Minden pletykát elhitt rólam

2009. november 05. 07:24 - csajokespasik

Egy lány összejön egy helyes sráccal, és eleinte minden jól megy, majd elindul az érzelmi hullámvasút. A srác csajozik, bulizik - mégis kérdőre meri vonni barátnőjét, hogy ő kivel találkozgat. A lány nem látja be a meddő viták értelmetlenségét, és a fiút sem meri ellökni. A tulajdonviszony és egy lezáratlan leltár beszámolója következik. A Posztoló erősen a tanácsaitokra szorul.

 

Sziasztok! Annyit olvasgattam ezt a Csajok és pasik blogot, hogy kedvem lett megírni az én történetem is. Én 18 éves lány vagyok. És majdnem másfél évig együtt voltam egy fiúval, akit nevezzünk Zolinak és 20 éves. Kezdjük az elején: úgy jöttünk össze, hogy apám elkezdett otthon építkezni és az építész haverja odahozta Zolit segíteni. Aztán bejelölt iwiw-en...és én felvettem msn-re. Sokat beszélgettünk, aztán megdumáltuk, hogy találkozunk. Eljött a várva várt találkozó: nagyon jól elbeszélgettünk és jól elvoltunk egymással. Egy-két tali után összejöttünk. Aztán 1 hónaposak lehettünk, amikor kapott egy olyan lehetőséget, hogy ki tud menni Németországba.

