúnyán nézett rá a fiúja, de valaki azt mondta neki, hagyja el, ő meg azonnal el is hagyja. Ennél valamivel józanabb vagyok. Arra vagyok kíváncsi, hogy egy külső személy mindezt hogyan látja. Köszönöm. JM.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr145508411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása