A barátnőm túl sokat iszik

2010. október 14. 07:38 - Panni CsP

„Csakhogy én tudok viselkedni ittasan, ő pedig rendszeresen csinál valami balesetet, már kétszer esett el lépcsőn, és számtalanszor esett le bárszékekről” – na, most aztán feldobták a labdát! A következő menetben a nő és az alkohol bizarr kapcsolatában fogunk tobzódni egy olyan srác szavain keresztül, aki egyre kevésbé tudja tolerálni barátnője kilengéseit. Most megtudhatod, mennyit bír inni egy csaj és milyen mély tud lenni egy pasi szerelme.

 

Hello! Pasi vagyok, 29 éves. Egy olyan témát küldök, amit eddig még nem olvastam itt, bár lehet, hogy van hasonló, nem olyan rég csatlakoztam csak az olvasótáborhoz. Három hónapja van egy barátnőm, 25 éves, kedves értelmes, csak egy baj van vele, minden srácot képes az asztal alá inni. Sajnos nem csak képletesen, hanem igazából, a szó szoros értelmében. Gyakran úgy indul az estéje, hogy megnézi, melyik pub-ban van valami italakció (ami remélhetőleg rövidre vonatkozik) majd egy italozásra bejáratott, fiúkból-lányokból álló bandával levonul oda.

Mondjuk az sem véletlen, hogy egy ilyen helyen találkoztunk, amikor a haverom lelépett, én pedig egyedül maradtam. Odajött hozzám és meghívott egy italra. Velem nem szokott ilyesmi történni, így nagyon megörültem az alkalomnak és annak, hogy egy ilyen helyes lány kitüntet a figyelmével. De elég rendszeresen piál. Nem tudom, miért zavar, mert én is szeretek inni. Talán nem tartom túl nőiesnek. Meg aztán hamarosan meg is fog látszani rajta ez az élet. Most azért nem látszik rajta semmi, mert még fiatal. Ezekre az italtúrákra engem szándékosan nem hív, mert nem akarja, hogy ’olyan’ állapotban lássam – mint mondta – és azt is elárulta, hogy igazából ő sem szeretne engem ittasan látni. Csakhogy én tudok viselkedni ittasan, ő pedig rendszeresen csinál valami balesetet, már kétszer esett el lépcsőn, és számtalanszor esett le bárszékekről, amikor részeg állapotában azt hitte, támlát talál majd maga mögött és kényelmesen hátradőlhet… tudom, hogy hosszútávon ez nem mehet. Ismerem őt, tudom, hogy hűséges lenne és csak egyetlen dologgal csalna meg: italakciókkal. Szeretném hozzátenni, hogy elegáns és minőségi italozó, nem a Misterbe issza a 250 forintos sört, amit ki tudja, miből főztek. Inkább a minőségi piától rúgjon be…. Ha már. De mindezzel ellentétben kedves lány és szeretem őt. Szerintetek lehet még ebből valami hosszútávon? Én szeretném. Megváltozhat?

 
375 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr592370438

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tükörszex 2010.10.14. 08:53:28

 Az októberi későesték és korareggelek egyformák. Áthatolhatatlan, fehéres köd, pára ül ilyenkor a városra. Az ember jószerivel csak az orra hegyéig lát, s a legkisebb sóhaj is füstölgő gyárkéményre hajazó páralöketet szül a szájon-orron át távozó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:25:35

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: A vidrak marpedig nem leteznek, mondta elso Konyves Frigyes.

@Drága IV gernika: Nekem viszont felkeltette az erdeklodesem.

Nutshell 2010.10.14. 13:26:09

@Frigyesur: Furaságom ellenére kedvelsz. Érzem :)

Kósza 2010.10.14. 13:27:20

@Frigyesur: nem, nem,... semmi irónia nem volt benne. Konkrétan szólva lehülyéztem az értő szövegolvasást magukénak nem tudó nyomorultakat! :)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:27:49

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Valoszinuleg azert nem jutott eszedbe, mert te meg nala is reszegebb voltal, nemde? :)))

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Hehe ;)

@Nutshell: Na jo, jol erzed. :)

fumerin 2010.10.14. 13:27:59

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Szegény édesanyád:D

Pedig nekem valami azt súgja, hogy nővérednek kellett lenni, hogy ezeket rád erőltették:D

Kytia 2010.10.14. 13:33:34

@Berrrzenkedő...: Nem önfegyelem, hanem kémia. Van, aki egyszerűen genetikailag kevésbé addiktív a szerekre.