És majdnem szakítottunk, mert csak félévente jött volna haza, de valami miatt nem jött össze a külföldi munka és itthon maradt. Nagyon jól megvoltunk egy ideig...inkább nálunk tartózkodtunk, mert nekem van külön szobám, ő meg a bátyjával lakik egy szobába, sajnos. Aztán kb. 7 hónaposak lehettünk, amikor szakítottunk 1 hónapra.... de majdnem minden nap találkoztunk és ugyanúgy viselkedtünk, mintha együtt lennénk, de hivatalosan úgy voltunk, hogy nem vagyunk együtt. Ő összejött egy olyan lánnyal, akit mindenki előtt letagadott, mert elég érdekes csaj volt. Egy hétig lehettek maximum együtt, amikor Zoli felvetette, hogy béküljünk ki. Én persze belementem, mert szerettem. Nem telt el 3 hónap se...10 hónap körül jártunk mikor megint szakítottunk...utána is találkozgattunk - folytatni akartam, ő meg azt mondta: neki szabadon jobb. Ekkor - lehet, gerinctelen dolog - összejöttem az egyik ismerősével, akivel elvileg nem nagyon csípték egymást. Egy hónapig együtt voltam az ismerősével, majd egy bulin, ahol Zoli és mi is ott voltunk a barátommal - ó, Zoli kiborult, sírt és azt mondta, hogy szerelmes belém és menjek vissza hozzá. Igen, ismételten voltam olyan hülye, hogy visszamentem hozzá. Aztán nagyon igyekezett, hogy minden tökéletes legyen. Jött egy olyan korszak, amikor minden este inkább pókerezett, minthogy találkozzunk. Egy kaszinós korszak jött. Annak ellenére, hogy többször elhatároztam, szakítok vele, mégse tudtam soha megtenni. Aztán hirtelen szinte minden rendbe jött: iszonyatosan jól megvoltunk. Ekkor már 1 évesek és 2 hónaposak voltunk. Aztán következett 1 mesébe illő, csodálatos 1 hónap. Olyan álomszerű volt :) Aztán valami közbejött és nem tudtunk nálunk lenni. Elkezdte az esti sulit és mellette dolgozott. Én is esti suliba járok. Náluk meg nem tudtunk lenni, csak ritkán, mert a bátyja eléggé sokat tartózkodott otthon. Így jöttek a heti egyszeri találkák. Egyre több vita. 1 év 4 hónapnál felhoztam: lehet, hogy hagyni kéne, de ő azt mondta, hogy ne: megtudjuk oldani a talikat, kedvesebb lesz, és hogy többet fog rám figyelni. Mondta, hogy szeret és nem tudja elképzelni nélkülem az életét. Az elején lehet, jól bírná, de aztán megint elkezdenék neki hiányozni. Így nem szakítottunk. Aztán felhoztam 1 hónap múlva, hogy tényleg hagyni kéne: mire azt mondta, hogy igen, mert már nem szerelmes (ezt msn-en beszéltük). Azt mondtam, hogy ezt azért személyesen beszéljük meg. Konkrétan, több mint egy hetet kellett várnom, hogy az a személyes találkozó eljöjjön, mert neki a haverokkal való biliárdozás fontosabb volt, minthogy velem megbeszélje a dolgokat. Eljött a találkozó: megbeszéltük, hogy vége, de mondta, hogy most akármilyen csajjal szakítana, mert saját magára sincs elég ideje és nem tud többet törődni se velem, se mással. Aztán 1 hétre rá találkoztunk, és én késtem egy 20 percet, mire kérdőre vont, hogy hol voltam, mit csináltam, kivel voltam stb stb. Kérdezgette hogy megcsaltam-e, vagy pasiztam-e meg hasonlókat. Aztán egy hét elteltével ismét találkoztunk, kérdőre vont, ki az a csávó a személyes üzenetbe msnen, és úgy kezelt mintha a barátnője lettem volna még. Mindent tudni akart, aztán szépen beszámolt, hogy ő mit csinált stb stb. Elkezdődtek a viták, pedig együtt se voltunk, hogy ő ezt hallotta rólam, azt hallotta - én sose adtam a róla szóló pletykákra. Ő meg mindent elhitt, amit hallott rólam. Elég szarul esett, de tudtam, hogy el kell felejtenem, mert ez így nem működik. Jött egy újabb tali, ami előtt bulizni voltunk mindketten és kicsit becsiccsentettünk: szó csókot követett, csók meg az ágyat - nála aludtam. Másnap reggel rendelt kaját és tündéri volt, de már új lányokat keresett (pedig elvileg még magára sincs ideje). De ha találkozunk, mindig úgy viselkedik, mintha még együtt lennénk. Én ezt egyáltalán nem értem! Azt kihagytam az egész történetből, hogy én megpróbáltam elég semlegesen viselkedni vele, mert féltem a csalódástól. Lehet, hogy emiatt hűlt ki a kapcsolatunk, amiért én úgymond "távolságtartó" voltam? És nem mertem közelebb engedni magamhoz érzelmileg? És miért érdeklődik mindig úgy utánam, mintha bármi közünk lenne még egymáshoz?

 
209 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr231477966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gurumama · http://sargacsik.hu 2009.11.05. 10:14:43

Kedves posztoló!
Szerintem egy párkapcsolat a jóérzésekről, az izgalomról, és a közös pontok megkereséséről szól. Mazochizmusból benne lenni egy kapcsolatban minek? Kinek akarsz bebizonyítani és mit?

Erásss 2009.11.05. 10:15:21

@TBal:
Én azt is hallottam,hogy ez egy mesterséges vírus,és azért hozták létre,hogy ne pangjon a gyógyszeripar.Ha jól tudom,a H1N1-et az állatok terjesztették,és tőlük terjedt az emberre.Ezt viszont nem értem,mert annó mikrobiológiából tanultam,hogy nincs a világon olyan vírus,ami állatról emberre tejed.

Stupidella 2009.11.05. 10:16:28

@TBal: naná!

