Egy meleg nyári napon, a Balaton partján sétáltam a házunkhoz, a nap éppen lemenőben volt és ezernyi apró szikra pattogott a vízen. Arcomon éreztem az este hűvös szelét, amikor egy nyárfa alatt megpillantottam egy gyönyörű lányt. Éppen vette le magáról a vizes ruhát, ismertem, de csak pár röpke szóból, délutánonként mindig itt szokott úszni, és bevallom mindig gondolkoztam azon, hogy megszólítom, de eddig még nem volt elég merszem, nagyon tetszett nekem. Most is olyan szép, ahogy hosszú ében fekete hajából a vizet csavarja a vízcseppek lassan kúsznak le a combján. Amikor közelebb érek, erőt veszek magamon, oda köszönök neki:

- Szia. - mondom jól hallhatóan. Egy pillanat alatt több ezer gondolat fut át az agyamon. (nem is hallotta, mond hangosabban, fuss el, meny közelebb)

- Szia - jött a válasz.

- De jó, segítenél?

- Persze – mondtam, és már ott is álltam előtte!

- Szia, Balázs vagyok!

- Marietta!

Majd megfordult és kérte, hogy segítsek kicsomózni a fekete bikinijét!

 

Bőre kreolos és a víztől még csillogott az aranyló nap fényében, ahogy a szél szárította tökéletes testéről a csordogáló vízcseppeket. A haját félrehúzta és elkezdtem kikötni a fürdőruhát, azon járt az eszem, hogy vajon most látom-e utoljára. Nyár végéhez közeledtünk, én is már csak két napot vagyok itt! Sikerült, a csomónak már nyoma sincs és a pántok lassan eltűnnek.

- És te meddig vagy még itt Fenyvesen? - kérdeztem miközben elfordultam.

- Holnap délelőtt indulok haza Pestre - és már lassan fel is volt öltözve.

- Tényleg, én is ott lakom!

Már szemtől szemben álltunk, éreztem, hogy valamit tennem kell vagy legalább szolaljak meg, de nem ment semmi, majd hirtelen… Megcsókolom!

Megint ezernyi gondolat… Visszacsókol!

Kezeink már egymáson, szinte egybeforr testünk, majd egy nesz és mindennek vége. Visszanyerem időérzékemet, és ami nekem egy heves percnek tűnt most már csak egy múló pillanat! Érzem, hogy a rabja vagyok, fogom a kezét, eleresztem, de ö is fogja az enyém! Egy mosoly, egy óra és ajkaink újból egybeforrtak. Érzem szíve lüktetését és az én lelkem is oly heves. Ölelésünk, mint kígyózó inda rabul ejtettük testünket, a földre esünk, mint pihe-puha ágy. Nem számit már más, mint egy kalandos nyár!