Hurri Kán 2010.10.14. 13:35:13

@Frigyesur: én ezt inkább szelektív memóriának hívnám :))

Különben is egy egyszeri, különleges ünnep volt, az első szombat a héten.

@Dr. Jula Watson: mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt?

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 13:38:27

@Frigyesur: az eleve lehetetlen, két ital után mindenen vigyorgok.:D:D

fumerin 2010.10.14. 13:41:05

@Frigyesur: Akkor jól csináltam:)

Tudod nálam sárga és zöld a lány-fiú színvilág:D

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 13:42:15

@fumerin: hehe, szegény! rettentő rossz gyerek voltam. elsősként a második héten volt osztályfőnökim, az első negyedév végére sikerült is begyűjteni az igazgatói intőt :DDD tanár gyerek :DDD

nővéremről nem tudok, hogy volna ;) 99,9% hogy nincs. meg nem is akartak lányt, bár a tény hogy zenei általánosba írattak elsőbe, felélesztette bennem a gyanút :)

ibafaipap 2010.10.14. 13:43:12

@Frigyesur: Forgasd már ki a szavaimat és még véletlenül se értsd, amiről beszélek. Nem érzem visszásnak, a piát meg az bírja jól, akinek hozzászokott a szervezete. Férfiban se vonzó tulajdonság ha négykézlábra állva lerészegedik, (én is jártam már így sokszor), de nőben ez még gázabb. Mindenkinek joga van mindenhez, csak akkor számoljon a következményekkel.

nyünyőke 2010.10.14. 13:46:17

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: és ez hogy jön ide?
írtam valahol, hogy én igen? bár ha vicces...:) de konkrétan ha valaki esik-kel, és hülyét csinál magából, az nekem kínos kb, és segítek neki/rajta, és pont eszembe sem jut akkor röhögni. Ettől még mások megteszik.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 13:47:09

@Kytia:

Mint én a lidokainra. Fogorvosom imádta hogy érzéstelenítés nélkül csapathatta a gyökérkezelést, közben meg majdnem kitéptem a karfát, úgy szorítottam :)

fumerin 2010.10.14. 13:47:24

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): :D
Nekem is őrzi édesanyám az okleveleimet, amiket év végén gyűjtöttem:)

Igaz, mindegyiken ki van húzva a példamutató magatartás rész:D

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:54:34

@grizliewok: Nem forgattam ki en semmit. Megkerdeztem milyen ferfikent inni. Te irtad azt, hogy "Aki képes sokat inni (nem feltétlenül rendszeresen)." Na marmost ha nem rendszeresen, akkor eleve nehezen szokik hozza a szervezete, de ettol nagyvonaluan tekintsunk el. Attol is, hogy nemcsak a hozzaszokastol fugg. Nem igazan ertem, hogy sokat inni miert ferfias es nokent miert gazosabb lereszegedni, az evszazados beidegzodeseket leszamitva.

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 13:54:40

@nyünyőke: "és közröhej tárgyává tegyem magam" 2010.10.14. 13:00:37 Így jött ide. Vagy csak akkor írhatom, hogy én nem, ha te igen - szíves engedelmeddel?:-)

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 13:55:29

@Kedves Nard: Haaat, nem igazan, kedves lilapuloveres.

summerstorm 2010.10.14. 13:57:30

aháááám, szóval ide szökött mindenki, és azért van méla csend és hullaszag a szomszédban :)....