@Erásss: úgy látszik, a disznó közelebb áll az emberekhez, mint a madár. :)

pkrisko 2009.11.05. 10:17:04

@Erásss: Sziria, de mar csak hetfo reggelig szerencsere! :)

Erásss 2009.11.05. 10:19:37

@pkrisko: Nem mondod!Képzeld,ott lakott a mostoha hugom majdnem 5 évig.

boss888 2009.11.05. 10:19:54

@pkrisko: Ha véletlen tájföldön járnál, hozol nekem egy feleséget, ha megkérhetlek:D

TBal 2009.11.05. 10:20:46

@Erásss: Már miért ne lenne? Az ember biológiailag egy állat... a HIV-et majmoktól kaptuk el.

pkrisko 2009.11.05. 10:25:12

@boss888: Felek hogy gond lesz a bevandorlasiaknal! Vagy olyat kersz, aki befer a borondbe?

@Erásss: Atyaeg, es hogy birta?

Erásss 2009.11.05. 10:26:30

@pkrisko:
Ő jól,mert az apukája Szíriai.Viszont mesélte,hogy mekkora szegénység,meg kosz van.Bár azt mondta,hogy Damaszkusz szép.

Erásss 2009.11.05. 10:27:03

@TBal:
Én még így tanultam annó.

pkrisko 2009.11.05. 10:29:41

@Erásss: Tenyleg szep (bar attol fugg, melyik varosreszben maszkalsz), viszont a kosz nem nagyobb, mint Budapesten.
A szegenyseg meg viszonylagos. En meg ennyi telefon es muszaki cikk boltot nem lattam sehol.

Erásss 2009.11.05. 10:31:31

@pkrisko:
Megkérdezhetem,hogy mit dolgozol kint?Hát Istenem,kíváncsi vagyok.:))

pkrisko 2009.11.05. 10:37:50

@Erásss: Elmondhatnam, de akkor meg kellene hogy oljelek. :D :D :D
Amugy biztonsagi munka.

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.05. 10:40:42

Kedves Posztíró! Egyetlen tanácsom van: nem kell mindent mindig a szádba venni, amit más belead.
Nincs idegzetem most ezt szépen körülírni.

Erásss 2009.11.05. 10:43:41

@pkrisko:
:)) Tippelhetek?Ha nem akkor is fogok! :)
Mivel biztonsági munka,valamilyen védelemről lehet szó.Ez lehet személy vagy ingatlan.Az is lehet,hogy egyik sem,inkább valami biztonsági techinikai dolgok forgalmazása,építése...stb.Jó úton haladok,vagy még gondolkozzak?:)

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.11.05. 10:44:16

A férfiakon én sem tudok elmenni. Ha vagyok neki az a baj, ha nem akkor az. Ki érti ezt?

TBal 2009.11.05. 10:45:30

@Erásss: Elhiszem, de meglepne, ha ez így lenne.

TBal 2009.11.05. 10:47:02

@tárhejj: "A férfiakon én sem tudok elmenni." - hm, talán még nem a megfelelővel próbálkoztál. Írsz még egy-két ilyet, és özönleni fognak az ajánlatok :DD

pkrisko 2009.11.05. 10:48:44

@Erásss: Abszolut jo uton haladsz, a forgalmazas nem tartozik bele, de a tobbi igen. :)
De azert gondolkodj, az allitolag sosem arthat! :)

Erásss 2009.11.05. 10:48:53

@tárhejj:
Férfiakon elmenni...:)Hmmm

vagány csaj 2009.11.05. 10:49:01

@boss888: Be-be! Hogyne! Igaz, egy vírus sem éli túl a jó kis páleszt! Egyébként én utálom az alkoholt, azért pusztítom! :D
Feleséget? Szegény nő, előre sajnálom... :P

@Glg: Te még megteheted! Mikor én is még suliba (mellé) jártam... Hejj! Most azért már komolyodok!!! :P :D

