„Nem tűnt szomorúnak, inkább mintha belelkesült volna az ötlettől, hogy élheti tovább a helyi parasztok alkoholista életmódját” – újabb sziporkázó történet következik, melynek során ismét átlépjük a határt. Nem megyünk messzire, csak újra a szomszédos Ausztriába, ahol hősnőnk dolgozik és panaszkodik a megbízhatatlan, együgyű pasikra. Pedig ő nem pár hétre, hanem örökre akarta magának a férfit. Most megtanulhatod, mit tegyél, ha arra ébredsz, hogy párod csak ágymelegítőnek tart.
Kicsit hosszú lesz, előre is sorry... Azt hittem, ez velünk sosem történhet meg és örökké együtt leszünk, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ez szerelem volt, legalábbis az én részemről biztosan, az ő részéről meg már nem vagyok biztos benne, mert így utólag sok minden hazugságnak tűnik. Ausztriában dolgozom már jó három éve, és sok zavaros kapcsolat után (szintén megérnek egy-egy misét) megismerkedtem az általam hitt Nagy Ő-vel. Róla azt kell tudni, hogy 36 éves (én 24), és már több, mint egy évtizede ott dolgozik abban a faluban, ahol megismerkedtünk, nagyon jó pozícióban, jó fizetéssel, de embertelen munkatempóban (néha 16 óra egyhuzamban). Az én beosztásom itteni viszonylatokhoz képest normális volt, így többnyire minden napom azzal telt el, hogy éjszakánként rá vártam.
Nagyon szerettem, így elviseltem az állandó várakozást, mert reménykedtem, hogy ez nem tart örökké, és egyszer majd hazamegyünk ketten, lesz esküvő, gyerek, kocsi, kutya, szép ház, stb… ugye, miről álmodik a lány című fejezet. De a legrosszabb, hogy két éven keresztül abban a hitben tartott, hogy minden így lesz, konkrét terveink is voltak, de a lánykérés csak elmaradt, telt az idő és én egyre csak vártam, hogy egy ilyen korú férfi esetleg elhatározza magát és lép valamit egy normális élet felé. Hát nem így lett...nekem közben munkahelyváltások történtek, elég botrányos keretek között, amik eléggé megviseltek lelkileg és már csak szabadulni akartam arról a helyről, hogy ne is találkozzam többé azokkal az emberekkel, akik jól kitoltak velem. De ezt ő nem értette meg. Végignézte azt, hogy már az egész ottlétem szenvedés, depressziós vagyok és rosszkedvű. Mindig azt hallottam, hogy majd valamikor hazamegyünk, és elkezdünk egy normális életet, de konkrét időpontot sosem kaptam. Egyszerűen ennyi idő alatt rabja lett a munkájának, amit semmi áron sem akart feladni, még értem sem, mint ez utólag kiderült.
Aztan találtam magamnak az egyik közeli faluban egy olyan munkát, ami végre változást hozott, szuper emberekkel dolgozhatok együtt - abszolút klímaváltozást jelentett nekem. Csakhogy elég korán kell kelnem, mivel ilyen a munkabeosztás, ergo meg kevesebbet találkoztunk ezután, sőt, mondhatni, hogy amikor ő hazajött én már ájultan aludtam, így a kettőnk közti kapcsolat a minimálisra csökkent. Ő nem akarta észrevenni (vagy lehet, hogy észrevette, csak szokása szerint nem tett semmit) hogy már teljesen elhidegültünk egymástól, nem beszéltünk, nem volt szex, tényleg semmi. Így én is elkezdtem más társaság után nézni, új emberekkel ismerkedtem meg, és azt vettem észre, hogy rá már nem igen van szükségem, jobban mondva inkább beletörődtem abba, hogy sosincs velem.
Ezután jöttek a problémák, hogy én ultimátumot adtam neki, hogy vagy a munkája, vagy én és velem együtt esély egy normális életre. Azt mondtam, hogy ha nem dönt, akkor összepakolok és átköltözök oda, ahol most dolgozok. Valahogy már akkor, mikor ezt előrevetítettem, nem tűnt valami szomorúnak, inkább mintha belelkesült volna az ötlettől, hogy élheti tovább a helyi parasztok alkoholista életmódját. Álmomban sem gondoltam volna, hogy nem jön utánam, vagy nem is keres. Pedig megtörtént. Én elmentem, ő maradt. Mégpedig úgy, hogy nem telefonalt, nem írt sms-t, ennyi volt: 2 év után. A közös tervek után, és azok után, hogy egymásért voltunk, mindent megosztottunk. Legalábbis én ezt hittem. De azután, hogy eljöttem, kezdett megvilágosodni a dolog. Most már tisztább a kép, hogy mi miért történt. Rájöttem, hogy ő két év alatt tulajdonkeppen nem is gondolta komolyan a dolgot, egyszerűen kényelmesebb volt az, hogy van mellette egy olyan nő, aki bármit megtenne érte, tulajdonkeppen az ágymelegítő szerepét tölti be, és tart ameddig tart. Csak ebben az a szomorú, hogy én hittem azt, hogy mi együtt fogjuk leélni az életünket, és most csalódott vagyok, mert az egész hazugságnak tűnik. Ez még a szép emlékeket is képes megmérgezni. Amellett úgy érzem, két évet ellopott az életemből, ott tartott az isten háta mögött, mindezt a legszebb éveim kellős közepén tette. Meggátolta azt, hogy éljem az életemet, csak azért, hogy neki legyen valaki kéznél. Most így érzem, nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e ezért megbocsátani neki, az elvesztegetett éveimért… :( Köszi, hogy elolvastátok, mindenki vonja le belőle a tanulságot.