Hurri Kán 2010.10.14. 14:00:24

@Kedves Nard: attól függ milyen lila és ki hordja :))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.14. 14:00:46

@Frigyesur:

Pedig már dícsérték, hogy milyen jól kiemeli a szememet! :( Akkor nem veszek lila inget se :(

Caddy 2010.10.14. 14:09:56

Kedves Ecsém ez ám a sztori.
Mit is lehet mondani erre? Menjetek együtt piálni? Vajon miért teszi ezt? Biztos van valami oka, na azt kéne megtalálni, és onnan tovább lehet lépni.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:11:51

@Kedves Nard: Ferfiak vagy nok dicsertek? ;))) Nekem is kiemelne a szinten zold szemem, de szerintme nem ferfias, nem hordom. :))

mostmar_kicsit_unom 2010.10.14. 14:11:51

Nem mindenki függő, aki iszik, nem mindenki tiszta, aki nem iszik. remélem így már mindenkinek jó.

Hurri Kán 2010.10.14. 14:15:53

@Frigyesur: nem hallottam még hogy a zöld szem ne lenne férfias... Nem értem....

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:21:48

@gyvy: Pedig de. Nem az. Nem veletlen mondjak, hogy a zold szemu szornyeteg. Koztudott, hogy szornyeteg csak no lehet, vegkovetkeztetes: a zold szem nem ferfias. Uff. En kivetel vagyok, de nekem szurkeszold. Az ferfias.

Rebelde 2010.10.14. 14:22:52

a kérdésre még most se érkezett kielégítő válasz, hogy miért gázabb ha egy nő iszik?? :))

summerstorm 2010.10.14. 14:23:06

@kabátnyúl:

szia férjecskéééééém :)

Hurri Kán 2010.10.14. 14:26:30

@Frigyesur: szörnyetegrészével egyetértek, de az bármilyen szemű lehet.

@Rebelde: hát mert csak. :)))

summerstorm 2010.10.14. 14:26:45

hümmmmmm, írtam az előbb @Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):-nek, és eltüntette... eltünteeeeettteeee.... :(

kbm

Hurri Kán 2010.10.14. 14:27:05

@Rebelde: sajnos ez is az élet nagy igazságtalanságai közé sorolandó, de ez van :)))

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:27:15

@Rebelde: En arra jutottam, hogy azert gazosabb, ha no iszik, mert nonek inni gazosabb. Ennyi. Nem kell ezt tulbonyolitani.

Te is azert vagy gonosz, mert Rebi vagy, es a Rebi gonosz. Jo vagyok ma az ervelesben ugy erzem.

ibafaipap 2010.10.14. 14:27:50

@Frigyesur: Pontosan az évszázados beidegződések miatt, ezek nem holmi babonák, hanem az emberi tapasztalat termékei, amik mögött kódolt genetikai különbségek, élettani okok húzódnak meg. Azért gázabb, mert egy nő elsősorban a szépségével, a bájával hódít, minden más (okosság, humor stb.) csak ezután jön, a csúnya bebaszás pont ezt rombolja le. Ugyanígy kevésbé gáz, ha egy nő eltartott, mintha a férfi lenne az, stb. Jöhetünk itt a nagy egyenlősdivel, de ezzel csak magunkat csapjuk be, állatok vagyunk, állati ösztönökkel és szerepekkel, a feminizmus őshazája, Svédország élen jár a válások és a családon belüli erőszak terén, mindenki jobban érzi magát a bőrében, ha nem át lép át egy bizonyos határt.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:29:03

@gyvy: De megsem mondjak, hogy barna szemu szornyeteg, hanem, hogy ozikeszemek. Az ozikek meg nem gonoszak. Assszem. De majd mindjart kiderul, hogy az ozikek gonoszak, mert ozikek. A kek szem szep, az nem lehet szornyetege. Es ennyi.

tőzegmalac 2010.10.14. 14:29:07

@mooon:): ma nem beszél velem édes nejem? :)

Hurri Kán 2010.10.14. 14:29:34

Szociográfiai és evolúcióelméleti híreinket hallották.

Hurri Kán 2010.10.14. 14:31:47

@Frigyesur: őzikék igenis gonoszak tudnak lenni ha felnőnek, lásd látszat csal, de nem minden csaló látszik esetét.

Meg különben is nekem is szépek a szemeim, csak kár hogy egymást nézik :((

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:33:53

@grizliewok: Oke, jojjonek az evszazados beidegzodesek: ferfiak a csataba es mamutot vadaszni! Nem erdekel, hogy nincs csata es mamut. Vivjatok meg a nok kegyeiert!