Erásss 2009.11.05. 10:50:18

@pkrisko:
Húúú,hát akkor nagyon tudok!Én tudom,hogy nem árt.Bár a pasik többsége azt hangoztatja,hogy a nő ne gondolkozzon,mert rossz vége lesz...:)))

pkrisko 2009.11.05. 10:55:11

@Erásss: En szeretem ha egy no gondolkodik!
Bar remalmaim vannak, mert ahanyszor a parom azzal hivott fel eddig, hogy:"azon gondolkoztam..." annak mindig en ittam meg a levet. (Felnapos vasarlas az IKEAban, menjunk el valami csaladi unnepre, stb)
Lanyommal ugyanez a helyzet.
Ugyhogy annyiban modositanam, hogy minden no, aki nem hozzam tartozik, gondolkodjon egeszen batran! :)

tarquin - védőháló nélkül 2009.11.05. 10:59:13

@vagány csaj: nincs baj, csak ma nagy a pörgés, én meg minden idegszálammal ráugrottam, mint kismacska a pamutgombolyagra.:-)

Glg 2009.11.05. 11:00:36

@vagány csaj: he???-itt ülök a munkahelyemen reggel 8.45 óta...milyen suli ???:D

vagány csaj 2009.11.05. 11:05:13

@Kedves Nard: De olvastam, miért? :)

@tarquin- 1forma ördögműalkotás: Nekem az elmúlt 2 nap volt ilyen, ma nyugisabb a helyzet. És akkor a pörgés mellett még egy ilyen poszt... Nem csoda, hogy nem volt hozzá idegzeted. Panninak ki kellett volna írni: csak erős idegzetű blogolóknak! :)

@Glg: De nem suliba jársz még?? Ijj, lehet el vagyok tévedve... Akkor sorry! :D

Erásss 2009.11.05. 11:11:23

@pkrisko:
:)) Hát igen.Szerintem a páromnak is ugyan ez a véleménye,mint Neked.Ő sem nagyon tudja tolerálni az ötleteimet.Pl. egyik napról a másikra kitaláltam,hogy lakásfelújítás.Gondolhatod,mennyire örült neki.Mindig azt hangoztatja,hogy az ötleteimmel,tuti,hogy csak őt akarom szívatni.Pedig nem.Valahogy mégis mindig így hozza a sors...:D :D Jaa,és hidd el nem nagyon szoktam kinevetni,meg nem is vágom a fejéhez,hogy "Emlékszel mikor..."! :X

2009.11.05. 11:12:57

Most őszintén erre mit mondjak? Kicsit követhetetlen is volt, de ha meg mégis kommentelni kéne. Állj a sarkadra, ne találkozgass ezzel a sráccal. Nincs már semmi jövője, tehát jobb ha továbblépsz. Lesz más pasi idővel. Most meg törödj egy kicsit magaddal, és felejtsd el a srácot.

alumi 2009.11.05. 11:16:59

@Caddy: valamikor ütközhetünk. valóban ott tárolgatom...
az biztos, hogy jó.:)

pkrisko 2009.11.05. 11:17:13

@Erásss: "csak szivatsz, ugye?" nem ez az altalanos reakcio?
Bar regebben az en reakciom az volt hogy "be vagy te b@szva, szivem!"
De csak igy van ertelme az eletnek, mert milyen unalmas lenne az elet, ha csak siman hazaerhetnenk az egesz napos faraszto gurizesbol, es nem lenne meg valami tennivalonk folyton! :)

Caddy 2009.11.05. 11:58:08

@pkrisko: én úgy szoktam kezdeni, hogy: te figyi...... Rutinosabb versenyzők sejtik a bajt. :)

@prim reborn-habkő rulz: a héten már nem ígérem magam, de ...
(ja és anyukám is kér majd :))

alumi 2009.11.05. 11:59:09

@Caddy: oké. privben megbeszéljük. a jövő hét is oké nekem, kivéve a szombatot.:)

pkrisko 2009.11.05. 12:03:35

@Caddy: Igazabol bizonyos ido utan mar nem a szavak szamitanak, a hangsulybol vagy a tekintetbol is meg lehet tudni, hogy az Armageddon van keszuloben szegeny ferfiember eleteben! :)

Stupidella 2009.11.05. 12:05:29

Nálam ez úgy kezdődik, hogy "Mackó.... mit szólnál, ha...?" és úgy végződik, hogy "Á, hagyjuk, nem is olyan fontos". :)))

