A következő történet főszereplője azért ostorozza magát, mert egy sötét hajú szirén elszédítette a fejét, ő pedig visszautasította. Tette ezt a folyamatos lelkifurdalás és a családja miatt. Mivel nem jutottak el az ágyig, a lány állandóan ott lebeg a férfi szeme előtt, aki csak arra az első, gyönyörű csókra tud gondolni, ami elindíthatott volna valamit, de csak a pontot tette ki a mondat végére.
Sajnos már közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz, de úgy tűnik, hogy egy amőba szintjén sikerült megragadnom agyilag. Van egy feleségem, és egy tüneményesen gyönyörű 2 éves leányom. A házasságom évek óta nincs valami jó állapotban, de igazából komolyan nem foglalkoztatott a gondolat, hogy elhagyjam a családom, olyan amilyen. Csernus most ízekre szedne. Most viszont közel volt a pillanat. Tavasz óta egy haverom irodájába néha bejártam dolgozni, mivel nekem a munkám annyira nincs helyhez kötve, így vagy üzleti úton vagyok, vagy itthon, csak internet legyen!
Szóval időről időre bejártam az irodájukba, ismertem már mindenkit, amikor jött pár új hölgyike ellátni az adminisztrációs feladatokat. Helyesek, kedvesek, csicsergősek. Az egyik leány 30 körüli, a másik 23, a harmadik 22 éves. Világéletemben a korosztályomból választottam párt vagy idősebbet, de semmi esetre sem fiatalabbat. Pláne nem 13 évvel!
Pár dolgot leszámítva eléggé tudatosan élek, alakítom a dolgaimat, így szentül meg voltam győződve, hogy velem ez nem történik meg, de mire észbe kaptam, azt vettem észre, hogy a 23 éves leányzó teljesen megbolondított. Igazából nem is tett semmit ezért, csupán jött-ment, telefonált, beszélt, nevetett, vagyis létezett. Sokszor meglepetten vettem észre magam, hogy teljesen elmerengtem rajta. Néztem a vékony rajzos szemöldökét, hosszú szempilláját, a szép száját, a gyönyörű vékony kezét, a fantasztikusan vastag, sötét haját…Rájöttem, hogy én még életemben nem láttam ennyire szépet. Persze aztán ő is észrevette, hogy figyelem. Néha meg is kérdezte vigyorogva, hogy mit nézek?! :) Próbáltam távol tartani ezt az egészet magamtól, úgy tenni, hogy nem érdekel az egész, hiszen az igaz, hogy nem boldog a házasságom, de a hetedik érzékem is azt súgta, hogy ennek nem lehet jó vége, el innen messze-messze, de akkor már nemigen volt mit tenni…
Nem is tudom, hogy történt, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy napi 8 óra MSN, 6 óra SMS hétvégén, és persze e-mailek. És vele együtt elkezdődött a szenvedés…Nem is tudom, mit gondoltam igazából, de annyira elragadott az érzés, annyira hiányzott, hogy mindig vele akartam lenni. És igen, hiányzott az is, hogy valakiért remeg a gyomrom, valakit várok, hogy lássam, hogy felhívjam, halljam a hangját, aggódjak érte, hazavigyem, vigyázzak rá…Emlékszem, egyszer csak meg akartam simítani az arcát, és úgy megremegett a kezem, hogy a simításból valami ügyetlen mozdulat lett csupán.Mivel nem sikerült eldöntenie, hogy mit és kit akar, így döntöttem én helyette: megmondtam neki, hogy be akarom fejezni. Nagyon nem volt mit, mert addig semmi nem történt közöttünk…erőtlen próbálkozás lett csak belőle. Nem tudtam végigvinni, és ő sem hagyta. Megint találkoztunk, és elcsattant az első csók is, ami minden képzeletemet felülmúlta. Képzelhetitek, olyan volt, amilyennek lennie kell!! Az ember nem csupán a száját, nyelvét érzi, hanem még a talpa is belebizsereg. Istenem! Mikor is volt ilyen utoljára?!? Mondanom sem kell, hogy min mentem keresztül legbelül ezután. Előtte jöttek-mentek a nők az életemben, nem panaszkodom, viszont ő teljesen más volt, ő volt az abszolút tökéletes. Az igazi tengerszem!
Nem tudom igazából, hogy mit jelentettem neki…Az vonzotta hozzám csupán, hogy egy idősebb pasi remeg érte? Vagy ő is érzett valamit? Nem hiszem, nem akarom elhinni, hogy semmit nem jelentett neki az egész. Most tudom, hogy sokak ellenszenvét kiváltom, ha eddig ez nem sikerült, de bizony összepakoltam és eljöttem volna miatta, egyetlen szavára. Régen láttam ennyire tisztán, hogy mit akarok, kire és mire van szükségem. Most viszont teljesen biztos voltam benne. És mi van most? Mi lett az egészből? Maradt a régi pasi, vagy talán éppen jön most egy új, ahogy hallottam. Én meg akkorát koppantam, hogy azt sem tudom, merre van az előre. Persze a házasságomban lévő hibákat sokkal erősebben érzem, csökkent a toleranciaküszöböm is, kínoz a lelkiismeretem a gyerekemmel szemben, megint rohadt szürke lett a világ és végtelenül hiányzik ez a csodálatos lány az életemből. Úton vagyok ismét egy országban, éppen valamelyik szállodában ülök egy széken, bámulom a telefonom, talán ír egy sms-t, hogy érdeklődjön, mi van velem. Nézem az e-mailt, de semmi. Mintha nem is létezett volna az egész. Igen, ettől féltem a legelején is. Én mekkora egy hülye vagyok, egy amőba szintjén sikerült megragadnom…