Nem is tudtam, hogy ennyire jo magyarnak lenni, bezzeg szegeny svedek! Nem is ertem miert neveztek joleti mintaallamnak, amikot itt sokkal jobb. Hajra Magyarorszag! (Bar kivancsi lennek hol jelent meg ez a megbizhato statisztika...)

Es most allati osztoneimnek engedve magamra kapom az elso ellenkezo nemut, hogy szaporodjak. Ja nem, en nem tartom magam allatnak.

Frigyesur (törölt) 2010.10.14. 14:35:56

@gyvy: Azert nezik egymast, mert oly' szepek.

Igen, de azok mar nem ozikek, hanem ozek. Tehat az ozikek nem gonoszak, mert ozikek.

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.14. 14:39:45

@grizliewok: te tudod minek tartod magad...
de nekünk engedtessék meg, hogy választhassunk köszi:)

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 14:40:09

@Frigyesur: @Rebelde: egyértelműen azért, mert mi lesz ezzel a társadalommal, ha a nők is csak ittasan tudják elviselni a sok részeg hapsit.:-))

Hurri Kán 2010.10.14. 14:41:28

@Frigyesur: most már hagyjuk ezt az őzike témát mert mingyár megőzülök! Engem az őzek legjobban amúgyis a bográcsban érdekelnek, nokedlival körítve a hozzá való vörösborral. (Igen, az állati ösztönök és még hedonista is vagyok emellett!)

A szemeim története ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, már kiskoromban megműtötték de egy művészlélek orvos kezei közé kerültem aki először küklopszot csinált belőlem.

Ezt később korrigálták több plasztikai és egyéb műtéttel, az eredmény mára már megfelelőnek mondható.

Igaz, az egyik szemem helyére egy kaméleonét ültették be, ez ellen akkor még tiltakoztam, de most már rájöttem hogy jó mert így egyszerre két nővel tudok szemezni.

Hurri Kán 2010.10.14. 14:44:18

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: hát még akkor, ha már úgy sem tudják elviselni!

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 14:46:04

@Frigyesur: nyihihihi.:D

@gyvy: ebbe bele sem merek gondolni, inkább igyunk valamit!:D

Hurri Kán 2010.10.14. 14:48:34

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Jó! :)) De csak azért hogy nehogy kihaljunk.

summerstorm 2010.10.14. 15:00:47

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: @gyvy:

nagy baj van, ha ezen múlik a kihalás :D :D :D....
jövőre nőni fognak az árak is... meg minden...
hát hogy lesz itt népességnövekedéskéremszépen :)....

Hurri Kán 2010.10.14. 15:07:44

@mooon:):
kesergés helyett fogjunk össze és cselekedjünk!

Először igyunk, aztán ha már el tudjuk egymást viselni a többi jön magától !!! :DDDDD

Kósza 2010.10.14. 15:08:32

@mooon:): a védekezés nélküli közösülésre nem gondoltál még, mint népességnövelőre? :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.10.14. 15:14:02

@gyvy: :-))

@mooon:): sejtettem, hogy előbb-utóbb megdöglesztjük a kapitalizmust is.:D

@kabátnyúl: köszönöm.:-) Csatlakozol?:-)

summerstorm 2010.10.14. 15:15:44

@gyvy:
egymást... :)?
hümmm... és mit szól ehhez tarquin kisasszony :D????
kis csélcsap :D
meg egyébként is, nekem férjem van, és az én kis nyuszikám elviseléséhez nem kell alkohol :)))))

@Kósza:
megfontolás tárgyává teszem, úgyis sokba kerül :D :D :D

Theremin 2010.10.14. 15:18:38

Lányok! A főzés tudományát, ivásra cseréltétek? :( de kár!
Teljesen nem értem h min csodálkozik az akit részegen egy kocsmában leszólit egy csaj. Miért háborodik fel azon h iszik?
Az ilyen lányokat illedelmesen illik visszautasitani.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 15:19:24

akkor egy kis urbánus szociográfia a külvárosi életérzésről:

Frank Sinatra meets Notorious BIG
Everyday Struggle vs A Day in the Life of a Fool

www.youtube.com/watch?v=bN2VKL-4Pj4

Hurri Kán 2010.10.14. 15:21:06

@mooon:): nekem sem kell de azért nem árt ha van kéznél :DDDDD

Theremin 2010.10.14. 15:21:57

@Frigyesur: zold szem nem ferfias.
gyere és mondd a szemembe!