TBal 2009.11.05. 12:07:09

@tárhejj: Hm, ki lehetsz éhezve... :))

pkrisko 2009.11.05. 12:07:12

@Stupidella: Nem ugy vegzodik, hogy: "jajj, de edes vagy; tudod hogy nem kellett volna!"?:))

TBal 2009.11.05. 12:08:42

@Stupidella: Nálunk az édibédi mosoly dívik, ami azt jelenti, hogy "légyszi csináljuk azt, amit én szeretnék!" :)

Stupidella 2009.11.05. 12:08:45

@pkrisko: az már akkor hangzik el, amikor elértem, amit szerettem volna :)

pkrisko 2009.11.05. 12:10:59

@Stupidella: Az a ti nagy szerencsetek, hogy ennyire butak vagyunk! Ha egy kicsi eszunk lenne, maskepp zajlananak az esemenyek! :)

pkrisko 2009.11.05. 12:12:00

Na, itt a hetvege, mindenkinek tovabbi kellemeset! :)

Stupidella 2009.11.05. 12:20:42

@pkrisko: hé, ma még csak csütörtök van...

Lobelt 2009.11.05. 12:29:29

Hi!

Valaki összefoglalja miről van szó, vagy nem érdemes? :D

vagány csaj 2009.11.05. 12:40:08

@Lobelt: Sya! :) Semmi extra, egy tiniszerelem, ahol egyszer szakítanak, utána kibékülnek a párok. És közben mindenkinek van más is... :D

Lobelt 2009.11.05. 12:43:08

@vagány csaj: Ahhá! Köszi! Az én érdeklődésem ott veszett el, hogy mindenkinek van más is... Szééép ez..

vagány csaj 2009.11.05. 12:45:16

@Lobelt: Látod, nem vesztettél semmit, hogy nem folytál bele komolyabban. Max mi éreztük a hiányodat... :)

Lobelt 2009.11.05. 12:47:55

@vagány csaj: Kéééépzelem... De igazán kedves vagy ;) :)

vagány csaj 2009.11.05. 12:48:53

@Lobelt: Tudom, ilyennek születtem... (Hehh.. :D)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 13:48:10

Én csak egy tanácsot adok: aki ennyire hüjjee az hajjon meg.

vagány csaj 2009.11.05. 13:58:59

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Ejj de negatív vagy! Mi történt? Nem vacsoráztál? :P :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 14:03:49

@vagány csaj: Nem voltál ott fél fogamra való fogásnak:P

Amúgy épp szakítóst olvastam és arról eszembe jutott pár dolog...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 14:33:20

@Stupidella: Meséljek? Én csak mezei kommentelő vagyok, nem az író.
Eszembe jutottak némely a könnyebb utat választó és a lehetőség elől elmenekülő nők(gyávaságból, kényelemből? ki tudja?).

csillag× 2009.11.05. 15:33:19

Naaa! Mi ez a megcsappant hangulat? Ma semmi veszekedés? élve megnyúzás? semmi vita? :)) :P

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.11.05. 15:49:23

Ez egy átlagos kis történet, így vagy úgy, de mindenkivel megesik hasonló. Lesz ez még jobb is, ne aggódj!

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 16:13:32

@vagány csaj: Nekem semennyibe, viszont neked az életedbe:P

@csillag×: Ha nem vagy itt, hogyan lehetne?:)

csillag× 2009.11.05. 16:16:07

@savanyú a narancs ( Bajnokság): nah ezt mire értetted, kedves? hangulatra? veszekedésre? megnyúzásra? vitára? :) optimista lelkem az első felvetésre tippel.. :P :D bár az az érzésem, h ma ne menjek lottózni.

vagány csaj 2009.11.05. 16:27:56

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Nem adom magam olyan olcsón!!!! :P

@csillag×: Azétr próbáld meg, hátha bejön! :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 19:14:44

@csillag×: Természetesen csakazértsem az elsőre:D

@vagány csaj: Jó, akkor fizetek egy ötszázast az életedért:P

Nikica21 2009.11.05. 21:35:33

Sziasztok!
Hamar kivégztük a posztot!
Mizu?:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 22:53:22

@csillag×: Ne akard félre érteni, ti ezért szerettek engem:P
Hogy téged miért szerettek, azt majd most fejtjük meg.

