Következő versenyzőnk egy lány, aki a „két tűz között” sokat csócsált kérdésköréhez csatlakozna sztorijával. Ő nem kavarja a szarkofágot, hanem összehívja a két érintett srácot, és nyíltan megmondja nekik, hogy nem hazudik tovább: azonnal választani fog közöttük. Döntése és gondolatmenete kiderül az alábbi sztoriból.
A "két tűz között"-témára, és egy régebbi posztra szeretnék reagálni. Én évekig szenvedtem, hogy két pasi közül válasszak. Nagyon nehéz dolog, pedig leírni oltári könnyű. De élni és dönteni egy ilyen helyzetben, az majdnem olyan nehéz, mint két óra alatt körbefutni Nagybörzsönyt. Az én egyik tüzem P. volt a másik K. – ígérem, több betűt nem használok az ABC-ből : ) Kitalálhatnék nekik álnevet is, de szeretném az eredeti neveik kezdőbetűit használni. Nem tudom, miért. Én pontosan négy évig voltam két tűz között, de szerencsére vér, sértődés, gyerek és könny nélkül érkeztünk a happy end-hez.
K.-t a volt munkahelyemről ismertem és miután kiléptem onnan, tartottuk a kapcsolatot és egyszer csak összejöttünk. Közös érdeklődésünk volt – egy bizonyos helyre jártunk előadásokat hallgatni - így észre sem vettem, hogy összejöttünk. Ekkor (2 év múlva) jött a képbe apám barátjának a fia P, aki szintén tetszett, elsősorban a humora miatt. Amikor egyszer be volt gyulladva az egyik fogam, ilyet szól: „nem baj, kiszedem neked, az enyémet is én szedtem ki csípőfogóval!” Először tök elhittem, de utána tudtam, hogy poénkodik csak. Gyakran csinált olyat, hogy halál komoly arccal állított valami blődséget. Szóval volt két tuti pasim és egyelőre egyik sem tudott a másikról. Én mindkettőt szerettem és nehéz volt választanom. Két évig ment ez a játék vele, és azért ilyen hosszú időn át, mert P. pár hónapra leköltözött vidékre a nagyanyja házát renoválni. Egyik este, amikor mindkét srác közel volt hozzám, mindkettőhöz elmentem: külön-külön megmondtam nekik, hogy van egy másik, és képtelen vagyok választani köztük, mert mindkettőt nagyon szeretem.
K. reakciója: „Jó, akkor szakítsunk, te szemét kis… (stb.)" Nagyon mérges volt, őszintén szólva, azt hittem, hogy bepofoz az asztal alá, mondjuk meg is érdemeltem volna.
P. reakciója: ”Ennyi? Már azt hittem, meghalt valaki."
Persze, láttam rajta, hogy ledöbbent és most csak kínjában poénkodik. A megoldás nem egy harmadik pasi volt, hanem K. Őt választottam, mert mélyen a szívembe néztem. Be kellett látnom, hogy P.-t csak a humoráért szerettem. K. ahhoz képest, hogy még nagyon fiatal volt, igen érett gondolkodású is egyben: szerinte a férfiak és a nők gyakran elbeszélnek egymás mellett, és nem mernek kapcsolatba kezdeni, mert félnek valamitől. Nem hallgatnak a szívükre, az ösztöneikre. Félnek. A fiúknál önbizalomhiány van, a lányok meg a büszkeségüket féltik, nehogy leribancozzák őket. K. ragaszkodott hozzá, hogy megismerje P.-t, ezért egy alkalommal hármasban találkoztunk és kulturáltan megbeszéltük a dolgokat. A jó hír az – amit sosem reméltem volna, hogy K. és P. a mai napig jó barátok, annak dacára, hogy én K.-t választottam. A tanulság annyi lehetne, hogy a legjobb módszer a döntésre, ha kívülállóként, egy külső aspektusból józanul nézünk rá az aktuális problémára, tiszta fejjel és pártatlanul. És a gondok megoldják magukat.