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.10.14. 15:27:21

Először is szögezzük le, a piálás nem korhatáros, amit majd kinősz. Ez egy marhaság.

Van, aki fiatalon rúg be többször, mert ott vannak a bulik és lehúzóerőnek a haverok. És van, aki fiatalon alig-alig, aztán később kerül olyan helyzetbe, vagy társaságba, hogy többet iszik. És van, aki feszt vedel.

Inkább a gyakoriság, ami döntő. Ha kéthavonta, félévente, mittomén egyszer bekarmol az ember jobban (szalonspicc, némi koordinációs zavar stb.) az nem a világ vége. De ha valaki minden hétvégén űzi ezt, az már gáz. Akár fiatal, akár idősebb. Aztán majd szépen egyre sűrűbb lesz. Mert a betompult állapotot szeretné állandósítani.

Én spec. fősulis, egyetemista koromban sosem értettem, miért isznak a többiek. Utáltam a pia ízét is. Aztán volt pár szakítás, búfelejtő italozás a barátokkal, és azt gondolom időnként egy vadabb ereszd el a hajamat simán belefér.

Apám pálinkájával pedig ez gyakorlatilag két felessel el is érhető.:)

Theremin 2010.10.14. 15:28:00

@Frigyesur:" Nem igazan ertem, hogy sokat inni miert ferfias es nokent miert gazosabb lereszegedni, az evszazados beidegzodeseket leszamitva."
Pont nem a lerészegedés a férfias, hanem az h vki sokáig birja,
Sokat enni, inni, dugni férfias dolog és kész.
Sokat enni, inni nem nőies dolog és kész. Punktum.
Lehet ez ellen lázadozni de nem érdemes.

summerstorm 2010.10.14. 15:30:31

@alfonzina:

űűűűű, barátnőm apjáéknak a törkölypálinkája jutott most eszebe...
azért az mondjuk nagyon jó volt, csak 2 után még a szokásosnál is jobban körbeérte a szám a fejem :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.10.14. 15:30:51

Ez a nők ne igyanak, mert nem szép dolog, pedig már csak olyan, hogy állítólag az se nőies, ha fingasz, büdös a lábad, vagy netán büfögsz. Mégis, mindenki vágja, hogy bizony a nőknek is van s..glyuka, és egyéb "undorító", ám roppant emberi vonásai.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.14. 15:31:03

Idd el előle.

Bár a törpeforradalmár törpeforradalma miatt nem sokáig lesz lóvéd piára!

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.10.14. 15:32:51

@mooon:): hát ja. ráadásul, ha még jól be is ágyazod, akkor üt igazán. először pofaösszeránt, aztán tarkóbizsereg, utána enyhe zsibbadás, majd kellemes meleg a gyomorban, jön a hűdejókedvemvan, végül pedig az igyunkmégegykört. :)

Mérges 1234 2010.10.14. 15:34:00

"Inkább a gyakoriság, ami döntő. Ha kéthavonta, félévente, mittomén egyszer bekarmol az ember jobban (szalonspicc, némi koordinációs zavar stb.) az nem a világ vége. De ha valaki minden hétvégén űzi ezt, az már gáz. Akár fiatal, akár idősebb. Aztán majd szépen egyre sűrűbb lesz. Mert a betompult állapotot szeretné állandósítani."

Hagy a picsába ezt a baromságot.

Középiskolás koromban, minden hétvégén bekarmoltam, de úgy keményen, szerettem inni.

Fősulin, minden héten többször is spiccesre ittam magam.

Ma is imádok inni, de jó ha két havonta egyszer spicces vagyok, többnyire esténként megiszok egy finom pohár bort különben.

És még ma is vallom, hogy nincs jobb mint szalonspiccesnek lenni, de mégsem lettem alkoholista, pedig közben eltelt 10 év......