@Nikica21: A szokásos esti semmizu...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 23:14:09

@csillag×: Hogy téged miért szerettek múlt időben, azt mos kivesézzük.

De ti engem azért szerettek, mert undok vagyok :P

@Nikica21: Ohh, csak a szokásos semmizu...

csillag× 2009.11.05. 23:29:16

@savanyú a narancs ( Bajnokság): engem jelen időben is szeretnek.. és próbálok úgy tenni-venni, h jövő időben is mondhassam majd ezt :) a légynek sem tudok ártani!! :)

Nikica21 2009.11.05. 23:34:05

@csillag×: A légynek nem tubsz mert gyors...,de másnak?:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 23:34:49

@csillag×: De mivel én nem vagyok légy... :P

@Nikica21: Unatkozás ellen olvasás, vagy tanulás, vagy pasizás:P

Nikica21 2009.11.05. 23:39:27

olvasni csak a szaklapokat szeretem...amiből tanulok is...pasizni meg minek...!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.05. 23:47:58

@Nikica21: Tényleg teljességel igazad van, minek is azt, mikor nőzni is lehet?:D

csillag× 2009.11.05. 23:50:20

@Nikica21: nah jó, az attól függ kinek..minek :P
@savanyú a narancs ( Bajnokság): ha én, mint nő tudnálak bántani, akkor azt meg is érdemled. Legyél már tökös csávó.. :D :P

Nikica21 2009.11.05. 23:53:29

@savanyú a narancs ( Bajnokság): csajozni én??neeem...majd ha akar a pasi valamit úgyis mondja!Nem?

Mansyn 2009.11.06. 00:13:23

@vagány csaj: Á de jó, hogy a kommenteket mindig végigolvasom mert mindig van aki leírja a tartalmat(: persze ha kérdezi valaki :D :), de ha nem akkor elolvasom a posztot. Tehát akkor ez is a szokásos szakítos összejövös sztori.

fubu 2009.11.06. 05:35:20

Miért van az, hogy a nők szeretik ha egy férfi megalázza őket és kicsinálja? Ezt soha az életben nem fogom .

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.06. 08:43:31

@csillag×: Én tökös csávó vagyok, de azért @Nikica21: val csak egyre járt az agyunk, hihi :D

Nikica21 2009.11.06. 08:54:12

@savanyú a narancs ( Bajnokság): igen az én agyam jár nő létemre...?hehe:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.06. 11:29:32

@Nikica21: Ezt a korszerűtlen és a világbékét veszélyeztető tevékenységet azonnal tessék befejezni! :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 10:43:00

@Nikica21: Az mit jelent, bulira készen, miniszoknyában, és szemeket vakító dekoltázsban?:))

Nikica21 2009.11.07. 16:47:09

@savanyú a narancs ( Bajnokság): Nem...nem voltam bulizni!Na meg amúgy se vagyok olyan jó csaj hogy így öltözzek!:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 18:05:48

@Nikica21: Erről megkérdezted már a pasikat is? :))

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 18:20:23

@Nikica21: Még szerencse, hogy nem hiszek el mindent bemondásra a nőknek :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 19:00:10

@Nikica21: Mert biztos vagyok benne, hogy a pasik nem ezt mondják.

Nikica21 2009.11.07. 19:25:19

Ezt mind...hmmmm na látod, hogy igazam volt!:D

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.11.07. 20:34:17

@Nikica21: Azt, hogy már megint nem öltöztél szexisen:)
süti beállítások módosítása