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 15:34:42

@alfonzina: az igazi alkeszokban az a "szép", hogy fél pohár bortól is holt hülyén tudnak kinézni. mert már nincs vér az alkoholjukban. delirium. nálunk pl. egy "Indián" névre hallgató lakott a környéken, a maga bájosan szerencsétlen viselkedésével. egyetemet végzett, amikor lelépett a felesége nem bírta feldolgozni. ivott, ordibált az utcán. de minden városrésznek megvannak a maga Indiánjai.

summerstorm 2010.10.14. 15:38:41

@alfonzina:

ott nem volt következő kör...
sztem nem bírtam volna utána járni :)))
így hát a dumapartit berekesztve nekiindultunk táncolni :D

summerstorm 2010.10.14. 15:42:07

mégegyszer kidob ez a büdös dög, akkor nem jelentkezem ma vissza többet, mert besértődöm a blogmocira.... aztán engesztelhet.... akkor se...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.10.14. 15:46:52

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): a kezdet is ilyen. aki nem bírja az alkoholt, vagy keveset iszik általában, az pillanatok alatt kakukk lesz.:)
aztán van a belejöttem, bírom a piát stádium, és végül a pia nélkül létezni sem tudok. ez az indián.:)

ibafaipap 2010.10.14. 15:56:11

@Frigyesur: Nem? Akkor ne egyél, igyál, fingjál, szaporodj, ne legyél soha agresszív, ne törekedj soha dominanciára semmilyen helyzetben stb. Ez nem egy pejoratív jelző, hanem egy állapot, ami ott van minden emberben, aki mást mond, az hazudik.

Piszok Alfréd 2010.10.14. 16:12:49

@Frigyesur: csak így lehet, hogy ez nekem nem jutott eszembe!

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 16:51:42

@alfonzina: nem. sajna óriási különbség van egy kezdő/alkalmi piás, és az Indián típus között.

egyszer télen utánunk kiabált, egyik nagyon magas barátom fehér snowboard-os dzsekiben volt: "-szevasz Yeti!!!" :DDDD jót röhögtünk.
a múltkor otthon voltam, és láttam flangálni. már nem látszik piásnak, összement és csoszogott. úgy néz ki leállt, de meg is halt picit.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.10.14. 16:54:51

@Theremin: sztereotípia.

Ha iszol és jó kedved támad tőle, vihogsz/röhögsz meg hülyeségeket beszélsz, az tud vicces lenni, mindkát nemnél.

Az albánszamár-effektus, a leesik a székről pedig mindkettőnél visszataszító. Nekem tökmind1 h milyen nemű aki a buszon elokádja magát, azt tudom, hogy finoman szólva sem vonzó látvány, és vigyen zacskót vagy szálljon le.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 16:55:41

@mark renton: az én kedvencem tőlük a Blue Lines album. arról is a Be thankful what you've got

www.youtube.com/watch?v=6OuaHh7M0Ss

vázkulcs 2010.10.14. 17:43:31

Mókás dolog az alkohol. Fősulis koromban mennyi szétcsúszós bulit tartottunk, régi szép idők, hetente minimum egy, vagy kettő. Egy üveg bor alapozásnak a koliban, aztán éjszakázás, de jó is volt. :)

Az a baj ezekkel, hogy utána kell idő a józanodásra is, ez most már ritkábban fér bele.

Alapvetően nincs bajom azzal, ha egy lány iszik, de az nem túl elegáns ha a földön fetreng minden alkalommal, úgy bepiál, ezt nem bírnám, de néha azzal nincs gondom. :) Persze csak akkor ha nem bánatában iszik, mert az szomorú, azokból lesznek a komoly alkoholisták akik lelki bajok miatt vedelnek.

másnapos dal
www.youtube.com/watch?v=kgotOB73NC0

canis 2010.10.14. 18:52:12

@Frigyesur: Majd rájössz, milyenek is az ivócimborák...
A piás csajokkal meg légy boldog:)

ladymerenwen 2010.10.14. 20:08:44

Bocsi, nem olvasom végig a kommenteket, szóval nem tudom, írta-e már valaki, de mi a baj a mister sörrel? Szerintem finom és amúgy 210 korsója, nem 250 :D

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.14. 21:04:02

@canis: olvas/értelmez/válaszol, neked is csak ezt tudom mondani :)
süti beállítások módosítása